2013.

Van nekem egy drága tanítóm, lelki vezetőm, aki megtanított nekem valami egészen különleges és fontos dolgot, melyet míg élek, nem felejtek el! Azokban az órákban mondta nekem, amikor már Krisztussal jártam, de a próbatételek újra és újra a porba tiportak. Könnyek között kérdeztem tőle, hogy miért történik velem mindez, ha Isten vigyáz rám és – elvileg – segít nekem? Elmosolyodott és azt mondta, hogy a keresztyén élet nem mindig kiegyensúlyozott és könnyű élet. Attól még, hogy valaki keresztyén és Krisztussal jár, nem azt jelenti, hogy a megpróbáltatások elkerülik. Sőt!

Isten olykor megpróbál, és meg akar győződni arról, hogy hitünket és elköteleződésünket komolyan gondoljuk. Isten formálni akar minket, hogy egy-egy nehézségben meglássuk a mi kicsiny voltunkat és az Ő hihetetlen nagyságát. Isten nem győzelmeket akar nekünk adni, hanem azt akarja, hogy meg tanuljunk küzdeni, még pedig nem a magunk dicsőségére, hanem Istennel karon öltve, az Ő dicsőségére.

Igen, mert olyanok vagyunk, szeretett Testvérek, hogy ha sikert érünk el, vagy elismerik a munkánkat, szolgálatunkat, könnyen elbízzuk magunkat és büszkék leszünk magunkra. Pedig keresztyénekként tisztában kell lennünk azzal, hogy Isten nélkül nem vagyunk semmik; Isten nélkül minden dolgunk csak „zengő érc és pengő cimbalom”.

Ahhoz, hogy mi Isten gyermekeiként, igazi keresztyénekként tudjunk élni, szükségünk van ahhoz, hogy megismerjük Őt; megismerjük a mi mennyei Édesatyánkat! Mit jelent valakit ismerni? Azt jelenti, hogy érdeklődéssel tekintek a másikra és nem a róla szóló hírek alapján ítélem meg, hanem az alapján, amik a saját tapasztalataim vele kapcsolatban. Ismerni valakit annyit tesz, hogy ismerem a személyiségét, az erősségeit, tehát azokat a tulajdonságait, melyekben különösen is ügyes és példaértékű; illetve ismerem gyengeségeit, tudom, hogy milyen hibái vannak. Akkor tudok valakit jól megismerni, ha időt szánok rá és tartom vele a kapcsolatot, hiszen más-más helyzetek mutathatnak valami újat a másik ember személyiségéből. És ismerni valakit azt is jelenti, hogy nem csak én próbálok közel kerülni a másikhoz, hanem engedem, hogy ő is megismerjen engem és megadom az esélyt, hogy kialakuljon egy értékes kapcsolat.

Miközben ezeket a sorokat írtam és gondolkoztam: mit is jelent valakit ismerni, eszembe jutott az az Isten, aki ismer minket már anyánk méhétől fogva és ismeri minden porcikánkat, jó és rossz tulajdonságainkat, hiszen Ő alkotott minket!

Isten már ismert minket, amikor mi a világra jöttünk, és nem hagyta ezt annyiban. Szólítgatott minket életünk eddigi minden napján és azt akarta, hogy ne csak Ő ismerjen minket, hanem mi is ismerjük meg Őt. Ismerjük meg Őt, hogy ne csak az alapján ítélkezzünk, amit Róla mondanak az emberek. Azt akarta, hogy legyen Vele találkozásunk és szánjuk rá az időnket, hogy be tudjon mutatkozni és velünk tudjon lenni örömteli és fájdalmas életszakaszainkban.

Amit ma jelent Istent ismerni és amennyire jó érzéssel tölt el minket a Vele való közösség, ugyanígy érezték magukat a galaták is. Mielőtt Pál apostol elment volna hozzájuk, és beszélt volna nekik a Szabadító Istenről, azelőtt ők más isteneket szolgáltak. Tisztelték Zeuszt, Hermészt és a többieket, egészen addig, amíg az apostol szavai által meg nem ismerték az egy igaz Istent. Hatalmas fordulat volt ez az életükben, hiszen ők végre találkoztak a Szabadító Istennel és a kegyelmes Isten is találkozhatott velük.

Mai Igénkből kiderül, hogy ez az új állapot nem tartott sokáig, hiszen az Istennel való találkozásuk után ők visszatértek vallásos rabszolgaságukba. „Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni?”(Gal 4, 9).

Találtak valami vonzót egy erőtlen és szegény rendszerben, melynek alapelemei világiak. Pár sorral feljebb az apostol így fogalmaz: „mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaságra.” (Gal 4, 3).

Bizony szolgaságra, mert addig, amíg a galaták nem ismerték meg az egy Istent, szolgákként követték a vallási hiedelmeket, görcsösen törekedtek a vallásos élményekre, és szinte megkötözve érezték magukat, amikor nem tudtak valamilyen rítust elvégezni, vagy ha az istenségek közül valakiről megfeledkeztek…

Pál így folytatja: „Aggódva figyeltek a napokra, hónapokra, az évszakokra és az esztendőkre.” (Gal 4, 10). Azért mondja ezt az apostol, mert be kellett tartaniuk a mózesi naptárt is: valóban aggódva figyeltek a különleges napokra, például a szombatokra; a hónapokra; évszakokra – beleértve az évenkénti ünnepeket és a sátoros ünnepet; és kínosan figyeltek a jubileumi esztendőkre. Azért tartották meg ezeket a kiemelt időpontokat, mert azt remélték, hogy ezzel még több érdemet szerezhetnek Isten vagy az istenek előtt.

Mindenki szolgaság alatt volt mindaddig, amíg Krisztus fel nem szabadította őket! Kérdezhetnénk jogosan: ha Krisztus valóban felszabadította őket és megismerték az egy Istent, hogyan térhettek el Tőle?

Úgy tértek le a keskeny útról, ahogy azt mi is megtesszük napról napra, Testvérek. Úgy történhetett meg mindez, ahogy velünk megtörténik a bűnök elkövetése. Elég egy csúnya tekintet, egy rossz szó, egy meggondolatlan döntés vagy egy gonosz gondolat és máris bűneink rabságába kerülünk! Pedig mi is hallottunk már a Szentháromság Istenről! Pedig már mi is ismerjük Őt; már találkoztunk Vele. Sőt! Most is azért vagyunk így együtt, hogy az imádság házában találkozásunk legyen a Mindenható Istennel!

Szeretett Testvérek, sokszor fordulunk mi is világi elemekhez. Mert vonzóbb; mert könnyebb útnak tűnik; mert a világ zúgása hamarabb elér fülünkhöz, mint az Isten szelíd és halk szava!

Ahhoz, hogy hátunk mögött tudjuk hagyni a világot; ahhoz, hogy el tudjunk csendesedni és lelkileg fel tudjunk frissülni; ahhoz, hogy Istennel tudjunk járni, szükségünk van a Vele való találkozásokra. Nem csak évente párszor, nem csak hetente egyszer, hanem minden áldott nap, mert ha Istent elveszítjük a szemünk elől, elveszítjük józan ítélőképességünket is, és engedünk a világi csábításoknak!

Krisztus minket is megváltott az örök életre. Értünk is cselekedett, nagypénteken, ott a Golgota keresztjén és három napra rá a sír mélyén! Krisztus mindezt azért tette, mert meg akart szabadítani minket bűneinkből és a világ kísértéseiből.

Pál úgy fejezi be ezt a szakaszt, hogy „attól féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam értetek”. (Gal 4, 11). Az jutott eszembe: mi lenne, ha Krisztus mondaná nekünk: ’attól féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam értetek…’.

Most, amint a Testvérek látják is, az Úrnak szent asztalát megterítettük, és hívogatjuk mindazokat, akik találkozni akarnak Jézus Krisztussal. Akik bűneiket, vétkeiket szeretnék letenni az Ő két áldott kezébe, és akik szeretnének szabadok lenni Őbenne! Tegyünk azért, hogy Krisztus áldozata ne legyen hiábavalóvá és mondjuk el Neki őszinte szívvel és alázatos lélekkel: KÖSZÖNÖM JÉZUS KRISZTUS, HOGY BENNED ÉN IS SZABAD LEHETEK!

Az apostol szavai ma minket szólítanak meg: „már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is”. (Gal 4, 7). Ámen.

Lovász Adrienn