2013.

Az úrvacsora liturgiája, miután magunkhoz vettük a szent jegyeket, Isten bűnbocsátó szeretetének kézzel megfogható, szemmel látható bizonyítékait, egy imádsággal és egy intéssel zárul. A liturgus lelkész a következőt mondja, és fogja majd mondani néhány perc múlva az Úrnak asztalától ma is: „Kérünk és intünk titeket, hogy szánjátok oda testeteket élő áldozatul az Ő megváltó munkájának szolgálatára!”.

Elgondolkodásra késztető mondat, amelyet hallva sokan felteszik a kérdést: hogy szánhatom oda magam Isten megváltó munkájának szolgálatába? Hogy néz ez ki egészen apró pénzre váltva, a hétköznapokban megélve?

A Thesszalonikai levél, amelyet e napokban olvasunk, a levél ezen egysége intéseket tartalmaz, arra nézve, hogy a keresztyén gyülekezet tagjai mindenki iránt a jóra törekedjenek.

Pál, az ilyen viselkedésre való felhívást a gyülekezetben, azon belül is, a szolgálatot végzőkön kezdi el, majd fokozatosan kifelé haladva a kívülállókat is érinti. Menjünk így végig, e néhány versen és vizsgáljuk életünket az intések, figyelmeztetések fényében.

„Kérünk titeket testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek” (12. vers)

Becsüljük meg azokat, akik fáradoznak Isten ügyében! Ne csak lelkészekre, püspökökre, esperesekre, gondoljunk, ne csak presbitereink jussanak eszünkbe, de lássuk meg mindazon embereket, akik akár a legkisebb szolgálatot is végzik gyülekezetünkben.

Adjunk hálát értük, becsüljük meg őket!

Köszönjük meg annak az asszonytestvérnek, aki kivasalja az Úr asztalára kerülő kendőt, aki a keresztelő kendőt szépen elkészíti.

Köszönjük meg annak a testvérnek, aki ma, vagy bármely vasárnap önkéntesen szolgálva az Úrnak, és e gyülekezetnek kinyitja a templom ajtaját, és ügyel arra, hogy mindenek ékesen és szép rendben történjenek. Köszönjük meg azoknak a testvéreknek, akik megszerkesztik, lektorálják gyülekezeti újságunkat, köszönjük meg kántorunknak azt, hogy nem egyszerűen kíséri, vezeti énekmondásunkat, de  szívét-lelkét beleadva gyönyörködteti lelkünket, és hisszük, hogy Istenünket is!

Köszönjük meg annak a testvérnek szolgálatát, aki télen a havat ellapátolja a templom körül, aki rászánja idejét, autóját arra, hogy másokat Isten házába hozzon, köszönjük meg azoknak, akik gondoskodnak arról, hogy a rászorulók, hajléktalanok hétről-hétre jól lakjanak gyülekezetünk vendégszeretetét élvezve.

Köszönjük meg azoknak, akik másokat lelki vezetőként beszélgetésekben erősítenek, lábukat a jó útra állítják, akik gyermekeink közt szolgálnak gyermekistentiszteleteken, cserkész alkalmakon, akik folyamatos könyörgésben hordoznak minket és minden szolgálatunkat!

Bocsássák meg a testvérek, ha valakit kihagytam, de Istennek legyen érte hála, nagyon sok szolgálatot ellátnak testvérek közösségünkben, pénzt, ellenszolgáltatást nem várva, valóban szolgálva, Istennek hálát adva, tettekkel!

Ha pedig e Pál apostol szerint is megbecsülésre méltó kör tagja szeretnél lenni, találd meg szolgálati területed a gyülekezetben, és végezd kitartóan azt! Ahogy Jézus szava rávilágít erre: mindig van szolgálat, mert az aratnivaló sok, a munkás kevés!

A következő mondat így folytatódik: „Éljetek egymással békességben” (13. vers)

A békesség természetes velejárója kell, hogy legyen a Krisztus követőinek. Köszönésünk így szól: Áldás békesség! Egy gyülekezet gondnoka mondta egy alkalommal nekünk: „Lehetne a köszöntésünk inkább csak ennyi: Békesség, és akkor majd lesz áldás rajtunk!” Miért mondta ezt keresztyén testvérünk?  Miért kell mégis erre külön figyelmeztetnie Pálnak a gyülekezet tagjait? Azért, mert a békesség időnként eltűnik az emberből. Van egy mondás, amely szerint ha az embernek reggel baja van magával, akkor délutánra baja lesz az egész világgal. Magunkban keressük hát a békétlenség forrását először, kritikus szemmel önvizsgálatot tartva! És törekedjünk a békességre! Béküljünk meg egymással, hiszen Krisztus megelőző szeretete erre kötelez mindannyiunkat!

„Kérünk titeket testvéreink,…, bíztassátok a bátortalanokat!” (14. vers)

Egy újabb utasítást kapunk e versben, amely arra kötelez bennünket, hogy álljunk a másik ember mellé. Milyen gyakran előfordul az, hogy az ember elbátortalanodik, mivel a körülményekre néz. A bátortalan ember elveszti lelki látását, csak azt látja, ami körülveszi, a hullámokat, a mélységet, de azt, hogy küzdelmeiben nincs egyedül, már nem veszi észre. Ha a mellettünk élő ember elbátortalanodik, mert pillanatnyilag nem érzi valamiért Isten áldó jelenlétét életében, álljunk mellé! Nyitogassuk szemét, bátorítsuk és mutassunk rá, hogy többen vannak velünk, mint ellenünk!

„Kérünk titeket testvéreink,…,karoljátok fel  az erőtleneket!” (14. vers)

Ahogyan a bátortalan testvér mellé lelki értelemben kell állnunk, úgy kell az erőtlen mellé testi-fizikai értelemben állnunk. Mindez, a diakónia nem elvont, hanem nagyon is mindennapi, gyakorlati alkalmazására késztet bennünket!

„Kérünk titeket testvéreink,…legyetek türelmesek mindenkihez!” (14. vers)

Türelmetlen, rohanó világban élünk. Milyen gyakran vagyunk türelmetlenek. Sokszor arra sem vagyunk képesek, hogy valaki végigmondjon valamit, annyira sietünk. (ma még Debrecenbe kell mennem, tanévnyitóra, és ma éjjel még haza is kell jöjjek, kávézás. darálás, majd darált, majd instant, majd 3 az egyben, jövő: koffein őrre) Gyakran ebből fakad türelmetlenségünk.

Máskor lelki nyugtalanságunkból. Ismét máskor – és talán ez a leggyakoribb: szeretetlenségünkből. Változtassunk ezen: legyen időnk a másik emberre, nézzük el „szálkáit”, és mindenkor szeretettel forduljunk felé.

„Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal” (15. vers)

Szól a következő intés, és azt hiszem tükröt tart elénk Istenünk ismét. Hiszen hogy cselekszünk általában? Azt mondjuk, még szólásmondásokban is amilyen az adjonisten, olyan fogadjisten. Amilyen a mosdó, olyan a törölköző! Isten országában, Isten országa polgárai számára azonban ez nem így van! A rosszat csak jóval győzhetjük meg! A kulcs: a megelőző szeretet, amellyel embertársaink felé forduljunk. De, miből fakadhat ez az erő? Abból, hogy mifelénk is így fordult Isten! Jézus Krisztus Isten személyes megelőző szeretete számunkra!

Szeretett Testvéreim!

Ennek a megelőző szeretetnek, ennek a tékozló fiak és lányok elé jövő atyai szeretnek a bizonyítéka az Úrnak asztala, amely hirdeti Jézus Urunk miattunk, helyettünk és érettünk való áldozatát! Ehhez az asztalhoz járulhatunk most, tudva azt, hogy Isten, amikor int és tanácsol bennünket, azt Atyai szeretetéből teszi, azért hogy lábaink a jó úton maradjanak, és benne igazi boldogságunk legyen már itt a földön, és odaát az örök életben. Ámen