2013.

Nem tudom ki hogy van vele, de én nem szeretek búcsúzkodni. Olyankor mindig elérzékenyülök, és csak keresem a legmegfelelőbb szavakat. Speciális helyzet ez, amelyben nehéz ideálisan viselkedni. Persze a búcsúzásnak vannak különböző formái.

Búcsúzunk akkor, amikor látogatásból indulunk haza, egészséget kívánva a meglátogatott személynek. Búcsúzunk a családunktól, gyermekektől, unokáktól, ha egy hétvége után indulnak haza. Búcsúzunk élethelyzetektől, amelyek időről időre változnak. Vagy jobbak, boldogabbak, vagy rosszabbak, nehezebbek lesznek… Költözés idején búcsúzunk szeretteinktől, barátainktól, jó szomszédoktól. De életünk során búcsúzunk számunkra fontos emberektől is, akiket hazaszólít a Teremtő Isten…

Nehéz a búcsúzás, mert mindenképpen a „régi” végét, és az „új” kezdetét jelenti. Van ilyenkor helyes magatartás? Vannak ilyenkor ideálisnak mondható szavak? Nem tudom… DE: Jézus tudta!!!

Ez a történet pontosan a búcsúzásról szól. Jézus készülődik az Atyához, eljött az Ő órája, a megdicsőítés órája az Emberfia és Isten között.  Jézus tette – az, hogy önmagát adta értünk, - felragyogtatja Isten szeretetének sugarait előttünk. Isten tette – tehát Jézus feltámasztása és felmagasztalása, - által válik Jézus nagysága láthatóvá.

A János evangéliumában ez a történet már az ún. búcsúbeszédekhez tartozik, amikor Urunk indulásra kész. Azt olvassuk: „MOST dicsőült meg az Emberfia…” (31. v.). Ez a „most” időhatározó „arra az órára” vonatkozik. Arra, amikor Jézus átmegy e világból az Atyához. Ezt sejthetjük is, hiszen Jézus a jövőről beszél akkor, amikor még nem fogták el. Magyar fordításunk nem adja vissza azt a jelentést, amit az eredeti szöveg jelent.

Tehát Jézus készülődik, és jól tudja, mi vár rá: passió, kereszthalál, feltámadás. Ő ezekre lélekben készül. És lám! Tanítványait is készíti a közeljövő eseményeire! Eddig Jézus monológot mondott, beszélt a megdicsőítésről, de most hozzájuk fordul. A következő versben így szólítja meg őket: „Gyermekeim!” (33. v.). Milyen bensőséges ez a megszólítás! Milyen kedves az a megszólítás, amikor a szülő azt mondja, hogy „Gyermekem!”

Aztán Ő figyelmezteti őket, hogy ahová Ő megy, ahová Ő készül, oda nem mehetnek vele. Hova készül a Mester? A szenvedésekbe, a halálba, majd az Atyához. Ide nem kísérhette a Tizenkettő! Gondoljunk csak bele, ha mindezt Krisztus nem egyedül teszi… Azt, hogy bűneinket önként, egyedül viszi a keresztre…! Lehetne akkor feltámadás, győzelem a halál felett? Lehetne akkor örök életünk bűnös emberek lévén? NEM! Tehát mindenképp szükséges a búcsú.

Jézus ugyan elmegy, de az elszakadást kíséri valami: egy parancs. Olyan ez, mint egy végrendelet rendelkezései. „Szeressétek egymást!” (34. v.). Az eredeti görög szövegben az „agapé” kifejezés szerepel, tehát az önfeláldozó szeretetre kell itt gondolnunk. Úgy is mondhatnánk: szeressétek egymást, de ne érdekből! Szeressétek egymást, de ne csak akkor, amikor minden rendben van! Szeressétek egymást, de ne csak akkor, amikor ajándékot kaptok egymástól! Szeressétek egymást akkor is, amikor a másik bajban van. Szeressétek egymást akkor is, amikor éppen adódott egy konfliktus közöttetek! Szeressétek egymást akkor is, amikor a másik problémája ÖNFELÁLDOZÁST kíván…!

Milyen nehéz a háttérbe szorítani a saját kényelmünket, a saját akaratunkat, azért, hogy a másik emberen segítsünk! Nem kell nagy dolgokra gondolni: apró emberi gesztusok a másik ember felé, amivel örömet szerzek neki. Függetlenül attól, hogy én mit várok embertársaimtól. Milyen nehéz akkor is tiszta szeretettel szeretni, amikor telnek az évek, és egyre több a konfliktus a családokban! Milyen nehéz kimutatni a szeretetet, amikor már leéltünk egy életet egymás mellett, látszólag már átéltünk együtt jót és rosszat egyaránt, és nincs már mit mondanunk…vagy nincs már olyan tett, amely érzéseinket közvetítené…

A szeretet fogalma ma már elcsépelt. Egyszerűen egy szép szó maradt, amelyet különösen karácsonyhoz közeledve hangsúlyoznak az emberek. De kár, ha csak beszélünk róla! Milyen nagy baj, ha nem tudjuk továbbadni azt…  

Jézus a tiszta szeretetről beszél. Van is mérce előttünk: „ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást” (34b).

Testvéreim! Hogyan szeretett minket Jézus? Úgy, hogy engedte, hogy keresztre feszítsék, ÉRTÜNK! Azért élt, hogy aztán ÉRTÜNK meghaljon! Van-e ennél nagyobb és csodálatosabb ÖNFELÁLDOZÓ SZERETET? Milyen szép példa Ő erre, hogy bizony nem csak érdekből lehet szeretni. Nem csak ideig-óráig lehet szeretni, hanem lehet áldozatot hozva is szeretni…szeretni az idők végéig!

Nem azért fontos ez az üzenet, mert azt akarja üzenni, hogy egymásért meg kell halnunk, szó nincs erről! Ez egy gyönyörű példa előttünk, hogy ha Jézus ilyen nagy áldozatra volt képes ÉRTÜNK, akkor mi ne sajnáljuk egymástól az odafigyelést, mosolyt, a szeretetet odaadni embertársainknak!

Gondoltunk már arra, hogy mi történne, ha a mi szeretet-mértékünkkel mérne Krisztus minket? Ha egy csere-üzlet lenne csupán a golgotai kereszt??? ’Ha te tudsz szeretni és jól szeretsz, téged megmentelek. Érted vállalom a kereszthalált.’ ’Ha nincs benned szeretet Isten és emberek iránt, én érted semmit nem tehetek.’ Micsoda kegyelem van ebben is szeretett Testvéreim! Krisztus MINDENKIÉRT vállalta a szenvedést, hogy megválthassa övéit! Krisztus MINDENKIÉRT emberré lett; testet öltött; és megmutatta: milyen is az önfeláldozó, érdek nélküli szeretet…

Parancsolatról is olvashatunk az Igében. Miért „új” ez a parancsolat? Bár az ÓSZ-ben már olvasunk felebaráti szeretetről, azért „új” mégis a szeretet parancsa, mert a tanítványok egymás iránti szeretetének, Jézus szeretete ad mértéket. A kölcsönös szeretet pedig a tanítványság bizonyítéka.

Most érkeztünk meg egy nagyon fontos ponthoz: a tanítványság fogalmához. Ha mi Jézusra akarunk tekinteni; ha Rá akarunk figyelni, akkor tanítványokká kell lennünk! Arról fogják látni a kívülállók, hogy Jézus tanítványai vagyunk, hogy szeretjük egymást. Mert, ha szeretünk, akkor teret kaphat-e a gyűlölködés, az irigység, vagy az önzés? Azt gondolom, hogy egyáltalán nem. Hogyan fogalmaz a jól ismert szeretet himnuszunk? „Ha szeretet pedig nincs bennem, semmi vagyok.” (1 Kor 13, 2). „A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat.” (1 Kor 13, 4-5). Pontosan így kell viselkednünk nekünk is egymással!

Lehet nehéznek tűnik, de nem az. A tanítványok azért képesek ezt az új parancsolatot betölteni, mert megtapasztalták Krisztusnak ezt az önfeláldozó szeretetét, az agapét, s ez olyan tapasztalat, amely az új életet nemcsak lehetővé teszi, hanem arra el is kötelez.

Szeretett Testvéreim! Azok az emberek, akik még nem ismerik Krisztust, nekik szükségük van erre a bizonyságtételre, hogy hitre juthassanak. Legyünk hát mi is Krisztus tanítványaivá, akik szeretik egymást, és képesek „agapé”-val, azaz önfeláldozó szeretettel szeretni. Ezeknek tudatában Krisztus búcsúzkodása egy igazi kihívást jelent a számunkra, melynek tudatában nekünk is be kell töltenünk az „új” parancsolatot!

Isten adjon hozzá erőt, hitet és szeretetet, hogy ezt be tudjuk tölteni!

Ámen.

Lovász Adrienn