2013.

Az elmúlt hét egy nagyon különleges igerészlete alapján egy ószövetségi ige nyomán fordítsuk tekintetünket Krisztus felé. Nem mindennapiak ezek az igeversek. Először is tudnunk kell, hogy egy perzsa ember mondta ezeket Dániel könyvében.

Nem Isten választott népének, Izraelnek egy tagja, nem egy próféta, akik az Úr ígéreteit közvetítették az emberek felé, hanem egy pogány, egy perzsa hirdeti, hogy az Úr az élő Isten, uralkodása mindvégig tart, aki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik.

Dáriusnak hívták ezt a perzsát, sok mindent el lehet róla mondani, csak azt nem, hogy szegény és nyomorult lett volna, aki minden reménységét az égtől várta. Ellenkezőleg: Dárius a perzsa birodalom királya volt, Krisztus előtt 521-486-ig uralkodott, hatalmas és erős uralkodó volt, rettentő sereggel, nagy kiterjedésű birodalommal, vagyona, kincsei pedig közmondásosan kora egyik leggazdagabb uralkodójává tették őt. (Petőfi)

Szava döntött élet és halál felől, sok országot meghódított – nem volt számára földi mércével elérhetetlen dolog.

És ez a király mondja Izrael Istenéről, hogy ő az az Úr, aki örökké megmarad, aki csodákat cselekszik mennyen és földön.

Egy olyan levélben írja le ezeket a sorokat a perzsa uralkodó, amelyet elküldetett birodalma minden népének a maga nyelvén.

Ugyanis ez a király meglátta, hogy mimódon őrizte meg az Isten sértetlenül Dánielt, aki hűséges volt az Úrhoz és nem volt hajlandó magát Dáriust tisztelni istenként és hozzá imádkozni, hanem az élő Istenhez imádkozott akkor is mikor kijött ez a parancs. Büntetésül Dánielt az oroszlánok vermébe vetették, de csodálatos módon sértetlenül megőrizte őt az Úr az éjszakán át.

Ezt látta a perzsa király és írta meg levelét, amelyben leborul ő, a hatalmas uralkodó Isten nagysága előtt.

Van három dolog, kedves testvérek, amiről beszélni szeretnék ezen Ige kapcsán. Annak kapcsán, hogy egy hatalmas uralkodó Krisztus előtt 500 évvel egy ilyen hitvallást tesz és erre szólít fel minden alattvalót.

1.  Először is ő nem volt a választott nép tagja. Mintegy kívülállóként jutott el erre a hitvallásra. Mai értelemben azt mondhatnánk, hogy olyan volt, mintha ma egy nem keresztyén ember, nem templombajáró, nem gyülekezeti tag mondaná, hogy Krisztus, Isten Fia, Ő az Úr, aki mindörökké uralkodik, és aki megváltója ennek a világnak.

Van valami megszégyenítő ebben. Bizony akkoriban sok izraelita hódolt be idegen uralkodóknak, sokan követtek bálványokat a választott nép tagjai közül. Nemhogy hitvallást nem tettek népük és életük gondviselő Istenéről, hanem egyenesen letagadták, elfordultak Tőle.

Egy pogány uralkodó kiáltotta világgá, hogy az Úr az élő Isten és örökké megmarad. Mikor Krisztus megszületett, szintén pogány, napkeleti bölcsek keresték őt a csillag nyomán, de nem kereste őt senki Izraelben, sőt Heródes, az akkori király életére tört.

Vajon vagyunk-e mi, keresztyének, Krisztust valló emberek, vagy megszégyenülve kell látnunk, hogy gyülekezeten kívüli emberek jobban követik életükkel, szavaikkal Krisztus szeretet – parancsát mint mi?

DE sokszor állt pedig mellettünk bajainkban, adott vigasztalást fájdalmunkban, gyógyulást betegségünkből, de sokszor szentelte meg örömmel életünket, áldott meg minket szeretteinkben.

Miért halkult hát el ajkunkon a dícséret, az imádság, miért halk a bizonyságtétel hitünkről, miért nem vagyunk bizonyságtévők igazán?

Figyelmeztessen bennünket az ige arra, szeretett testvérek, hogy valljuk meg szavainkkal és életünkkel hangosabban Istenünk szeretetét, keresztyénként álljunk ebben a világban, nehogy mások pirítsanak ránk. Mert mindig vannak és lesznek, akik vallást tesznek Krisztusról. Legyünk hűséges gyermekei, ne olyanok, akik elfordulnak tőle.

2.   Másodszor azt kell hangsúlyozni, hogy Dárius hatalmas földi király volt, sereggel vagyonnal, földdel, mindennel. Olyan, akinek minden földi öröme, kívánsága megvolt, teljesült minden egy szempillantás alatt, amit óhajtott. Az ókori uralkodók közül is kiemelkedett hatalmával. És ő, aki emberileg nézve mindenható király volt, vallást tesz a mindenható Istenről és erre szólít fel mindenkit.

Hány és hány ember van ma, aki csak legyint az Úrra. Aki önmagát tartja nagynak, aki úgy véli, hogy életében mindent csak magának köszönhet. Aki gyalázó szavakkal illeti az egyházat, gúnyolja azokat, akik Isten népéhez tartoznak. Akinek a legfontosabb szava az, hogy: „én”. Olyan, aki a vagyonában látja a megváltást, aki gondolkodás nélkül keseríti meg mások életét, ha azt látja jónak.

Mennyire megtehette volna ezt Dárius király, de belátta Isten nagyságát, hogy bizony örök és gondviselő Úr, ő áldhat és vehet el. Mennyire sokan nem így gondolkodnak! Nem látják meg törékeny életüket, kiszolgáltatott voltukat, hogy bizony Isten szeretete őrizheti meg pusztán őket. Az emberi gőg azt hiszi nagyobb, mint az Úr.

   Alázatra int minket ez, szeretett testvérek. Arra, hogy az élet hozzon nekünk bármint, jót vagy rosszat, tudjuk, hogy hol a helyünk Isten világában. Tudjuk azt, amit a perzsa király írt le: ő, az Úr az, aki megment és megszabadít.

  3. Végezetül pedig az Ige üzenete álljon előttünk. Azt olvastuk, hogy: aki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik, mennyen és földön. Ismerős? Olyan mintha Jézus Krisztus állna előttünk ebben az üzenetben. Születése előtt évszázadokkal hangzik az örök üzenet Isten Fiáról, akire várunk örök adventünkben, hangzik a megváltásról, amely végbement a Golgotán, a szabadításról, amely nyomán általmegyünk a halálból az életre, a gondviselés, hogy jelek és csodák nyomán őriz bennünket az életen át, és úgy vezet magához a mennyei hazába.

Dárius a mennyei Atya hatalmát ismerte, Krisztust, az Ő Fiát még nem. Mi ezt az Igét már úgy halljuk, hogy ismerjük Jézus Krisztust, azt a szeretetet, amelyet tanúsított irántunk, amely nyomán mi is az ő népéhez tartozhatunk.

Úgy halljuk e szavakat, hogy ebben az évben mögöttünk Krisztus születésének az ünnepe, amely évről évre lelki békét, szeretetet sugároz, mert Isten szeretetéből táplálkozik. Mögöttünk anagypéntek és a húsvét, amely Isten szeretetéről tesz tanúbizonyságot!

Vajon mennyire voltak életformálóak számunkra ünnepeink? Vajon mit hoztunk át az ünneptelen félévbe? Talán csak egy-két napot alakított át a szívünkben-lelkünkben, az ünnep napjait, vagy még azt sem? Vagy megláttuk végre, hogy azért jött a világba, hogy mellettünk legyen, ott legyen velünk életünk minden mélységében és magasságában, erőt adjon nekünk, hitet, hogy örökre, minden napon a világ végezetéig ott van azzal, aki átadja neki a szívét.

Ezeket gondoljuk át, kedves testvérek. Életünket, Istenhez való viszonyunkat, Krisztus áldott szeretetének fontosságát. Mennyire más az élet, ha ezekkel a kincsekkel éljük, mennyire üres ott, ahol nem vesz lakozást a gondviselő Krisztusban, megváltó Istenbe vetett hit.

Adja Isten, hogy megerősödjünk mindannyian abban a boldog bizonyságban, amely ott volt Darius királyban is, hogy életünk csupán az örök Isten mellett lehet teljes élet, aki – mi már tudjuk – Krisztusban örökké velünk van. Ámen

Juhász András