2013.

Egy csodálatos és emberi ésszel felfoghatatlan szabadítási történet alapján szeretnék ma bizonyságot tenni közöttetek. Az elmúlt napokban Bibliaolvasó Kalauzunk vezetése alapján Péter szabadulásáról olvashattunk.

Érdekes, hogy a történet számomra mégsem azért csodálatos, elgondolkoztató  elsősorban, mert Péter láncok közül, börtönfalak mögül angyal által megszabadul, hanem valami másért. De, erről majd később szeretnék szólni.

Néhány gondolatban összefoglalnám a felolvasott versek előzményeit: Heródes király elfogatta Jakabot, és kivégeztette, és mivel látta, hogy a zsidóság szemében jó pontokat szerzett e lépésével, ezért elfogatta Pétert is. Péter a börtönben, megbilincselve két katona közt aludt, és várta az elítéltetését.

Az ítélet felől – Jakab halála után nem lehetnek kétségeink, ám ha ismerjük a kor gyakorlatát, amely szerint a börtönök nem olyan szerepet töltöttek be a társadalom életében, mint ma akkor még inkább tudhatjuk, Péter a saját halálos ítéletét várta. Ugyanis ebben a korban, és ez igaz egészen a XVIII. század végéig, a börtönöket nem büntetésre, a szabadság elvételére használták, hanem arra, hogy az ítéletre váró rabok meg ne szökhessenek.

Az első, amely nagyon megdöbbentett, és ezt most lett igazán hangsúlyos számomra, pedig oly sokszor olvastam e történetet, hogy Péter nyugodtan ALSZIK a börtönben.

Hogy lehet ilyen körülmények közt nyugodtan aludni? Úgy gondolom, egyetlen módon: Isten akaratában megnyugodva, vele teljesen rendezett kapcsolatban.

Péter hite olyan hit volt, amelynek következménye ez a nyugalom! Tudta, hogy Isten akarata nélkül nem bánthatják, egyetlen hajszál sem eshetik le fejéről, és azt is tudta, hogy Isten rosszat nem akar, ha szenvednie kell is, az is Isten akaratából történik, és így azt egy magasztosabb cél érdekében elhordozza! Dietrich Bonhoeffer a koncentrációs táborba zárt evangélikus mártírsorsú teológus-lelkipásztor, a koncentrációs táborban arról írt, hogy nem aggodalmaskodik léte felől, mert minden golyó, amit felé lőnek ki, először Isten színe előtt megy el. Péter is így érezhetett, így gondolkodhatott, mivel hite erre vezette Őt!

És, azt is tudta az apostol, hogy aggodalmaskodás, félelem semmit nem használ, nem visz előre!

Tanuljuk meg ma először ezt Testvéreim: Isten akaratában élve, abba belesimulva, még a látszólag rossz történéseket is el lehet hordozni! Adhat Isten hozzá erőt, de csak akkor, ha élő, ha igazán mély a kapcsolatunk vele!

A másik, ami Péter alvásából számomra hangsúlyossá lett, hogy azért tud aludni még lehetetlen helyzetben is, mert mint említettem az apostolnak rendezett kapcsolata van Istennel. Rendben, jó helyen tudja életét. Elgondolkodtatott egy tanulmány az elmúlt hetekben, amely arról szólt, hogy a felnőtt magyar lakosság több mint 50%-a kűzd alvászavarral. Nagyon nagy szám! Pszichológushoz járnak sokan, mások dühöngve forgolódnak ágyukban, ismét mások altatót, nyugatókat szednek. Vajon az alvászavar, amely úgy hiszem, hogy időlegesen mindőnket meglátogat, nem arra mutat-e rá, hogy valami nincs rendben életünkben, Nem arról szól-e hogy kapcsolatunk nem rendezett Istennel, ezért nem rendezett az embertárssal, ezért munkánkban, tanulásban, szolgálatban nem tudunk rendesen helytállni, és így természetes, hogy nappalaink mellett éjszakánk is nyugtalan? Gyerekeknek szoktuk viccesen mondani, ha nem tudsz aludni, számold a báránykákat! Néhány hónapja hallottam egy aranyos és nagyon elgondolkoztató mondatot: „Ha nem tudsz aludni, ne a báránykákat számold, hanem beszélgess a Pásztorral!” A jó Pásztorral, Jézussal, rendezd vele imádságban ügyed!

A történetből kiderül, hogy Isten nem kívánta apostolának mártírhalálát: angyalát odaküldte, és kihozta Pétert a börtönből. A most felolvasott versekben Péter az utcán magához tért, mivel azt hitte, hogy csak álmot látott, és megdöbbenve vette észre, hogy amit álomnak vélt, az valóság.

2. Mit tett ez alatt a gyülekezet? Azt, amit tehetett: imádkozott. Összejöttek egy háznál, és könyörögtek Péter szabadulásáért. Imádkoztak, és ezzel gyakorlatilag el is érték akkori lehetőségeik határait.

Fogolyszabadítási akció? Őrültség lett volna, tüntetés, tömegmegmozdulás? Esetleg tárgyalni Heródessel? Hasztalan lett volna! Tehát, ebben a helyzetben az imádság volt az egyetlen eszköz, és ez az amely oly gyakran ad megoldást Isten embereinek életében: Elevenítsünk fel példákat a teljesség igénye nélkül:

- Ezékiás, zsákruhát öltve a templomban imádkozik az asszír fenyegetés ellen, mivel tudja, hogy emberi mércével nézve nincs kiút a nép helyzetéből.

- Salamon, hatalomra jutásakor, a reá váró nehéz feladatok előtt: imádkozik

- Az újszövetség emberei, maga Jézus is, gyakran borult le, imádkozott, reáváró nehéz feladatok előtt, és a hit megnevezett és névtelen hősei is. Péter is hányszor tett így! Emlékezzünk Tábita feltámasztásának történetére, ahol azt olvashatjuk, hogy Péter kiküldött mindenkit, majd letérdelt, és imádkozott!

Itt sem volt más kiút: Péter meghal, ha az Úr nem avatkozik közbe.

Isten pedig  meghallgatta az övéi imádságát. Pétert kihozta a börtönből.

És itt válik a történet szinte érthetetlenné. A házban imádkozók nem hitték el Rodénak, a kis szolgálónak, hogy Péter áll az ajtó előtt, hogy az Úr megszabadította őt. Azzal vádolják, hogy elment az esze, vagy csak Péter angyalát látja, azaz káprázik a szeme, vagy kísértetet lát.

Hogy van ez? Imádkoznak, megtörténik a csoda, és nem hiszik el, hogy mindez megtörtént.

Nem ismerős? Nem ismerős a gyülekezetnek ez a fajta imádsága a mi imaéletünkből is?

Imádkozunk, könyörgünk, de imádságaink oly gyakran csak látszatkönyörgések, nincs meg mögötte az igazi hit. Oly gyakran csak megszokásból mondjuk el, gyakran csak eldaráljuk imádságainkat.

A legjobb példa erre az Úri Ima. Belegondolunk-e minden alkalommal, hogy mennyi mindenért könyörgünk, amikor elmondjuk?

Vagy oly sokszor csak eldaráljuk, átgondolatlanul? Pedig, egész életünket átfogó csodálatos imádság, szinte ima-modell van a kezünkben. Nagyon gyakran imádkozunk, és mi vagyunk a legjobban meglepve, ha imáink meghallgatásra találnak. Pedig, az imádság nem játékszer. Isten adta a kezünkbe, fegyver, amivel védekezhetünk, erő, és hatalom, amelyet illene komolyan vennünk.

A csodálatos az, hogy Isten még ezt a szinte rutinszerű, könyörgő imát is meghallgatta. És ez az, amiről bizonyságtételem elején is szóltam: ez a számomra a történet legnagyobb csodája! Isten nemcsak a hittel elmondott, erőtől duzzadó könyörgésekre figyel! Ismer minket, és tudja, hogy mennyire ritkán tudunk így imádkozni!

Péter kiszabadult, minden hitetlenség ellenére. 

Gondoljuk meg, mennyiszer kérünk olyan dolgot mi is, aminek beteljesedésében mi magunk sem hiszünk? Hányszor tanúskodnak imáink arról, amit a költő így fogalmazott meg: ”hiszek hitetlenül Istenben!”?

Gondoljuk meg azt, hogy mi lenne, ha hittel imádkoznánk? Ha elhinnénk, hogy az Isten akaratában hívő, abban megnyugvó imádkozó előtt nincs lehetetlen? Mi lenne, ha hittel tudnánk imádkozni? Imádkozni nagyon nehéz élethelyzetekben, betegágy mellett, gyógyulásért, erőtlenségben erőért, lelki viharok közt, Isten megújító kegyelméért!

Mi lenne, ha látva gyülekezetünk, egyházunk hibáit, sőt mondjuk ki: bűneit, hittel tudnánk fohászkodni?

Mi lenne, ha testi-lelki bajok, betegségek közt, kísértésben hittel, csak egy mustármagnyi hittel könyörögnénk?

A héten áldozócsütörtököt, Jézus mennybemenetelét ünnepeltük. A mennybementel ránk maradt leírásaiból azt tudjuk meg, hogy a tanítványok ezen csodálatos esemény után imádkozni kezdtek. ajon, mi így, imádkozva várjuk a Lélek ünnepét? Vajon hittel könyörgünk, úgy ahogy ők könyörögtek, hogy a leírás szerint még a ház is megrendült?

Mennyivel hatékonyabbak lennének könyörgéseink, ha csak egy mustármagnyi hitünk lenne! Hiszen szól az ígéret, ha csak egy mustármagnyi hitetek lenne, azt mondanátok ennek a hegynek, hogy menjen a tengerbe és megtenné. E helyett a mi imaéletünk is csupa kételkedés, „mi lesz, ha tényleg megtörténik” ima.

Adja Isten, hogy ez változhasson életünkben. imáink legyenek kedvesek az Ő szemében, meggyőződéssel és hittel elmondottak. Ámen

Juhász András