2015

Októberben beszéltünk arról, közvetlenül a Békés-Bánáti Református Egyházmegye gyülekezeteinek találkozója után, ahol a több mint ezer ember együtt is úrvacsorázott, hogy az erdélyi, illetve a partiumi liturgia az úrvacsora szereztetési igéit teljes egészében tartalmazza, míg a miénk, csak az ismétlés parancsát, az intelmet, amely ezt követi, nem olvassuk fel.

Lelkésztestvéreinkkel arról beszéltünk, hogy érdemes lenne visszatérni az ősi gyakorlathoz, és az úrvacsora szereztetési igéjének egészét felolvasni. Ám, azonnal felvetődött, hogy van ennek az egységnek egy mondata, amely ijedelmet, félelmet válthat ki, ha rosszul értelmezzük. Vagy, az emberben, aki hallja kétséget ébreszthet, hogy egyáltalán oda járulhat-e az Úrnak asztalához. Ez a mondat így hangzik: „Azért aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen!”

Ezért, úgy gondoltuk lelkésztestvéreimmel, hogy mielőtt a liturgiában ez a mondat elhangzik, előtte egy tanítást érdemes adni arra nézve, hogy mit is jelent ez a mondat, mit takar Pál apostol intése.

Méltatlan!

Hányszor érezzük magunkat méltatlannak, sőt, a lelkész  éppen az úrvacsora liturgiájában ki is jelenti, éppen magára, amikor a bűnbocsánatot meghirdeti: „Méltatlan, bár de elhívott szolga!”

Akkor hogy is van ez? Méltatlan, de mégis magához veszi a szent jegyeket, sőt, kiosztja másoknak, miközben a szereztetési igékben azt olvassuk: aki méltatlanul veszi. Hogy lehet ezt az ellentmondásosnak tűnő gondolatot feloldani?

Egyelőre csak annyit mondanék, hogy a két szó közt jelentős különbség van, már nyelvtanilag is: nem mindegy, hogy valaki méltatlan, vagy méltatlanul tesz valamit.

A méltatlan, azt jelenti, hogy valaki nem méltó, hogy nincs joga hozzá, hogy odajáruljon a kegyelem asztalához.

A méltatlanul ellenben azt jelenti, hogy a viselkedése nem méltó, azaz nem helyes a viszonyulása az Úr testéhez és véréhez!

Mindannyian méltatlanok vagyunk, a személyünk méltatlan arra a nagy megtiszteltetésre, hogy az Úr vendégei legyünk!

Ha arra várnánk, hogy méltók legyünk, életünk végéig is hiába várnánk!

Ha méltók lennénk, ha jog szerint járna nekünk ez, akkor bűntelenek lennénk, tehát nem lenne szükségünk az Úri szent vacsorára! Gondoljuk végig, hogy Jézus csupa méltatlan embert: vámszedőket, paráznákat, bűnösöket hívott el, velük tudott mit kezdeni, mert ezek az emberek tisztában voltak azzal, hogy kegyelemre szorul életük, ellenben a magukat igaznak tartók nem fogadták el hívását, mert nem érezték magukat Isten kegyelmére szorulónak, így méltatlanul viszonyultak Krisztushoz, cselekedeteikben!

De, mélyüljünk el a szereztetési igékben, és ne essünk abba a hibába, hogy kiragadva egy kifejezést a bibliai szövegkörnyezetből vizsgáljunk! Ezért is olvastam fel az igeszakaszt az elejétől, hogy lássuk, az Úrvacsorát hogyan is vezeti be Pál apostol.

Korinthusban, mint a felolvasott hosszabb igeszakaszból kiderült, gondok voltak az Úrvacsorai gyakorlattal. Nem is annyira az úrvacsorával, hanem az azt megelőző közös étkezésekkel, az agapéval, a szeretetvendégségekkel. Az ókorban nagyobb hangsúlyt fektettek a társasági együttlétek megélésre, mint a ma embere.

Az antik korban ismert volt egy gyakorlat, egy közös étkezés, amelyre mindenki azt vitt, amivel rendelkezett.

Az ősegyház is átvette ezt a gyakorlatot, és agapénak nevezték. Ehhez az összejövetelhez mindenki a saját lehetőségei szerint járult hozzá, majd az ételt egyenlő részekre szétosztották. Ez a szép szokás kiváló alkalmat nyújtott az igazi keresztyén közösség megélésére! Korinthusban azonban nem mentek rendben a dolgok. A gyülekezet tagjai közt voltak nagyon gazdagok, és szinte koldusszegények, ez utóbbiak főleg rabszolgák voltak, akik az egész napos munkájuk után késve érkeztek, és akik számára az egyetlen kielégítő mennyiségű és minőségű étkezést a szeretetvendégség jelentette hetenként.

Ezzel szemben mi történt? A gazdagok igyekeztek minél korábban összegyűlni, és exkluzív csoportocskákban külön vendégül látva egymást étkeztek. Egyesek dőzsöltek, mások éheztek! Mindennek pedig az lett a következménye, hogy a gyülekezeten belüli szociális különbségek nemhogy csökkentek volna, hanem még nőttek is!

Pál apostol ezt a gyakorlatot ítéli el, nagyon keményen és határozottan, amikor ezt mondta: Kárnak gyűltök össze!

Miért is volt különösen is veszélyes ez a korinthusi gyakorlat, azon túl, hogy mindannyian érezzük, mennyire ízléstelen, mennyire negatív értelemben vett elitista megnyilvánulás ez?

Azért, mert a korszakban a keresztyén közösség, a gyülekezet volt az egyetlen hely, ahol az embereket elválasztó falak leomlottak. Bárhova is nézünk, mindenütt az embereket nagyon élesen elválasztó falakat láthatunk. Vannak szabadok és szolgák, zsidók és görögök, római polgárok és jog nélküli emberek, műveltek és képzetlenek, szegények és gazdagok, férfiak és nők.

A keresztyén gyülekezet volt az egyetlen hely, ahol ezek a különféle gyökerekkel, életminőséggel, származással, vagyoni helyzettel rendelkező emberek zavartalanul összejöhettek, egy közösséghez tartozhattak és egyenlők lehettek! A kutatók azt vallják, hogy többek közt ez volt a keresztyén misszió sikerének egyik titka! Az igazi keresztyén gyülekezet egy test, amelynek tagjai egyenlők a Krisztus fősége alatt. Ezt a gyakorlatot, és tulajdonképpen a Krisztus-test, az egyház egységét veszélyeztették azok, akik az agapéban nem a szép rend szerint jártak el. Mivel az agapé megelőzte az úrvacsorát, ezért fontos volt, hogy valóban egy közösség tagjaiként részesülhessenek a szentségben a hívek, ezt tették tönkre egyesek Korinthusban. Ha pedig nincs egység a gyülekezet tagjai közt, akkor nincs értelme az úri szent vacsorával való élésnek sem!

1.És, így jutunk el oda, hogy mit is jelent méltatlanul venni a szent jegyeket! Az egyik magyarázati lehetőség szerint, az Úrasztala nem csak Istennel, de az embertárssal való közösségnek is asztala! Aki nem tudja testvérnek tartani a testvért, aki nem tudja a közösséget vállalni a testvérrel, az méltatlanul veszi magához a szent jegyeket, éppen, mint egykor Korinthusban némelyek.

Hogy nem tartjuk testvérnek a testvért? Egyrészt, ha nem veszünk tudomást a másik ember testi és lelki nyomorúságairól, ha szenvtelenül el tudunk menni a gyülekezet másik tagjának nyomorult állapota mellett!

Istennek adok hálát, megvallom nektek - nagyon gyakran - hogy egy olyan gyülekezet pásztora lehetek, ahol odafigyelünk a másikra, testi és lelki értelemben!

Ahol nem csak rutinból, de őszintén kérdezzük meg, hogy a máik hogy van, és nem csukjuk be fülünket a válasz elől, hanem igyekszünk segíteni! Különösen jó ezt kiemelni ezen a vasárnapon, a diakónia, a szeretetszolgálat vasárnapján.

Másrészt, akkor sem testvérként tekintünk a testvérre, ha gyűlölködünk, ha haragszunk valakire hosszan, ha képtelenek vagyunk a bocsánatra! Hogy várjuk el Istenünk bocsánatát, ha mi képtelenek vagyunk megbocsátani?

2. De, vannak más módok is! Méltatlanul vesszük magunkhoz a szent jegyeket, ha nem gondoljuk végig, hogy mit is jelentenek! Mert, ha nem gondoljuk végig, hogy mit jelent Krisztus értünk megtört teste, és értünk kiontott vére, akkor igazán fel sem tudjuk fogni azt az eseményt, amire emlékezünk, amiben részt veszünk! Ha nem fogjuk fel akkor pedig nem is értjük Isten kimondhatatlan szeretetét, amit Krisztus egyszeri és tökéletes áldozatával velünk közölt! És, arra sem gondolunk, hogy mire kötelez bennünket az ő szeretete!

Mert, erről szól, drága Testvérek, hogy vizsgáljuk meg, próbáljuk meg önmagunkat!

Tisztában vagyok-e azzal, hogy bűnös vagyok, és kegyelemre szorulok? Ha tudom, hogy az vagyok, akkor nyugodt szívvel járulhatok az Úrasztalához, amely a bűnösök asztala is! Arra méltatlan emberként, de mégsem méltatlanul!

A második, amiben meg kell, vizsgáljam magam, hogy el tudom-e fogadni a kegyelmet, amit az úr asztalánál kapok, mert az az asztal a kegyelem asztala is!

Harmadrészt, amiben meg kell vizsgáljuk magunkat, hogy van-e bennem készség, hogy ezt meg is háláljam neki? Hogy akarom folytatni életem az Úrvacsora után? Kész vagyok-e szakítani azzal, amit ő bűnnek lát életemben, kész vagyok-e rendelése szerint élni? Nem akarok-e tovább is a bűnben maradni?

Drága testvérek! Testvéreim a méltatlanságban, nem csak Krisztusban! Mindenki szívesen látott vendége ennek az asztalnak, aki  a testvérrel való közösség asztalát, a bűnösök asztalát, a kegyelem asztalát, és az Isten felé elindító hálás élet asztalát látja benne! Gyertek hát, legyünk együtt vendégei! Ámen

Juhász András