2013.

A mai napra kijelölt ószövetségi igeszakaszt olvastam fel, és Isten Lelkét segítségül hívva és várva ezen igeszakasz alapján kívánom szólni üzenetét. Nem könnyű igerész ez, hiszen annyira távol van tőlünk e korszak véres háborúskodása, sokszor olvasva e részeket, összerázkódik az ember.

Az Ószövetség áldozati formáit, ha tanulmányozzuk, találkozunk egy megdöbbentő áldozati formával, amelynek neve: emberáldozat. Ezen áldozati forma a termékenységi kultuszokkal való kapcsolatból származik, ahol a szülők – általában azért – hogy a nő „megnyitott méhéért hálát adjanak”, az elsőszülött gyermeket feláldozták (rossz lett volna nekem). Ez az áldozat általában tűzáldozat volt, magyarul a gyermeket elégették. (Károlyi fordításában úgy szerepel, hogy xy átvitte a fiát a tűzön). Ez az áldozati forma – noha voltak korok, hogy elterjedt volt Izráelben, az idegen vallások térnyerésekor – utálatos volt az Úr szemében. Nem kívánta gyermekek halálát.

Na, álljunk csak meg egy pillanatra!

Akkor hogy lehet az, hogy egy másik történetben azt kéri Isten Ábrahámtól, hogy menjen fel egy hegyre, és áldozza fel az egyszülött gyermekét? És miért van az, hogy ebben a most felolvasott történetben ugyan nem kéri az áldozatot Isten, de elfogadja azt? Kell akkor az emberáldozat, vagy nem? Tegyük fel másképp a kérdést. Miről szólnak ezek a történet? Az emberáldozatról, vagy valami másról? Úgy gondolom, hogy ezek a történetek valami másról szólnak, az emberáldozat csak egy történésük, amely így közössé teszi őket.

Ábrahám története a hitről szól. Arról, hogy Isten kérésére a vénségükre született egyetlen gyermeküket el meri-e engedni, Isten parancsára. Ábrahám átmegy a próbán-hite kipróbált hit lesz, Isten lemond a gyermeke feláldozásáról, és a Zsidó levél már úgy beszél róla, mint a hit egy hőséről.

Ha egy szóval szeretném összefoglalni Jefte történetét, akkor azt mondanám, hogy Ábrahámmal szemben e történet a hitetlenség története, amiben pedig minden másként történik.

Egy válságos helyzetben, amely fajta helyzetben Izrael történelmének ezen szakasza, a Bírák kora bővölködött, Jefte lesz a bíró, aki egyben hadi vezető is volt. Nagyon érdekes a bírák kora, és mint az egyik csütörtöki alkalmunkon elmondtam, van e korszaknak egy képlete: bűn>>>büntetés valamilyen nép által, az isteni pedagógia részeként általában azon nép által történik a nép nyomorgatása, amely nép isteneit elkezdte tisztelni Izrael >>>bűnbánat, megszomorodás a bűnök miatt>>>könyörgés szabadításért Istenhez>>>Isten megszabadítja az övéit egy bíró által.

Ez a történelmi ciklikusság köszön vissza nem csak a zsidó nép történelméből, de Himnuszunk is rámutat erre: „Haj de bűneink miatt gyúlt harag kebledben, elsújtád villámidat dörgő fellegekben, most rabló mongol nyilát zúgattad felettünk, majd töröktől rabigát vállainkra vettünk…” és következik a könyörgés: szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának..”

És, testvéreim, ha őszintén nézzük életünket, a mi életünket is jellemzi ez! Milyen szépen tudunk Istenünk segedelméért fohászkodni akkor, amikor bűneink következményei utolérnek! Hogy tudunk könyörögni! Majd, amikor Isten nagyvonalúan megszabadít bennünket, bűneinket pedig háta mögé veti, akkor mi történik? Egy idő után újra bekerülünk a bűnök mókuskerekébe, vétkezünk, elfordulunk Urunktól, és amikor jönnek a bűnök következményei, akkor mi vagyunk legjobban meglepve, és várjuk a szabadítást. Nem kellene egyszer végre kiszállnunk ebből a körforgásból? Nem kellene-e a minket lehúzó, újra és újra megkötöző bűnnel radikálisan, gyökeresen szakítanunk? 

A bírák tehát karizmatikus, rátermett emberek voltak, alkalmasak arra, hogy Isten tervét a nép életében beteljesítsék. Békében irányították a népet bölcs ítéleteikkel, háborúban pedig a hadak élére álltak!

Jefte is egy bíró volt, feladatként pedig azt kapta, hogy szabadítsa meg a népet az ammoniták sanyargatásától. Jefte táborba száll, ám előtte történik valami: Jefte fogadalmat tett az Úrnak, hogyha valóban győzelmet arat, akkor bármi is megy ki elé háza kapujának ajtaján, azt feláldozza neki.

Komoly kérdéseket vet fel Jefte viselkedése:

Miért tett fogadalmat? Kérte tőle valaki? A válasz benne van a Bibliában: nem kért fogadalomtételről van szó.

Miért tesz mégis fogadalmat Jefte?

Úgy érzem, hogy mintha túl akarná magát biztosítani. Mintha hinne is a győzelemben, hogy az Úr meg fogja általa szabadítani a népet, meg nem is hinne ebben a csodában.

Úgy érzi, mintha neki magának is mellé kellene tennie valamit, és így válna sikeressé „közös vállalkozásuk”. Olyan mintha egy üzleti ajánlatot tenne az Istennek, Te győzelmet adsz, én meg hálából áldozatot mutatok be neked. Tehát, az esetleges győzelem nem az Istené, hanem közös erővel elért győzelem. A dicsőség is közös!

Ez  a történet háttere, Testvéreim, egy hitetlen ember képe kerül tehát elénk,  aki Isten mellett mankókat keres, aki szeretné bebiztosítani magát, aki mint oly sokan  mai világunkban üzletnek tekinti az Istennel való kapcsolatát.

És, ebből a háttérből következik a szörnyű végkifejlet: nem a kutyája, és nem is a macskája szalad elé a házából, hanem a leánya.

Ebben a helyzetben Jefte győzelme személyes vereséggé válik, egyetlen gyermekét fel kell áldoznia, nincs  lehetősége kitérni az áldozat elől.

Az áldozat végrehajtásának módjáról vitatkoznak a kutatók: egy részük szerint ténylegesen megtörténik az áldozat mások szerint azonban nem, csupán örökösen egy „kolostorba” zártan kell élnie a szerencsétlen gyermeknek, úgy hogy soha nem ismerhetett férfit, nem lehetett családja, nem lehettek gyermekei. Nem tudjuk, hogy melyik változat az igaz, ám azt hiszem, hogy a történet mondanivalója szempontjából ez lényegtelen információ is.

Mert mire is akar Isten ezen a történeten keresztül tanítani bennünket?

1. Isten nem várt Jeftétől fogadalmakat, úgy ahogy tőlünk sem vár. Nem vár újévi, és nem vár évközbeni „így vagy úgy teszek, vagy nem teszek fogadalmakat”.

Még inkább nem vár olyan fogadalmakat, ahol fogadalmunkkal befolyásolni akarjuk Őt, ahol felajánljuk valaminek teljesítését, ha ő kedvünk szerint cselekszik. Hallottam olyan fogadalmat, hogy majd elmegyek templomba, vagy részt veszek alkalmakon, de előbb Isten bizonyítsa be nekem, hogy szeret, azzal, hogy gazdaggá, sikeressé tesz.

Valaki elmondta, majd akkor fog templomba járni, ha Isten előbb meggyógyítja a beteg szerettét. Előbb tegyen valamit, és én majd utána teszek felé egy gesztust. Szeretett Testvéreim! Ez nem működik!

2. A fogadalmakat Isten nem kéri, ám ha tesszük őket, akkor elvárja azok teljesítését. A zsoltárok könyve hogy tanít erre nézve? „Hálaadással áldozzál, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadásaidat!”.

Magyarán, Jeftével ellentétben az a helyes módszer, ha már hálát adunk előbb a szabadításért, amelyben részeltetett minket, és utána teszünk hálából fogadalmat neki. Így már működhet a fogadalomtétel, mivel már nem önerőből történik annak végrehajtása, és feltételeket sem támasztunk, üzletet sem kötünk Istennel.

Jézus Krisztus áldozata miatt a szívem hálás, hiszen ezáltal van szabadításom, és ezért, mintegy hálából végiggondolom, az elfogadott kegyelem birtokában azt, hogy mivel szomorítom Őt, miről kellene lemondanom, mit kellene cselekednem, majd fogadalmat teszek ezek fényében neki, mintegy nyomatékosítva ebbéli szándékomat.

Jövő vasárnap böjt első vasárnapja lesz. Legyen ilyen ez évi böjtünk: Isten szeretete iránti hálából mondok le valamiről, ami szomorítja Őt: böjtölök rossz gondolatokról lemondva, böjtölök szeretetlen szavakról lemondva, és böjtölök szeretetlen cselekvésről lemondva!

3. Ne feledkezzünk el azonban a történet egy olyan szereplőjéről sem, aki végtelenül pozitív, bár kezdetben nem tevékeny résztvevője a történéseknek. Vele inkább csak történnek a dolgok. Ez a szereplő: Jefte leánya, akinek nevét sem tudjuk. Mit tesz ez a leány? Semmi mást, csak engedelmeskedik. Gondoljunk bele! Rátámadhatna apjára, hogy hogy lehetett ennyire felelőtlen, kérhetné, hogy ne áldozza fel őt, ehelyett kéri őt, hogy tegye meg azt amit megfogadott. A siratás alatt megszökhetne, ám nem ezt teszi, hanem visszatér atyjához.

Mire tanít az ő példája? Vannak olyan élethelyzetek, amikor valamilyen áldozatot kell hoznunk. Mit teszünk ilyenkor? Általában megpróbáljuk elkerülni az ilyen helyzeteket. Ki szeret áldozatot hozni? Nem olyan ez a világ, hogy divat lenne áldozatot hozni bármiért is, hiszen az áldozat szenvedéssel, lemondással jár. Eszembe jut egy drága gyülekezeti tag, akit néhány hete temettem, rokonai mondták el róla, hogy hazajöhetett volna az orosz fogságból, Szibériából de testvérét még nem engedték, és ő ott maradt vele, még éveket feláldozva életéből, áldozatot vállalva, hogy testvére fel ne adja lelkileg és testileg! Ki képes ma már ilyen áldozatokra? És kiért vagyunk képesek áldozatot hozni?

Jefte leánya másként gondolkozik, és ebből kűfakadóan másként cselekszik!

Mit tesz Jefte leánya? Más helyett is vállalva a felelősséget, vállalja az áldozatot! Azt az áldozatot, amelyhez semmi köze nem lenne. Miért teszi ezt? A szabadításért, amelyet Isten adott az ő népének, ezért a szabadításért hálaadásból.

Élete olyan példát ad tehát elénk, amely mindenképp követendő: mások helyett, mások miatt is vállalja a szenvedést, csak hogy a kapcsolat Isten és népe közt zavartalan maradhasson. Másokra tekint, nem magára, és legfőképp Isten az akire figyel. Így, már képes arra, hogy áldozatot hozzon. Önzetlenül, valóban önfeláldozó módon!

Könyörögjünk azért, hogy példája alapján legalább azokban az élethelyzetekben tudjunk megállni, amelyekbe saját hibánkból vannak nehézségek-áldozatok, ám ha Isten más miatt is áldozatot vár tőlünk, az elől se futamodjunk meg. Ámen

Juhász András