2014.

Szeretett Testvéreim, Ünneplő Gyülekezet!

Ünnep ez a mai nap, hiszen az édesanyákat ünnepeljük minden május első vasárnapján. Kicsi gyermekként arról szólt mindnyájunknak ez a különleges nap, hogy édesapánk mondott valami nagyon szépet, amit tolmácsoltunk édesanyánknak. Ő pedig nagyon örült, szinte könnyekig meghatódott. Mi még mit sem sejtettünk eme ünnepnap jelentőségéről.

Amikor óvodába és iskolába jártunk, általában versekkel és énekekkel készültünk, hogy anyák napját személyessé tegyük szüleinknek, nagyszüleinknek. Mi talán élveztük azt, hogy szerepelhetünk és ünneplőbe öltözhetünk. Még akkor sem értettük igazán mi történik évente egyszer ezen a vasárnapon.

Fiatal felnőttként már kezdtünk közelebb kerülni az anyák napjához: ajándékkal vagy ráfordított idővel kedveskedtünk életünk adójának és megköszöntük a sok törődést, tanítást, nevelést, feddést nem csak édesanyánknak, hanem édesapánknak és nagyszüleinknek is.

Ma mit jelenthet nekünk 2014. május első vasárnapján az anyák napja? Hálát, hogy volt, aki felnevelt, és szellemi, lelki, fizikai és anyagi biztonságot adott nekünk? Haragot, mert pontosan az imént említett biztonságot soha nem tapasztalhattuk meg? Netán fájdalmas emlékezést, mert már nincsenek közöttünk azok a drága emberek, akiknek könnyek között megköszönhetnénk az életünket, nevelésünket, taníttatásunkat?

A mai napon, szeretett Testvéreim, hadd beszéljek az ÉLETről! Arról az életről, amely gyakran keserű, nehéz; amelyről sokszor nyilatkozunk úgy, hogy ’nem teljes’ és ’értelmetlen’!

Felolvasott Igénk sorai jól ismertek. A teremtéstörténet egy rövid részlete ez, amely leírja, hogy hogyan lett élőlénnyé, érző lélekké az ember. Az első embert, Ádámot Isten akkor teremtette, amikor még nem volt élet; nem volt növekedés; nem volt eső; és senki nem művelte a földet. Isten mégis ezek ellenére nagy gonddal megformálta őt. A ’formálni’ kifejezésről nekem egy művészi alkotás jut eszembe. Mint egy fazekas, aki edényt formáz, Isten úgy formálta az embert a föld porából. Az ember isteni terv szerint készült el!

Az ember is Isten munkája, mint a világosság és a sötétség elkülönítése; a boltozat és az ég alatt lévő vizek szétválasztása; a vizek és szárazföldek elválasztása; a növények teremtése; világító testek elhelyezése az égbolton; és az állatok életre hívása. És mindaz, amit Isten teremtett, látta, hogy ’ez jó’! És utána következik az ember megalkotása. Óriási különbséggel: mert „élet leheletét lehelte orrába”. Így lett az ember élőlénnyé. Így lett az ember lelki lénnyé és képessé arra, hogy szolgálja Istent és közösségben legyen Vele.

A teremtéstörténetben találkozunk az ÉLET kifejezéssel. Isten ÉLETre hívta az embert. Megformálta a föld porából és ÉLETnek leheletét lehelte az orrába. Istennek tetszett, amit alkotott! Isten szánta az embernek az ÉLETet! Istennek a tervébe beletartozott, hogy létezzen, éljen ez a teremtmény is!

Egyáltalán nem távoliak ezek a gondolatok tőlünk, kedves Testvérek! Hiszen rólunk is szól mai Igénk: Isten minket is ÉLETre hívott. Minket is megformált a föld porából és ÉLETnek leheletét lehelte orrunkba. Istennek tetszett, hogy minket is megalkotott! Isten szánta neked, nekem, nekünk az ÉLETet! Istennek a tervébe beletartozott, hogy létezzünk, éljünk mi is az Ő teremtett világában!

Úgy érzem, sokszor nem tudjuk értékelni ezt a tökéletes, isteni tervet. Sokszor képtelenek vagyunk elhinni, hogy van értelme a létünknek. Miért? Mert sok a problémánk. Rengeteg bennünk a kétely. Gyakran költözik szívünkbe a félelem, mert rettegünk betegségektől, új helyzetektől, konfliktusoktól, a bizonytalannak tűnő jövőnktől, anyagi bizonytalanságtól…

Van, amikor elveszítjük céljainkat; van, hogy úgy érezzük nincs értelme semminek, amibe belefogunk. Milyen kár, hogy mindezt a vívódást és gyötrődést Isten végignézi… Milyen nagy szomorúság, hogy saját életünket mi magunk degradáljuk és értéktelennek mondjuk magunkat…

Semmiképpen nem ostorozni szeretnék, hanem szeretném megmutatni a másik oldalt is! Amikor mi vívódunk, és testileg-lelkileg gyötrődünk; elégedetlenkedünk; azt Isten is látja. Mi képesek vagyunk problémáink és szenvedéseink mocsarában elsüllyedni, és csak saját magunkkal foglalkozni, pedig ezzel egy időben Isten is szenved. Szenved és szomorú, mert Ő, aki ÉLETre hívott minket, nem boldogtalan ÉLETet szánt nekünk. Próbatételeink azért vannak, mert Isten még ma is formál minket. Még nem fejezte be drága művét!

Életünk során találkoznunk kell a Kísértővel, hogy meglássuk gyengeségünket. Meg kell tapasztalni, hogy milyen a legkisebb betegség is, hogy jobban értékeljük egészségünket. Meg kell hoznunk rossz döntéseket, hogy ráébredjünk: képtelenek vagyunk emberi értelemmel koordinálni dolgainkat. Konfliktusokra is szükségünk van ahhoz, hogy megtanuljunk odafigyelni a másikra, és kompromisszumokat tudjunk kötni. Néha kellenek a veszekedések, hogy megtanuljuk kimondani: „bocsánat”. És…találkoznunk kell a halállal is, hogy szívünkbe vésődjön: az élet mulandó, de KRISZTUSBAN VAN ÖRÖK ÉLET!

Ezen a vasárnapon gondoljunk szeretettel arra az emberre, akit Isten eszközként használt fel azért, hogy életet adjon nekünk. Adjunk hálát azokért az emberekért, akik neveltek, tanítottak és segítettek minket idáig eljutni. Próbáljuk meg befogadni a szívünkbe a drága üzenetet: Isten ránk szabott tervében mindezek benne voltak. Az Isten által adott életünkben szeretteink az isteni terv szereplői. Szüleink, nagyszüleink, számunkra fontos emberek, akik mind tanítottak és tanítanak minket valamire. Segítenek változni; próbálnak támogatni; szeretetükkel erősíteni.

De ne feledjük el azt sem, hogy az emberi élet ideig-óráig tart. Véges. Szükségünk van hát Valakire, aki életünk végéig velünk van; támogat; erősít; megnyugtat; bölcsességet ad… Szívünkbe kell zárnunk, hogy az, aki ÉLETre hívott, nem hagy minket cserben! Nem tétlenül nézi, hogy hogyan próbálunk megszabadulni bűneinkből, gondjainkból!

Ez az Isten szeret minket! A mi Teremtő Istenünk, erőnk akar lenni erőtlenségünkben! A mi Gondviselő Istenünk oltalmazni akar veszélyhelyzetekben! A mi Szabadító Istenünk meg akar szabadítani minket bűneinkből! A mi drága Urunk legyőzte a halált, így ÉLETNEK ÉS HALÁLNAK URA lett! Ő örök életet akar nekünk adni!

Szeretett Testvéreim, ezek nem csak emberi szavak! Ebben erő van, mert arról beszélnek, hogy Isten irántunk való szeretete bizony testet öltött, áldozatot hozott, és hidat épített menny és föld között! És ez az a híd, amely lehetővé teszi, hogy a bűneset ellenére mi közösségben lehetünk az Atyával! J

Amikor még minden tiszta és érintetlen volt, akkor kaptuk Istentől az ÉLETnek leheletét. Most, hogy már bizony minden beszennyeződött és megrongálódott, a Szentlélek „lehelete” az, ami minket megtisztíthat és átformálhatja szívünket!

Legyen áldott a mi életünk adója, a Szentháromság Isten, aki nem csak megformált, de oltalmaz is minket. Legyen Övé minden dicsőség, tisztelet és hatalom, hogy próbáink ellenére is oly sok mindenért hálát adhatunk! Végül hadd zárjam le bizonyságtételemet egy páli Igével: „meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1, 6). Ámen.

Lovász Adrienn