2014.

Múlt heti kisifis alkalmunkon kineveztük a lelkészi szoba 4 sarkát 4 érzelemnek. Öröm, bánat, csalódás és vágyak. Az volt a feladat, hogy mindenki oda álljon, ahogyan érzi magát. Voltak nagyon kreatív megoldások, mert volt olyan, aki egy fal közepére állt, mert úgy érezte, hogy egyszerre boldog és csalódott. Volt olyan is, aki a szoba közepére állt, és minden érzelemhez hozzáfűzte saját érzelmeit.

Ezek a fiatalok kimondták, ami bennük volt. Megfogalmazták, szavakba öntötték, pedig ha nem túl jó a lelkivilágunk, gyakran a megfelelő szavakat sem találjuk, vagy egyszerűen némák maradunk mindenki előtt…

Nekem is vannak ilyen időszakaim. Talán már mindenkinek voltak. Pár nappal ezelőtt én sem tudtam megszólalni. Azt sem tudtam, hogy mi mar belülről. Kerültem a mély beszélgetéseket és alig volt mondanivalóm Teremtőmhöz is… Ez rossz! Ez nagyon rossz, mert a bennünk kialakult frusztráció; félelem; bűntudat és az ezekhez hasonló, nyomasztó érzések csak pusztítanak belül, de nem vezetnek a megoldás felé! Pedig nekünk a megoldásokat kell keresnünk!

Az én lelki tusámnak a folytatása az lett, hogy megnyílt a szívem és megnyílt a szám. Azért, mert már nagyon nehéz volt az a teher, amely rám nehezedett ezekben a csendes napokban! Kár, hogy az a pár nap úgy telt el, ahogy… Kár, hogy azt a pár napot eltékozoltam, és engedtem, hogy ez az érzés felemésszen…

Azt gondolom, hogy van jó pár olyan téma, amelyről nem beszélünk; amelyet tabuként kezelünk, pedig a keresztyén lét velejárója! Igen, egy keresztyén embernek is vannak lelki vívódásai! Igen, a keresztyén embernek is vannak nehéz lelki küzdelmei! Igen, egy keresztyén ember is oly sokszor átéli, hogy egyedül van!!!

Nem azért, mert tényleg magára maradt, hanem azért, mert mondjuk egy csalódás vagy bűn elkövetése után zavarba ejtő megszólítani azt az Istent, Aki egyébként úgyis minden emberi szívbe belelát…

Sokszor vagyunk kitéve a kísértőnek és bizony csalódásoknak, lelki tusáknak is. Ha nem tudatosítjuk és mélyítjük magunkban, hogy „MINDENRE van erőm a Krisztusban! És Jézus velünk van minden napon a világ végezetéig…”, akkor tényleg elveszett emberek maradunk! Kicsoda Krisztus? Tényleg létezik? Tényleg Ő az Eljövendő, vagy várjunk mást?

Keresztelő János, amikor a börtönben van, egy kérdést üzen tanítványaival Jézusnak: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11, 3). Azért lepődtem meg ezen a kérdésen János szájából, mert ő volt Jézus útkészítője. Ő volt az, aki maga tett bizonyságot Jézusról, amikor azt mondta: „Utánam jön, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam.” (Mk 1, 7). Mi történik itt Keresztelő Jánossal, Testvérek? Összezavarodott? Elbizonytalanodott? Hát még neki is vannak kétségei?

Maga Jézus mondja Jánosról: „Bizony, mondom néktek: nem támadt asszonytól születtek között nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb nála.” (Mt 11, 11). Látunk magunk előtt egy embert, akiről Jézus igencsak elismerően beszél, és aki mégis úgy viselkedik, mintha nem ismerné Krisztust, Akinek útját készítette a pusztában…

Számomra megnyugtató volt János kérdése, mert innen is láttam, hogy bizony az élő hitű, keresztyén ember is kételkedik olykor és elbizonytalanodik. Nem János hitetlenségére, pontosan az ő erős hitére szeretnék ma rámutatni, mert ez az ember attól kérdezett, akiben egy rövid időre elbizonytalanodott! Egyenesen Jézushoz küldetett és megkérdezte azt, amire ő választ várt! Bárcsak mi is rögtön Jézushoz mennénk, és Tőle kérdeznénk, vagy Neki sírnánk, hogy ne emésszük fel magunkat legbelül és ne tékozoljuk el azt a drága, rohanó időt…!

Figyeljük meg azt is, hogy hol hangzik fel ez a kérdés! Egy börtönben! Egy börtönben, ahol kiszolgáltatottá válik az ember. Ahol méltatlanul bánnak vele…mármint azokkal, akik ártatlanul vannak bent. Egy börtönből hangzik a kérdés, ahol az embernek van lehetősége és ideje gondolkodni. Hadd tegyem hozzá azt is: és van lehetősége és ideje cselekedni!

Keresztelő János konkrétan Jézustól kérdezett, és így nem engedett a találgatásoknak Jézus személyéről. Ugyanakkor ott van előttünk Pál apostol is, aki Filippiben, egy kalodában gondolkodik. Sőt, nemcsak gondolkodik, hanem cselekszik is! Imádkozik az Ő Istenéhez, és abban a kiszolgáltatott, méltatlan helyzetben le tudja írni: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.” (Fil 4, 4).

Mi hányszor vagyunk lelki börtönben, Szeretteim? Hányszor kerülünk méltatlan helyzetbe, lelki vívódásaink közepette? Talán mi sodortuk oda saját magunkat; talán a kísértő miatt kerültünk oda; DE odakerültünk! Vajon mit teszünk ebben a lelki kalodában? Emésztjük magunkat? Vádolunk más embereket? Perlekedünk Istennel? Gondolkodunk, hol rontottuk el? Attól félek, sokszor csak idáig jutunk! Hagyjuk, hogy bűntudatunk; lelkiismeret-furdalásunk; Isten iránti közömbösségünk felemésszen minket.

Mit tanultunk ma Keresztelő Jánostól és Pál apostoltól? A börtönben is lehet imádkozni, és lehet cselekedni! Meg lehet szólítani az Úr Istent! El lehet mondani Neki, ami bánt! Lehet Benne örülni is…bármennyire is furcsa ez! Pál pár sorral lejjebb ezt írja: „Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!” (Fil 4, 9).

Újra visszaköszön az, hogy mennyire fontos látnunk és hallanunk! Jézus hogyan válaszol Jánosnak? „Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium…”. (Mt 11, 4-6).   

A másik oldalról is érdekes megvizsgálnunk a történetet. Jézus válasza tehát így hangzik: „Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok:…” (Mt 11, 4) – és el kezdi sorolni csodáit. Derék válasz! Rövid, lényegretörő… és szokatlan! Jézus nem kezd el bizonygatni. Nem azt mondja, hogy ’Igen, én vagyok.’. Nem az az első reakciója, hogy kiszabadítsa Jánost. Még csak le sem teremti, hogy mi az, hogy pont ő nincs tisztában az Ő szent lényével!

Krisztus alázatos marad. Igazából nem fitoktatja csodáit, csupán csendben említést tesz róluk, hiszen szavainál még erőteljesebbek tettei! Automatikusan az a jelenet jutott eszembe a Szentírásból, amikor Pilátus kérdezi Krisztust: „Te vagy a zsidók királya?” (Mk 15, 2). Jézus nem kezd el magyarázkodni és bizonyítani saját személyét, egyszerűen felel: „Te mondod.” (Mk 15, 2). „Nem felelsz semmit? Nézd, mennyire vádolnak! Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, úgyhogy Pilátus nagyon elcsodálkozott.” (Mk 15, 4-5).

Mindig megdöbbenek Krisztus alázatán. Újra és újra rácsodálkozom Krisztus békességére! Neki nincs szüksége bizonygatásokra! Neki nem kell semmi olyat mondania, ami arról szólna, hogy Ő az Eljövendő! Egyszerűen él, cselekszik és szeret, és aki egy kicsit is Rá figyel és Rá hangolódik, érzi, sőt tudja, hogy Ő az élő Isten Fia!

Szeretett Testvéreim, Jézusnak nincs szüksége arra, hogy folyamatosan bizonygassa, kicsoda Ő valójában. Jézusnak vannak tanításai, amelyeket ismerünk is a Szentírásból, de Ő soha nem hangember volt, – elnézést kérek a kifejezésért – hanem olyan Személy, akinek szavai és tettei összhangban vannak. Amit mondott és tanított, azt Ő úgy is élte meg, és úgy cselekedett!

Tehát, hogyha mi épp lélekben tusakodunk; lelki börtönbe zárattunk és elbizonytalanodunk mindenben és mindenkiben, merjük megszólítani azt az Urat, aki nem csak beszél, hanem cselekszik is! Ne emésszük magunkat azért, mert keresztyének vagyunk, és úgy vannak hit harcaink, hiszen ha hitünk nem erősödik meg, ínséges időkre csak a reménytelenség marad! Csendüljön ma fel a szívünkben az Ige: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.” (Fil 4, 4). Ámen.

Lovász Adrienn