2014.

A Zsidó levelet olvassuk ezekben a napokban Bibliaolvasó Kalauzunk vezetését követve. A Zsidó levél egyik csúcspontja, amelyben a szerző a hit megnevezett és ismeretlen hőseiről beszél, minden keresztyént elgondolkodásra kell hogy késztessen!

Azt az indíttatást kaptam, hogy néhány hithős életét, a vele kapcsolatos történéseket vizsgáljuk meg ma, és az elkövetkező hetekben, és látva életüket erősítsék a mi hitünket a jó példák!

Egy olyan történetről szeretnék ma szólni köztetek, amely történet titokzatos, emberi ésszel nem találunk rá magyarázatot. Énókhról, aki nem látott halált!

Lehetséges ez? – kapja fel a fejét bármely korok embere, hiszen fő félelmünk az, hogy egyszer kikerülhetetlenül szembe kell néznie mindannyiunknak a halállal. A halál ugyanis az élet része. A bűneset büntetéseként elvétetett az embertől az örök élet lehetősége, e pillanattól kezdve tehát a földi életet lezáró aktus, a Biblia tanítása szerint utolsó ellenségként jelen van a halál.

Valljuk meg őszintén: félünk tőle! Félünk attól a pillanattól, amikor utoljára dobban a szívünk, amikor jótékony kezek lefogják majd szemünket, félünk attól, hogy mi lesz azután, mi történik velünk, mi lesz a hátramaradott szeretteinkkel. Minden korok ember próbált szembenézni ezzel a kikerülhetetlen ténnyel, és a különböző kultúrák próbálják kezelni a kérdést, a rendelkezésükre álló eszközökkel.

E történetben azt olvashatjuk, hogy Énókh nem halt meg, hanem egyszerűen 365 éves korában eltűnt. Nem látott halált, és most e történetben ne az életkornál ragadjunk le, bár az is egy érdekes kérdés, hogy élhetett valaki eddig. Ennek legelfogadottabb magyarázata az, hogy más rendszerben számolták az éveket, lényegesen kevesebb nap tartozott egy évbe, mint a mi időszámításunkban. Nem mondható Énókh esete egyedülállónak!

Ugyanez történik Illéssel, Izrael legnagyobb prófétájával. Az ő eltűnésénél még részletekbe is beavat a Biblia: egy szemtanú előtt, egy tüzes szekérhez hasonlón elragadtatott a próféta. Megihlette a művészeket ez az eltűnés, képek versek szólnak erről. A legismertebb nagy költőnk verse: „Az Úr Illésként elviszi mind, kiket nagyon súlyt és szeret!”.

Aztán valami hasonló történt Mózessel, Izrael népének nagy vezetőjével: imádkozott, felment egy hegyre, majd azt olvashatjuk: meghalt és az Úr eltemette. Haláláról semmit nem tudunk, nyugvóhelyét nem ismeri Izrael népe!

Nem egyedi, elszigetelt esetről van tehát szó, hiszen három emberrel is megtörtént ez! Elgondolkodtam tehát, és próbáltam hasonlóságot keresni e három emberben: Mózes, a törvényadó, Illés a törvény őre, és Énókh, azaz egy egyszerű ember-ős közt, akinek nevén kívül szinte semmit nem tudunk. Szinte semmit, ám ez a szinte semmi útbaigazít bennünket.

Életkorán kívül ugyanis azt olvashatjuk Énókhról, hogy Istennel járt. Ízlelgessük e két szót: Istennel járt! Járni valakivel, azt hiszem különösen fiataloknak ismerős kifejezés (legalábbis az én fiatalságom alatt az volt). Ha valaki valakivel jár (ideális esetben), akkor szereti azt a valakit. Próbál a kedvére tenni, kedvében járni. A lehető legtöbb időt tölti vele, figyelmes felé, elégséget talál benne, hű hozzá és lehet folytatni a sort.

Énókhról azt olvashatjuk, hogy Istennel járt. Ha az előbb felsoroltakat az ő életére alkalmazzuk, ha Istennel való kapcsolatára alkalmazzuk, akkor a következőt mondhatjuk: Énókh szerette Istent, kereste a vele való kapcsolat, találkozás lehetőségét, igyekezett úgy élni, hogy az Isten gyönyörködjön benne, hogy ne szomorítsa Őt, adott vissza neki javaiból, hű volt hozzá, és elégséget talált benne.

Ritka volt az ilyen ember a korban, mint a fehér holló! Megnéztem a nemzetségtáblázatot, amelyben Énókh is szerepel, és a 6. nemzedékig egy szó sem esik Istenről. 6 nemzedék Isten nélkül élt Énókh előtt! Hat nemzedék Isten nélkül élt, Isten nélkül járt! Persze, hogy kilógott ebből a sorból Énókh.

Éppúgy, mint a hitvalló Illés, aki semmi csábítás, de erőszak hatására sem volt hajlandó letérni az Úr útjáról, hanem rendületlenül szolgálta az urat. Ő is az Úrral járt!

Akárcsak Mózes, aki a törvényadóként sok esetben a néppel szemben is egyedül maradva képviselte Isten ügyét. Mózes is tehát az Úrral járt!

Három ember, aki az Úrral járt, és nem látott halált! Levonhatjuk tehát a következtetést: az Úrral való életük jutalma, következménye volt az, hogy nem láttak halált! Csodálatos távlat! Aki az Úrral jár, nem lát halált! – mondhatjuk e három életet figyelve.

Igen ám, de a gyakorlati tapasztalataink rácáfolnak erre! Gondolom nem egyedül álltam már meg hívő ember ravatala mellett, hívő drága nagymama, nagyapa sírja mellett, akikről pontosan tudtuk, hogy az Úrral járt, fogta a kezét, és egész életét az Úrnak adta.

 Mi van akkor velük? Miért kellett halált ízlelniük? Nem tudom, hogy emlékeztek-e arra a történetre az Újszövetségből, amelyben Jézust egy haldokló kislányhoz – Jairus leányához hívják. Még úton van, amikor azt olvashatjuk, hogy a leányzó halálhírével érik utol. Jézus egy különleges mondatot mond az édesapjának: „Ne félj, csak higgy, és meggyógyul” Nem azt mondja, hogy ne félj, én feltámasztom, hanem azt, hogy meggyógyul!

Vagy emlékezzünk Lázár feltámasztásának történetére: Lázár negyedik napja halott, amikor Jézus odaér. Előtte egy beszélgetés zajlik le tanítványai is és közte: „Lázár elaludt, elmegyek, hogy felébresszem!” – mondja az őt követőknek.

Mindebből az derül ki, hogy Jézus mást ért halál alatt, mint mi.

De vajon mit ért halál alatt? Így szól Lázár történetében: „Aki hisz énbennem, ha meghal is él az. És aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” Teljesen egyértelmű, hogy Jézus az örök halálról, a kárhozatról beszél, ami a tényleges halál.

Amikor tanítványainak és követőinek az aggodalmaskodással, a félelmekkel kapcsolatban tanít, ezt mondja: "Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennára. (Máté 10.) A halál tehát Jézus szempontjából nem az, amikor a földi életnek búcsút mond az ember, hanem az, amikor az örök életnek! Amikor Krisztus kegyelmét semmibe véve, hitetlenül élünk ebben a világban.

Hiszen a földi halál nem zár le mindent! Az örök halál, a kárhozat azonban igen! Miránk az ószövetségi csodás történet üzeneteként az vonatkozik, Jézus szava által: hogy aki vele jár, afölött a Sátánnak nincs hatalma. Annak nem árt a második halál, a kárhozat. Hogy lehet vele járni? Nézzünk vissza Énókhra, Illésre, és kövessük példájukat. Ennek jutalma, következménye pedig az örök élet, Krisztus által, vele. Ámen

Juhász András