2013.

Szeretett Testvéreim!

Mai történetünk húsvéthoz közeledve játszódik. Igaz, ez év húsvétján már túlhaladtunk, mégis üzenete most is, így augusztus 2. vasárnapján is megszólít minket!

Véleményem szerint a keresztyének örök kérdése az, hogy hogyan tudna még többet adni Istennek; hogyan tudná leginkább szolgálni Őt! Komoly felvetések ezek, hiszen Istent, mint ajándékozó, bőkezű, meghallgató, segítő Istent ismertük meg. Azt látjuk a Bibliában szereplő emberek életén keresztül egészen a mai kor embereinek életéig, hogy Isten ad. Ad szeretetet, törődést, gondunkat viseli, megőriz, megáld és ha megfedd vagy megengedi a próbatételeket az életünkben, csak is azért teszi, hogy hitünket erősítse és minket erőssé tegyen.

Ha emberi kapcsolatainkra gondolunk, azokban is úgy működik, hogy egyfajta ’adok-kapok’ alakul ki a felek között: egyszer az egyiknek van szüksége szeretetem jelére vagy segítségre; másszor én szorulok rá a másik tanácsára vagy imájára.

Minden kapcsolat csak úgy teljes, ha mindkét fél ad és elfogad. Mi már sok jót elfogadtunk az Úr Istentől, és tudom, hogy sok nehézséget is… De a kérdés ma az, kedves Testvérek, hogy mi mit tudunk adni szeretetünk, hálánk jeléül a Szentháromság Istennek?

Azért olvastam fel először Mária és Márta történetét, hogy könnyebben be tudjuk azonosítani ezt a kis falucskát, Betániát és annak a háznak a lakóit, akikkel már találkoztunk többször Igeolvasásunk és Igehallgatásunk során.

Betániában élt 3 testvér: Mária, Márta és Lázár. Mindhármójukról tudva levő, hogy Jézus követői voltak.  Máriáról azt tudjuk, hogy amikor Jézus a közelében volt, eldobott magától minden munkát és hallgatta beszédeit. Márta szorgos, házias nő volt, aki nagyon szerette a Mestert, mégis úgy látta jónak, hogy ha ilyen kedves vendég fordul meg náluk, tisztaságot kell varázsolnia és étellel, itallal kínálni. Lázár Jézus barátja volt, akit 4 napos halottként Jézus feltámasztott a halálból.

Márta és Mária történetéből szépen kiemelkedik a két nő hitkülönbsége. Márta tetteivel akarta szolgálni a Mestert, miközben nem volt ott Jézus mellett. Szerette Jézust és ragaszkodott Hozzá, mégsem tudta ezt a szeretetet kifejezni Őelőtte! Pedig Jézus akkor volt ott… Mária odaszánta idejét és figyelmét, és egy pillanatot sem akart elmulasztani Jézus jelenlétéből! Jézus erre csak ennyit mondott: „Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lk 10, 42b). 

Mai történetünk helyszíne szintén Betánia. A leprás Simon házában gyűltek össze többen. Tudjuk, hogy mindnyájan, akik ott voltak, „asztalhoz telepedtek”, együtt ettek. Egy érdekes történés „zavarja” meg közös együttlétüket: egy asszony drága nárduskenetet öntött Jézus fejére. Az élelmesebb jelenlevők azt is kiszámolták, hogy több, mint 300 dénár lehetett az ára. Ez a nárdusolaj, amely egy igen ritka indiai növény gyökeréből származott, a legdrágább volt Palesztinában. Hosszú nyakú kőpalackban tartották és csupán cseppenként használták a kenetet. Ezért volt nagy felháborodás az ott levők körében: „Mire való a kenetnek ez a pazarlása?” (14, 4b).

Az előzmények arról számolnak be, hogy Jézus már javában beszél az övéinek elfogatásáról, szenvedéséről, haláláról. Tanítványai tudhatták, hogy mi készülődik, így húsvét előtt kicsivel. Az olaj jelképezte azt a kenetet, melyet a halottra kentek, mielőtt eltemették, és ez esetben a kenetet bizony nem sajnálták az asszonyok!

Itt, Betániában, Simon házában Jézus még él, sőt asztalközösséget vállal velük. Mégis akad egy olyan ember, aki Jézus beszédeit komolyan veszi és előrevetíti Jézus közelgő halálát. Ezen a ponton is hadd tegyem fel a kérdést: mi az, amit az asszony ad Jézusnak és mi az, amit a többiek adnak neki?

Egyesek szerint nem csak, hogy el lehetett volna adni jó pénzért ezt az olajat, de szét lehetett volna osztani a szegények között is! Nem mondtak butaságot, hiszen Jézus ezt is tanította. De miért védte Jézus ezt az asszonyt? Azt mondja: „Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem, mert a szegények mindig veletek vannak, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek.” (14, 6-7).

Jézus mondatában nem az igét vagy az alanyt kell most figyelnünk! Azt mondja: a szegények MINDIG, én viszont NEM MINDIG… Ezt kell meglátniuk az ott jelenlevőknek is, úgy, ahogy nekünk is. Nem az a baj, hogy a szegényeknek akartak segíteni! A probléma ott kezdődik, hogy Jézus még éppen velük van testben és lélekben, de nem sokáig! A szegények viszont ott maradnak velük, és segíthetik őket.

Az asszony bírálói mit adnak Jézusnak? Vádaskodó kérdéseket; számonkérő mondatokat; tehetetlenségüket… és mivel ily módon viselkedtek, mondhatjuk hitetlenségüket. Nem biztos, hogy Jézus hasonlókkal ajándékozta meg őket…

Mit adott az asszony? Figyelmét; törődését; szeretetét; a drága kenetet (melynek egy cseppjét sem sajnálta a Mestertől) és mivel ily módon cselekedett, mondhatjuk bizonyságot tett hitéről. Jézus látta szíve szándékát és az asszony boldog odaszánását. Jézus ezt a cselekedetet az Iránta táplált szeretet és odaadás kifejeződésének tartotta: közelgő halálának fényében és egyben Messiás-volta elismerésének.

És, szeretett Testvéreim, mit adunk Neki mi, akik itt ülünk e Neki szentelt helyen? Akik együtt imádkozunk; énekszóval dicsérjük; olvassuk és hallgatjuk Igéjét és annak magyarázatát? Mi, így 2013. húsvétja után, de 2014. húsvétja előtt – mi mit tudunk adni Jézus Krisztusnak, Isten Egyszülött Fiának?

Vádaskodó kérdéseket? ’Uram miért engedted, hogy így alakuljon az életem? Uram, miért engedted, hogy a kísértő megkísértsen? Uram, miért hagytad a betegséget eluralkodni testemben, lelkemben? Uram, miért hagyod, hogy folytan kudarcot valljak?’ Vagy számonkérő mondatokat? ’Istenem, azt ígérted, hogy vigyázol rám! Atyám, azt mondtad, nem hagysz el! Uram, azt mondtad, adsz erőt!’ Hitetlenségünket, amely arról árulkodik, hogy nincs békességünk, mert folyamatosan félünk és aggódunk?

Vagy adjuk Neki figyelmünket, törődésünket, szeretetünket és mindazt, amink van? Én az Igét olvasva, és foglalkozva vele arra döbbentem rá, hogy nincs olyan tett és olyan magasztos szó, ami elegendő volna Jézust szeretni és odafigyelni Rá! Nem azért, mert ez az elvárás velünk szemben, hanem azért, mert olyan hatalmas; olyan csodálatos és dicső Király Ő, Akinek a legjobb és a legtöbb jár!

Egyre inkább, ahogy olvasom az Írást és kapcsolatban vagyok a Szentháromság Istennel, rádöbbenek arra, hogy egész életemnek istentiszteletnek kell lennie. Nem csak addig, amíg kezemben a Szentírás! Nem csak addig, amíg össze van kulcsolva a két kezem! Nem csak addig, amíg látnak az emberek!

Szeretett Testvéreim! Nem tudjuk, hogy megérjük-e a következő húsvétot. Az sem biztos, hogy elérjük a holnapot, így minden időt és lehetőséget ki kell használnunk, hogy Istennel EGYÜTT tudjunk élni! Az egyik kedvenc könyvemben található ez a mondat: „A holnap nem ígéret, csupán esély.” (Beth Nimmo és Darell Scott: Rachel könnyei).

Vajon kihasználjuk kellőképpen az esélyeinket, a lehetőségeinket? Vajon élünk mi Isten áldásaival és hálát adunk értük? Vajon megköszöntük már elégszer az életünket; a családunkat; barátainkat; azt az életterünket, ahol élünk, ahol eszünk, ahol álomra hajtjuk a fejünket? Vajon életünk minden lépését, döntését szívesen felvállaljuk Isten előtt?

Sajnos nekem vannak hiányosságaim. Vannak rossz döntéseim és félbehagyott feladataim. Talán mindenkinek vannak… De ma nekünk is van lehetőségünk lélekben elmenni Betániába, a Simon házába, és helyet foglalni ott. Nézni, hallgatni a történéseket és eldönteni, hogy beállunk a vádaskodók, számonkérők közé vagy ezzel mit sem törődve Jézus elé állunk, és átadjuk Neki mindazt, amink van!

Szeretett Testvéreim! Isten adjon nekünk olyan mély és őszinte vágyakozást, hogy döntésünk alapján lábai előtt helyet foglaljunk és ezt mondhassa nekünk is:  „A jó részt választottad, amelyet nem vehetnek el tőled.” Ámen.    

Lovász Adrienn