2013.
Egy héttel a feltámadás ünnepe után a Passió-történet egy szereplőjének különleges tette alapján szeretnék bizonyságot tenni. Arimátiai József tette az, amely alapján Isten keresi most szívünket-lelkünket. Arimátiai József a kivégzett Jézus testének eltemetésével mind a négy evangéliumba bekerült.
Nagyon elgondolkoztató, hogy Jézus testét egy idegen temetteti el!
Ha nekünk szeretett halottunk van, igyekszünk mindent megtenni azért, hogy mi legyünk azok, akik a végtisztességet méltó módon megadják az elhunytnak, igyekszünk arra, hogy az az ember, aki egykor földi életében olyan kedves volt nekünk, méltóképpen nyugodjék.
A zsidóságban a halottak eltemetése még ennél is különlegesebb helyet foglalt el! Az igaz ember alapvető jócselekedetei a közgondolkodás szerint ezek voltak: az éhezőnek enni adni, a szomjazónak inni adni, a beteget a börtönben lévőt meglátogatni, a mezítelent felruházni, és a halott testének a végtisztességet megadni. Ismerősek ezek az alap jócselekedetek, a temetést kivéve? Jézus sorolja fel ezeket, amikor az utolsó ítéletről tanít, úgy, mint a hitből fakadó jócselekedeteket, amelyek a hitet megmutatják. Amennyiben eggyel megcselekedtétek a legkisebbek közül, velem cselekedtétek meg! – mondja tanítványainak.
Fel kell, hogy tegyük a kérdést, hol vannak a tanítványok ebben az élethelyzetben, amikor Jézus kivégzett teste a fán függ, és a Mózesi törvények értelmében éjszakára ott nem maradhat? Hol vannak a tanítványok, hol van Mária, Jézus anyja, testvérei, családtagjai? Hol van a nagyhangon fogadkozó Péter?
Úgy gondolom, hogy a tanítványok nagycsütörtöki bukása, ebben a tettben, illetve nem-cselekvésben csúcsosodik ki! Annyira félnek, a családtagokat is beleértve, és annyira megviseli lelkileg őket Jézus halála, hogy képtelenek cselekedni.
És ekkor jön egy ember, Arimátiából, József. Jön, és bátran bemegy Pilátushoz, hogy elkérje a megfeszített testét. A négy evangélium alapján több dolgot tudhatunk meg erről az emberről! A Nagytanács tagja volt, derék és igaz férfi, aki nem értett egyet a nagytanács Jézust elítélő határozatával. Azt is tudjuk róla, hogy maga is várta Isten országát és Jézus tanítványa volt, titokban. Menjünk sorba a vele kapcsolatos evangéliumi megjegyzéseken!
Igaz és derék férfi volt, aki várta Isten országát! Nagyon kevés emberről írja ezt a Biblia! Egy igaz lelkű ember, aki tudja, hogy ez a világ, és benne ő maga is megváltásra szorul! Milyen nagyszerű ember!
József nem értett egyet Jézus elítélésével, tudta, hogy koncepciós perben, hamis tanúk közreműködésével, ártatlanul ítélték halálra Jézust. Ám, mégsem tett az ítélet ellen! A nagytanács tagjai közül ugyanis mindenki arra szavazott, hogy Jézus méltó a halálra, ahogyan az kiderül az evangéliumi beszámolókból, és a kor bírósági gyakorlatainak ismeretéből! Csak, egyhangúlag lehetett valakit halálra ítélni, ezért előbb a halálos ítélettel kapcsolatban próbaszavazást tartottak, ahol a rangban legkisebb tanácstag mondta el véleményét először, és utoljára a főpap. Azért történt ez így, hogy a főpap ne befolyásolja véleményével a többieket. A próbaszavazás után tartottak még egy szavazást, azon bárki megváltoztathatta volna véleményét, mégsem tette senki. Mindenki egyező véleményen volt, és kimondta: Méltó a halálra! Így szavazott József és így szavazott Nikodémus is, aki éjjel kereste meg Jézust és lett tanítvánnyá. Sodródtak az eseményekkel, nem tettek a halálos ítélet ellen semmit.
Még egy dolgot tudunk meg róla: titokban Jézus tanítványa volt. Titokban? Milyen furcsa szó ez egy tanítvánnyal kapcsolatban! Vajon miért nem vállalta nyíltan Jézushoz való tartozását? János evangéliuma megadja a választ: félelemből. Féltette jelenlegi pozícióját, féltette egzisztenciáját és féltette nem utolsó sorban életét is, hiszen kiátkozott eretnek követése nem jelentett biztosítékot a hosszú és gondoktól mentes életre!
Titokban tanítványnak lenni!
Mennyi ilyen követője volt és van ma is Jézusnak! A mögöttünk lévő évtizedek bővölködtek ilyen titkos tanítványokban!
A Téesz elnök, aki más városban esküdött örök hűséget felségének, egy templomban, távol kis falujától. A párttitkár, aki éjjel kereste meg a lelkészt, hogy figyelmeztesse bajban lesz az élete.
A minisztériumban lévő jóérzésű hivatali alkalmazott, akinek szeme szándékoltan átsiklott egy paragrafuson, és így a templom mellé torony épülhetett a 70-es években!
A nagyvállalat vezérigazgatója, aki nem elfeledve református gyökereit, neveltetését hatalmas anyagi segítséget nyújtott egy oktatási intézmény felépítéséhez. Titokban követők! Milyen jó, hogy voltak és vannak láthatatlan segítői is Krisztus ügyének, akik szájukkal nem, de cselekedeteikkel vallást tettek és tesznek hitükről!
Bár, a teljes az lenne, ha az ember meg is tudná vallani félelmektől mentesen, a korszellemmel is szembe menve azt, hogy Jézus követője, de úgy gondolom, hogy a titokban tanítványságtól már csak egy lépésre van az, hogy valaki nyíltan vállalja hovatartozását!
Ugyanúgy, mint Arimátiai József is! Amikor eljött a pillanat, akkor megvallotta, hogy hova tartozik, kinek a követője, azt olvashatjuk róla, hogy bátran bement Pilátushoz, és elkérte a testet, majd egy drága díszsírba temettette el a testet megadva Jézusnak a végtisztességet.
Vajon miért éppen ekkor lépett elő a háttérből József? Miért nem előbb, és miért nem később?
Azért, mert a Jézus keresztjében rálátott saját életére! Látta, hogy Jézus ártatlanul halt meg, annak ellenére, hogy az eseményeket Jézus megakadályozhatta volna! Látta, hogy áldozata önkéntes áldozat volt, és hogy elégtételként halt meg, hogy helyette is függött ég és föld között a kereszten! Ez a tudás pedig végleges döntésre sarkallja az embert! Isten szeretete mellett, amely a keresztben válik leginkább láthatóvá, nem lehet tovább titokban követőnek maradni!
József szembesült saját életével Jézus keresztjénél, meglátta, hogy mennyit mulasztott, mennyi mindent nem tett meg,a mit megtehetett volna!
Szeretett Testvéreim! Az a csoda, hogy a keresztnél lélekben megállva mi is megláthatjuk életünk fogyatkozásait, hiányait, bűneit! Mi is, akik bár Arimátiai Józsefhez hasonlóan becsületes emberként igyekszünk élni, bár itt vagyunk a templom padjaiban, de vajon mindig ott vagyunk Jézus mellett? Mindig vállaljuk a hozzá való tartozásunkat? Mindent megteszünk érte? Vagy, sokszor csak sodródunk a világ történései közt…
Mennyi minden terhelheti a mi lelkünket is, drága testvéreim! Ki nem mondott szavak, elmulasztott imádságok, segítséget váró tekintetek, amelyektől elfordultunk, szeretetlenség, engedetlenség, titkos bűnök, hibák. Van erre a helyzetre megoldás? El lehet ezt rendezni még? József tettein gondolatban végigmenve utat találhatunk.
1.József, azzal, hogy elkéri a testet azt mondja: hozzám tartozik Jézus. Megvallja, hogy Jézust követi. Mi is megvallhatjuk ezt, hazamenve, családtagjaink közt, nem szavakban, hanem tettekben, a békesség, a szeretet valódi megélésében! Megvallhatjuk nehéz emberek, munkatársak közt, munkánkban, hogy azt becsülettel végezzük, legjobb tudásunk közt, nem részt véve a megosztó pletykákban, mások mocskolásában. Megvallhatjuk szavakkal, azokban a találkozásokban, amelyeket Isten készít elő a számunkra! Mindez azt jelenti, hogy Jézus az én Uram, és vállalom Őt mindenki előtt, szavaim és tetteim egységével!
2. József tette, ami után elkéri a testet, a gondos temetés pedig azt jelenti: szeretnék szolgálni Neked mindennel, ami számodra fontos! Ott és akkor Jézus testének egy sírra volt szüksége, a végtisztesség megadásához, József ezzel szolgál!
De, vajon mivel szolgálhatok én, és mivel szolgálhatsz Te? Egy nagyon értékes példát olvastam egy lelkipásztortól, aki azt mondta, hogy ha az ember rendelkezik egy lakással vagy házzal, akkor, ha azt a sajátjának érzi, akkor van szeme arra, hogy mi ott a szükség. látja, hogy mit kell javítani, mit kell kicserélni. Vajon az egyházat, a gyülekezetet, családjainkat, baráti körünket magunkénak érezzük? Ha igen, akkor meg fogjuk látni, hogy mivel kell szolgálnunk, mire van szükség! Isten nem nagy dolgokat vár tőlünk: sokszor elég egy mosoly, egy őszinte szívvel feltett érdeklődő kérdés, egy simogatás, egy dicséret, bátorítás vagy éppen szeretetteljes korholás, figyelmes köszöntés, vagy éppen odaszánt idő.
Teréz anyától kérdezték meg egy riportban, hogy tudott ilyen nagyot alkotni. Azt válaszolta: nem tettem én semmi nagyot, csak mindig azt a kicsit, ami előttem állt!
Ha azt a kicsit, amit Isten feladatként ad elénk, megtesszük, akkor szavaink helyett életünk beszél hitünkről. Így legyen, Ámen
Juhász András