2014.

Gyakran eszembe jut gyermekkoromból az az időszak, amikor Nagyecseden nyaraltam nagymamámnál, és napjában többször átmentem egy idős nénihez, beszélgetni. Ő volt a pótnagymamám. Szeretett beszélni az életéről, szomorúságairól, örömeiről, és tapasztalatairól. Ellátott tanácsokkal: hogyan viselkedik egy élő hitű keresztyén; hogyan viselkedjen helyesen egy engedelmes kisgyermek; hogyan lehet házias ízek szerint sütni-főzni; hogyan kell házasodni; a gyermeknevelés helyes módjai; és sok minden más…

Felnéztem erre a nénire, és bár sok mindent nem is értettem koromnál fogva, amit magyarázott, mégis éreztem, hogy segítő szándékkal mesél nekem, és olyan dolgokat mond, melyeket már átélt. Persze, ahogy nőni kezdtem, szinte minden életkorban volt egy példaképem. Volt, amikor egy médiasztár; volt, amikor egy családtag; volt, amikor a közvetlen közelemben élő ember.

Miért volt szükségem példaképre? Mert szükségét éreztem, hogy felnézzek valakire. Olyan emberre, aki különleges; lelkiismeretes; kimagasló abban, amivel foglalkozik és aki értéket közvetít. Jó volt hallgatni ilyen emberektől a tanácsokat; saját tapasztalatokat és véleményeket különböző témákban, mert mértékadónak számított nekem.

Mindnyájunknak az életében vannak olyan emberek, akikre felnézünk, és akiket csodálunk. Azért, mert sikeres, kitartó, erős lelkű nehéz helyzetekben vagy, mert erős az Istenbe vetett hite, akár jóban, akár rosszban. Szomorúan vettem észre, hogy a legtöbb 10 és 15 év közötti gyermeknek világsztárok és celebek a példaképei. Azért, mert sikeresek, foglalkozik velük az egész világ, és mert sok rajongót édesgetnek maguk köré. A kérdésem csak az - ezek függvényében -, hogy mit jelent ez a szó: példakép?!

Ha a matematikában van egy példa, vagy magyar nyelvtanból egy példa mondat, az azt jelenti, hogy követendő, azaz ugyanazzal az elvvel oldd meg a feladatodat. A példát követni kell; ha úgy van, akkor lemásolni. Tehát ha van egy példaképünk, az azt tükrözi, nekünk milyen igényeink vannak és milyen értékrend szerint élünk, vagy legalább is szeretnénk élni.

Találtam a Szentírásban is egy példaképet. Igaz, 8x verték csaknem halálra; veszedelemben forgott barátok és ellenségek között; el kellett viselnie ruhátlanságot; álmatlanságot; éhezést és szomjúságot. Tövis volt a testében, melytől többször szeretett volna megszabadulni, sikertelenül. Ez a példakép, igaz, eleinte gonosz dolgokat cselekedett, hiszen embereket üldözött, és ölt meg, miközben szembe ment az egyházzal és annak tanításaival.

A Saulból lett Pál eleinte üldözte a keresztyéneket, most azt mondja: „nekem az élet Krisztus” (Fil 1, 21). Eleinte csak öncélú cselekedetei voltak, most így vélekedik: „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2, 20). A régi Pál célja az volt, hogy vallásosságáért elismerjék, most azt mondja: „Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért.” (Fil 3, 7). A korábbi farizeus és törvénytudó megtagadja előző, önérdeket kereső életét, és leírja: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt.” (Fil 2, 5).

Engem ez az ember meggyőzött. Egóját leküzdve, bűneit Megváltója kezébe letéve, lelkileg megújulva kezdett egy új életet. Élete, szavai, cselekedetei értéket közvetítenek, és őt tanulmányozva jogosan érezheti az ember: őt szívesen követném! Ez a vágy már csak akkor lehet erősebb valakiben, ha szeretne elköteleződni Istennek és hitvalló keresztyénné válni.

A példaképek szavaira odafigyelünk, meghallgatjuk és lelkiismeretes vizsgálat után, követjük is. Számomra ilyen követendő tanács a mai Ige is! Vannak idők, amikor a próbák és az élet nehézségei szinte lehetetlenné teszik, hogy boldogok legyünk. Pál örömről ír, és meg is állapíthatjuk, hogy a boldogság érzete és az öröm különböző érzések egymástól. A boldogság egy lelkiállapot, amikor az ember szárnyal, és folyamatosan a boldogság állapotában van. Az öröm is lehet pillanatnyi életérzés, mégis az egyén önként eldöntheti, hogy valaminek, vagy valakinek vagy örül, vagy sem.

Pál felszólítja a filippieket: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.” (Fil 4, 4). Úgy írja le ezeket a sorokat az apostol, hogy római fogságban van. Kezein bilincsek, és állandó jelleggel mellette őrködik egy katona. Ilyen körülmények között buzdítja a filippibelieket Pál. Hogy tudja ezt megtenni? Úgy, hogy megtanulta, hogy minden körülmények között elégedett legyen és bármilyen helyzetben képes Istenhez imádkozni, és Őt dicsőíteni!

„Örüljetek az Úrban mindenkor!” Istenben lehet örülni! Rácsodálkozni az Ő hatalmára, mely a haláltól is erősebb. Észrevenni szeretetét, mellyel feltétel nélkül fordul hozzánk, bűnös emberekhez! Lehet örülni az egészségünknek, mindennapi testi-lelki táplálékunknak, öltözékünknek, szeretteinknek, melyeket/akiket Tőle kaptunk ajándékba! Lehet örülni Istennek, amikor megmutatja, hogy a mi erőtlenségünk, gyengeségünk milyen tökéletes alkalom arra, hogy megmutassa erejét és irgalmát!

Buzdít minket, hogy semmiért ne aggódjunk, hiszen az aggodalmaskodás a hit ellentéte. Ha valaki aggódik és fél, az azt jelenti, hogy csupán csak fél szívvel hisz Isten hatalmában! Buzdítanak minket ezek a sorok, hogy ahelyett, hogy aggódnánk, inkább kulcsoljuk össze kezeinket, és könyörgéseinkkel, fohászainkkal keressük az Úr Istent!

            El sem tudom képzelni úgy a napjaimat, hogy ne szóljak a szeretteimhez, barátaimhoz, vagy számomra fontos emberekhez. Bármelyikünknek a kapcsolatok teszik ki az életét. Oly sokszor emberekkel vagyunk kapcsolatban, és oly sok emberrel kommunikálunk. És Istennel mi a helyzet…? Sokszor megfeledkezünk arról, hogy időt szánjunk rá, és beszélgetést kezdeményezzünk Vele! Pedig oly sok mondanivalónk lenne!

Jó lenne elmondani Neki, hogy tényleg aggódunk. Félünk a családi helyzet, az anyagiak alakulásától. Félünk a behatárolt munkalehetőségektől vagy a meglévő munkahelyen ránk nehezedő, töménytelen feladattól és felelősségtől. Félünk új életet kezdeni. Félünk a műtéttől, a fájdalomtól, a haláltól. Aggódunk a gyermekek, unokák jövője felől. Rettegünk az újabb csalódásoktól. Tartunk emberektől, látva manapság a számító érdekkapcsolatokat. Félünk attól, hogy fiataljaink nem a megfelelő példaképeket követik és rossz útra térnek. Igazság szerint, túl sok minden felől aggódunk!

Jó lenne őszintén bevallani Neki azt is, hogy tényleg nem megy az élet Nélküle. Isten nélkül nem tudunk bölcs döntéseket hozni, lehetőségeinkkel ügyesen élni. Mi csupán arra vagyunk képesek, hogy 5 éves távlatban kalkuláljunk, míg a Mindenható Isten átlátja életünket, egészen az örökkévalóságig! Egyedül nem tudunk a padlóról felállni, s bár hiába vesznek körül minket szeretteink, ők csupán ideig-óráig lesznek velünk… Hiába tervezzük meg az életünket, Isten terelget minket, megtapasztalva már oly sok alkalommal: „Isten útjai kifürkészhetetlenek”!

Pál nem fejezte be mondanivalóját, sőt, még mondata sem ért véget. Ha imádsággal, könyörgéssel és hálaadással él az ember, lesz egy csodálatos következmény: Isten békessége lesz velünk! Ez a békesség nem világi, és nem emberektől való; tehát nincsenek határai. Az Isten békessége belső nyugalom. Ez nem jelent mást, minthogy az imént hosszan sorolt félelmek enyhülnek, sőt el is tűnnek, mert Isten felbátorít minket arra, hogy Őáltala biztosítva van az életünk! Ez a békesség meghalad minden értelmet; túlszárnyalja az emberi felfogóképességet!

Ez a békesség „meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4, 7). Őrizni. Ez a szó eredetileg egy katonai szakkifejezés volt, melynek jelentése ’megvédeni’ vagy ’helyőrséggel vigyázni rá’. Ahogy a katonáknak őrségben egy bizonyos területre kell vigyázni, úgy Isten békessége őrséget áll a szívek és gondolatok felett. Ez a megőrzés Isten gyermekeinek érzelmeire és értelmére irányul. Szeretett Testvérek, nagy szükségünk van erre az őrzésre, hiszen a gondok, bajok, állandó félelmünk előbb szívünkbe, majd a gondolatainkba törnek be, és okoznak bennünk kételyeket és eredményeznek reménytelenséget saját helyzetünkkel szemben.

Végül az apostol mindarra bíztat, ami „nemes és dicséretes”. Úgy is mondhatnám, hogy mint egy kiváló példakép, ösztönöz minket is, akárcsak a filippieket, hogy mindazon dolgokra figyeljünk oda, melyek ’igazak, tisztességesek, igazságosak, tiszták, szeretetreméltók, és jó hírűek’. Mert ezek azok a tulajdonságok, melyek hozzásegítenek minket, hogy valóban elköteleződjünk Istennek és hitvalló keresztyénné tudjunk válni.

Találjuk hát meg tiszta örömünket Szabadító Istenünkben! Tanuljunk meg Őneki minden helyzetben hálát adni és Őhozzá könyörögni! S végül, kívánom, hogy ezek függvényében mindnyájan megtapasztaljuk azt a békességet, mely egyedül Tőle jön, és amely értelmünket is meghaladja! Legyen ez az Ige valósággá életünkben! Ámen.

Lovász Adrienn