2014.

Szeretett Testvéreim, Ünneplő Gyülekezet!

Már többször prédikáltam a gyülekezetnek arról, hogy vajon miért élünk ezen a világon? Mi lehet a feladatunk? Kik vagyunk mi és ki az az Isten, Akinek létezését egyesek megkérdőjelezik, mások pedig egész életüket szánják Neki oda?! Mindenképpen meg kell állapítanunk, hogy csak akkor találhatjuk meg feladatainkat, küldetésünket a világban, ha érezzük, hogy azokban a közösségekben, ahol élünk, mozgolódunk, fontosak vagyunk. Ahol érezzük, hogy számon tartanak minket, szükségük van ránk!

Borzalmasan emésztő lehet az az érzés, hogy ’Nem hiányoztam a férjemnek, pedig 1 hétig maradtam távol az otthontól a munkám miatt!’ Vagy: ’Bármit teszek a munkahelyemen, folyamatosan azt érzem, hogy kritizálnak; állandóan kijavítanak és nem fogadják el új ötleteimet!’ Vagy: „Szeretnék szolgálni a gyülekezetemben, mert elköteleztem magam Istennek, de nem engedik nekem…”. Család, munkahely, gyülekezet. Csak 3 életterület, melyeket említettem, mégis ha belegondolunk, elég, ha csak az egyik területen érezzük feleslegesnek magunkat, azonnal megkérdőjeleződik bennünk saját személyünk és annak fontossága…

A virágvasárnapi leírás egy látszólag vidám történet, hiszen ünneplő tömeg van előttünk. Már gyermekkorunkban megtanultuk, hogy virágvasárnap vonult be Jézus szamárháton Jeruzsálembe, és az ott lévő tömeg magasztalta és dicsőítette. Nem csupán szavaikkal, a hozsannákkal, hanem pálmaágakat és felsőruháikat is az útra dobták, ezzel is hódolatukat kifejezve a Királynak. Ez az egyetlen momentum, amikor a Jézusnak járó magasztalás érvényre jut…miért mondtam mégis, hogy szomorú ez a leírás? Nem véletlenül mondtam…

Attól tartok a tömeg ma is olyan, mint a virágvasárnapi tömeg volt. Azt sem tudja, miért lelkesedik valójában, de lelkesedik, mert mindenki ezt teszi. Magával ragadja a lelkesedés hulláma. Nem tudja pontosan, miért hozsannázik, de azért teszi, mert hozsannáznak körülötte. A tömeg ugyanígy nagypénteken sem tud önmagának sem öntudatosan számot adni arról, hogy miért dühöng, de dühöng és átkozódik…!

Az a probléma, hogy ez a felemelő virágvasárnapi jelenet nem őszinte és nem megbízható! Ha az lenne, akkor pár nappal később szinte ugyanez a tömeg kiállt volna azok ellen a vádak ellen, melyek a Királyukat érték… Eszembe jut Jézusnak az a mondata, melyet Ézsaiás prófétától idéz: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem.” (Mt 15, 8). Hát ez a baj az ünneplő, ujjongó tömeggel! Szájukkal tisztelik Jézust, mint Királyt, de szívükkel távol maradnak Tőle!

Jézusnak ezen a mondatán elgondolkozva, kicsit megijedtem! Vajon velem kapcsolatban mi a helyzet? Ugye nem csak mondom, hogy Ő az én Királyom, hanem élem is azt?! Ugye nem csak szájjal teszek Róla bizonyságot, hanem Ő már a szívemben él?

Miközben a virágvasárnapi tömeget figyeljük, ezeket a kérdéseket fel kell tennünk önmagunknak! Nem azért, mert azt mondom. Nem is azért, mert Isten elvárja tőlünk. Egyedül azért, hogy végre kimondjuk: ’Igen, Jézus Krisztus az én életemnek is az Ura!’, vagy bevalljuk azt: ’Nem, a szívemet nem tudom odaadni Őneki!’. Ez csupán arról szól, hogy félszívvel vagyok vallásos, és olykor tudomást veszek Róla; vagy teljes szívemből szeretem és tisztelem Őt, ahogy Ő is buzdította övéit: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!” (Mt 22, 37).

Úgy érzem a virágvasárnapi tömegen tovább kell látnunk. Van ugyanis a történetnek egy olyan szereplője, aki bár nincs megnevezve, mégis példát állít elénk! Az egész sokaságból talán csak ez az egy ember volt, aki megérzett valamit Krisztus királyi igényéből: az a névtelen valaki, akit az a megtiszteltetés ért, hogy odaadhatta Jézusnak ehhez a királyi bevonuláshoz a szamarát! Azt látjuk, hogy minden pompa, dísz, és dobszó nélkül elhangzik egy egyszerű igénybejelentés, egy lélek pedig engedelmesen tudomásul veszi ezt, és aszerint cselekszik.

Jézus 2 tanítványát küldi el a szomszéd faluba azzal az utasítással, hogy az ajtó elé kötve, kint az utcán fognak találni egy szamárcsikót. Azt egyszerűen oldják el, és hozzák ide Hozzá, mert Neki szüksége van rá… Ha az állat gazdája megkérdezi, mi jogon mernek hozzányúlni más tulajdonához, csak ennyit mondjanak: „Mert az Úrnak van szüksége rá.” (Lk 19, 34). Az állat gazdája azonnal megértette, miről van szó, és rendelkezésre bocsátotta Jézusnak, amit kért tőle! Engedelmesség. Ez az első szó, amely eszembe jutott, miközben távolról szemléltem ezt az ismeretlen embert. Az Úr Jézus Krisztusnak szüksége volt, és ő ellátta szükségét.

Egy picit ismét megállnék. Pár perccel ezelőtt beszéltem arról, hogy vannak olyan emberek, akik félszívvel „vallásosak”, félszívvel hisznek, és csupán olykor vesznek tudomást Jézusról. Mikor olykor? Mondjuk, amikor bajba jutott az életük, és ’már csak az imádság segíthet’! Vagy amikor dönteni kell, és ’a jó döntésben is csak Isten segíthet’! Bezzeg, ha nem úgy történik, ahogy azt kértük, könnyen jön a sértődöttség… Amikor szükségünk van valamire, vagy valakire, bátran fordulunk Hozzá, de amikor sok ajándékot és áldást megkapjuk az életünkben, azt elfelejtjük megköszönni… Félszívvel ez már csak így megy…

Szeretett Testvéreim! Sok az igényünk, és sok a szükségünk. Jól is van ez így. Csak nem mindegy hogyan és ki által akarjuk ezeket betölteni! Ha már a szükségnél járunk: ebben a történetben nem másnak; nem a tanítványoknak; nem a tömegből valakinek és nem is a szamár tulajdonosának volt szüksége, hanem magának Krisztusnak. Akkor és ott a szamárra volt szüksége, de ma, ezen a virágvasárnapon hadd menjek tovább: Neki rád van szüksége! A te figyelmedre; a te szeretetedre; a te szívedre; a te életedre! Nem azért, hogy meggátoljon; hogy korlátokat állítson eléd vagy hogy elvegye a szabadságodat! Azért van szüksége rád, mert még mielőtt megszülettél; mielőtt még megbánhattad volna bűneidet, Ő már bebizonyította, hogy mennyire szeret téged!

És mi történik akkor, ha átadom a szívem? – kérdezheted. Az történik, hogy végre nem csak félszívvel fogsz élni. Az történik, hogy megváltozik az életed, mert az Ő áldása nyugszik majd minden mozdulatodon. Az történik, hogy nem csak a szád beszél valamiről, hanem szíveddel is közel kerülsz Hozzá és kapcsolatod, közösséged lesz Vele. Az történik, hogy miközben belülről teljesen megváltozol, és békességre lelsz, addig Isten 3x szent neve dicsőül meg.

Hát, ez volna az a bevonulás, amit méltán ünnepelni kellene! Ez volna az a csoda, amely már nem csak hozsannázás, hanem őszinte bizonyságtétel arról: ’végre az én szívembe is bevonult Jézus, aki immáron az életem Királya’! Lehet ilyen ujjongás is, amely már nem a külsőségekről szól, hanem a belső értékekről és Jézus Krisztusról.

Bizonyságtételem elején arról beszéltem, hogy csak akkor találhatjuk meg feladatainkat, küldetésünket a világban, ha érezzük, hogy azokban a közösségekben, ahol élünk, mozgolódunk, fontosak vagyunk. Ahol érezzük, hogy számon tartanak minket, szükségük van ránk! Hadd fejezzem be azzal az üzenettel, hogy az Úrnak van szüksége rád! Számon tartja minden dolgodat. Gondoskodik rólad. Szeretne megajándékozni békességével, szeretetével és kegyelmével. Szüksége van rád! A kérdés csak az: te be akarod-e tölteni az Ő szükségét, mely által te is megelégíttetsz?!

Hidd el, ha Felé fordulsz, és meghallod a mai üzenetet nem csak füleiddel, vagy értelmeddel, de szíveddel is, hamar ráébredsz: bizony neked is szükséged van Rá, hiszen Ő maga az Élet! Ámen.

Lovász Adrienn