2015
Textus: Jn 1, 19-28
Sokféle hangot hallunk. Halljuk a család csilingelő hangját; a főnök elismerő vagy számon kérő hangját. Halljuk olykor a lelkiismeretünk hangját; lelkünk húrjain megszólaló boldog vagy szomorú dallamokat. Halljuk most már a karácsonyi „slágereket” a Széchenyi téren és a Kárász utcán. Végül halljuk a média hangját, ahogy kívánatossá és csábítóvá tesz minden olyan tárgyat, terméket, amely akciós áron elérhető…
Milyen érdekes! Vannak hangok, melyeket el akarunk csitítani a szívünk mélyén és vannak olyan dallamok, melyeket legszívesebben felhangosítanánk, hogy hadd szóljon! Mennyire figyelünk oda a hangokra? Mennyire határozzák meg a hangok a mindennapjainkat? Nagyon. Talán el sem tudjuk képzelni az életünket anélkül, hogy ne használjuk a fülünket…
Amikor Keresztelő János bizonyságot tesz a zsidó papok és léviták előtt, ezt mondja: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában…” (Jn 1, 23). Vajon miért kiáltott János? Az lehetett a célja, hogy telekiáltsa a pusztát magával? Mi a jelentősége János hangjának?
Nos, szeretett Testvéreim, az mindenképpen, hogy bizonyságot tegyen vele Krisztusról. Az emberek kérdezgetik, hogy kicsoda ő. Figyeljük meg János válaszát. Előbb azt mondja: „Én nem a Krisztus vagyok.” Második válasza aztán: „Nem az vagyok.” S végül: „Nem.” Természetesen kérdésekre felel, de milyen érdekes, hogy szűkszavúan fogalmaz, mert minden szavával, és minden cselekedetével Krisztusra akar mutatni. János szemszögéből megfogalmazva: „Nem az a lényeg, hogy én ki vagyok, hanem kicsoda Krisztus!”
Ez a mondat teljesen szemben áll egy napjainkban fellelhető „jelenséggel”! Az előző mondatot olvasom ismét: „Nem az a lényeg, hogy én ki vagyok, hanem kicsoda Krisztus!” S hogy hogyan szól a „jelenség”? Nem az a lényeg, hogy minek az ünnepe karácsony, csak az, hogy ÉN megkapjam, amire vágyok; ÉN boldogabb legyek végre; ÉN pihenjek végre; ÉN vehessem meg a legjobb ajándékokat a szeretteimnek… ÉN még nem vagyok készen az ünnepre! NEKEM még nincs karácsonyi hangulatom!
Keresztelő János alázattal beszél, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a háttérben maradhasson, hogy Krisztusra figyeljenek az emberek. Micsoda alázat van benne, ha ezt mondja a Márk evangéliumában: „…én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam.” (Mk 1, 7b).
Akinek volt füle a hallásra, kihallotta, hogy ez az ember csodálója és tisztelője annak, Aki majd ezután jön el! Akik hallották János válaszát, hogy ő nem Krisztus, nem Illés és nem egy másik próféta, akkor megtudhatták, hogy ő bizony előkészíti egy nálánál hatalmasabb útját.
„Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta.” (Jn 1, 23). Már az Ószövetségben is felhangzik a csodálatos prófécia: „Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az Úr maga mondja ezt.” (Ézs 40, 3-5). Már az Ézsaiás korabeli emberek hallhatták ezeket a szavakat, tudhatták, hogy az Úr dicsősége, a Messiás megjelenik a népnek. Ugyanerről beszél János is.
„Én kiáltó hang vagyok a pusztában – nem azt olvassuk, hogy János a pusztában kiáltott, hanem azt, hogy ő maga volt a hang. A hang görögül ’phóné’. Az evangélium szerint „kezdetben volt az Ige”. A ’logosz’ nem csupán azt jelenti, hogy Ige, hanem azt is: szó. ’Kezdetben volt a Szó…’
Szent Ágoston írja: „Krisztus a Szó, János a Hang… A szó a szívbe, a hang a fülbe jut el. … Az emberek Jánoshoz mentek, hogy megkérdezzék tőle:
Milyen sokszor csupán a fülünkig ér el az Ige, vagy egy-egy bizonyságtétel! Milyen jó lenne, ha nem csupán meghallanánk, hanem eljuttatnánk a drága üzenetet a szívünkbe, hogy ott őrizzük és beépítsük életünk minden területébe! Van mit tanulnunk Jánostól, aki betöltötte küldetését, „hangként” hallatta hangját, hogy azzal is rámutasson a Szóra, a testté lett Igére!
A Messiás eljövetelét várták, de ezt az eljövetelt elő kellett készíteni. Advent 3. vasárnapján is Megváltónk eljövetelét várjuk, egész pontosan azt, hogy megszülethessen először vagy újra szívünk bölcsőjében, hogy aztán életünk Ura lehessen! Advent 3. vasárnapján azonban nem csupán a karácsony ünnepéig kell látnunk, hanem kicsit távolabb is! A második adventben élünk, és várjuk Krisztus 2. eljövetelét. Készítenünk kell az Ő útját felénk! Az életünkben felbukkanó hepe-hupákat egyenessé tenni; a völgyeket, hiányosságainkat pótolni; a hegyeket, melyek gondjaink felhalmozódása, ki kell egyenlíteni. Meg kell tanulnunk készülődni, és elkészülni lelki értelemben is, hogy ha majd megérkezik a Vőlegény, nehogy ne találjon készen minket!
Tanulhatunk még Jánostól! Ő meg tanult a háttérben maradni. Így karácsony ünnepe előtt szinte mi vagyunk a középpontban! Mindenki igyekszik elkészülni az ünnepre, értem ez alatt az ünnepi menüt, az ajándékok becsomagolását, a karácsonyfa feldíszítését, a dekorációk elhelyezését a lakás különböző pontjain, sorolhatnám. Ez a hozzáállás vagy CSAK rólam; vagy CSAK a családomról; vagy CSAK a fenyőfáról; vagy CSAK az ajándékokról szól…
Szeretett Testvéreim! Az elkészült asztalhoz, a csodálatosan szép, ünnepi díszekben pompázó nappali kanapéjára hadd foglaljon helyet az is, Akiről szól ez az ünnep! Nem baj a finom étel; nem baj az ajándék; nem baj a karácsonyfa. A baj az, hogy mindenki ünnepel és mindenki szeretve van, csak az Úr Jézus, a mi Megváltónk marad a háttérben.
Milyen az az ünnep, amely azzal telik, hogy végig alszom. Vagy azzal, hogy végig dolgozom. Vagy azzal, hogy végig mulatom. Nincs benne tartalom! Mennyivel másabb az az ünneplés, amelyben nem csak az emberi szó kap helyet, hanem az a Szó is, Aki a testet öltött Ige?! Olyan jó lenne, ha meghallanánk az első adventben a hangot: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Olyan jó lenne, ha szívünkig jutna el a Szó: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3, 16).
Milyen lesz hát az ünnepünk? Olyan, amilyenné tesszük. Ha Isten engedi, és éltet: szól az Ige az Ő házában. Szolgálnak majd a gyermekek, imádkozunk, mint eddig Isten gyermekeiért, akik még nem ismerik Őt.
Milyen lesz az ünneplésed? Pihenni fogsz? Végig sürgöd-forgod az ünnepet, mint Márta? Vendégségbe mész? Egyedül leszel vagy a családoddal? Vajon előveszed az Igét, és adsz lehetőséget, hogy a szívedbe áramoljon, hogy aztán újult erővel, békességgel, több szeretettel folytasd, amit félbe hagytál?!
Ha csendességet tartok, és engedem, hogy Isten beszéljen hozzám, az azt jelenti, hogy meg tanultam a háttérben maradni, és nem azt darálni: mire van nekem szükségem, hanem figyelek, Isten mit üzen nekem.
Induljunk ma úgy haza, hogy ez a vágy legyen a szívünkben! Lehet, hogy az ünnepi előkészület még híjján van, de annak a befejezése nem teszi szebbé az ünnepemet! Legyen a lelki előkészületünk elkezdett és befejezett, mert csak így lehet boldog karácsonyunk, ha magával az Ünnepelttel vagyunk közösségben!
Akinek van füle, hallja! Ámen.
Lovász Adrienn