2015

Szeretett Testvéreim!

Pár éve történt velem, hogy beszédbe elegyedtem egy barátom ismerősével. Jól szituált, értelmiségi fiatal volt. Beszélgetésünk során kiderült, hogy ő „belenőtt” a vallásba, hiszen az édesapja református vallástanár. Azonnal tudta, hogy mit jelent az, hogy én teológus vagyok. Hosszas beszélgetés után megkérdezte tőlem: „Te mit mondanál, ha Jézusról kellene beszélned olyan embereknek, akik nem is ismerik Őt, vagy nem hisznek Benne? Hogyan tennéd Jézust vonzóvá előttük?” Én örültem, hogy megkérdezte ezt, és már el is kezdtem mondani az én kis bizonyságtételemet: „Engem soha, senki nem szeretett úgy, mint Jézus. Ő annyira szeretett engem, hogy meghalt értem a kereszten, hogy nekem örök életem legyen!” Hevesebben vert a szívem, mert jó érzés volt bizonyságot tenni az én Megváltómról!

Azonban beszélgetőpartnerem rázta a fejét. „Látod? Ez a baj veletek! Rögtön ajtóstul rontotok be mindenkihez! Bőven elég lenne kezdetnek annyi, hogy ’boldog ember vagyok, és szeretek élni, szeretek mosolyogni’!” A fiatalember mondata szíven ütött, és megértettem, hogy mire akar kilyukadni. Szerinte, ha egyszerűbben fogalmazok, és nem bocsátkozom „nagy szavakba”, felkeltem az érdeklődést. Azt mondta nekem: „Gondolod, hogy ebben a mélabús világban, ahol mindenki a megélhetésért küzd, hűtlenkedik, és aggódik mindenen, nem kérdez vissza arra, hogy te miért vagy boldog, és hogyan tudsz még ilyen körülmények között mosolyogni?”

Nagyon is igaza volt, hiszen egy nem keresztyén ember nem tudja, hogy kicsoda Jézus; nincs tisztában az igaz szeretet erejével; nem érti, hogy miért kellett meghalnia Jézusnak; és az örök élet fogalma is homályos számára. Egy egyszerű, Istent nem ismerő embernek ijesztő lehet ez az egy mondat!

Amikor a beszélgetésnek vége lett, akkor értettem meg a teológiai tanárok szavait, amikor arról beszéltek, hogy Jézus milyen egyszerű, és hétköznapi nyelven fordult az emberekhez. Jézus a legritkább esetben érvelt logikai eszközökkel, mindig képekkel bizonyította állítása igazságát. Azért beszélt egyszerűen, hogy mindenki megértse!

Ő is használhatott volna „nagy szavakat” kezdettől fogva, de azt igen kevesen értették volna meg. Olyan érzésem volt a beszélgetés után, hogy mi, emberek sokszor olyan „nagy szavakkal” akarjuk elmondani a lényeget, holott az egyszerű, de őszinte és hiteles szavak erre maximálisan megfelelnek…

Jézus példázatainak pontosan az a lényege, hogy képekben beszél Urunk, hogy érthetőbbek legyenek. Honnan vette ezeket a példázatokat? A természetből, az egyszerű emberek mindennapi életéből, az ipari és kereskedelmi életből.

Jézus példázatainak alapgondolata az, hogy mindaz, amit Isten a természetben és az emberek földi életében tesz, mindaz valójában a lelki dolgok kiábrázolása. Jézus legtöbb példázata az Isten országáról vagy a mennyek országáról szól. Alig értettek mindezekből valamit a zsidók, hiszen ők Isten országa alatt olyan országra gondoltak, amelyik ezen a földön valósul meg, a meglévő földi országokhoz hasonlóan.

Jézus maga mondta meg tanítványainak, hogy mi a céljuk a példázatoknak: az, hogy világossá tegyék, megértessék, mintegy leleplezzék Isten országa titokzatosságát; azok pedig, akik nem tartoznak Isten országához, belássák, mennyire érthetetlen misztérium Isten országa.

„Miért beszélsz nekik példázatokban?” – „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, de azoknak nem adatott meg.” (10b-11).

Az jutott eszembe, hogy akkor, ezek szerint diszkriminálta, megkülönböztette volna az Őt és az Ő titkait nem ismerőket az Isten országától? Miben voltak különbek a tanítványok a többi embertől?

Jézusnak két célja volt:

I. Akik Isten országához tartoznak; Jézushoz őszintén vonzódnak, ragaszkodnak, azok a példázatok révén jobban, mélyebben értsék meg Isten országa lényegét.

II. Akik pedig nem tartoznak Isten országához, ne értsenek abból semmit. Hiába hallották a példázatokat, nem értették meg azt, amiért Jézus elmondta azokat. A példázatok valójában határt húztak Jézus követői és azok között, akik legfeljebb kíváncsiságból mentek utána.

Így szól a magvető példázata: „Íme, kiment a magvető vetni, és vetés közben néhány mag az útfélre esett, aztán jöttek a madarak, és felkapkodták. Mások sziklás helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. Mások tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották őket. A többi, pedig jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Akinek van füle, hallja!” (3b-9).

Milyen csodálatos, hogy Jézus itt is olyan képeket, olyan példát használ, amellyel szinte minden második ember foglalkozott. Hiszen ők abból éltek, amit kitermeltek. Nem a boltokba és ilyen-olyan üzletláncokba rohangáltak ennivalóért, vagy hozzávalókért!

Jézus tudta, hogy ebből a példából mindenki ért; de azt is tudta, hogy nem mindenki lát mögé, azaz vannak olyanok, akik csak és kizárólag földhöz ragadt, földi értelemben értenek, nem mennyei értelemben…

Nézzük, mit is jelentek azok a képek, melyeket Jézus alkalmaz: a magvető = Jézus, és az Ő szolgái; a jó mag = a jó igehirdetés; a letaposott út = az érzéketlen lélek; a madarak =az ősellenség, a sátán; a köves hely = a pillanatnyilag érdeklődő ember lelke, aki később nem törődik azzal, amit hallott; a tövises hely = az az igehallgató lélek, aki beveszi ugyan, amit hall, de nem tisztítja meg magát a lelki gyomoktól; a jó föld = az a lélek, aki hálásan fogadja, és ápolja a hallott Igét.

Az igehirdetés sorsa az egész világon pontosan az, amit Jézus ebben a példázatban elmondott! Szerte a világban vannak közömbös emberek, akiknek semmit sem számít az igehirdetés. Mindenütt akadnak olyan emberek, akik meghallgatják ugyan, de semmi sem marad meg bennük abból, amit hallottak. Ha megpróbáltatást kellene szenvedniük, egy pillanatig sem ragaszkodnának az Igéhez.

Isten országa létrejöveteléhez két dolog szükséges: jó mag és jó föld. Ahol az igehirdetés hívő szívre talál, ott kicsírázik, és gyümölcsöt hoz. A vetőmag önmagában nem elég, ahogy önmagában véve a talaj sem.

A tanítványok ebből a példázatból megértették, ami körülöttük történt, és egyszerre megértették, hogy Isten országa nem földi ország, hanem olyan ország, amely a lélekben valósul meg!

Válaszolva a gyanút feltételező kérdésre: Jézus nem akart egyes embereket kizárni e titok tudásából, csupán megértette velük, hogy addig, amíg látható, és fizikailag érzékelhető országot keresnek, addig nem érthetik meg szívvel az Ő szavait!

Ha egy ember már eljut magában odáig, hogy ne a bizonyítékokat keresse, hanem értelmével, és legfőképpen a szívével keresi a lélek csodáját, Isten országát, akkor meg is fogja találni! Nem véletlen, hogy Jézus Ézsaiás próféta szavait idézi: „Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne gyógyítsam őket.” (13, 15).

Úgy tud megkövéredni egy szív, ha megszívja magát e földi világgal, és annak földi dolgaival. Mindezek felgyülemkednek a szívben, és nem engedik meghallani Jézus szavait, és meglátni a mennyek országát!

Szeretett Testvéreim! De sokszor kövéredik meg a mi szívünk is! Milyen sokszor eluralkodik benne a közömbösség, a provokálás, a perlekedés, a szeretetlenség! Milyen sokszor előfordul, hogy nézünk magunk elé, és mégsem látjuk a tényleges problémát a környezetünkben, csak magunkat sajnálgatjuk! Gyakran halljuk embertársainktól a panasz-áradatot, mi még sem a bajba jutott embert látjuk mögötte, akinek segítségre van szüksége, hanem próbálunk még nagyobbat mondani, hogy minket is sajnáljanak…

Vajon Isten mit szól mindezekhez? Amikor mi kérünk Tőle valamit imádságban, olyan könnyen számon tudjuk kérni Őt, hogy miért nem teljesítette kérésünket: DE mi miért vagyunk olykor vakok és süketek, amikor Ő maga szól hozzánk, és Szentlelkével/Igéjével szeretne segíteni nekünk???

Amire most különösképpen tanít minket az Ige: mindegyik emberben megvan mindegyik talaj! Hol ilyen a szívünk, hol olyan. A lelki életben nincs állandóság. Néha olyan a szívünk, mint a tapló, nincs benne az életnek semmi jele; nincs benne éhség, szomjúság a lelki táplálék után; néha elfognak a gondok, az irigység, és meghal bennünk az Ige.

Vigyáznunk kell, mert a lelki életben is megtörténik, ami a művészetben: csúcspont után hanyatlás következhet. Imádkoznunk kell azért, hogy soha ne legyünk rossz talaj, hanem örömmel fogadjuk az Igét, és megvalósuljon bennünk minden egyes szava, hogy aztán növekedni tudjon Isten uralma! Ámen.

Lovász Adrienn