2015

Szeretett Testvéreim!

Életünkben vannak fordulópontok. Olyan időszakok, melyek életünk egy adott területére koncentrálnak; és időpontok, melyek új reményekkel és lehetőségekkel ajándékoznak meg minket. A diákok „tanévben” nézik az életet: év elejétől a félévig; és félévtől az évvégéig. Egyetemisták a vizsgaidőszakot tekintik fordulópontnak, hiszen előre lépést, vagy hátra lépést jelent ez a tanulmányikban, és álmaik megvalósulásában. Van, aki a születésnapokat, névnapokat tekinti fordulópontnak; van, aki a keresztyén ünnepeinkre tekint új reményekkel.

Most így, január végén kis diákjaink már kezükben fogják a félévi bizonyítványt, és vagy a csalódás, vagy pedig a sikerélmény szellője lengi át szívüket. Pénteken, a kisifi alkalmán a tervekről, álmokról beszélgettünk, és arról, hogy ki-ki hogyan értékeli az időt!

Iskola kezdéskor, szeptemberben minden ifis egy cetlire írta rá féléves terveit, és vágyait. Eltelt 4 hónap, és ezeket a cetliket újra elővettük, és felolvastuk egymásnak. Mi az, ami megvalósult; és mi az, ami nem? Mi segítette őket az előre jutásban, a sikerek eléréséhez, és mi az, ami gátolta őket?

Nekem is volt egy cetlim, és az ifisekhez hasonlóan én is nyugtáztam, hogy bizony, vannak, amik valóra váltak, és vannak, amik nem. Én is próbáltam megfogalmazni, hogy vajon mitől függ, ha a tervek sikerülnek, vagy ha nem…

Beszélgetésünk során szóba jött az idő. Az idő, melyről sokszor azt gondoljuk, hogy ellenünk dolgozik. A hét közepén, amikor sok a tennivaló, azt kívánjuk, hogy ’bárcsak túl lennénk már rajta’, azonban vasárnap szomorúan fogalmazzuk meg: ’újra elszaladt egy hét’.

Az időről ritkán elmélkedünk. Pedig az időnek is van értéke! Vajon mit kezdünk a napi 86.400 másodpercünkkel? Erről szólnak a következő gondolatok:

- Ha meg akarod érteni, mit jelent egy évnyi élet, kérdezz meg egy diákot, aki elszúrta az év végi vizsgáját.

- Az egyhavi életről kérdezd az anyát, aki koraszülött gyermeket hozott a világra, és várja, mikor hagyhatja el a baba az inkubátort, hogy épen-egészségesen a karjába szoríthassa.

- Ha az egyheti élet érdekel, fordulj a munkáshoz, aki gyárban vagy bányában dolgozik, hogy eltarthassa a családját.

- Az egy napról faggass ki két szerelmest, akik epekedve várják, hogy viszontlássák egymást.

- Hogy mit jelent egy óra, elmondja neked a klausztrofóbiás, aki beszorult a felvonóba.

- A másodperc megértéséhez nézd meg azt az embert, aki hajszál híján úszott meg egy autóbalesetet.

- És a másodperc ezredrészének jelentőségét elmagyarázza neked az a sportoló, aki ezüstérmet nyert az olimpián, holott egész életében az aranyéremért edzett.

Gondolatébresztőként olvastam fel a sorokat, bizonyára egy szívvel és egy lélekkel gondolunk vissza a múltra, és próbáljuk mindnyájan értékelni életünk eddigi szakaszát. Vannak benne nehézségek, próbatételek, örömök és csodák…de vajon ezek minket gyengítettek vagy erősítettek? Hogyan éljük életünket: túl akarjuk élni napjainkat, vagy átélni azokat?

Amikor eszünkbe jut a fájdalmas múlt, személyes tragédiáink, felmerül bennünk az, hogy Isten vajon miért engedi azokat megtörténni?! Egyet tudok: ahogyan nekünk, embereknek is vannak terveink, és álmaink, úgy Isten is tervez velünk! Jeremiás próféta könyvében találjuk: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jer 29, 11). Ő nem romlást tervez az életünkben! Megengedi a próbatételeket, de nem azért, hogy hitünkben meggyengüljünk, hanem hogy megerősödjünk!

Ha nem csak mi szövögetjük a terveinket, hanem Isten is, akkor érdemes megvizsgálni a rendelkezésre álló időnket, a rendelkezésre álló időt is: vajon Isten hogyan látja mindezt? „Az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.” (2Pt 3, 8b).

Szeretett Testvéreim, Isten egészen másként látja az életünket, mint mi! Ő is látja a rohanásunkat; tud arról, hogy manapság már szinte versenyt futunk az idővel; látja terheinket is és hallja a csendes éjszakában feltörő gyötrődéseinket is! Még sincs az Ő idő-fogalma korlátok között…ahogy az Ő igazságos megítélése sem korlátok közötti! Ő nem azt látja belőlünk, amit mi látunk a szemünkkel, ha embertársainkra nézünk! Ő belelát a szívünkbe, lelkünkbe; látja, hogy kikké válhatunk Szentlelke segítségével…sőt! Ő úgy tekint ránk, mint Krisztusban megváltott gyermekeire!

Ő nem romlást tervez nekünk! Ő nem azt akarja, hogy folyton csak robotoljunk, rohanjunk, és „túléljük” napjainkat! Minden egyes év, hónap, hét, nap és perc csak egy újabb ajándék a számunkra. Békességet szeretne látni a szívünkben. Reményteljes jövőt akar, hiszen ezért küldte el Egyszülött Fiát, Jézus Krisztust!

Hogyan lehet békességünk? Semmiféleképpen nem úgy, hogy csak húzzuk az igát, dolgozunk, rohanunk, miközben bűneink égetnek minket belülről! Maga Jézus kínálja nekünk a békességet: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja.” (Jn 14, 27). A világ diktálja a tempót, sikereket vár, érvényesülést követel, teljesítmény orientált. De hol van ebből a lelkiség, Testvérek?

Isten békessége minden emberi értelmet meghalad. A mi emberi értelmünk behatárolt, véges…ahogy minden más az életünkben. Véges, azaz mulandó a fiatalság, az erő, az egészség, emberi kapcsolatok. Szükségünk van arra a békességre, melyet Isten kínál nekünk, Igéje által!

 Izrael 70 évnyi fogságot tölt. Nyomorúságos 70 év az, mégis bíztatja őket a Seregek Ura, hogy ahogyan letelik rabságuk ideje, visszatérhetnek Júdába, hiszen Isten megígérte nekik! Az ítélet arra ösztönözte a foglyokat, hogy teljes szívből keressék Istent! Ahogy visszatérnek Hozzá, összegyűjti övéit minden nép közül, ahová szétszóródtak, és visszaviszi őket saját földjükre.

Isten ígéreteit megtartó Isten! A reményteljes jövő ránk is vonatkozik, még akkor is, ha jelenleg kilátástalan a helyzetünk! Mire tanít minket a Szentírás? „Szenved-e valaki közöttetek? IMÁDKOZZÉK! Öröme van-e valakinek? ÉNEKELJEN DÍCSÉRETET! … És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt, ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.” (Jk 5, 13 és 15).

Milyen ritkán kulcsoljuk össze a kezünket! Pedig milyen nagy szükségünk is van arra, hogy onnan felülről kérjük el az erőt és az áldást! Mai Igénk bíztat minket: „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” (Jer 29, 12-13).

Szeretett Testvéreim! Mai világunkban óriási szükség van a bíztatásra! Gyászoló szívünk vigasztalásra vár; csalódott lelkünk szeretetre; bűnös létünk megbocsátásra. Sokat kesergünk, és sokat küzdünk, miközben lassacskán lepereg az életünk…

Ma megkérdezem: mit jelent neked az életed? Mit jelent neked, hogy Isten számít rád, és számol veled?! Mit jelent neked, hogy Isten meg akarja szüntetni szívedben a háborút, és békességével akar megajándékozni? Mit jelent az, hogy Ő reményteljes jövőt ad, ha elfogadod?!

A tegnap immáron történelem. A holnap egyelőre rejtelem. A ma viszont Isten ajándéka neked… Ámen.

Lovász Adrienn