2014.

A héten került ismét közel hozzám ez a példázat, amely Lukács evangéliumának egyik csúcspontját képezi, az előtte és az utána következő példázatokkal együtt. Ugyanis ha a rész elejéről olvasnánk a példázatokat,  az elveszett juhról szóló példázatot találnánk először, utána találnánk az elveszett drachmáról szóló példázatot, majd az Újszövetség legszebb példázatát, a Tékozló, vagy elveszett Fiúról szólót. Mindhárom példázatnak azonos a mondanivalója: az elveszett keresése, és megtalálása. Vagy, más szavakkal elmondva ugyanezt: Isten kimondhatatlan és végtelen szeretete a bűnös – tehát elveszett ember iránt. Nyugodtan kimondhatjuk: Rólunk szólnak e példázatok.

Miért beszél Jézus több alkalommal egymás után ugyanarról a dologról? Miért világítja meg ugyanazt a mondanivalót több szemszögből? Hiszen a három példázat ugyanarról beszél, csak az arányok mások: 100-1, 10-1, 2-1, az elveszettek aránya. Ennyire fontos lenne ez a dolog?

Igen, ennyire fontos! Fontos annyira, hogy mindenki számára érthetőnek kell lennie. És ezért használ Jézus, akárcsak a többi példázatánál, itt is a hétköznapi életből vett képeket, olyanokat, amelyeket mindenki képes megérteni, felfogni. És ezért mondja el többször, több oldalról megvilágítva. Mindenkinek meg kell érteni e példázatok értelmét.

E három csodálatos példázat közül most nézzük meg a középsőt, az elveszett drachmáról szólót.

1. A példázat elhangzásának körülményeire az első két vers utal: Jézus vámszedőket és bűnösöket fogad magához, amiért a farizeusok és írástudók zúgolódtak, és felháborodtak. Ez az első két vers, és az egész 15. rész, úgy mutatja be Jézust, mint a "bűnösök barátját". És valóban, Jézus földi életének teljes ideje alatt, a bűnösök barátja volt. Születéséről az elsők, akik értesülnek, pásztorok, a társadalom kitaszítottjai, mások által lenézett és megvetett emberek. Nekik hirdettetik először az örömhír: "Megtartó született néktek..."

Tanítványai nem a "hivatalosok" közül kerülnek ki: van köztük halász és vámszedő. Olyan emberek, akik Izraleben senkinek számítottak.

Bűnösök házába tért be, együtt étkezett velük, amely az asztalközösségen túl, az életközösséget jelentette.

A bűnös nőt vádlóitól megszabadította, és bűnbocsánatot adott neki, miután felszólította arra, hogy eddigi életével hagyjon fel.

 Életének teljes ideje alatt, a bűnösök megtérésén munkálkodott.

 Azonban e munkásságát a nép vezetői, a farizeusok, és az írástudók nem nézték jó szemmel. Minden lehetséges módon akadályozták, és szembefordultak vele, pedig az ő érdekük is lett volna Izrael megtérése, a bűnösök megváltozása. A maguk módján meg is tettek ezért mindent: folyamatosan próbálták szociálisan, pedagógiailag és erkölcsileg meggyőzni a bűnösöket - sikertelenül.

Miért bánják mégis a nép vezetői, az "igazak", a bűnösök elfogadását? Miért hátráltatják Jézus szolgálatát? A válasz benne van a három példázatban: ha a kegyelem az egyedüli út, amely az üdvösségre vezet, akkor az eddigi teljesítmények feleslegesek. Ha Isten ingyen kegyelméből és aláhajló irgalmából-szeretetéből van csak üdvösség, akkor feleslegesek voltak az eddigi önkínzások, böjtölések, a törvény szigorú és betű szerinti betartása és betartatása. Ebben az esetben pedig nincsen igaz ember az Isten előtt, és egy írástudó vagy farizeus értéke is annyi, mint az utolsó vámszedőé. (ahogyan Pál ezt később szépen megfogalmazza,: nincsen igaz ember egy sem). Jézus így, Isten kegyelméből fordul a bűnösök felé, nem lesz maga is bűnössé, hanem közéjük megy, mert Ő a jó orvos. És ahol Ő a bűnösökhöz fordul, ott mindenütt Istentől jövő bocsánat történik, és helyreáll a közösség Isten és ember között.

2. A felolvasott példázatban két dolgon van a hangsúly: a tulajdon gondolatán, és a megtalálás felett érzett örömön. A történet szerint az asszonynak 10 drachmája volt, amelyből egy elveszett. Mind a 10 az ő tulajdona volt, az ő vagyonát képezte. Mégis az 1 elveszett válik különösen fontossá, éppen az elveszés által. Ezt a drachmát az elveszés emeli ki a többi drachma közül: az elveszettért nem kárpótol az ami megmaradt. Egy drachma nem jelent értéket. Kb. 20-50 ft-ot érne ma. Akkor miért ennyire fontos az asszony számára? Miért kell mindent tűvé tennie érte? Miért fogadja asszonytársait? 10 drachmából készítette a menyasszony a maga számára a fejdíszt. A szegény ember életének csúcspontja az esküvő volt, egy szép emlék tehát az, amihez ragaszkodik ez az asszony. Valamihez, ami értékessé vált a számára.

Azt hiszem ezt az érzést mi is ismerjük: bizonyára valamennyiünk életében előfordult már, hogy valami vagy valaki akkor vált fontossá, amikor a számunkra megszűnt létezni-elveszett. (szeretett ember elvesztése, egészség, fiatalság, erő). Ilyenkor mi is mindent megteszünk, akárcsak a példázatbeli pásztor, és keresésünket vagy koronázza siker, vagy nem. Ha sikeres volt keresésünk, akkor pedig nagy öröm követi a fáradtságos munkát.

Mindezek a vonások megtelnek élettel, a Jézus Krisztusra való személyes vonatkoztatás által. Ő a lelkek tulajdonosa, Ő a Jó Pásztor, ő az az asszony, aki keresi a 10. pénzérmét is, az Atya öröktől fogva neki adta az embereket, úgy ahogy a Főpapi imádságában is mondja szenvedése előtt:" Megjelentettem a te nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál: tieid voltak, és nékem adtad azokat..." Ezek közül sok elveszett. Két értelmezés létezik e tekintetben:

- mindenki elveszett, aki ember, csak az angyalok maradtak meg. Minden ember elveszett drachma.

- a másik értelmezés szerint, a nagyobb része az embereknek megmaradt, és csak némelyek vesztek el. Ezek után ment Jézus és hozta őket vissza.

Akár az egyik, akár a másik értelmezést fogadjuk is el, a hangsúly azon van, hogy a legdrágább veszendőbe ment, hiszen minden ember élete egyformán fontos Neki. Fontosak voltak a 2000 évvel ezelőtt a kárhozat felé tartó emberek, és fontosak vagyunk neki mi is, akik ma élünk. Értünk jön, felkarol, utánunk nyúl, és vezet minket.  Káténk csodálatosan fogalmazza meg ezt, igaz a pásztor hasonlatával: " Jézus Krisztus földi életemben úgy vigyáz rám, mint jó pásztor drága áron megvásárolt bárányára."  Jézus e példázatokban magát nemcsak a kegyelem hirdetőjének tartotta, hanem a bűnbocsánat eszközlőjének is, akinek munkája eredményeként előttünk felfoghatatlan öröm van a mennyben.

3. Jó tudnunk ezt, nekünk is amikor úgy érezzük, hogy gondjaink-bajaink, fájdalmaink, esetleg örömeink és sikereink eltávolítanak Istentől, amikor elveszettekként már csak reménykedni tudunk a szabadításban. Jó tudnunk, hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak tulajdonai vagyunk, kedvesek és értékesek vagyunk a számára, és öröm a mi hozzátérésünk, vagy visszatalálásunk is. Ámen

Juhász András