2014.

Szeretett Testvéreim!

Egy áldás-formulát szeretnék mindenki szívére helyezni, mely általában az istentiszteletek végén hangzik el. A mai, ünnepi istentiszteletünket hadd kezdjem ezzel az áldással: „Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!” (2Pt 3, 18).

Most, hogy ismét egy új tanév elején vagyunk, újra keressük azt a bátorítást, vezér Igét, melybe belekapaszkodhatunk, és amely által tanulhatunk Isten nagyságáról, és a mi kicsinységünkről. Az új tanév elején lelkipásztorok, hitoktatók, óvodapedagógusok, dajkák, őrsvezetők, pedagógusok nem titkolt célja és vágya, hogy azokat az ovisokat, kisiskolásokat, kamaszokat, felnőtteket úgy tudják tanítani, oktatni, és lelki értelemben vezetni, hogy annak látható eredménye legyen.

Ezen a mai istentiszteleten nincsenek külön pedagógusok, hitoktatók, vagy vezetők, hanem keresztyén emberek gyűltek itt össze azért, hogy figyeljenek az élet legnagyobb tanítómesterére: Istenre! Mindnyájunknak üzeni, hogy „növekedjünk a kegyelemben…”. Ahhoz, hogy növekedni tudjunk mindnyájan, szükséges meghatároznunk, hogy mi is az a kegyelem!

Az Ószövetségben úgy találkozunk a kegyelemmel, mint a gyengébb fél kérelme az erősebb fél jóindulatának elnyerésére. Később összefügg az engesztelés fogalmával. A kegyelem Isten cselekvésének alapja is lehet az ember iránt, mely a kiválasztáson vagy megbocsátáson alapul. Például Nóét ezért nem pusztítja el Isten a többi emberrel együtt; vagy például az ősatyákkal kötött szövetségért kegyelmez meg Isten Izraelnek. Bár bünteti, de nem pusztítja el őket.

Az Újszövetségből megtudhatjuk, hogy Jézus testet öltése, földi működésének egésze kegyelem, szemben az addig érvényes törvénnyel! Jézus Krisztus halála által Isten megváltott minket. Az mutatja ennek kegyelem voltát, hogy a törvény cselekvésétől függetlenül, hit által nyerhető el, zsidóknak, pogányoknak és mindenkinek egyaránt. A kegyelem eszerint Jézus Krisztusban adatott azoknak, akik ezt elfogadják.

Mi hát a kegyelem? Mindenképpen egy új esély Istentől; új lehetőségek; megbocsátás; áldás. Hogyan növekedhetünk Isten kegyelmében? Úgy, ahogy az Újszövetségben is találkozunk a fogalommal, tehát ha Jézus Krisztus élete, váltsága valósággá lesz életünkben. Akkor kaphatunk Istentől új esélyt; új lehetőségeket; megbocsátást és áldást…nem csupán erre a földi életre, hanem az örökkévalóságra is! Hogyan növekedhetünk hát Isten kegyelmében? Hitünk által.

Az áldás-formula mást is említ a kegyelem mellett, még pedig azt, hogy „növekedjünk…Jézus Krisztus ismeretében” is. Az ismeret egy veszélyes eleme életünknek. De sokszor gondoltuk azt, hogy ismerünk valakit, és aztán csalódtunk benne! Milyen sokszor adtunk bizalmat olyan embernek, akiről azt hittük, ismerjük, és végül visszaélt bizalmunkkal!

Ha ismerettel gyarapszunk, információk birtokába kerülünk, milyen sokszor mondunk le értékes dolgokról, csak mert a ’józan ész’ azt diktálja! Milyen szépen szembeállítják világiak a Bibliát és a természettudományt, állítva, hogy a kettő kizárja egymást. Nem gondolom, hogy szembe kellene állítanunk a kettőt egymással, hiszen a Biblia nem természettudomány akar lenni, hanem hitvallás! A Szentírás több ezer éves megfogalmazásban szól a Teremtő Istenről, a korabeli ember fogalmaihoz igazodva. A természettudomány viszont mindig az adott kor színvonalán szól a teremtett világról.

Gyakran azt gondoljuk, hogy Krisztust is jól ismerjük. Tudjuk, hogy Ő Isten Egyszülött Fia, aki az első karácsonykor emberré lett; az első húsvétkor pedig feláldozta magát azért, hogy mi ne az örök kárhozatba, hanem az örök életre menjünk! Ezt már gyermekeink is tudják, a legkisebbektől kezdve az iskolásokig! Ez minden, amiben gyarapodnunk kellene? Nem hiszem…

Ha igazán ismerek valakit, akkor szavak nélkül is tudom, hogy most szomorú, csalódott, boldog, vagy beteg. Mert ismerem a mimikáját, testbeszédét. Ismerem a természetét, és szokásait. Ha figyelek az emberekre, folyamatosan megismerhetem a körülöttem lévőket! Jézust is így tudom megismerni! Ha figyelek Rá! Őt nem láthatjuk úgy, mint embertársainkat, de érezhetjük Őt a szívünkben-lelkünkben, és napjaink csodáiban.

Amikor érzem Őt, akkor végtelen boldogság tölt el, és békességet kapok olyan dolgok felől, melyek aggasztanak engem. Amikor érzem, hogy Ő munkálkodik bennem, szeretet áramlik minden porcikámban, és az Általa kapott szeretetet akarom tovább adni én is másoknak! Jézus jelenlétét érzékelve semmi más érzés nem lehet olyan erős, mint az Általa érzett hálám, és szeretetem!

A Szentírásból sok mindent megtudhatunk Róla, de csak úgy lehet teljes a kép, ha azokat az ismereteket átültetjük a gyakorlatba, és próbálunk Vele kapcsolatba lépni!

Nem véletlenül olvastam fel a jól ismert szeretet-himnusz utolsó 3 versét. Valamiféle „töredékes ismeretről” ír Pál apostol. Milyen igaz is ez! Valóban töredékes az ismeretünk a Szentháromság Istenről, de eljön majd az idő, amikor teljes lesz az ismeretünk Őróla! „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre…” (1Kor 13, 12a).

Kevesen tudják csak, hogy Korinthus híres volt bronz tükreiről. Éppen ezért a tökéletesség és tökéletlenség fogalmait összekapcsolja Pál a bronz által megjelenített homályos arcképpel, mely igen csak különbözik az arc közvetlen látásától. Ennyire óriási a különbség a között a tökéletlen kor között, amiben ő is írta a levelet, és a tökéletes kor között, mely rá, a gyülekezetre és ránk is vár, amikor a jelenlegi töredékes visszatükröződése helyet ad a tökéletes látás ragyogásának.

„…most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.” (1Kor 13, 12b). Ez nem jelent mást, mint hogy majd Pál is úgy fogja látni Istent, mint ahogy Isten látja most Pált!

Engem ez az Ige igencsak „szíven ütött”, –ha fogalmazhatok így- hiszen ebből az derül ki, hogy Isten sem úgy ismer minket, ahogy mi ismerjük egymást! Vajon most Isten kiket lát? Nem csupán bűnös embereket, hanem GYARLÓ, BŰNÖS, DE KRISZTUS ÁLTAL MEGVÁLTOTT EMBEREKET! Valljuk be őszintén: mi nem így tekintünk embertársainkra, amikor konfliktusba keveredünk, vitázunk, és épp gyűlölködünk velük! Isten mindenkit ismer, azt az énemet is, aki most vagyok, és azt az ént is, akivé válhatok!

Most, hogy egy új tanév elkezdődött, azt is jelenti, hogy valaminek a kezdete van. Szívem szerint minden új korszakot úgy kezdenék, sőt úgy is kezdek, hogy először hátra tekintek. Nem sokáig, nem a múltban ragadni, hanem emlékezni szeretek, aztán pedig előre tekintek, és reményeim, lehetőségeim foglalják le figyelmemet és minden energiámat. Szomorúan tapasztalom azonban, hogy minden egyes új életszakaszban van változás. Van, ami elmúlik; van, akit/amit ajándékba kapok. De ha mindig változik körülöttünk minden, mi az, ami megmarad?

Pál apostol válaszol: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13, 13). Van valami, amely örök! Pál azt írja, hogy a legnagyobb a szeretet. János első levelében azt írja: „…Isten szeretet…” (1Jn 4, 8b).

Szeretett Testvéreim! Nincs más feladatunk, küldetésünk ebben az új tanévben, mint növekedni a kegyelemben, hitünk által, és növekedni Krisztus ismeretében, mely most még töredékes, de ígéretünk van arra, hogy ez az ismeret egyszer teljes lesz! Mindezekben pedig segítsen bennünket az a szeretet, melyet a Szentháromság Istentől kapunk minden áldott nap: hogy tovább tudjuk azt adni másoknak, és hogy ebből az Istentől kapott szeretetből táplálkozzon hitünk és minden reményünk.

Így kérem Isten áldását a 2014/2015-ös tanévre: minden gyermeknek; felnőttnek; vezetőknek; szülőknek és keresztyén testvéreimnek, akik céljaikat, reményeiket csak a Mindenható Isten vezetésével és áldásával érhetik el! Ámen.

Lovász Adrienn