2014.

A mai napon, két egymást követő bibliai rész alapján, amelyeket az elmúlt héten olvashattunk, Jézusnak a szombat-nap parancsához való viszonyát fogjuk megvizsgálni.

Mindenek előtt elevenítsük fel, hogy mit is parancsol Isten a 4. parancsolatban:

-         parancsolja mindenek előtt a becsületes munkát, 6 napra

-         és parancsolja a 7. nap megszentelését, a nyugodalom napját, amely a pihenés, és az Istenre való figyelés közös alkalma. Más szavakkal a testi, és lelki fellélegzés lehetősége.

Csodálatos lehetőség ez az ember számára, és még csodálatosabb, hogy isten több mint 3000 esztendeje parancsolta meg, és nem csak népének a sabbat, a szombat megünneplését, tehát egy olyan világban, ahol az ember életének nem sok értéke volt, a rabszolga, a szolga, a jövevény, sőt még az állat is megpihenhetett.

A felolvasott történetből az derül ki, hogy Jézus mégis mintha szembe helyezkedne a szombat parancsával.

Vajon miért teszi?

És vajon tényleg ezt teszi?

Hiszen azt mondja, hogy nem azért jöttem, hogy eltöröljem a törvényeket, hanem, hogy betöltsem azokat. Hogy értelmezzük szembeállását a szombatnappal? Ha pedig még azt is tudjuk, hogy összesen hat vitabeszédben támadja a zsidóság élet-gyakorlatát a szombattal kapcsolatban, még inkább elgondolkozunk, és feltesszük a kérdést: hogy kell ezt értenünk?

Úgy, hogy nem a szombat parancsával szegül szembe, hanem annak elkorcsosult, elembertelenedet, elkegyesedett megélésével.

És miért éppen a szombatra mutat rá? Rámutathatna bármely parancsra, hisz minden parancsolat megélése hagy kívánnivalót maga után. Azért,  mert a szombat ünnepe az, ahol leginkább meg tudja mutatni, hogy mi az az új, amit Ő hozott, ami benne elkezdődött.

Ő az újat, a régiből merítve hozza,  Ő csak vissza akarja adni az eredeti, a tiszta, a mély tartalmát ennek a csodálatos ünnepnek.

Hallgassuk tehát így szavait, tanuljunk belőle, hogy még közelebb kerüljünk a parancsolat igaz megéléséhez! És, bár egy történetet olvastam fel, mind a hat történet alapigazságaira, és a belőlük következő tanításra szeretnék rámutatni.

Nagyon izgalmas a hat vitabeszéd, amely hat élethelyzet következménye.

1. Máté evangéliuma 12. részében azt olvashatjuk, hogy Jézus a tanítványaival egy vetés mellett ment el szombatnapon, és tanítványai letépték az érett gabonákat, majd a szemeket enni kezdték. A törvény szerint erre volt lehetőség, amit a vetés mellett elhaladó ember meg tudott enni, azt megehette. De, mindez szombaton tilos. Azért tilos, mert a kalászok letépése a farizeusi gondolkodás szerint rejtett aratás, a szemek megevése pedig rejtett őrlés, tehát munka. A munka pedig tilos.

Jézus egy ószövetségi példát hoz, a nyilvánvalóan rosszindulatú farizeusokkal szemben, majd egy mondatot mond, amely mondat Márk parallel helyén jelenik meg: amiről az emberek, amikor törvényeskedni kezdenek elfeledkeznek: „A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért!” Minden korok törvényeskedő emberének alapvető igazságot hordoz e mondat: miértünk vannak a törvények, és nem mi vagyunk a törvényekért. A törvényeket igyekezzünk megtartani, de nem azért kaptuk őket, hogy a másik embert azzal verjük agyon. A történet egyben arra is rámutat, hogy Jézus a követőit is mentesíti a szombatnap emberi megtartása alól.

2. A második történet ugyancsak a Máté evangéliuma 12. részében olvasható. Jézus ebben a történetben meggyógyít szombatnapon egy sorvadt kezű embert. A gyógyítás előtt a farizeusok már lesnek rá, hogy törvényszegésen érjék őt. Majd a történet végén, a farizeusok a politikai ellenfeleikkel, a heródiánusokkal egymásra találnak abban a kérdésben, hogy Jézusnak el kell vesznie. Jézus azt kérdezi a farizeusoktól: „Szabad-e szombatnapon jót, vagy rosszat tenni, életet megmenteni, vagy kioltani?” Majd, meggyógyítja a nyomorult embert. Jézus itt a szombat törvénye fölé helyezi a jó cselekedetek, és az életmentést. Mindezen dolgok előnyt élveznek, nemcsak a szombatnap parancsával szemben, hanem minden parancsolattal szemben! A farizeusok hozzáállása is beszédes: el kell pusztítani Jézust. Jézus viszont még velük szemben is kész a nyitásra: sajnálta őket kemény szívük miatt.

3. A harmadik történetet Lukács jegyezte fel, evangéliumának 13. részében. Ebben a történetben egy 18 éve beteg, meggörnyedt asszonyt gyógyít meg Jézus. A zsinagóga elöljárója haraggal támad rá, és megjegyzi, hogy van hat nap, amikor gyógyítani lehet. Jézus egy érdekes hasonlattal áll elő: a törvények lehetővé tették, hogy mindenki az állatát a jászolból eloldja szombatnapon is, hiszen az állatok elpusztultak volna. Jézus azt mondta, hogy nem tett mást, mint eloldotta annak az embernek kötelékét, akit 18 éve megkötözött a sátán. A történet üzenete, hogy a sátánnal való küzdelmet nem hajlandó felfüggeszteni egy pillanatra sem! És, ha egy megkötözöttet megmenthet, akkor azt meg is fogja tenni!

4. A negyedik történetet szintén Lukácsnál olvashatjuk: a 14. részben. Jézus egy vízkórost gyógyít meg. A vízkóros meggyógyításánál már csak hallgatnak a farizeusok. Jézus itt ismét egy hasonlatot hoz elő: mi van akkor, ha valakinek a fia vagy állata szombatnapon a kútba esik. Mit tesz akkor? Nyilvánvaló a válasz, kihúzza őt onnan. Jézus is a mélységben lévő ember segítségére siet!

5. Az utolsó két történetet János tollából olvashatjuk. Az 5. rész története a Betesda tavi gyógyítás története. A 38 éve beteg ember történetében döbbenetes dolognak lehetünk tanúi: 38 éve él úgy, hogy nincs embere, nincs segítsége. Jézus ezt az állapotot egy nappal sem szeretné megnyújtani, meggyógyítja őt, melléáll, és az ember ha nem is embert talál maga mellé, de megtalál valakit aki soha nem hagyja el: Isten áll meg mellette. Jézus gyógyítása a magányos, tehetetlen ember melléállása üzenetértékű: ha nincs embered, lesz Istened!

6. A hatodik történet a 9. részben olvasható. Jézus a vakon született embert gyógyítja meg Jeruzsálemben. Tette még inkább demonstratív, mint a többi esetben, és óriási viharokat kavar. A születéstől való vakságot ugyanis a zsidóság Isten büntetéseként értelmezte. Azzal, hogy meggyógyítja őt, rámutat, hogy semmivel sem bűnösebb vagy bűntelenebb ez az ember, mint környezete. Jézus pedig nem egyszerűen, úgy ahogy azt a legtöbb esetben teszi – szimplán szavával gyógyít – hanem a porba köpve sarat készít, és azzal keni meg a vak szemeit. Miért teszi így? Miért ily szándékosan, munkát végezve gyógyít? Úgy gondolom, hogy itt nem a munkavégzés, hanem az érintés a fontos. Érinti a kitaszított, nyomorult, beteg embert! Szeretetről szól a mozdulat, és egyértelmű közösségvállalásról!

Foglaljuk össze végezetül, hogy hogyan is állt a mi Urunk a szombat kérdéséhez. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom: Jézus szavát idézném: az Emberfia a szombatnak is ura.

Kicsit bővebben pedig: elveti a törvényeskedő életet, és a törvény tiszta megtartására utasít, a jócselekedeteket, az élet megmentését, a sátánnal való küzdelmet, a mélységben lévő ember megmentését, a magányos, kitaszított nyomorult mellé való állást egy pillanatra sem függesztve fel. 

Miként akkor, úgy ma sem. Érezzük az Ő drága jelenlétét így a mi életünkben?

Imádkozzunk…

Juhász András