2014.

Amikor a lelkipásztor felolvassa a bibliai szakaszt és a gyülekezetre tekint, olyan szívesen megnézné, hogy kinek mi ragadta meg a figyelmét belőle. Vajon ki figyelt fel a halászok fáradtságára, ki vette észre, hogy Jézus valakinek az üres hajójába száll be, ki tartja különösnek azt, hogy Simon Péter leborul Jézus előtt, és bűnös embernek nevezi magát, vagy ki gondolkodik el azon, hogy a tengerszagú, halbűzös hajóból kiszállva hogy jut Jézusnak eszébe lelki, szellemi szolgálatra, feladatra elhívni az egyszerű halászembert. Mire figyeltünk fel? A halfogás csodája áll a történet középpontjában, hogy a Jézus által mutatott helyen nagy tömeg halat fogtak, de ez már alig érinti meg a fantáziánkat. Azt gondoljuk: azokban a történetekben, amelyekben Jézus az egyik főszereplő, biztos, hogy történik valami csoda. És ez így is van.

No, de térjünk vissza a kérdéshez: Mi az, ami felkelti érdeklődésünket? Mert ami felkelti érdeklődésünket, az változást hozhat bennünk, akár cselekedetünkben, akár véleményünkben, akár tiszteletünkben, előítéletünkben. Hiszen a halászhajóból történő tanítás hatására olyan nagyot nőtt Jézus a halászok szemében, hogy szavára kivetették a hálójukat, a csoda láttán pedig leborultak előtte és bűntudat ébredt Simon szívében. Ami felkelti az érdeklődésünket, amire odafigyelünk, jellemez bennünket, jellemzi értékrendünket. Amilyen a megfogalmazásunk, amilyenek a példáink, illusztrációink, jellemez bennünket, megmutatja, hogy mi foglalkoztat, mivel foglalkozunk sokat. A történetben szereplő halászoknak a fogás keltette fel érdeklődését, az volt a fontos, ezért nem hagyták ki a lehetőséget, hogy még egyszer kivessék a hálót, ott, ahol Jézus mutatja. Jézusnak a figyelmét mi ragadta meg a történet szerint? Az a két veszteglő hajó, amelyből kiszálltak a halászok, és a halászok személye.

A halászok egyszerű emberek voltak, sok igehirdetésben hallhattuk már, hogy a társadalom alsó rétegének tagjai, írástudatlan, egyszerű munkások voltak. És nagyon fáradtak. Egész éjszaka dolgoztak, míg más aludt, ők kint voltak hajóikkal a tengeren, sötétben, veszélyben és dolgoztak, hogy családjukról gondoskodhassanak. Aztán reggelre elszállt a lelkesedésük, erejük, megfogyatkozott a teherbírásuk a sikertelenség láttán és a parthoz hajózva kiszálltak és a hálókat kezdték rendezgetni. Ez hosszadalmas munka volt, tisztogatni, foltozgatni, megkötözni az elszakadt, elhasználódott hálót, sok időt vett igénybe és most különösen is nehéz lehetett, hiszen nem volt fogás. Eredménytelen munka után szomorú a pihenés, a foltozgatás, mert azt szeretjük, ha munkánknak látható, előrébb vivő eredménye, haszna van.

Mire gondolhattak a halászok foltozgatás közben? Fáradtságukra? Eredménytelenségükre? Családjukra – mi lesz most? Talán nem egészen. Biztosan hallgatták Jézus tanítását, és felfigyeltek arra, milyen szeretettel és szépen beszél hozzájuk, egyszerű emberekhez, milyen sokan hallgatják – biztos fontos is lehet.

Figyeljünk fel, Testvérek most arra, amire Jézus is felfigyelt: a két veszteglő hajóra. Ezek a hajók üresen álltak a parton, elhagyta azokat fáradt gazdájuk. A halászok befejezték a munkát, feladták a küzdelmet, otthagyták a hajót. De sokszor vagyunk ilyen fáradt, eredménytelen munkások, és feladjuk, talán végleg és kiszállunk a hajóból. De sokszor fogalmazzuk meg a hosszú órák óta végzett haszontalan munka után, hogy nem bírom tovább, elegem van, nem csinálom: kiszállok a hajóból, az én hajómból. Hogy mi ez a hajó, az részlet kérdése: tanulmányok, házasság, család, munka, hivatás, társadalmi szerepünk betöltése, saját életünk – a lényeg ugyanaz: el tudunk jutni odáig, hogy azt mondjuk: kiszállok a hajóból. Miért jutunk el idáig? Mert azt gondoljuk, hogy minden hiába, hogy eredménytelen vagyok, haszontalan vagyok, értéktelen vagyok. Ezt pedig a Sátán akarja elhitetni velünk és kacag, jól érzi magát, amikor sikerül elérnie a célját. Kacag a Sátán, amikor azt gondoljuk magunkról, vagy a tanulmányokról, vagy a párunkról vagy a családunkról, vagy a hivatásunkról, vagy a munkánkról, hogy nem megy, felesleges küzdeni, úgysem sikerülhet, és eléri a Sátán, hogy feladjuk, kiszálljunk a hajóból.

De Jézus felfigyelt a veszteglő hajókra és mi tett: beszállt az egyik hajóba és szószéknek használta. Megkérte Simont, hogy segítsen és menjenek beljebb kissé, majd tanítani kezdte a parton összegyűlt sokaságot. Ennek gyakorlati haszna az volt, hogy a víz, ami Jézus és a parton levő sokaság között volt, felerősítette a hangot és jobban hallhatóvá tette a szót, a tanítást. Leülhetett hát a hajóban és úgy beszélhetett. De ehhez szükség volt arra a hajóra, amiből korábban kiszállt a halász. Mit mondott hát Jézus először? Szállj vissza a hajóba! Szállj vissza a hajóba és én értékkel töltöm meg, segítek, gyere velem, veled megyek, és együtt minden szükségesben eredményesek leszünk. Mert a tanítás befejezése után azt is mondta, hogy evezzen a mélyre és vesse ki a hálót. Jézus tudott tanítani, Simon halászata pedig soha nem látott eredménnyel zárult. Simon feladatot kapott, és talán elkészült a háló tisztogatásával is, és a jézusi tanítás kissé felfrissíthette, és határozott engedelmességgel válaszolt a feladatra, és így következhetett be a csoda. A bizalom talajába engedelmességet vetett és a termés maga volt a csoda. Az engedelmesség ott kezdődött, hogy Simon visszaszállt a hajóba, majd azt mondta: „de a te szavadra mégis”. Testvérem, most neked mondja az Úr Jézus, elhagyott, veszteglő hajókat látva: Szállj vissza a hajóba, megyek veled, és együtt eredményesek leszünk. Ehhez pedig szükséges az, hogy kimondjuk: „de a te szavadra mégis…”.

Azt mondtuk, hogy azokban a történetekben, amelyekben Jézus az egyik főszereplő, biztos, hogy történik valami csoda. És ez így is van. Persze-persze, mondjuk magunkban, a rengeteg hal, roskadozó háló, ez maga a csoda. Nos, lássuk meg a többi csodát: első csoda, az előbb említett engedelmesség, aztán az, hogy a halász-társak mentek segíteni. Nem az irigység ébredt bennük, mondva: igen, ilyen jó fogásod, van, akkor húzd ki egyedül, vagy: áthúzom a hajómba, téged meg a vízbe löklek… ilyen a világ körülöttünk, nem? Tudunk örülni valaki örömének? Létezik még közös öröm és közös eredmény? Mert közös bűn, az van. De a társak segítenek, és együtt aratják az engedelmesség termését. De csoda az is, ami Simonban megtörténik: bűntudatra ébred. Ez azért csoda, Testvérek, mert nem más üdvözít, mint a Jézusba vetett hit által bennünk ébredő bűntudat. Sok beteg megfogalmazta nekem a klinikán, hogy nem járnak templomba, mintegy megvallották nekem, de erre az a válasz, hogy nem maga a templomba járás üdvözít, hanem a bűntudat. A templomba járás, az ige hallgatása viszont segít abban, hogy hitre, bűneink felismerésére eljussunk.

Kedves Testvérek, ez a sok csoda ébresszen annak tudatára bennünket, az igén keresztül bennünk munkálkodó Szentlélek Isten által, hogy neki engedelmeskedve vissza kell szállnunk a hajónkba és tovább kel munkálkodnunk, küzdenünk. Ne hagyjuk, hogy a Sátán kacagjon sikerén, hanem Istenben bízva, engedelmességet vetve csodát arassunk életünkben. Ámen.

Matosné Bokor Anikó