2015
Két hét múlva szerte az országban, minden református gyülekezetben a szeretetszolgálat vasárnapját ünnepeljük. Arra gondoltam, hogy lélekben készüljünk erre az alkalomra, megvizsgálva egyéni életünk szeretetszolgálati gyakorlatát, és gyülekezetünk életét ezen a téren, hogy úgy állhassunk meg két hét múlva az Úrnak asztala előtt, hogy keresztyéni életünk e téren is az Úrhoz szeretnénk igazítani
Amikor a szeretetszolgálatról szólunk, látnunk kell, hogy mennyire fontos dologról van szó!
A reformátori teológia kihangsúlyozza az igaz egyház ismertetőjegyeit: az Ige tiszta és elegyítetlen hirdetése, a sákramentumok kiszolgáltatása Krisztus rendelése szerint, az egyházfegyelem gyakorlása, és a szeretetszolgálat. Ott van tehát igazi gyülekezet, ahol ezen dolgok működnek.
1. A felolvasott csodálatos gyógyítási történetet az elkövetkező napokban olvashatjuk Bibliaolvasó Kalauzunk vezetését követve. Jézus meggyógyít egy vak embert, egy olyan valakit, aki vakon született, azaz soha életében egyetlen pillanatra sem látott. Igazán, úgy gondolom, hogy ezt az állapotot elképzelni sem tudjuk. Soha nem látta az édesanyja fölé hajló arcát, édesapja dolgos kezét, az ég kékjét, a fű zöldjét. Nem látott formákat, nem látott színeket, nem látott szépet és csúnyát.
A szenvedése megindította Jézust, azonban a tanítványok egy számunkra érthetetlen kérdést tesznek fel, látva a vakot: ez vétkezett, vagy ennek szülei? A születéstől való vakságot ugyanis a zsidóság Isten büntetéseként értelmezte, nem nyilvánvaló bűnök elkövetői számára. A kérdés így talán érthetőbb a ma embere számára, keresik a szenvedés okát a tanítványok.
Úgy gondolom, hogy így van ez mai is: a szenvedés sok kérdést vet fel! Mi az oka szenvedésemnek? Miért éppen én, vagy éppen az én szerettem szenved? Miért van szenvedés? Miért szenved egy gyermek, egy ártatlan, egy általunk jónak tartott szerettünk, vagy távolabbi ismerősünk? Mindenki felteszi ezeket a kérdéseket, drága testvérek, ne ijedjünk meg ha kérdések vannak a szívünkben, csak tudjuk, hogy ezen kérdésekkel hova kell fordulnunk!
A tanítványok kérdésükkel Jézushoz fordulnak, nem egymásnak teszik fel a kérdést. Taníthat ez a tanítványi magatartás minket: merjünk nyomasztó kérdéseinkkel Jézushoz fordulni! Ha nem találjuk a választ életünk nehéz kérdéseire, nyomasztó élethelyzetekben, akkor forduljunk, akár kétségeinkkel is, őszinte imádságban Urunkhoz, és tegyük fel neki a kérdést. Ha nyitottak vagyunk a válasz elfogadására, meghallására, ha valóban el tudunk csendesedni, ha kérdésünk őszinte, biztosak lehetünk abban, hogy választ kapunk tőle!
Jézus nem bagatellizálja el a kérdést, nem legyint a tanítványok értetlensége miatt, hanem helyes irányba tereli látásukat.
Míg a tanítványok a beteg ember múltja felől érdeklődnek, hogy ezáltal a jelent értsék, addig Jézus a jelent láttatja, a jövőre mutatva. Így válaszolt követőinek: Azért történik mindez, hogy nyilvánvalóvá legyenek Isten dolgai, cselekedetei.
Olyan, mintha azt mondaná Jézus: sok gond van itt a jelennel is, miért terhelnénk még a múlttal is? Az okok boncolgatása pedig nagyon sok erőt, energiát, időt emészt fel, pocsékol el, olyan időt, energiát és erőt, amelyet hasznosan fel lehetne használni.
Hogy lehetnek láthatóvá Isten tettei? Jézus láthatóvá tette Isten dicsőségét azzal, hogy meggyógyította beteget. Azzal, hogy aláhajolt a nyomorult, beteg, és kitaszított, mindenki által lenézett vakhoz.
Drága Testvérek!
A mi feladatunk is ez: felragyogtatni Isten dicsőségét cselekedeteinkkel! Olyan cselekedetekkel, amelyeket ha látnak a körülöttünk élők, dicsérik és dicsőítik Istent. Ennek egyik módja a szeretetszolgálat. Ha, alázattal, pénzt, időt, fáradtságot, energiát nem kímélve fordulok a felebarátomhoz. Ha észreveszem azt az embert, aki rámszorul. Ha gyülekezetünkben észrevesszük a szenvedőt, a magányost, a testi-lelki terhek alatt roskadozót, és mellé állva szeretetünkkel emeljük Jézushoz.
A korai keresztyén időkben azt mondták a keresztyének egymáshoz való kapcsolatát látva a kívülállók: „ezek biztos keresztyének, mert úgy szeretik egymást!” – és ez a magatartás vonzó volt. A megélt szeretet volt a keresztyén misszió sikerének egyik titka! Láthatóvá tették az egymás és a kívülállók irányába gyakorolt szeretet által Isten cselekedeteit. Vajon, ha a mi szeretetgyakorlatunkra tekint a világ, dicsőíti-e Istent?
És, bizony a gyülekezetünkön kívül is nyitottaknak kell legyünk a másik ember bajára, gondjára, hogy megtaláljuk a megfelelő, ismétlem megfelelő módot, utat arra, hogy úgy segítsünk, hogy az valóban segítség legyen!
Mit értek ezalatt? Diakóniai bizottságunk meghívására vendégünk volt tavaly a református egyház hajléktalanok és és alkoholisták közt végzett missziójának vezetője. Ő mondta nekünk azt a nagyon döbbenetes mondatot, hogy ha egy hajléktalannak pénzt adunk, tulajdonképpen a pokolba vezető útját gyorsítjuk meg. Döbbenten figyeltünk, hogy elmagyarázza nekünk, és el is magyarázta: a hajléktalanok 99%-a alkoholista, és ha pénzt kap, azt alkoholra és nem ennivalóra költi, bármit is mond. És, ezzel segítjük önpusztító életmódjában! Ellenben, ha kenyeret adunk neki, akkor legalább ételt is fogyaszt. Nem ez persze a megoldás, de egy kis lépés. Imádkozzunk, hogy Isten adjon bölcsességet a megfelelő utak megtalálásában!
2. Jézus szavai azonban nem csak irányt mutatnak, de figyelmeztetnek is! Így szólt Jézus: „amíg nappal van, annak cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem!” A figyelmeztetés ránk is vonatkozik! Amíg nappal van, azaz amíg élek, amíg van rá lehetőségem, addig kell megragadnom a lehetőséget, kihasználni az alkalmas időket.
Jézus legyen előttünk ebben is példa: élete utolsó pillanatáig szolgált. Utolsó leheletével is az emberért tett és szólt. A kereszt felé tartva, Jerikóban néhány nappal halála előtt még meggyógyít két vak koldust. De még ennél is tovább megy: a kereszten haldokolva gondoskodik édesanyjáról, amikor Jánosra bízza, és a bűnbánó és bűnvalló lator számára megadja az örök életet! Sőt, az őt megfeszítőkért, de úgy gondolom értünk is könyörög, amikor ég és föld közt függve így imádkozik: „Atyám, bocsáss meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”
Szeretett testvéreim! Nekünk is meg kell ragadnunk az alkalmakat, a lehetőségeket! Amíg nappal van, azaz amíg erőm, tehetségem, pénzem, energiám, egészségem, és véges életem engedi: szolgálni!
Egy órán olvasható felírat nagyon tisztán, sőt szinte kellemetlenül rámutat erre: „Használd ki az időt, amíg el nem múlik. Gondold el, hogy a te órád is üt!”
3. Még egy részletét szeretném a történetnek kiemelni: Jézus csodálatos gyógyítása szombatnapon történik. Az evangéliumokat olvasva hat helyen olvashatunk Jézusnak a szombathoz fűződő magatartásáról. Tette még inkább demonstratív, mint a többi esetben, és óriási viharokat kavar. Azzal, hogy meggyógyítja a vakot, rámutat, hogy semmivel sem bűnösebb vagy bűntelenebb ez az ember, mint környezete.
Jézus ebben az esetben nem egyszerűen, úgy ahogy azt a legtöbb esetben teszi – szimplán szavával gyógyít – hanem a porba köpve sarat készít, és azzal keni meg a vak szemeit. Miért teszi így? Miért ily szándékosan, munkát végezve gyógyít? Úgy gondolom, hogy itt nem csupán a munkavégzés, hanem az érintés a fontos. Érinti a kitaszított, nyomorult, beteg embert! Szeretetről szól a mozdulat is, és egyértelmű közösségvállalásról!
Ezen túlmenően rámutat arra, hogy a szeretetparancsot semmi nem függeszti fel, semmi nem érvényteleníti. Szeretetben szolgálni, közösséget vállalni minden napon, így a nyugodalom napján is keresztyéni kötelességünk. Tegyük ezt, tudva azt, hogy az Isten előtt kedves istentisztelet a felebarát szolgálata is! Ámen
Juhász András