2013.

A mai alkalommal folytatjuk Naámán történetét. Naámán történetének újabb oldalával  ismerkedhetünk meg, ma, a szolgák szemszögéből vizsgáljuk a történetet, akik bár szolgák, azonban legalább annyira fontosak mint a kis rabszolga leány, sőt mondhatjuk úgy is: nélkülözhetetlenek.

A történet ezen oldala ismét figyelmeztet minket arra a tényre, amelyről sok szó esik az élet szinte minden területén: hogy nem elég a jó kezdet, kell a jó folytatás is! Nem elég a gyógyulás útjára lépni, végig is kell menni azon az úton!

Nem elég az Úr útján elkezdeni az életünket, végig is kell menni azon, és számtalan buktató van a keskeny úton. Képzeljük el, mi történt volna, ha Naámán csak elindul, de a szolgák szavát nem hallja meg.

Szolgákról van szó, akiknek sem nevét, sem számát nem tudjuk. Szolgákról, akik, mint a történetből kiderül, hűségesen és szeretettel szolgálják urukat. Különleges, nagyon különleges kapcsolat volt a szolgák és Naámán között, amelyet nem lehet a mindenkori szolga-úr, vagy akár a főnök-beosztott kapcsolattal jellemezni. A kapcsolaton keresztül, amely Naámán és a szolgák közt volt vizsgáljuk meg ma a lassan ismerőssé váló történetet, és hagyjuk, hogy Istenünk megszólítson bennünket.

A történet közepén jelennek meg a szolgák, akkor, amikor Elizeus próféta kiküldi az emberét, és arra utasítja Naámánt, hogyha meg akar gyógyulni, akkor fürödjön meg a Jordánban hétszer. Naámán, akinek elképzelései voltak a gyógyulásról, annak módjáról, haragosan elmegy. Illetve elmenne, és feladná.

DE, akkor jelennek meg a szolgák, akik végtelen szeretettel – tudjuk mindannyian pedig, hogy nem feltétlenül könnyű egy beteg emberrel beszélni, vele lenni, őt szolgálni, ápolni – szólítják meg urukat, és logikusan felépített beszédükkel a gyógyulás útjára állítják a hadvezért.

Más szolga-úr kapcsolatról is olvashatunk a Szentírásban, amely szintén nem hétköznapi. Ott, éppen fordított a helyzet. A kapernaumi százados, beteg szolgája érdekében, pogány emberként, de a szeretet parancsától vezettetve megy Jézushoz, és kéri szolgájának a gyógyulását.

Eszembe jut még egy történet, ahol, ha nem is ez a szolga-úr viszony, de mégis a másik emberért, a felebarátért, a rászorulóért mindent megtevő ember képe bukkan elénk. Ez a történet a beteg barátjukat, társukat Jézushoz vivő emberek története, akik a tetőt kibontva viszik Jézushoz a beteget! A történetük tanít: szeretetük leleményessége előtt nincsenek akadályok!

Naámán szolgái remélik uruk gyógyulását, ezért vállaják az út fáradtságát, a beteg ember nehéz természetét, és nem le akarják tudni a küldetést, és minél előbb visszatérni hazájukba, hanem szeretnék megoldani a problémát. Ezért pedig mindent megtesznek!

A szolgák, akik pogányok, arám népének tagjai a szeretet parancsának engedelmeskedve cselekszenek.

Van a történetben egy másik szolga, Isten emberének szolgája, Géházi, aki egy teljesen más utat jár be. Érdemes Naámán szolgái mellé tenni az ő viselkedését!

A szolgákat a másik ember szolgálata, szeretete mozgatja, Géházit saját maga szeretete, és a pénz imádata.

A szolgák Urukat szeretnék biztonságban tudni, Géházi a pénzzel magát akarja bebiztosítani. Pogányok, akik Isten törvénye szerint élnek, és egy szolga, aki a prófétát szolgálja ugyan, de Istent nem.

A szolgák emberi szemmel láthatóan pogányok, Isten szemével nézve azonban hozzátartozó emberek. Géházi, emberi szemmel nézve hívő, azonban Isten szemében hűtlen követő.

A történet ezen pontja is figyelmeztet bennünket: vajon tényleg Istenhez tartozunk-e? Vagy csak névlegesen? Hitünket igazolják cselekvéseink, amivel mások felé fordulunk, vagy éppen Géházik vagyunk, akik csak magunknak, a magunk hasznára élünk?

A szolgák viselkedése ezen túlmenően még valamire rávilágít: Nem az a  jó cselekvés, ha valakit akit szeretünk minden cselekvésében  - legyen az jó, vagy rossz - megerősítünk, hanem az, ha nemet is tudunk mondani neki, ha el tudjuk és el akarjuk mozdítani őt egy nyilvánvalóan rossz útról, ki tudjuk őt zökkenteni egy helytelen gondolatmenetből.

Ehhez bátorság kell, ehhez szeretet kell, ehhez bölcsesség kell, ehhez olykor logikus leleményesség kell, mint a szolgák esetében, akik nem bántóan, de mégis céltudatosan a jó útra viszik Naámánt!

Szeretetből fakadó alázattal kell ezt tennünk, és nem igazságérzetünk csalhatatlanságának fényében!

Adja meg Isten nekünk, hogy az Ő minden értelmet felülhaladó szeretete, abban is valósággá legyen számunkra, hogy életünkben ilyen, a szolgákhoz hasonló embereket állít mellénk, akik nem hagyják ránk nyilvánvalóan hibás nézeteinket, akik kitartásra, állhatatosságra ösztönöznek minket, akik nem engednek elcsüggedni, és nem hagyják, hogy feladjuk a küzdelmet. Akiknek fontosak vagyunk. Isten csodálatos ajándéka az, ha van ilyen ember vagy vannak ilyen emberek az életünkben!

Ha nincs, vagy úgy érezzük, hogy „nincs emberünk”, mint egykor a bethesda tavi nyomorult ember érezte, akkor könyörögjünk azért, hogy Isten állítson így testvéreket mellénk, vagy egyszerűen tegyen nyitottá arra bennünket, hogy észrevegyük a mellettünk álló embert.

És, természetesen legyen az is imádságunk, hogy mi ilyen emberek lehessünk emberi kapcsolatainkban: így tudjunk odaállni barát mellé, vérszerinti és lélekszerinti testvér mellé egyaránt. Így legyen, Ámen