2015

Az elmúlt vasárnap gyermeknap volt. Ünnepelte mindenki a gyermekeket, jobbnál-jobb programok voltak országszerte, aki tehette leste a gyermekek kedvét, meglepte őket valamivel. Ma, egy olyan történetet hoztam közétek, amelyen Jézus tart „gyermeknapot”, ő az, aki magához hívja a gyermekeket, és a legnagyobb ajándékban, a vele való közösségben, az ő áldásában részesíti őket, valamint velük kapcsolatban egy olyan tanítást ad felnőtt hallgatóinak, amely minden korok keresztyén embere számára nagyon fontos! És, mivel az örök élet felől tanít bennünket, az Úrasztalához készülve, amely sákramentum kézzel foghatóan elénk adja a mi urunk Jézus értünk való egyszeri és tökéletes áldozatát, és annak következményét, az általa elnyerhető örök életet,  különösen is érdemes elgondolkodnunk róla!

A történet mindhárom szinoptikus evangéliumban megtalálható. Körülbelül azonos hosszúságban, ám néhány eltéréssel jegyezte fel a történteket a három evangélista. Összehasonlításként a következőket szeretném megjegyezni: Máténál megjelenik az áldás is – kézrátétellel, és a tanítási rész kissé rövidebb, míg Lukácsnál a gyermekeken, mint példákon van a hangsúly az azt követő tanításban. Márk leírása talán a három evangéliumi beszámoló közül a legdinamikusabb. Márk arról is szól, amiről a másik két evangélista hallgat, egyrészt arról, hogy Jézus a tanítványi magatartást látva megharagudott, másrészt arról, hogy megölelte a gyermekeket, és úgy áldotta meg őket. Mindhárom evangélium időrendiségében  is hasonló időben található a Jézusi életrajzban: közeledve a végkifejlet felé, valahol a nagyheti események kapujában.

Ha, jó biblikus módon a történet elhelyezkedését vizsgáljuk, és nem csupán a szövegkörnyezetből kiragadva akarjuk értelmezni a története, már akkor is elgondolkodtató mondanivalót helyez Isten a szívünkre!

 A történet a gazdag ifjú történetét megelőzően került feljegyzésre. Mindhárom evangéliumban egymást követő történetekként került a két történet feljegyzésre! Érdekes éppen ezért egymás mellé állítani a két történetet, mert nagyon tisztán rámutat arra, amit a farizeusi rabbinizmus gondolkodásával szemben új gondolatként hoz Jézus!

1.     A gyermekek megáldásának történetében a szülők viszik a gyermekeket Jézushoz, míg a gazdag ifjú történetében a magát igaznak tartó fiatalember megy Jézushoz.

2.     A gyermekeket tiltják a tanítványok, míg a nyilvánvalóan farizeusi gondolkodású fiatalembert nem akadályozzák.

3.     A gazdag ifjú azért megy Jézushoz, hogy mint egy divatos rabbit kövesse, és az igazolja az ő eddigi életét, vallásos teljesítményét, a Törvény megtartásában elért eredményeit, míg a gyermekeket áldásért viszik.

4.     A gazdag ifjút saját igazságának tudata tartja végül távol Jézustól, míg a gyermekek Jézus áldásában részesednek, sőt példaként beszél róluk Jézus!

Összességében tehát megjegyzendő, már a történet evangéliumban elfoglalt helye alapján az, hogy a Jézusban megjelenő új hit, az eddigi törvények megtartásából fakadó „önüdvözítő” gondolkodást szembeállítja az őszinte, gyermekekéhez hasonló, a szülőkkel szembeni függéstől, szeretettől áthatott feltétlen szeretettel, amely mintegy megtestesítője az ember és Isten kapcsolatának, ahol Istenre mint mennyei Atyánkra tekintünk.

A történet három kulcsszó, kulcsfogalom köré épül fel. A történet legfontosabb kulcsszava gyermek.  A szó leány és fiúgyermeket egyaránt jelöl. A gyermekre az Ó és Újtestamentum korában egyaránt úgy tekintettek, mint Isten ajándékára. A Zsoltárok 127, 3. szépen rávilágít e tényre: „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom!”. A gyermekét váró asszony nem terhes volt, hanem éppen ezért áldott állapotban volt. Gyermeket szülni kiváltságot, Istentől való megbecsültséget jelentett! A nagy családok is e nézőpontból érthetők igazán. Nem véletlen, hogy az asszonyok Jézushoz viszik áldásért a gyermekeket! Jézus ekkor már egy híres tanító, rabbi, akinek áldása sokat jelentett, sokat ért. Az Újszövetségben a gyermek Jézusról, szóló elbeszélések adják meg a gyermekekkel kapcsolatos tanítás alaphangját. Jézus azonban nem „egyszerű gyermek”, mert egyszerre veti alá magát szülei akaratának, és a törvénynek, de egyben e fölé helyezi a Mennyei Atya akaratát.

Az Újszövetségben számtalan helyen találkozunk a szóval, olyan értelemben is, hogy fia valakinek, gyermeke valakinek, de konkrét történetekben is. Érdekes, hogy Jézus valami kivételes gyengédséggel, és szeretettel fordult a gyermekek felé. Az általa feltámasztott három ember közül kettő gyermek volt, (Naini ifjú, Jairus leánya), a meggyógyultak közt szintén magas a gyermekek aránya, szolgálatába bevonja őket, gondoljunk az 5000 megvendégelésére, ahol egy kisfiú 5 kenyerét és 2 halát használja a Megváltó a csoda véghezviteléhez, vagy éppen a virágvasárnapi bevonulás történetére, ahol a gyermekek a zarándokok tömegében dícsérik és magasztalják Jézust. Vagy arra, amikor egy gyermeket állít példaként a tanítványok elé, akkor, amikor azok a nagyságról vitatkoznak egymás közt, intve őket arra, hogy a gyermeki lelkületet kövessék. Úgy gondolom, hogy a gyermekek megáldásának történetében találunk magyarázatot erre a kivételes bánásmódra.

A másik kulcskifejezés. Isten országa. E kifejezés Jézus igehirdetéseinek középpontjában álló formula. Istennek, a világ és ember feletti uralmának valóságát jelenlétét illetve eljövetelének ígéretét jelenti.

Dogmatikailag Isten országa nem egy földrajzilag meghatározható, körülírható hely, hanem Isten uralmának jelenbeli és jövőbeli megvalósulását jelenti.  A dogmatika szerint Isten országa az a hely, ahol Isten akarata megvalósul. Ennek értelmében beszélünk már velünk, köztünk lévő Isten országáról, és az eljövendő Isten országáról. Az a mondat, hogy ilyeneké az Isten országa, azt jelenti, hogy ilyenek által valósul meg Isten akarata, bennük, köztük valósul meg.

A harmadik kifejezés az áldás. A Keresztyén Bibliai lexikon – szándékosan idézem ma ezt a művet, amely néhai lelkipásztorunk Dr. Bartha Tibor életének főműve, aki öt éve június 4-én ment el a mindenélők útján – legyen emléke áldott,  megfogalmazása szerint ez nem más, mint: „kimondott szóval üdvhozó erőt közvetíteni”. Áldást mondani a papok voltak jogosultak az ószövetségi korban. A legismertebb, paphoz, sőt főpaphoz kötődő áldásformát, az Ároni áldását református liturgiánkban is használjuk. Jézusnak azonban mennyei hatalma van, ezért nem közvetíti ezt az erőt, hanem ő az, aki megáldja a gyermekeket. Érdekes, hogy mintha a gyermekek szülei tudnák ezt Jézusról, ezért viszik hozzá, hogy áldja meg őket (nem azt olvassuk, hogy áldást kérjen rájuk). Összecseng ez azzal a bibliai hellyel, ahol Jézusról „több mint rabbiról” beszélnek, mint aki  hatalommal tanít: „Mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.” (Máté 7:29.) Tehát már e ponton is érzékelhető az a tény, hogy Jézus szétfeszíti a korabeli rabbi- tanítómesteri képet.

Vizsgáljuk meg végezetül, hogy mire tanít bennünket a történet?

Mit jelent az, ha olyanok nem lesztek, mint a gyermekek, semmiképpen nem juthatunk be a mennyeknek országába?

Mindenek előtt nézzük meg, hogy mit NEM jelent ez a mondat.

Sokan úgy vélik, hogy a ha „olyanok nem lesztek, mint a gyermekek” kifejezés arra vonatkozik, mintha a gyermekek bűntelenek lennének, és így kellene hozzájuk hasonlítani. „Legyetek gyermekek, azaz bűntelenek!” Ezt a népszerű gondolatmenetet főleg vallásos, nem hívő emberek követik, akik nem értik, vagy nem akarják érteni az eredendő bűn fogalmát. „Mindenestől fogva gyarlók, esendők és bűnösök vagyunk”, vallja úrvacsorai liturgiánk, amelyet vallomásunkkal néhány perc múlva megerősítünk mindannyian. És ezt a gondolatmenetet komolyan kell vegyük! A gyermekek is bűnösök, hozzánk hasonlóan! Ők is Isten kegyelme által üdvözülnek!

Akkor miben, és hogyan kellene az embernek gyermekké lenni, a jézusi értelmezés szerint? Vizsgáljuk meg, hogy melyek azok a jellemzők, amelyek a gyermekek sajátjai, de belőlünk felnőttekben alig vagy egyáltalán nem találhatóak meg!

Vizsgáljuk meg, hogy lelki értelemben ezeket a magatartásformákat a mennyei Atyával kapcsolatban gyakorolni tudjuk!

Mindenek előtt a gyermekeket, minél kisebbek, és minél kevésbé fertőzik még őket külső hatások, jellemzi a bizalom a szülők iránt. Hihetetlen módon tudnak bízni, azokban akiktől földi értelemben az életet kapták. Eszükbe sem jut, hogy becsaphatja őket édesapjuk, édesanyjuk!

Másodsorban jellemzi őket egy határtalan szeretet a szülők felé. Akkor is, ha  szülő fegyelmezi őket. Fiaim, amikor még kisebb korukban egy-egy csínytevés után kaptak fenekükre, pár perc múlva már jöttek oda, és bújtak hozzám!

Harmadrészt, engedelmesség, amely a szülő iránt érzett szeretetből fakad, valamint abból a tudatból, hogy a szülő nem akarhat rosszat adni, tenni. Minél nagyobb egy gyermek, annál inkább kapjuk válaszként: mindjárt, rögtön, azonnal, és várhatunk, míg engedelmeskednek….

Végül, a gyermek a szülőt hatalmasnak, erősnek, legyőzhetetlennek tudja, annak érzékeli. Ugye emlékszünk? A mi édesapánk volt a legerősebb, édesanyánk a legszebb!

Jézus Krisztus, amint az a Miatyánkból is kiderül, az őt követők, és Isten közt egy gyermek-Atya viszonyt hoz létre. Lehetőségünk van Mennyei Atyánkra, mint jó Atyára tekinteni, gyermekké lenni, viselkedésünkben, gondolkodásunkban, a vele való kapcsolatban. Szeretetben, engedelmességben, bizalomban. Ámen

Juhász András