2014.
Jézus Krisztusnak legismertebb, legtöbbet idézett tanítása ez a néhány igevers, amelyeket összefoglaló néven Boldogmondásoknak nevezünk, tartalmuk miatt. Máté evangéliumában a Hegyi beszédben találhatjuk meg őket.
A Hegyi beszéd pedig Jézus tanításának magvát, velejét, lényegét tárja elénk. Egy híres igemagyarázó szerint valóságos kiáltványa mindannak, amit valaha is mondott. Mindenre kiterjedő, és csodálatos az a tanítás ami itt szemünk elé tárul, mert Jézus azt mondja el, hogy követői milyenek legyenek, hogy éljenek mennyei polgárokként földi keretek között. És ennek a csodálatos tanításnak egyik csúcspontja a Boldogmondások.
A perikópa kezdetén azt olvashatjuk, hogy Jézus miután meglátta a sokaságot, felment egy hegyre, és kezdte őket tanítani, tanítványai körében. Tehát mindenképpen egy mindenkinek szóló tanításról van szó, nem rejtett dolgokról, és nem titkos tanról. Minden követőjének szól, amit itt olvashatunk. Nyolc rövid, de annál hangsúlyosabb mondatban foglalja össze, hogy milyen a kiegyensúlyozott és boldog keresztyén ember jelleme. Tehát nem arról van szó, hogy nyolc csoportot állítana, amelybe követői lelki alkatuk szerint besorolhatóak lennének, hanem egy csoportról beszél, amelynek tagjai mindezeket együtt hordozzák, és részesednek a megígért áldásokból.
Ha próbáljuk felosztani őket, akkor jövünk rá arra, hogy még sorrendjük sem véletlenszerű. Az első négy Boldogmondás ugyanis a hívő keresztyén ember Istenhez való viszonyát tárgyalja, míg a második négyes a felebaráthoz fűződő kapcsolatokat tekinti át, az ember kötelességeit a felebarát irányába.
Teljesen megegyezik ez a felosztás a Tízparancsolat "két kőtábla" felosztásával, és természetesen a szeretet kettős nagy parancsolatával is.
Maga a boldogság a mindennapi életben a gondoktól, bajoktól, aggodalomtól mentes kiegyensúlyozott hibátlan életet jelent, mely a maga teljességében az ember számára elérhetetlen. Nem véletlen, hogy a görögök csak az isteneiket nevezték boldogoknak.
A biblia természetesen másban látja és láttatja a boldogság forrását. A Szentírás, a boldogságot az Istennel való kapcsolat rendezettségében látja, valamint az embernek Istenhez való közelségében. így a boldogság mindig Isten ajándéka, és az ember számára elérhető állapot. Az Ószövetségben néhány igehely azt mutatja, hogy a boldogság anyagi javak és földi dolgok függvénye is, azonban ezek a törvény megtartásának, és az Isten iránti hűségnek a következményei, jutalmai. Más helyek azt mutatják, hogy a boldogság az Istennel való együttlét, függetlenül a testi állapottól.
Az Újszövetségben Jézus személyével elválaszthatatlanul kapcsolódik össze a boldogság. Így a boldogságról, mint már megnyert állapotról beszél az Újszövetség, mert Krisztusban velünk van az Isten.
De egyben várakozásra is késztet e szó, mert eszkhatologikus vonásokat is hordoz.
Az elmúlt héten lelkésztestvérem egy másik boldogmondásról szólt istentiszteletünkön, Ő a békeszerzők boldogságát emelte ki. Ma, egy másik boldogmondásról szeretnék szólni: „Boldogok az irgalmasok, mert irgalmasságot nyernek!”
Az irgalom, hasonlóképpen a többi boldogmondásban található fogalmakhoz, hiánycikk a mi világunkban. Az elmúlt hetekben a TV műsorok közt kapcsolgatva két olyan filmbe is belebotlottam, amelyek címükben is rámutattak arra, hogy milyen világban is élünk.Két film címe is tartalmazott, az irgalmassággal szembenálló dolgot: Nincs kegyelem! - hirdette az egyik film címe, és Nincs bocsánat jelezte a másik film címe - utalva brutális, de emberi világunkat hűen tükröző tartalmára. Az említett filmek címei is mutatják, de nem kell feltétlenül TV-t néznünk, hogy láthassuk, hogy mennyire könyörtelen az a világ amiben élünk, sőt az egyház is a maga világiasságában nemegyszer volt irgalom nélküli az idők folyamán.
Eszembe jutott, az a középkoron át és túlívelő gyakorlat, amikor a halálra ítélt bűnös kegyelemért, irgalomért folyamodott bíráihoz, akik az esetek döntő többségében ezt válaszolták: „Nincs irgalom, nincs kegyelem, vagy Istennél a kegyelem” és a bírói hatalmat jelképező pálcát összetörték, ami az ítélet visszavonhatatlan voltát jelezte. Innen ered a pálcát törni valaki felett kifejezésünk….
A világ igyekszik elzárkózni az emberi tragédiák, az emberi fájdalmak elől, mégis ezzel párhuzamosan a bosszút izgalmasnak, a szelídséget, és az ebből fakadó irgalmat unalmasnak tartja.
Azt hiszem ennyi bevezető mindannyiunk számára világossá tette, hogy miért kell az irgalmasság kérdésével, nekünk keresztyén embereknek foglalkoznunk.
"Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek."- szól a mi élő Istenünk szava.
Ezzel a boldogmondással a boldogmondások második csoportjáhozhoz érkeztünk. Az 5., 6. és 7. boldogmondásban egyfajta erkölcsi magatartás szerint élők mondatnak boldognak, míg az előzőkben, hiányban szenvedőkre mondta ezt Jézus.
Nagyon fontos az, amit Isten ebben a boldogmondásban szívünkre akar helyezni!
Sokszor kérte azt Jézus hallgatóitól és tanítványaitól, hogy legyenek irgalmasok. Beszédeiből sokszor visszacseng ez: "Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok."
Az irgalmasságról nemcsak beszédekben, hanem példázatban- példázatokban is tanított, melyek közül a legjelentősebb, az irgalmas samaritánusról szóló, csodálatosan szép példázat.
De ugyanez a motívum található meg a tékozló fiú történetében is, az apa személyében, amikor az atya a méltatlan elveszett fiút visszafogadja és keblére öleli.
És mindezen túl, ott van Jézus Krisztus csodálatos földi élete, amelynek minden pillanatában csodálatos irgalmasságáról tesz tanúbizonyságot. Aláhajol a megvetettekhez, felemeli az erőtelent, szeretettel fordul az elesetthez, meggyógyítja a betegeket, megelégíti az éhezőket.
Mégsem földi életének ezen epizódjai az Ő irgalmasságának legfőbb bizonyítékai, hanem az, amit Filippibeliekhez írt Krisztushimnusz így fogalmaz meg: „...mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén fel, emberekhez hasonlóvá lévén." Irgalmasan aláhajolt, az emberhez, maga is emberré lett.
De hogyan gyakorolhatjuk mi az irgalmat? Kikkel szemben kell ezt tennünk?
Jézus nem határozta ezt pontosan meg. Nem tudjuk, hogy az olyan bajbajutottakra gondolt-e elsősorban, mint a Jeruzsálemből Jerikóba vándorló ember, akit rablók támadtak meg, és akin megkönyörült a samaritánus.
Vagy az éhezőkre, betegekre, kitaszítottakra akikkel maga Jézus is naponta irgalmasságot cselekedett?
Vagy azokra, akik olyan gonoszul cselekedtek velünk, hogy az már méltó büntetés után kiáltana.
Jézus nem érezte szükségét, hogy ezt kifejtse. A mi Istenünk olyan irgalmas, és szünet nélkül árasztja felénk irgalmasságát, így hát országának polgáraitól, azaz TŐLÜNK is ugyanezt várja el.
Gyakorolnunk kell tehát az irgalmasságot két módon:
- a nyomorultra, a reánk szorulóra tekintve, a könnyeket letörölve, vigasztalva, a felebarátot szeretve, és
- gyakorolnunk kell az irgalmasságot, a felebarát irányában való megbocsátásban is, " Ne menjen le a nap a ti haragotokban."
Az egyetlen boldogmondás ez, amelyben az e mérték szerint élőnek ugyanaz lesz jutalma, mint ahogy él. Az irgalmas embernek irgalmaz Isten is.
Az irgalom nélküli kegyesség azonban hiába reménykedik Isten irgalmában. Isten nagy ajándéka az, hogy megindul a bűnös ember nyomorúságán, de csak az él benne ebben az irgalomban, aki szintén gyakorolja ezt a rászorulókkal. Ahogy az Úri imádságban azt olvashatjuk, hogy "bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak akik ellenünk vétkeztek", tehát Isten bocsánata a bocsánatunkhoz van kötve, úgy e boldogmondás is ezt a logikát követi.
Aki embertársával irgalmasan cselekszik, annak Isten is irgalmazni fog.
Jó ezt tudni, egy olyan világban, ahol nem gyakorolják az irgalmasságot a felebaráttal szemben, és hiába vagyunk mi irgalmasok valakivel szemben nem biztos, hogy ugyanezt elvárhatjuk cserébe ugyanattól az embertől, vagy bármely más embertől.
Ebben a boldogmondásban mégsem következmény az Isten irgalma az ember irgalmasságára, hanem előzmény. Nem azért irgalmaz Isten, mert irgalmasságunkkal kiérdemelnénk az irgalmat, vagy megbocsátásunkkal a bocsánatot. Valójában fordított a sorrend, Isten előbb bocsátott meg, előbb irgalmazott nekünk, Jézus által, amire a helyes válasz az, ha mi is megbocsátunk az embertársnak, a felebarátnak.
Hisz azt mondja máshol: "Legyetek irgalmasok, miként a ti mennyei Atyátok is irgalmas" (Lk. 6, 36).
Tehát így is fogalmazhatnánk: boldogok azok, akik megtapasztalták Isten irgalmát és ezért irgalmasok, mert ezután is irgalmas lesz hozzájuk mennyei Atyjuk. Ámen
Juhász András