2013.

Egy régi bölcs mondás szerint életet élni csak előre tekintve lehet, az életet megérteni viszont csak hátranézve! A hátratekintésnek  csodás alkalmai az ünnepek, amelyek hétköznapjainkat úgy taglalják, ahogy arra Pilinszky rámutat: mint amikor egy ember kockaköveket rak le, és úgy készít utat, és időről-időre felegyenesedik görnyedt tartásából, és visszafordulva megnézi, hogy mit végzett el eddig.

Ilyen az ünnepeknek, és a hétköznapoknak viszonya egymáshoz: lehetőség van a visszatekintésre, amely segít abban, hogy múltunkat megértve arccal a jövőnek fordulva fussuk meg életpályánkat.

Ünnepeink ezen kívül példákat állítanak elénk, eseményeket látunk, embereket, és láthatjuk a történelem Urát, az eseményeket alakító Istent. Mindez pedig hálaadásra indít, illetve kellene hogy indítson!

A magyarság számára, különösen pedig a magyar protestantizmus számára október egy olyan hónap, amely bővölködik ünnepekben!

Október 6-án Arad vértanúi mellett azokra a hősökre emlékeztünk, akik életüket áldozták a magyar szabadságért, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc névtelen és név szerint ismert hőseire. Azon hősök közül, akiket kevésbé ismerünk, csak kettőt emelnék ki, akinek sorsa végzetesen összekapcsolódott egy napon.

Ismerjük Mansbart Antal r.katolikus pap és Szikszay János református lelkipásztor nevét? Igmándon együtt lövette agyon őket Haynau. Csákberény lelki vezetői voltak, akiket ok nélkül végeztek ki! 10 mondatban indokolták meg halálos ítéletüket, amikor pedig kegyelemért folyamodtak érdekükben Haynauhoz, ő nagy kegyesen a kötél általi halált változtatta golyó és puskapor általi főbe lövetésre…

Néhány nap múlva ünnepeljük október 23-át, 1956 hőseire emlékezve. lánglelkű, félelmet nem ismerő emberek vannak előttünk, akik feltették életüket a magyar szabadság, a nemzeti szuverenitás kivívására, és semmitől vissza nem riadva életüket is odaáldozták érte. Sokuk a megtorlás áldozata lett, mások utcai harcokban vesztették életüket. Jegyezzünk meg itt is két nevet Magócsi Istvánét és Herczeg Lajosét. 1956 októberében a két pesti teológus a romos Budapesten elment egy társukat meglátogatni a kórházba, majd a látogatás után igyekeztek vissza a Teológiára. Hazafelé menve az úton átkísértek idős asszonyokat, majd dolguk végeztével hazafelé indultak. Egy orosz tank észrevette a mozgást, és azonnal lőtt rájuk. Herczeg Lajost szíven lőtték, azonnal meghalt, Magócsi Istvánnak mindkét lábát amputálták, a műtét után halt meg, magát vádolva, hogy társa, akit ő hívott a kórházi látogatásra miatta halt meg.

És előttünk vannak a szekularizált világ hősein túl a reformáció hősei, reformátor atyáink, hitvalló eleink, akiknek élete lelki téren állít elénk példát.

Alapigénk olyan Ige, amely sok mindent kifejez e három nagy ünnep mondanivalójából.

A Zsidókhoz írt levél szerzőiről két módon gondolkoznak a Szentírás kutatói:

- e levél zsidókeresztyéneknek íródott. Népük, családjuk nem volt képes elfogadni e változást, és ezért állandó gyűlölettel tekintett le rájuk környezetük. Állandó üldözésnek, zaklatásnak, megalázásnak voltak kitéve.

- mások szerint Palesztinán kívül élő pogánykeresztyének, akikre annyiban érvényes a HEBRAIOI-héber, zsidó elnevezés, hogy ők lettek a lelki Izraellé, az ígéretek örököseivé.

Keresztyénekről van szó, a második-harmadik generációról, akiket fenyegetett a hitben való megfáradás, a szenvedésektől való félelem, és jellemzett a körülmények miatti csüggedés, a beleszürkülés a hétköznapokba.

Az írásmagyarázói vélemények eltérnek, mégis egyeznek abban, hogy a levél üldözött keresztyéneknek íródott, akiket arra bíztat a szerző, hogy maradjanak meg hitükben, maradjanak meg Krisztusban, a világosságban.

Az egész levél a „csúcspontját” a 10-11. részekben éri el, ahol a hit névtelen és megnevezett hősei állnak előttünk. Magatartásformákat látunk, embereket, akik feltették valamire az ő életüket, mert hittek benne, és e szerint éltek vagy haltak.

Azért érdekesek a példák, mert nem csak veszélynek kitett emberi életeket láthatunk, akik a veszélyek közepette tartottak ki Isten ügye mellett, hanem olyan embereket is látunk, akik rendezett körülmények közt, szépen éltek, és a jó életminőség lehúzhatta volna őket oda, hogy Istentől függetleníteni igyekezzenek magukat.

Mert nem csak a nehéz élethelyzet lehet kísértés az ember életében, hanem a jó élet is, amikor minden megvan, egészség, erő, anyagi javak! Erre az esetre is szól Isten igéje: ne ezekből próbálj megélni, mert az Igaz ember hitből él!

Milyen példákat látunk? Nézzük meg együtt, és látni fogjuk minden példa kulcsa egyetlen szó: HIT!

- Noé (bárkát épít, nevetség tárgyát képezi, víz sehol, veszélynek nyoma sincs, élhetne úgy mint a többiek, de ő építkezni kezd, mert Isten ezt mondta neki, és ő hitt)

- Ábrahám (védett helyről, bizonytalanságba megy Isten hívó szavára, nem marad meg a város biztonságában, hanem a puszta, a vándorlás veszedelmét is vállalja. Miért? Mert hitt Istenben, aki erre a döntésre vezette!)

- Mózes (megtagadta a számára biztonságot nyújtó fáraói pártfogást, ami előnyösebb lett volna számára, mint egy rabszolga nép vezetését vállalni. Mi oka volt erre? Az, hogy Isten erre hívta el, és ő hitt benne!)

- Névtelen hősöket látunk, akikhez szól a tanács: MEG NE HÁTRÁLJ!

Ne hátrálj meg akkor, ha hitedet támadások érik, és ne hátrálj meg akkor sem, amikor életed dolgai jól mennek, és a szép és rendezett körülmények nem követelik meg azt, hogy naponként felvedd a harcot Krisztusért! Ne aludj el hitedben, hanem Krisztussal való élő közösség által mindig legyen élő a Te hited!

1. Mennyire fel tudunk nézni olyan emberekre, akik hisznek valamiben, azért élnek, felteszik rá életüket, és nem hátrálnak meg. Október, mint említettem bőségesen ad elénk példákat:

- október 6. pesti és aradi hősei, a nemzet szabadságáért adták életüket

- Száz évvel később kelet ellen, de ugyanezért a célért ragadtak fegyvert magyar fiatalok. Harcoltak, és elbuktak, sokukat kivégezték, bebörtönözték, és megkínozták. Amiért éltek, a nemzet szabadságát a legtöbbjük nem élhette meg. Szomorú ez, azonban van egy jó hírem is!

2. Ez a hír pedig nem más, mint hogy van olyan hit is, a Krisztusban való hit, amit senki nem vehet el, ha állhatatosak maradunk.

Ha emberi célokért élünk, rajongunk, mozdulunk, ha azokban hiszünk, még ha magasztos célok is, azt elvehetik tőlünk, nem biztos, hogy jutalma lesz állhatatosságunknak, de a Krisztusban való hit egészen más. Kínozhatnak, gyalázhatnak, de jutalmát kitartásunknak, az örök életet nem vehetik el tőlünk, ahogy az Igénk mondja: „Maradandó városotok van a mennyben”

Ezért nem tudták kiirtani a keresztyéneket Nero császár oroszlánjai, ezért nem tudták Isten Igéjét a sötétben tartani a reformáció századaiban, ezért vállaltak hitvalló eleink gályarabságot, és akár halált is.

És ezért nem tűnt el a hit szikrája olyan országokban sem, ahol gazdasági jólét van, ahol nem kellett és nem kell üldözést vállalni Krisztusért, mert tudják emberek sokan, akik hallják az Élő Isten szavát, hogy a földi kincs, a földi ajándékok nem minden, van egy láthatatlan, egy ennél sokkal többet érő ajándéka számunkra Istennek!

Az az ember, aki ebben a hitben, a Krisztusban való reménységben él, az nem veszhet el. Annak élete biztos, hogy küzdelmes élet - akkor is ha üldöztetésnek van kitéve, és akkor is ha „csak” a Krisztusban elnyert hitigazságokhoz kell következetesen ragaszkodnia, -  de tartalmas és szép élet is, aminek a végén a halál nem pont, amely mindent lezár, hanem kettőspont, ami jelzi azt, hogy a lényeg még csak most következik.

Igehirdetésem elején említettem Mannsbarth Antal kivégzett plébános nevét, akinek fennmaradt végrendelete. Az ő gondolatai, élete és halála csodálatosan visszaadja, hogy mit jelent a Krisztusban való hit, a benne való végig kitartás. 27 évet élt, és halála előtt az őt gyóntatónak ezt mondta: „…ártatlanul halok meg – ellenségeimnek szívből megbocsátok és hiszem, az Isten irgalmas lészen szegény lelkemnek. Édes szülőim! Testvérjeim! Rokonim! Bocsás[s]anak és imádkozzanak érettem!”

Szeretett Testvéreim! Előttünk vannak a példák, Noétól a reformáció hősein keresztül a magyar forradalmak hőseiig, mártírjaikig.

Láthatjuk életüket, követhetjük hitbeli állhatatosságukat, megmaradhatunk mi is, mint egykor ők Krisztusban, és akkor az Úr bennünk is gyönyörködik.   AMEN

Juhász András