2013.

Ünneplő Gyülekezet, szeretett Testvéreim!

2013. virágvasárnapján szeretnék az utakról beszélni. Sokféle út létezik: göröngyös, egyenes, kacskaringós, keskeny, és széles út. Mindannyian jártunk már valamennyin. Egyiken könnyebb, másikon nehezebb haladni. Életünk útja is ilyen. Egyik életút könnyebb, a másik bizony nehezebb. De ki az, aki azt tudná magabiztosan állítani, hogy az ő életútja könnyű? Senki… Mindenki megtapasztalja a pillanatnyi örömet, a hosszan tartó boldogságot, az időszakos magányt, a periódikusan ismétlődő félelmet, az évekig sem enyhülő gyászt.

Összegezve talán azt mondhatnánk, hogy mindannyiunk életútja egy bizonyos szakaszon egyenes, árok-és akadálymentes pálya, míg más szakaszokon bizony túlságosan kacskaringós és göröngyös. Mindenki ismeri az egyiket is és a másikat is.

Ha már az utakról van szó, bizony az is felmerülhet kérdésként, hogy ’vajon merre tart az életünk?’. Hiszen minden útnak egyszer vége lesz; minden egyes út végén vár minket valami. Ahogy haladunk előre, egyszer meg kell érkeznünk valahova.

Milyen borzasztó is azt átélni, amikor egy idegen országban szeretnénk eljutni egyik helyről a másikra, de egyáltalán nem érkezünk meg, vagy csak késve tudunk megérkezni! Azért, mert nem tudjuk hogyan tovább. Nem is ismerjük az utat! Még jó, hogy léteznek térképek, útikönyvek és vannak készséges emberek! J

Abban az időben, amikor Jeruzsálemben szinte minden ember megmozdult, kiment az utcára és az egyre növekvő tömeg ünnepelt, akkor egy olyan út kezdett kirajzolódni, ahol felsőruhák, pálmaágak hevertek a földön. Valami ünnep lehetett. Ünnep bizony, hiszen kis idő múlva a forgatagban feltűnik Valaki szamárháton, mint egy király! De hát valóban ünnep ez, hiszen egy igazi Király vonul végig Jeruzsálem utcáin, akit méltóságteljes fogadtatás vár! Ő volt Jézus Krisztus, Isten Egyszülött Fia!

            Micsoda öröm ez mindenkinek! Egyre csak hangosabban kiáltja a tömeg: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!” (Lk 19, 38). Jézus valóban Király, de nem harcos hős, aki fegyverekkel van körülövezve! Ő olyan Király, aki azt hirdeti: „Békülj meg ellenségeddel!” (Mt 5, 25). Ez igen csak megbotránkoztató Izrael szemében, és büszkeségüket is sérti. Nekik olyan uralkodó kell, aki harcol, küzd az övéiért és minél inkább terjeszkedik, hogy aztán az övék legyen a legnagyobb és legerősebb hatalom. Izrael a világban uralkodni akar, és ennek előkészítését várja a Felkenttől. Krisztus nem ilyen Király…

Nem sokkal ezelőtt azt mondtam, hogy mindenki örömmel tekint Jézus bevonulására. Vagy mégsem örül mindenki? Néhány farizeus azt mondja Jézusnak: „Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!” (19, 39). Hát, igen. Két tábor emelkedik ki a tömegből: vannak, akik méltóképpen köszöntik a Mestert, és vannak, akiknek szemet szúr ez a nagy, indokolatlan ünneplés – hiszen nekik nem ilyen király kell!

Már pedig Jézus az Ő bevonulásával ezt a fajta királyságot, amelyet Izrael várt, és amelynek kísérője a harc és a hatalom, határozottan elutasítja. Krisztus virágvasárnap már látja azt az utat, amely nem csak Izraelt, hanem az egész világot naggyá és elégedetté teheti, de ennek semmi köze a földi királysághoz. Krisztus ekkor már tudja, hogy az az út, amelynek végén biztos a boldog megérkezés, az az Isten Országa felé vezető út. Az Isten Országába pedig maga Jézus vezethet, hiszen Ő mondja magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14, 6). Csakis Őáltala… Márpedig az Ő útja nem az ellenségeskedésről és hatalmi harcokról szólt, hanem a békességről, megbékélésről, a bocsánat elfogadásáról és a bocsánat adásáról.

Úgy érzem, sokszor mi is eltévedünk életünk utcáin. Gyűjtögetjük földi kincseinket, halmozzuk az élvezeteket és minél több kapcsolatot létesítünk –sokszor érdekből -, hogy ezáltal előrébb jussunk a ranglétrán. Tényleg ennyi lenne az élet? Pillanatnyi örömforrások, összegyűlt anyagiak, olyan emberek, akik szólnak pár jó szót az érdekünkben? Nem hiszem, hogy csak ennyi lenne az élet. Kicsit eltévedtünk ezeken az utcákon… Rossz irányba kanyarodtunk, rossz helyeken állomásozunk.

Szeretett Testvérek, több az élet annál, mint amennyit most látunk! Ez a földi élet csak egy állomás. Egyszer tovább kell menni! Egyszer az összegyűjtött „kincseinket” itt kell hagyni! Hova tart életünk útja? Az örök kárhozatba vagy az örök életre?! Ki vagy mi vár minket utunk végén? A nagy semmi, vagy a Mindenség Ura? Egyszer választ kell adnunk ezekre a kérdésekre…

Nagyon komoly kérdések ezek, de beszélnünk kell róluk, mert Krisztus végig haladt egy nagyon hosszú úton, melynek nehéz állomásai voltak. A húsvéthoz hozzátartozik a virágvasárnap is, de meg kell látnunk, hogy az örömteli ujjongás után Krisztusra a megaláztatás, kiszolgáltatottság, gúnyolódás, ostorozás és a keresztrefeszítés várt! Aztán feltámadt, ahogy meg is mondta és ez az a pont, ami minket megsegít, hogy felülkerekedjünk a földi, mulandó életünkön! Ezt a hosszú utat Krisztus értünk tette meg, hogy életutunk végén maga Isten várjon minket!

A virágvasárnap csak a kezdet volt. Krisztus megmutatta a békesség útját, hogy aztán Ő maga mondhassa nekünk Feltámadott Úrként: „Békesség néktek!” Ehhez a békességhez azonban el kell jutnunk, meg kell érkeznünk. Nem emlékezhetünk nagypéntekre úgy, mint hagyományra. Oda kell járulnunk a kereszt alá, hogy oda letehessük terheinket! Mielőtt azonban leborulnánk a kereszt alatt, lelki sétát kell tennünk Jeruzsálem utcáin, hogy a mi szívünkből is fel tudjon csendülni személyes bizonyságtételünk: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!”

Ezt a mondatot ott és akkor nagy sokaság kiáltotta egy szívvel és egy lélekkel. Most, 2013. virágvasárnapján könyörögjünk azért a Mindenható Istenhez, hogy mi magunk, egyen-egyenként, tiszta szívvel és őszinte lélekkel tudjuk ezeket a szavakat kimondani!

Mi is viselkedhetünk úgy, mint a farizeusok, akik az izraeli nézetet képviselték. Koncentrálhatunk csupán földi értékeinkre, földi kapcsolatainkra és földi elismerésre. Ragaszkodhatunk tárgyakhoz vagy szeretteinkhez, és járhatjuk életünk útját vezetés nélkül is. Úgy nehezebb…

De lehetünk mi az ujjongó tömeg, akik a szamárháton azt a Királyt látják, aki az ég és föld Ura, és aki majd eljön ítélni élőket és holtakat is! Élhetünk úgy is, hogy földi kincsek helyett mennyei kincseket gyűjtögetünk és földi kapcsolatainkon túl közösségre lépünk a Teremtő, Gondviselő és Szabadító Istennel! Járhatunk olyan utakon, ahol bár göröngyös az út, de van vezetőnk. Ez a vezető egyengeti utainkat és segít minket célba érni, ahogy ezt egy drága dicséret meg is fogalmazza: „Ha gyarlóságom meg nem is érzené: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.” (462/3).

Szeretett Testvéreim! Lehet, hogy életünk nehéz és sok az akadály. Lehet, hogy sok a hepe-hupa lépteink során. Lehet, hogy sokszor nem látjuk a célt magunk előtt, de emlékezzünk arra a Királyra, aki kitaposta már előttünk az utat. Arra a Királyra, aki Jeruzsálembe való bevonulásával hirdette a békesség útját. Ő már megküzdött az ősellenséggel! Ő már legyőzte a halált! Az Ő vére által számunkra is jöhet a szabadulás és az örök nyugalom!

Menjünk végig azon az úton, amely az Atyához vezet minket! Ámen.

Lovász Adrienn