2014.

Napjainkban szinte elengedhetetlen a vizuális világ. Tehát: minden, amit látunk, megnyeri a tekintetet. Ezért vannak hatalmas reklámok tömegközlekedési eszközökön: villamoson, buszon, trolibuszon. Ezért vannak előttünk hatalmas plakátok, melyek játszanak a színekkel, az „ajánlott” termék vagy ajánlat szlogenjével és figyelemfelkeltő képekkel. Mi is megnézzük az olyan reklámokat, melyek értéket közvetítenek, melyek egy idilli családi jelenetet vagy csodálatos változásokat mutatnak be.

Vannak olyan reklámok, melyek soha vissza nem térő lehetőségek, és meg is jegyezzük magunkban: ’tényleg megéri’; ’valóban jó volna kipróbálni’! Mikor csalódunk ezekben? Amikor irreális eredményeket mutatnak be a plakátok, reklámok, és miután mi magunk is kipróbáljuk, elmarad a várt eredmény…

Lelkipásztorokban, hitoktatókban, tábor szervezőkben is állandó kérdés: hogyan lehetne Krisztus evangéliumát vonzóbbá tenni? Hogyan lehetne megnyerni kisgyermekeket és kamaszokat; fiatal felnőtteket és idősebbeket? A kérdés jó, szükséges megtalálni azokat az eszközöket, melyek felkeltik az emberiség figyelmét és ezzel érdeklődni kezdenek Isten igéje iránt!

Ennek is van egy nagy veszélye! Nehogy olyat mutassunk és olyat ígérjünk, amelyet nem mondott és nem ígért a mi Urunk! Miért jutottak eszembe ezek a bevezető gondolatok? Azért, mert Pál sorait olvasgattam…egymás után többször…újra és újra… És elmosolyodtam… Ha evangélizációk alkalmával, vagy keresők bibliai alkalmán azzal kezdenénk, hogy milyen nehéz az élet, és Isten emberének, Pál apostolnak is mennyi gyötrelme és testi fájdalma volt, attól tartok megrémítenénk az érdeklődőket, az Istent keresőket!

„…tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön…” „Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék el tőlem…” (2Kor 12, 7b-8) – a folytatásból kiderül, hogy Isten NEM vette el az ő fájdalmát, Ő másként tekintett szenvedő apostolára. Ez ijesztő lehet! Nem csupán keresőknek, de élő hitű keresztyéneknek is! Hogyan bíztathat minket az ige, ha azt látjuk, hogy Isten nem mindig szabadít meg minket problémáinkból, fájdalmainktól és mintha nem mindig hallgatná meg kéréseinket…

Szeretett Testvéreim! Tény, hogy ha bárki egy figyelemfelkeltő reklámot szeretne készíteni, vagy plakátot Isten igéjét terjesztve, hirdetve, nem valószínű, hogy ezek a sorok kerülnének rá! Miért? Mert ezek megrémítenek minden embert és mert mi mindnyájan szenzációt várunk ilyenek láttán!

Mi lehet ma, 2014. július 20-án a szenzáció számunkra? Plakátot nem hoztam, reklámot vetíteni nem fogok…azonban hoztam egy nagyon fontos üzenetet, amely MINDENKINEK szól és  MINDENKIT érint!

Tény az is, hogy ha jól mennek dolgaink, könnyen elbízzuk magunkat; sikereinket látva, könnyen válunk önteltté és elfelejtünk hálát adni. Amikor nincs szükségünk épp semmire, emberekhez beszélünk és dicsekszünk eredményeinkkel, javainkkal. Amikor szükséget szenvedünk, Istent szólítjuk meg, és Őhozzá könyörgünk. Ismerjük ezeket a helyzeteket! Amit Pál leír, amit az imént olvastam is, nem a teljes ige, ugyanis így szól pontosan:  „Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam.” (2Kor 12, 7b). ’Hogy el ne bizakodjam…’-ismerős? Gyakran elbízzuk ám magunkat! Gyakran emelkedünk a magasba úgy, hogy elfelejtjük, hol hagytuk a földet… Isten azonban mindig megmutatja nekünk, hogy hol van az a föld, ahová rendelt minket, és ahol élnünk kell!

Tövis adatott Pál testébe. Nem tudjuk, hogy mi: lehetett szemgyulladás, malária, migrénes fejfájás vagy epilepszia. Senki nem tudja, mi lehetett ez a tövis, de valószínűleg testi támadás lehetett, melyben a sátán munkája nyilvánul meg. Érthető, ha Pál ezt a tövist akadálynak tartotta a szélesebb körű vagy hatékonyabb szolgálatban, és újra meg újra könyörgött Istenhez annak eltávolításáért. Ezen a tapasztalaton keresztül az apostol megtanult egy olyan leckét, amely átjárja ezt az egész levelet: az isteni erő az emberi erőtlenség által látszik legtisztábban!

Nos, ez lehet szenzáció és lehet figyelemfelkeltő, mert ma találkozik emberi erőtlenségünk és Istenünk ereje! Megláthatjuk a mi gyengeségünket és az Ő hatalmas erejét!

Mondhatják sokat: engem nem érdekel, ha Isten megmutatja az erejét, csak oldja meg a problémáimat; gyógyítson meg betegségemből; csillapítsa lelkem fájdalmát; adja vissza a családomat; adjon nagyobb tehetséget… Tudnánk folytatni a sort… Ha tudjuk, hát folytassuk! Ismételgessük újra és újra, hogy mit tegyen Isten. És várjuk a csodát… Nem történik semmi? Pál is ismételgette a gyötrődését, testi ellenségét, de nem követelőzött! Akkor mit csinált Pál? Figyelt és tanult! Figyelt az Úr Istenre, hiszen megszólította őt: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12, 9). Tanult, hiszen úgy kezdi sorait: „Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe…”. Megtanulta, hogy Isten csak akkor képes csodát tenni rajta, ha tövisét meghagyja, de az emberi gyengeséghez hozzáadja az Ő mindenek felett való erejét!

Pál nem szépít, és nem mutat be irreális világot, mint a legtöbb reklám. Ha nem megy a fogyás 2 hét alatt, ahogy azt láttuk a TV-ben, csalódottak vagyunk. Ha egy mozdulatra nem tudjuk eltávolítani a makacs zsírfoltot a gáztűzhelyről, dühöngük. Ha megesszük az egészségesebbnél egészségesebbnek mondott kefírt, és mégis gyomor bántalmaink vannak, csak tehetetlenségünk marad a nem várt eredménnyel szemben. Ha a forradalmian új alapozó nem takarja el bőrhibáinkat, szintén csupán a csalódottság érzése marad…

Pál miről ír? Arról, hogy Isten gyermekei nem tökéletesek, nincs makulátlan életük, mégis Isten képes megcselekedni, hogy hálás, erős hitű és áldásokat hordozó élet váljon belőlünk! Isten soha sem ígérte, hogy garantálja, hogy téged nem ér betegség; veled nem történik semmi rossz, és tragikus; hogy gyermekeid szépek és okosak lesznek, és minden sikerülni fog. Isten népének mindenképpen abban a körben van a helye, ahol a „Jóbok” élnek, betegséggel, gyásszal; vagy ahol ott vannak a „Dánielek” is az oroszlánok vermében. És ők mind egyet tudnak, hogy Isten velük van, ez az első; és, hogy megszabadítja őket.

„De ha nem tenné is…”, az utolsó szívdobbanásig, összetörve, kisírt szemmel, és feldúlt lélekkel is csak Ő a mi Urunk és Istenünk! Ő nem hagy magunkra könnyeinkkel és feldúlt lelkünkkel! Azt mondja, hogy „elég”! Elég neked az a kegyelem, amit én, a te Istened adok neked! Elég! Nem kellenek a hitegetések, a nagy szlogenek! Elég neked, ha összekulcsolod a kezeidet, és megvallod végre, hogy nem vagy képes egyedül talpra állni, ha elestél; nem vagy képes egyedül visszatalálni a földre, ha büszkeséged már magaslatokon hordoz!

            Pál mondja: „Legszívesebben tehát erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” (2Kor 12, 9b). Lehet a gyengeségünkkel dicsekedni? Igen, Testvéreim, lehet. Akkor lehet, ha engedem, hogy Isten ereje uralkodjék el bennem, és ezáltal tanulok meg felállni minden szomorú élethelyzetből! Nem az a szomorú, ha valaki elesik, vagy megbotlik, hanem az, ha a padlón is marad és saját magát siratja!          

„Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe…” – nos, ezzel a mondattal reklámozza Pál az Isten országát, és az életünket őrző kegyelmét. Az Úr magasban, mi pedig a mélyben; ezért egyetlen esélyünk, hogy leszáll hozzánk. A magas és a mély között úgy félúton pedig van egy találkozóhely: a kereszt!

Szeretett Testvéreim! Nem lehet tövis nélkül élni. Ezek a száraz tények. Ezért a keresztet kikerülni sem szabad; ez pedig a valóság, és egyetlen lehetőségünk.

„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12, 9). Elég! Hidd el, hogy elég az Isten kegyelme! Ha elhiszed ezt, és el is fogadod az Ő kegyelmét, akkor mondhatod ki Pállal együtt, őszintén: „…mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12, 10b). A Szentlélek Isten végezze el bennünk, hogy olyan emberré lehessünk, akik nem a szenzációknak hisznek és szlogeneket ismételgetnek, hanem akik megtanulnak kegyelem-hordozókká válni, ezzel is sugározva minden ember felé Isten feltétel nélküli, örök szeretetét és kegyelmét! Ámen.

Lovász Adrienn