2015

Szeretett Testvéreim, Pünkösdöt ünneplő Gyülekezet!

Születésnapot ünnepel a keresztyénség szerte a világon! Már gyermekkorban tudatosult bennünk, hogy a születésnap egy évben egyszer van, és az az egy nap bizony különleges az ünnepelt számára. Biztos, hogy gyermekként megfogalmazódott bennünk: egy születésnapot illik méltóképpen megünnepelni!

Születésnapot ünnepel a keresztyén világ, mert tudnunk kell, hogy nem csak szülő édesanyánk van, hanem lelki édesanyánk is; ez pedig az anyaszentegyház. Kálvin János így fogalmaz: „Akiknek Isten Atyjuk, azoknak az Egyház az anyjuk.”

Mi is ebben az anyaszentegyházban élünk, minket is Ő táplál. Amikor az élő Isten szent kötelékébe, az anyaszentegyházba lépünk, valami hihetetlen, feltartózhatatlan erővel és hatalommal találkozunk…

Így, 2015. pünkösdjén keressük együtt a választ, hogy vajon hogyan tudnánk méltóképpen megünnepelni az egyház születésnapját?!

Ahhoz, hogy méltóképpen meg tudjunk ünnepelni valakit, ismernünk kell az illetőt, ismernünk kell az ízlését, és legfőképpen ismernünk szükséges személyiségét, tehát őt magát. Az egyház esetében sincs ez másképpen. Ahhoz, hogy mi pünkösdöt ünnepeljünk, tudnunk kell azt, hogy mi is az egyház; kik a tagjai, és mi a jelentősége, nekünk személyesen!

Mózes első könyvében olvassuk, hogy Isten az embert a föld porából teremtette, és saját lelkét lehelte bele. Így lett az ember élő lélekké. Amikor a bűneset bekövetkezett, az ember elvesztette az isteni életet. Isten pünkösdkor lehelt másodszor az emberi testre, amikor ezt olvassuk: „hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat”. (ApCsel 2, 2). A tanítványok együtt voltak, és hallották ezt a nagy leheletet. Azonban nem csak ők, hanem a többi összegyűlt ember is, mintegy 3000 lélek!

Isten eszköze volt Péter. Az a Péter, aki húsvét előtt Krisztus-tagadó volt, és most a Lélek teszi késszé arra, hogy tanúskodjon a Feltámadottról. Mert a pünkösdi igehirdetés a Krisztus eseményről, megváltói munkájáról szól. A Lélektől indíttatva tanít, fedd, vígasztal és ígéreteket közöl. Diadalmasan, a Lélektől megbátorítva odaállítja Krisztust a gyülekezet elé. Péter rámutat Krisztusra!

Nem visszaemlékszik Rá, hanem megjeleníti Őt.

Ezen az ünnepen sok mindenről lehet beszélni, de a Lélek által a leglényegesebb nem más, mint Krisztus! Ahol pedig Krisztusról prédikálnak, ott gyülekezet születik, ott gyülekezet növekszik.

Szeretett Testvéreim! Oly sok közös van bennünk! Például az, hogy mindannyian vágyódtunk az Isten házába, mindannyian vágytunk meghallani, hogy ma mit üzen a Lélek a gyülekezetnek. Közös bennünk az, hogy mindannyian ünnepelünk, hiszen pünkösd ünnepe egy csodálatos születésnap. És közös lehet bennünk az is, hogy Krisztus szólítgat minket személyesen, az Ő Szentlelke által, hogy munkálkodni tudjon bennünk, hogy aztán mi is munkálkodni tudjunk az egyházban! Tehát az egyház a Szentlélek ajándéka!

Sok olyan fiatallal beszélgettem már, akikkel előbb-utóbb érintettük a vallást, Istent, és így az egyházat. Érdekes válaszaik voltak arra, hogy szerintük mi az egyház! Furcsamód a válaszok nem összefüggő mondatokban, hanem egy-egy szóban, képekben érkeztek. Az egyház = templom; kereszt; persely; lelkész vagy pap; Biblia. Akiknek volt személyes élménye gyermek-és kamaszkorából ezt válaszolta: kirándulások; táborozások; focimeccsek; konfirmáció; keresztelések; házasságkötések vagy temetések…

Úgy vélem, ezek a fiatalok nem adtak rossz válaszokat, hiszen ezek mind-mind részei, alkotói lehetnek gyülekezeti életünknek, de ezeket a kifejezéseket ki kell egészítenünk!

Felolvasott Igénk segítségünkre lesz ebben: oda kell koncentrálnunk, hogy mit mond, mit mutat meg Isten az első, jeruzsálemi gyülekezet életéből időt álló alapelvként a mindenkori egyház életére!

Egy határozószó és négy alapmagatartás áll így előttünk. A négy alapmagatartásra érvényes határozószó ez: KITARTÓAN. Kitartóan vettek részt az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Kitartóan, ami azt jelenti szünet és megszakítás nélkül.

I. Elsőként ezt halljuk, hogy kitartóan részt vettek az apostoli tanításban. Vagyis:

o   Az Ige hirdetésében és az Ige hallgatásában
o   Jézus Krisztus szabadításáról szóló örömhír továbbadásában
o   A kijelentett Ige tanításában és tanulásában.

Csak akkor elevenedik meg egy gyülekezet élete, ha abban törésmentesen hirdetik a Szentírás üzenetét. Egy gyülekezetnek tagjaiban kell tudnia, hogy mit hisz, és gondoskodnia kell arról, hogy ennek a tudásnak folyamatos átadói legyenek.

II. Egyedül nem jó az embernek… Nem jó egyedül enni, nem jó egyedül lenni és dolgozni sem! Mert az ember közösségi lény; és a keresztyén gyülekezet 2. alapmagatartása is ezt igazolja.

Minden más közösséget emberi elhatározások alkotnak, a mi gyülekezeti közösségünket, pedig maga Isten alapozta meg!

• Itt nem az a fontos, hogy milyen tulajdonunk van
• Nem az a lényeges, hogy mennyit adakoztunk
• Nem fontos, hogy kinek a leszármazottai vagyunk
• Nem az számít, hogy kik voltunk a múltban
• AZ A FONTOS, HOGY MOST KIK VAGYUNK!!!

A személyünk a fontos! A gyülekezeti közösségben átélheti bárki: „itt én kellek! És erre a meggyőző megtapasztalásra nekem szükségem van. Jöhetek, és itt vagyok, ha betegség gyötör, ha gyászom van, ha félelmeim békétlenséget okoznak… Itt elfogadják az örömömet, és a hálaáldozatomat is.”

A keresztyén gyülekezet felismerhető jele tehát a kitartó közösséggyakorlás.

III. Az életet munkáló alapmagatartás a kenyér megtörésében való kitartás. Ez az akkor naponként megismételt közösségi gyakorlat magában hordozta az Úr halálára és feltámadására való szent megemlékezést. Ez volt az agapé, a szeretetvendégség.

A kenyér megtörése a mai úrvacsorai rendünkre tereli a figyelmet. Arra az egy asztalnál, az egy kenyérből, és egy pohárból való részesedésre, amelynek különös ereje van a gyülekezetre.

Ez a gyülekezet táplálkozása a legjobb és legnagyobb felkészülés mindarra, ami a mindennapos életünkben bennünket érhet.

IV. S végül Isten igazi, élő gyülekezete kitartóan imádkozó gyülekezet. A kitartó imádság megtartó erő. Az igaz imádság jól esik, mert felemeli a gyülekezetet Isten magaslataiba. A kitartó imádkozás nem imafelmondás, hanem Isten előtti közös kitárulkozás, amely erőt ad a gonosz előtti bezárkózáshoz.

Szeretett Testvéreim! Ezt az egy Igeverset már jól ismerjük. Tudjuk az első keresztyén gyülekezet sajátságait; láthattuk, hogy mitől volt ez a gyülekezet jól működő, élő közösség. Ahhoz, hogy ezen a pünkösdön méltóképpen ünnepeljünk, valósággá kell tennünk ezeket a magatartás formulákat. Nem kétlem, hogy mi, akik összegyűltünk ma az Isten házában, az imádság házában, ne tudnánk, hogy mit jelent az apostoli tanítás, a közösség, a kenyér megtörése és az imádság, de mindezeket tudatosan, hittel és legfőképpen kitartóan kell végeznünk!

Ma, a Szentlélek kitöltetésének és az egyház születésnapjának ünnepén keressük azt, hogyan tehetnénk teljesebbé gyülekezeti küldetésünket; tartsuk meg az örökérvényű Ige iránymutatását, és vegyük kiváltságnak és szent elkötelezésnek, amit ma megérthettünk! Így képesek leszünk szívvel is megérteni és átélni, mit jelent a kálvini mondat: „Akiknek Isten Atyjuk, azoknak az Egyház az anyjuk.” Márpedig János első levelében ezt találjuk: „Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.” (3, 1).

Én kívánom, hogy mindezek tudatában mi, Istennek népe, tudjunk méltóképpen ünnepelni, a Szentlélek jelenlétében! Ámen.

Lovász Adrienn