2014.

Szeretett Testvéreim!

Pétert mindnyájan ismerjük. Azt a Pétert, akit Jézus a háló mellől hívott el, testvérével, Andrással együtt. Azt a Pétert, aki Jézus Hegyi Beszédét hallgatta, figyelve Jézus tanítását. Azt a Pétert, aki Jézus mellett volt, amikor Ő csodákat tett: vakok újra láttak; süketek újra hallottak; leprások tisztultak meg; halottak támadtak fel; bűnös emberek kaptak új életet… Azt a Pétert, aki az utolsó vacsorán ott ült Jézussal egy asztalnál, és figyelte Jézus elfogatására, halálára és feltámadására vonatkozó beszédeit. Arról a Péterről van szó, akiről Jézus mondta: „Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” (Mt 26, 75b). Ez a Péter volt azonban az is, aki Jézus feltámadása után kiállt a jeruzsálemi tömeg elé, és bizonyságot tett az élő Krisztusról, aki legyőzte a halált!

Óriási lelki utat tett meg, és hihetetlen önismeretet tanult Jézus mellett. Előttünk van, mint elkötelezett, lelkes tanítvány. Látjuk őt, mint hitében elbizonytalanodó, félelemmel teli, Jézust megtagadó személy. És egyszer csak elő áll, mint hitében megerősödött, komolyan elkötelezett apostol.

Amikor beteljesednek Jézus szavai, és elfogatása után Péter először megtagadja Őt, ezeket írja le János az evangéliumban: „Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett.” (Jn 18, 18). Felolvasott Igénk előzménye volt, hogy miután Jézus megsokasította a halakat a hálóban, „kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret.” (Jn 21, 9). Ez azért fontos, mert ennél a másik tűznél, parázsnál mondja Péter Jézusnak háromszor is, hogy „szeretlek”. Előbb egy tűznél háromszor tagadja meg a Mestert, majd egy újabb tűznél, parázsnál háromszor mondja Megváltójának, hogy „szeretlek”… Elgondolkodtató… Micsoda nagy út lehetett ez Péternek, míg el nem jutott odáig, hogy ő maga tegyen vallást Jézusról és Jézusnak!

Pár perccel ez előtt a keresztség sákramentumának kiszolgáltatása előtt arról beszéltem, hogy mit jelent bölcsnek lenni. Folyamatos kapcsolattartás a titka, az Úrral! Lehet kérni Tőle; lehet tanulni Tőle a Szentírás és Szentlelke segítségével és lehet ezért tenni is, szeretett Testvérek!

Keresztyén létünk folyamatosan változik. Jobb esetben személyiségünk és lelkületünk fejlődik, értékrendünk pedig normalizálódik. Ez a változás fiatal korban elsősorban életkori sajátosság, hiszen a kisgyermek állandó rácsodálkozással van a körülötte lévő világra és tanul a környezetétől. Változik a kamasz, hiszen elindul a felnőtté válás útján, és kíváncsiságánál talán merészsége a nagyobb annak érdekében, hogy megismerje világát, és be tudjon illeszkedni oda. Később változik a felnőtt is, mert körülményei rákényszerítik.

Friss diplomával új munkahely, ahol alkalmazkodni kell. Munkanélküliségben küzdeni kell, hogy ne adjuk fel a reményt és a keresést. A házasság a feltétel nélküli szeretetről, alkalmazkodásról, elfogadásról és megoldásokról szól. A gyermeknevelés a folyamatos gondoskodásról, aggódásról, és persze a szeretetről szól. És folytathatnám a sort azzal, amikor valaki nagyszülővé válik; nyugdíjba vonul; gyászol; megbetegszik; anyagi gondokkal küzd. Ezek az élethelyzetek rákényszerítenek minket a változásra. Van, amikor könnyedén vesszük az akadályokat, de az is előfordul, hogy kifogyunk megoldásainkból, reménytelennek látjuk helyzetünket, és megszomorodunk.

Szeretett Testvérek, ez mind az élet velejárója! A kérdés csupán az, hogy mindezek függvényében teret engedünk-e Istennek, aki benne akar lenni az életünkben, boldog és boldogtalan perceinkben egyaránt?! Péter végig ott volt Jézus mellett, aki mellett elcsendesedhetett; akit magasztalhatott; akit csodálhatott! Péter, miután ledobta hálóját, Jézussal indult tovább élete útján. Igaz, az ő életében is volt egy pont, amikor a félelem beférkőzött szívébe. ’Mi van akkor, ha engem is elfognak, mert a tanítványa vagyok?’ ’Mi történik velem, ha elfognak, talán nekem is meg kell halnom?’ Volt egy pont az életében, amikor megfeledkezett arról, hogy Jézus mindennél és mindenkinél hatalmasabb! Végül mégis Krisztust választotta!

Bölcsnek tartom Pétert, mert tagadása után hiába támadt lelkiismeret-furdalása, nem ment önkézzel a halálba, mint Júdás, aki árulása után véget vetett életének. Keserves sírásra fakadt, és hiszem, hogy hihetetlen mélységet járt be bűnbánatával, de mindezeket le tudta tenni a kereszt alá –és ezt most jelképesen mondom. Azt olvastam mai szakaszunkból: „Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.” (Jn 21, 18). Mit jelent ez? Azt, hogy Péter fiatalkorában saját útját járta; gondolt egyet és elképzelése szerint élt. Bölcsességét abban is látom, hogy az idő múltával kinyújtja a kezét, amely szimbolizálja azt a nyitottságot, mellyel befogadja az Úr Jézust az életébe. Ekkor már más övezi fel őt: a Szentháromság Isten, és oda vezeti, ahová nem akar menni. Ez a Krisztussal járt utat jelenti, amely olykor göröngyös, hibás, nehéz közlekedni rajta, mégis áldott út!

Isten mindnyájunknak felajánlja, hogy bölccsé tesz minket. Megtanítja nekünk, hogy melyik úton kell járnunk. Tanácsokkal lát el minket, hisz –azt mondja a Zsoltáros- „rajtad lesz a szemem”. Egy történetet hadd mondjak el:

• Egy nap együtt ebédelt egy négytagú család. Ebéd közben észlelték, hogy tűz ütött ki a házban. Az édesapa azonnal felállt és menekítette feleségét, és terelgette pici gyermekeit. Hihetetlen gyorsasággal terjedt a tűz a házban, életbevágó volt a gyors menekülés. Miután kimenekítette családját, visszaszaladt az édesapa a Bibliájáért, miközben nem vette észre, hogy 4 éves kislánya visszaszökött az emeletre a kedvenc plüss mackójáért. Miután a gyermek magához ölelte a játékot, észrevette, hogy nem tud kimenni az ajtón, mert már oda is betört a tűz. A kislány kirohant az erkélyre és sírva kért segítséget. Hatalmas volt kint is a füst, a kicsi nem látott semmit. Édesapja lentről felmérte a helyzetet, és miután észlelte, hogy nincs más megoldás, utasította lányát, hogy ugorjon le az erkélyről. A kislány tiltakozott, és ezt mondta: „Apuci, én nem ugrok, mert nem látlak!” Erre az édesapa: „Ugorj bátran, mert én látlak!” …

Így képzelem el én is az Úr Istent. Nem látjuk Őt. Sokszor még keresztyén létünkre is megkérdőjelezzük, hogy velünk van, de ennek ellenére Ő akkor is lát minket, amikor mi elbizonytalanodunk. A mi életünkben is vannak mélypontok. Mi is sokszor bizonytalanodunk el, és engedünk teret a szívünkben a félelemnek. Gyakran csodálkozunk rá a világra, és keressük benne a helyünket… mert körülményeink változást idéznek elő bennünk, kevesebbszer kapunk erőre, legtöbbször elgyengülünk, és félünk a változásoktól.

Hogy tudunk ilyen helyzetekben bölccsé válni, szeretett Testvéreim? Úgy, hogy felidézzük magunkban, hogy olyan Istenünk van, aki Egyszülött Fiát áldozta fel miattunk, helyettünk és érettünk, hogy földi életünk folytatódhasson az örökkévalóságban. Az az Isten, aki Péterben is munkálkodott; aki minket is már oly sok szorult helyzetben megtartott; és aki FELTÉTEL NÉLKÜLI szeretetéről tanúskodott, ne gondoskodna rólunk?

Az az Úr, aki legyőzte a halált, és győzedelmeskedett az élet felett, ne tudna nekünk bölcsességet adni, ha kérjük? Az az Isten, aki megbocsátja az összes megbánt bűnünket, és a tenger mélyére veti, úgy, hogy fel nem hánytorgatja, ne adna tanácsot nekünk, ha életünk hajója eltéved a tengeren? Az az Úr, aki lecsendesítette a tengert, ne tudná lecsendesíteni szívünk viharait?

Amikor külföldre utazunk, legtöbbször útikalauzzal, térképpel a kezünkben tesszük, vagy az internetet hívjuk segítségül, hogy könnyebben tudjunk tájékozódni. Az élet is egy nagy utazás! Ehhez az utazáshoz vajon nincs szükségünk útmutatásra? ’DEHOGYNINCS’! Ehhez az utóbb említett utazáshoz használnunk kell egy iránytűt, ami a Szentírás! Zsinórmérték, amely vezet minket Isten felé. Ebből tudjuk meg, hogy kicsoda Isten; kicsoda az ember; és micsoda az ÉLET! De ez már nem csupán a földi életet, hanem az örök életet jelenti!

S, hogy ne csupán Isten Igéjére hagyatkozzunk, mai napig, ebben a pillanatban is jelen van a Szentlélek Isten, aki munkálkodik bennünk; aki eszünkbe juttatja Jézus szavait, tanításait; és képes emberi életeket megváltoztatni, átformálni!

Hogyan válhatunk hát bölcs emberekké? Ha megüresítjük magunkat, Isten elé járulunk lélekben, és engedjük, hogy Ő munkálkodjon bennünk! Péter ezt tette, amikor az első pünkösd alkalmával kiállt Jeruzsálem főterére, és mintegy háromezer lélek adta át életét Krisztusnak! Mi is cselekedhetünk ekképpen! Semmibe nem kerül, csak járjuk lelki utunkat; engedjünk a változásnak, amely formál és csiszol minket; és hittel kérjük, hogy Isten teljesítse be ígéretét életünkben: „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” (Zsolt 32, 8). Ámen.

Lovász Adrienn