2013.

Bibliaolvasó kalauzunk vezetését követve ezekben a hetekben az Ószövetségből a Királyok könyveit olvashatjuk. Tegnap olvastuk a felolvasott történetet, teljes egészében, nem csak azt a részletet, amelyet alapigeként felolvastam. Története csodálatosan gazdag, és különösen alkalmas arra, hogy különféle oldalakról  megvizsgáljuk, Isten Lelkét segítségül hívva és várva. Ezért, úgy gondoltam, hogy ne csak e mai vasárnapon, de az elkövetkező néhány vasárnapon is a szíriai hadvezér, Naámán történetéről fogunk hallani.

1. A történet első mondata azonnal megüti és elgondolkoztatja az embert: Naámán az arámok királyának hadseregparancsnoka, nagyra becsült ember volt ura előtt, mert általa szabadította meg az Úr arámot.

Valami furcsát érez a Bibliaolvasó ember, tudva azt, hogy az arámok Izrael népének ellenségei voltak, és itt azt olvashatjuk, hogy az Úr mentette meg arámot Naámán által.

Hogy fér össze ez a két dolog? Isten népének ellenségeit Isten menti meg? Mit jelent ez?

Azt, hogy Isten minden népnek és nemzetnek ura, és ő a történelem ura, még akkor is, ha sokan ezt nem látják. Ő emel fel királyokat, és ő sújtja porba őket, Ő emel fel nemzeteket, és veszít el. Még Izrael ellenségei is tőle függnek! És, Ő a nagy cél felé vezeti ezt a földet, ha néha a nagy összevisszaságban, amelyet az ember maga körül teremt nem is látjuk a rendező elvet: a cél pedig az Ő királyi uralmának eljövetele. Ennek érdekében hol rejtetten, hol nyilvánvalóan, DE cselekszik Isten. Vigyük el először ma ezt magunkkal! Isten cselekvő Urunk, aki nem csak a mi életünknek de a világ történelmének is Ura!

2. Csodálatos dolgokat olvashatunk Naámánról: vitéz volt, győztes hadvezér, hadseregparancsnok, a későbbiekből kiderül, hogy a királynak nem csak bizalmát, de féltő szeretetét is bírta. Ez látszik első látásra ebből az emberből, ennyit lát a felületes szemlélő! Vitéz, hős ember volt, de már az első vers vége mindezt porig rombolja: DE bélpoklos volt.

Van egy ősi magyar mondás: „csak egészség legyen!”. Sokan gondolják úgy, hogy amíg ez van, addig igazán nagy baj nincs. Egy celeb nyilatkozott valamelyik nap a televizióban, és elmondta, hogy mindene megvan, szép feleség, jó karrier, nagy vagyon, befolyásos barátok, de mindez egy pillanat alatt lett semmivé számára, amikor megtudta, hogy szívbeteg, és operálni kell, egyáltalán nem volt biztos abban, hogy van holnap számára, ami eddig olyan természetesnek tűnt.  Naámánnak mindene megvolt: gazdagság, siker, család, hatalom, szakmai előremenetel, csak egészsége nem volt.

És ez a szó: bélpoklos mindent tönkre tett. A bélpoklosság, a lepra a kor egyik legpusztítóbb betegsége volt. Fertőző betegségként rettegték, és a betegség lefolyása nem lehetett más, mint a halál, mégpedig a szinte elevenen való elrothadás után. Ebben a tudatban élte mindennapjait, és, hogy a betegség már előrehaladott állapotában volt bizonyítja az a tény, hogy környezete, sőt az uralkodó is tudott bajáról, nyomorúságáról.

Vitéz, hős, de bélpoklos! Nem ismerős képlet ez?

Nem ismerünk magunkra – na nem a lepra terén, hanem természetesen átvitt értelemben! Mennyire igyekszünk, mint ahogy Naámán is igyekezhetett, hogy eltakarjuk azt, ami emészt, ami nyomorít, ami belülről pusztít bennünket, minden pusztító betegség legrettenetesebbikét: a bűnt. Kívülről talán rendben az életünk, talán környezetünk szemében „vitéz, hősök” vagyunk, de ahogy Dsida mondja: „valahol, valami eltörött, valahol valami nincsen rendben!”. Tudjuk szerintem mindannyian mi az, ami a saját, a magánéletünkben nincs rendben. Tudjuk, hogy mi fáj, de az ember első természetes reakciója a rejtőzködés, az elrejtés.

Egy drága asszonytestvér mondta el, hogy olyanok vagyunk a bűnnel kapcsolatban, mint a gondos háziasszonyok, akik a tálalóban a kicsit megcsorbult poharakat még megtartják, de úgy fordítják, hogy az kívülről ne legyen látható. Így forgatjuk , szeretett testvéreim mi is az életünket, a bűn vonatkozásában, a külvilág felé!

Amiről nem beszélünk, az nincs is! – gondolja sok ember.

Egy alkalommal, katonaként, a katonai kórház embert próbáló szolgálata után – naponta 10-12 műtéten vettem részt, segítettem, és láttam, megéltem a sok borzalmat, lelkileg-testileg megfáradva, kicsit közönyösen evangélizáción voltam. Egy volt évfolyamtársam szólított meg az evangélizáció után, felajánlva a beszélgetés lehetőségét. Azt mondta, hogy beszélgessünk. „Beszélgessünk a bűnről. A te bűneidről, Kisjuhász!” Először megütött szava, és legyintve otthagytam, hogy törődjön magával! Aztán rájöttem később, hogy csak segíteni akart nekem, egy olyan történésben, amely ha rejtve marad, ha nem beszélek róla Urunknak, akkor a gyógyító orvos, Jézus Krisztus nem fér hozzá a sebhez.

Ha egy betegnek nincs betegségtudata, nem megy orvoshoz. Ha nem megy orvoshoz, akkor nincs számára gyógyulás.

Egy Pilinszky versben a költő nagyon megkapóan írt erről: „Hányféle szégyen és képzelt dicsőség hálójában evickélünk, pedig napra kellene teregetnünk mindazt, mi rejteni való” (Milyen felemás)

Mert, szeretett testvéreim, így van ez a lelki életünk terén is. Ha nincs lelki betegségtudatunk, azaz nem valljuk és hisszük, hogy „mindenestől fogva gyarlók, esendők és bűnösök vagyunk”- ahogy azt az úrvacsorai liturgiában néhány perc múlva kinyilatkoztatjuk, akkor nem keressük a gyógyító orvossal, Jézus Krisztussal való kapcsolat lehetőségét. Nem kérjük irgalmas szeretetét, nem fordulunk hozzá bűnbánattal megalázva magunkat. Ha pedig ezt nem tesszük, akkor elveszett emberek vagyunk!

Naámán sem tudta egyedül felvenni a küzdelmet a leprával, kellett Isten emberének, azaz Istennek segítsége. Mi sem győzhetünk a minket nyomorító bűn felett, csak Isten Fia segítségével.

Naámán tudta, hogy beteg. És szabadulni akart a szenvedéstől, újra egészséges szeretett volna lenni. Mi vajon szeretnénk? Ha igen, akkor még nem késő…Addig míg tart a ma, tart a kegyelmi idő. Éljünk hát e lehetőséggel, és induljunk el lélekben végre, vagy éppen újra a mi gyógyító orvosunk: Jézus Krisztus felé. Nagyszerű alkalom erre a mai Úrvacsora alkalma, éljünk így ma, a kegyelem e felkínált királyi lehetőégével

Ámen

Juhász András