2015

Amikor elolvastam ezt a szakaszt, az első gondolat, ami az eszembe jutott, egy krisztusi Ige volt, amikor azt mondta az Úr: "az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű." (Mt 11) 

A felolvasott szakaszban egy vita áll előttünk, méghozzá az a híres vita a megtérő pogánykeresztyének körülmetéléséről, amely az első apostoli zsinathoz vezetett. Ebben a vitában két fél áll egymással szemben: Egyik oldalról Pál apostol és a munkatársai, akik úgy vélik, nem szükséges a keresztyénné levő pogányoknak átvenni a mózesi törvényeket, zsidó szokásokat és a körülmetélkedést. Vele szemben álltak júdeából érkezett zsidó keresztyének, akik éppen ellenkezőleg gondolták: a megtérő pogányoknak előbb zsidóvá kell lenni, s csak aztán keresztyénné.

Vizsgáljuk meg egy kicsit, hogy milyen indíttatás és milyen szándék áll a két fél véleménye mögött, s az milyen eredményt hozott volna! Ne teológiai szempontból vizsgáljuk, (hiszen az apostolok sem így tettek a zsinaton: a lekcióban olvashattuk. - Noha le lehet ezt a kérdést vezetni teológiailag is, ahogyan Pál meg is teszi a leveleiben: elmondja hogyan is váltotta fel a megváltás és az Új szövetség a régi törvényeket és hogyan változtatta meg az érvényüket.) most csak nézzük meg -ahogy mondani szokás- józan paraszti ésszel.

A zsidókeresztyének véleménye mintha kizáró, kirekesztő lenne. Exkluzivitásra törekednek, erősen meg akarják rostálni a csatlakozók seregét, feltételekhez kötnék az evangélium megismerését és az egyháztagságot: csak a legelszántabbak, legrátermettebbek tartozzanak az egyházhoz. Ha az ő álláspontjuk érvényesül, minden bizonnyal sokkal kevesebben lettek volna egyháztagok. Hiszen ha azzal indítottak volna a potenciális jelölteknek, hogy -kérem értsék jól- meg kell csonkítaniuk magukat, hogy fájdalmat okoz a csatlakozás, akkor ettől a jelöltek finoman szólva nem lettek volna elragadtatva.

Ezzel szemben Pálnak az álláspontja szívélyes, befogadó, hívogató. Nem fájdalmat akar okozni, nem stresszelni és leterhelni akar, hanem éppen hogy felszabadítani.

A két fél nem tudta egymást meggyőzni, így a jeruzsálemi apostolok elé vitték az ügyet. Hogy el lehessen dönteni, hogy melyik félnek van igaza, azt kell tisztázni magunkban -s kellett az apostoloknak is- hogy milyennek ismerjük Istent -milyennek ismerjük Jézus Krisztus által az Istent? Kizárónak, kirekesztőnek? Olyan Úrnak, aki spórol a kegyelemmel és terhekkel nehezíti az embereknek, hogy hozzá eljussanak? Vagy olyannak látjuk az Istent, aki kegyelmes, nagyvonalú, befogadó, aki mindenkit nagyon szeret és mindenkinek hajlandó új- és új esélyt adni?  Olyannak látjuk az Istent, aki csak a LEGJOBBAKAT akarja üdvözíteni, vagy olyannak ismerjük Őt, aki a LEGTÖBBEKET akarja üdvözíteni.

Az apostolok nyilván az alapján döntöttek, amilyennek Krisztust megismerték. Talán nekik is eszükbe jutott a nyitó ige: "az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű." És valóban, hogyha megnézzük az evangéliumokat, egy olyan Jézust látunk, aki nem zár ki senkit, mindenkit bátorít, erősít, aki szívélyes, befogadó, nyitott mindenki előtt. Jézust az Újszövetség iratai sokszor nevezik Szabadítónak és munkáját szabadításnak. 

Kedves testvéreim: ott, az egyház történetének a hajnalán, a kezdet kezdetén nem kisebb volt a tétje ennek a vitának és ennek a zsinatnak, minthogy hogyan jelöljük ki az utat az egyház számára. Hogyan határozzuk meg a keresztyén egyház attitűdjét: Egy kizáró, kirekesztő, embereket leterhelő egyházat szeretnénk munkálni, vagy egy felszabadító, befogadó egyházat. A vita nem is dőlhetett volna el másképpen: Jézus Krisztus egyházának olyannak kell lenni, amely vigasztalást, bátorítást, nem terheket, hanem éppen felszabadítást hoz a világba, a lehető legtöbb ember számára.
    
Isten az embert szabadságra, felszabadultságra és örömre teremtette. A szabadság az ajándékba kapott szabad akarat velejárója: a döntés, választás lehetősége. Volt nem régiben egy csütörtök esti igehirdetésem az ember teremtése kapcsán, amelyben azt vizsgáltuk, hogy mitől oly különleges az ember a teremtmények között, miben áll az, amit a Biblia úgy hív: "istenképűség"? Akkor arra jutottunk, hogy ez a valami az értelem, amely a világ legnagyobb csodája. Talán még magánál az életnél is nagyobb csoda, hiszen a biológiai élet működése nem titok már a tudomány előtt, de az értelem és az értelmes élet még ma is rejtély a számunkra. Az értelem teszi lehetővé a döntést, a döntés szabadsága a szabadság. 

A bűneset és az ember bukása kapcsán azonban az értelmünk és a szabadságunk is megromlott, s azóta ez is többféle fenyegetésnek van kitéve. Kívülről és belülről is érheti támadás a szabadságunkat.

 

I. BELÜLRŐL
belülről támadja az ember szabadságát a rossz döntések, elhibázott választások veszélye, s mindaz, amit következményként ezek tartogatnak az ember életében. Ez nem más, mint a bűn.
Ahhoz, hogy a bűn ellen védekezni tudjunk két dologra van szükségünk:

1. A felelősség
Szabadság nem lehet felelősség nélkül. Mindig észben kell tartanunk, hogy a döntéseinknek következményei vannak. Ez az, amiről Pál nagyon frappánsan így szól: "Mindent szabad nekem de nem minden használ." (1Kor 10,23) Ezt a mondatot mindig észben tartani: ez a felelősség.

2. A kegyelem
Amikor már megtörtént a baj, és mögöttünk vannak a vétkeink, bűneink, akkor van szükségünk arra a kegyelemre, amelyről Péter beszél a felolvasott Igében (11. vers) Mert Isten kész arra, hogy a múltját őszintén megvalló és megbánó ember vétkeit, hibáit eltörölje és semmissé tegye: az értünk szenvedett Jézus Krisztus áldozatára nézve. Ez maga az evangélium!

 

II. KÍVÜLRŐL
De kívülről is érheti támadás az ember szabadságát, ez pedig nem más, mint az elnyomás, a zsarnokság, a kizsákmányolás: amikor az egyik ember akarja sárba tiporni a másik ember szabadságát. Sajnos a világtörténelem jelentős részében olyan rendszerek voltak hatalmon, amelyek ezt képviselik. Rabszolgatartás, jobbágyság, az ipari forradalom korának elviselhetetlen munkakörülményei, diktatúrák, erőszakos vallások. Ez az, ami a keresztyénségből hiányzik! Bár voltak időszakok, (pl a középkor) amikor a keresztyén egyház intézménye is beállt ezen elnyomó hatalmak közé, de alapvetően az az egyház, amelyet Jézus Krisztus és az apostolok hirdettek, nem akarja az ember szabadságát megtörni, elvitatni, nem akarja magát ráerőszakolni a világra, s minden mást kiírtani, ami nem ért egyet vele.

Márai Sándor csodálatos költeménye, a Mennyből az angyal néhány sora jut az eszembe: "És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik – Ők, akik örökségbe kapták –: Ilyen nagy dolog a Szabadság?" Igen. És a csodálatos ebben az, hogy a szabadság az embernek a teremtésből adott, elidegeníthetelen ajándéka. Nem lehet teljesen elvenni. Olyan ez, mint a tudás, vagy a hitünk: bármit el tudnak venni, bánthatnak, befolyásolhatnak, de a döntés lehetősége mindig a miénk. Mert még a rab is eldöntheti a börtöncellában, hogy mit csináljon, s ha meg akarják neki parancsolni: eldöntheti, hogy engedelmeskedik-e. És ebből az következik, hogy az elnyomással szembe lehet szállni. Ehhez pedig bátorság kell.
    
Összegezve tehát: A szabadságunkat belülről fenyegeti a bűn, amelynek legyőzéséhez felelősség és kegyelem kell. Kívülről fenyegeti az elnyomás és a zsarnokság, ahhoz pedig, hogy ezzel az ember szembe tudjon szállni: bátorság kell. A bátorítás pedig kívülről jön.

Amikor olvasgattam a kijelölt szakaszokat a Bibliában, megakadt a figyelmem a 14. részben azon a versen, amely többször is mondja, hogy Pál bíztatja és bátorítja a gyülekezeteket.  Testvéreim! Mi a célja annak, hogy a kezünkben van az írott Ige? Mi az értelme a lelkipásztori munkának? Mi a lényege a keresztyén testvéri közösségnek? Mi végre van az egész misszió, ha nem azért, hogy bátorítson. Mi a legfontosabb üzenete az Istennek, amit az embernek mondani akar? Emlékezzetek csak melyik a Szentírás leggyakoribb felszólítása! "Ne félj!" Ezt az üzenetet kell a keresztyén egyháznak és a keresztyén embernek hirdetni itt a földön. Ne félj, mert van Istened, aki szeret és megváltott és az övé vagy.

Mert olyan sok ember van, aki terhek, nehézségek alatt stresszelve, szorongva él, kilátástalanságban és reménytelenségben. Sok-sok ember a bűneinek, vagy elnyomásnak a terhe alatt roskadozik, és arra vágyik, hogy valaki szabadságot hirdessen neki: Mi vagyunk azok, nálunk az üzenet! Ezért döntöttek jól az apostolok ebben a nagy kérdésben: a mi egyházunknak nem terheket, nem kínokat kell a világba hozni: hanem örömöt, felszabadulást, megkönnyebbülést, hogy az emberek felfedezhessék szabadságukat (felelősségben és kegyelemben) 

Nincs közöttünk olyan -úgy gondolom- aki ne élt volna át hasonlót, és nem tudná, hogy milyen sokat jelent a nehéz helyzetben a bátorítás -akár csak néhány jóindulatú szó. Mennyi erőt lehet meríteni egy vigasztalásból. Ezt teszi Isten és ezt várja el tőlünk is: Ez pedig tényleg olyan szolgálat amelyhez nem kell lelkészi végzettség, és nem kell hozzá diakónusnak lenni, nem igényel sok időt és sok energiát: csak azt, hogy észrevegyük a megterhelt, szorongó, nehézségek között őrlődő testvérünket, és akár csak néhány szóval megvigasztaljuk, bátorítsuk.

Testvéreim! Tegyük ezt úgy, hogy Istentől kérünk hozzá erőt minden nap. Ámen.

 

Dancs Imre