2014.

Advent első vasárnapja van, amely nap egyben az egyházi év első vasárnapja is. Két héttel ezelőtt azt mondtam ugyanezen a helyen, hogy ha Isten is engedi, akkor folytatom a tékozló fiúról szóló történetet, mégpedig az Atyát szeretném a két fiú után egy kicsit közelebb hozni.

Akkor még nem gondoltam arra, hogy advent lesz már november 30.-a, amikor ez tudatosult bennem, akkor viszont egy kicsit megijedtem, hiszen nem kifejezetten egy adventi igehirdetés alapigéje a Tékozló fiú példázata. Melyiket hagyjam el, tettem fel magamnak a kérdést, a sorozat harmadik részét, vagy az adventi mondanivaló közvetítését?

Aztán ráébresztett Isten, hogy egyiket sem kell háttérbe szorítani, az advent üzenete ugyanis átragyog ezen a csodálatos példázaton! Mert mi is az advent értelme? Miről szól ez a négy hét? A keresztyén ember kettős adventben él. Van négy hét karácsony előtt, amikor lelkünkben készülünk a karácsonyra, Jézus születésének ünneplésére. Azaz, arra az ünnepre, amely Jézus testté lételéről szól, amely mindennél jobban kifejezi azt, hogy a mennyei Atya mennyire szeret bennünket!

Másrészt, a karácsony előtti advent figyelmeztet bennünket arra, hogy a keresztyén ember mindig adventben él. Várja Jézus dicsőséges, újbóli eljövetelét. Várja, Isten országának eljövetelét. Ez az időszak készenlétet kíván tőlünk, Istenre figyelő, de egyben dolgos hétköznapokat. Ez az időszak, amíg Jézus eljövetelét várjuk, a kegyelmi idő. Van lehetőség a megtérésre, az Istenhez való fordulásra! Van még idő, tart a ma! A tékozló fiú példázata pedig erről is szól! Isten kegyelmes szeretetén túl, az egyik fiúban a megtérőről, aki felismeri lehetetlen helyzetét, a másik fiúban pedig a választás előtt álló fiúról, akinek sorsa nem tudjuk, hogy is alakul.

Nézzük mit is akar Isten a szívünkre helyezni a példázatbeli atyán keresztül!

Az Atya a példázatban három helyen jelenik meg. Először, amikor a kisebbik fiú kikéri a vagyon rá eső részét. Másodszor, amikor várja a tékozló fiút haza, és visszafogadja Őt, harmadszor pedig akkor, amikor a nagyobbik testvér után megy. Láthatjuk, hogy ő a példázat főszereplője, jelenléte mindent átfog.

Mozgatórugója cselekvésének a szeretet.

Nagyon érdekes, hogy a példázatban nem szerepel anya. Semmit nem tudunk róla, talán azért mert az atya özvegy. Mindenesetre nagyon ritka nem csak a Bibliában, de a világirodalomban is az olyan történet, regény, novella vagy bármilyen írásmű, amely egy apa szeretetéről szól, azt mutatja meg! Az anyák szerepéről, arról, ahogy gyermekeiket szeretik, versek milliói szólnak, történetek százezrei íródtak, de, arról, hogy milyen is az igazi apai szeretet, nagyon kevés alkotás szól. Tanít tehát minket, férfiakat, apákat, nagyapákat talán külön is ez a történet, hogy hogyan kell, kellene szeretnünk a reánk bízott, nekünk adott legnagyobb földi kincseket, a gyermekeket, és az unokákat! De, hasznos lehet édesanyáknak, nagymamáknak is az itt található viselkedésforma ismerete.

Az első, amit megtanulhatunk, az elengedő szeretet. Észrevenni, ha az a gyermek, aki emberi gondolkodás és mérték szerint a miénk, „menni akar”. Nem tudjuk visszafogni őket! Nem tudjuk szigorral, erővel visszatartani őket, ha menni akarnak.

A második, az elkísérő és visszaváró szeretet! Elengedjük, de lelki értelemben nem! Csendes szeretettel, imádságos háttérrel, távolról követjük őket, a lázadókat, hisz minden gyermek elér egy idő után egy olyan életkort, amely életkor törvényszerűen hozza a lázadást! És, visszavárjuk, visszavárjuk akkor is, ha nagyon megbántott, ha leírt, ha háttérbe szorított!

Harmadszor, a példázatbeli atya szeretete visszafogadó szeretet! Amikor a fiú visszatér hozzá, akkor visszafogadja. Nagyon jó, hogy feltétel nélkül ugyan, de hagyja, hogy a bűnvallás szavai elhangozzanak! Nekünk is így kell a gyermekek nevelésében visszafogadni: hagyni, hogy kimondják, ha rosszat tettek, nem majomszeretettel elfedezni a bűnt, a hibát, mert abból nem tanulnak!

A szeretet, amit az Atya megmutat negyedszer nem személyválogató szeretet. Sokan úgy gondolják, hogy az, hiszen a kicsinek levágatta a hízott borjút, amikor az hazatért tékozlásából, míg a nagyért – legalábbis szemmel láthatóan nem tesz semmit. Ám, gondoljuk még egyszer végig! A duzzogó nagyobbik testvérnek is utánamegy, őt kérleli, szinte könyörögve arra, hogy térjen vissza! És, ne feledkezzünk el arról a mondatról sem, amit a nagyobbik testvérnek monda: mindenkor velem vagy, és mindenem a tied! Mindkét fiát ugyanúgy szereti! Ez is megtanulható, hiszen milyen gyakran előfordul családokban az, hogy a szülő jobban szereti azt a gyermeket, amelyik jobban hagyja magát szeretni, vagy amelyik könnyebb lelki alkatú!

Ötödször, a példázatbeli atya szeretete végtelen szeretet! Mindent, ami rajta áll megtesz! Eszembe jut egy szörnyű aktualitása a végtelen szülői szeretetnek! Afrikában, ahol tömeges méreteket ölt az Ebola, a gyilkos kór, arról beszélnek, hogy veszélyben vannak a családok. Azok a családok, amelyek egy széthulló társadalomban, erőszak, polgárháborúk, népirtás közt is az egyetlen menedéket jelentették.

Egy ember, akinek több hozzátartozója meghalt az elmúlt évtizedekben, azt mondta: mindig volt hova menekülni: a családba! Most, ha van egy ebolás beteg, akkor nem merik ápolni, sokszor eltemetni sem, mert számtalan esetben ez egyenlő a biztos halállal. Mégis, ennek ellenére számtalan történetet hallhatunk, amikor a szülők felveszik a harcot a gyilkos kórral, és harcolnak gyermekeikért, ápolják őket, noha tudják, hogy szinte biztos halál vár rájuk. Igazi, aprópénzre váltott, valóban megélt szeretet! Ez jellemzi ezeket a szülőket, ellentétben azokkal a családokkal, ahol bottal tartják távol a szülők a beteg gyermekeket maguktól.

Jó lenne ilyen apákká, nagyapákká, de úgy gondolom mondhatom úgy is szülővé, nagyszülőkké lenni, mint amire ez a minta indít bennünket!

Térjünk át mindezek után a példázat jelentésére, amely Istent, mint Atyát adja elénk! Mint jó Atyát, a mi Atyánkat! Mit tudunk meg Mennyei Atyánkról?

Mint említettem, a történetben háromszor kerül elő az Atya konkrétan!

Először akkor, amikor a kisebbik fiú kikéri tőle a vagyonból reá eső részt. Az Atya pedig kiadja neki, pedig mondhatna nemet is. Ez a „gesztus” a szabad akarat szimbóluma! Isten nem tart erővel maga mellett bennünket. Nem fog bezárni bennünket sehova, ha menni akarunk elenged maga mellől. élhetünk úgy is a szabad akarattal, hogy mellette vagyunk, és úgy is, hogy hátat fordítunk a kegyelemnek, az Atyai háznak! Ne gondoljuk azonban, hogy Istennek közömbös az, ha eltávolodunk tőle, ha elhagyjuk, ha az ismeretlen vonzóbb, mint a vele való közösség biztonsága! Ha lehet Istennel kapcsolatban ennyire antropomorf módon fogalmazni, Istennek, mint jó Atyának fáj a gyermekei engedetlensége, ha nem tartunk igényt a vele való kapcsolatra! Fáj neki, és jusson eszünkbe ez, amikor gyermekeiként nem helyes utakon járunk, amikor eltávolodunk tőle!

Másodszor az Atya akkor jelenik meg, amikor a Fiú hazatér. Van egy nagyon érdekes mondat a történetben: „Még távol volt, amikor Atyja meglátta Őt, megszánta és  elé futott”. A történetnek ezt a részét úgy magyarázzák sokan, hogy az Atya várta a fiút haza, ezért látta meg már távoltól. Valószínű, hogy úgy volt ezzel, mint oly sokan, akik várnak valakit haza, kiment a kapu elé, szemével kereste, kutatta, a távolt figyelve!

Drága Testvéreim! Isten is így vár bennünket vissza!

Eszembe jut egy történet, egy börtönből szabadult fiatalemberről, aki haza akart térni falujába, de nem tudta, hogy visszafogadja-e őt a családja, akikre szégyent hozott tettével. Ezért azt írta szüleinek, a vonat a kertjük mellett megy el, van ott egy nagy fa, arra tegyenek egy fehér szalagot, ha megbocsátanak. Ha nem lesz ott a szalag, le sem száll a vonatról, hanem tovább megy, nem okoz kellemetlenséget. Ahogy a vonat haladt, egyre nőtt benne a feszültség, és nem mert az ablakon kinézni. Egy útitársának elmondta, hogy mi történt vele, és megkérte őt, hogy nézzen ki az ablakon. Kérdezte, hogy van-e a nagy fán fehér szalag vagy kendő? Mire az útitárs ennyit mondott: az egész fa tele van fehér kendőkkel…

Sőt, még ennél is többet tesz az Atya! Feladva méltóságát gyermeke elé fut. A korban ez teljesen szokatlannak számított, valószínű, hogy Jézus kortársai nem is igen tudták ezt a magatartást értelmezni. Mennyei Atyánk is így cselekszik! Nem vár vele, hogy vajon a tékozló fiai és leányai eljutnak-e hozzá, hanem Jézus Krisztusban elénk jön! Elénk jött, az első karácsonyon, amikor Jézus Krisztus emberi testben közénk jött, hogy a hazafelé vezető utat megmutassa! Elénk jött benne, hogy ne kelljen tovább a bűn által megnyomorított életünket élnünk! Elénk jött, hogy bocsánatot adjon benne és általa! Elénk jött, mert nem akarja a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen!

És, megjelenik az Atya, a nyitott történet végén is, amikor kérleli az idősebb fiút. Ez is hihetetlen szeretetére mutat rá, arra, hogy akár magát is megalázza, csak hogy elérje az embert, elérjen és hozzá vigyen minket!

Drága Testvéreim!

Az isteni szeretetnek erre a teljességére emlékezünk karácsonykor. Erre készít bennünket az advent, használjuk ki jól az előttünk lévő néhány hetet, hogy jobban megértsük Isten szeretetének Jézusban kijelentett titkát. Ámen

Juhász András