2013.

Szeretett Testvérek!

Tulajdonképpen ezen a mai istentiszteleten az Isten ismeretéről és az örök élet viszonyáról szeretnék szólni közöttetek.

Az először elhangzó igeszakasz – a gazdag ifjú története – pontosan ezért lett felolvasva, mert ott volt egy fiatalember, akit olyan nagyon érdekelt az örök élet. Azt látjuk azonban, hogy a kezdeti lelkesedés hamar alább hagyott, hiszen volt valami, ami meggátolta őt abban, hogy Istent az első helyre tegye az életében. Ahhoz, hogy Isten legyen az első az életünkben, ahhoz ismernünk kell az Uraknak Urát!

Azt mondja Jézus, hogy „az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent és, akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” Aki ismeri az Úr Istent, annak örök élete van – ennyire egyszerű az egész, fogalmaz Jézus. De akkor tegyük fel azt a kérdést, hogy milyen istenkép él bennünk, azaz mondhatnám úgy is, hogy milyen kép él bennünk az Úr Istenről.

Szakemberek állítása szerint nagymértékben meg tudja ezt határozni, hogy milyen családba születünk bele. Hogy a szüleink milyen emberek: kemény, szigorú emberek vagy engedékeny emberek? Törődnek velünk vagy kevésbé?

Nézzünk csak meg néhány torzulást, hiszen tényleg nem kevés torzulása lehet az ember istenképének. Biztosan más is érezte már rajtam kívül, hogy az Ószövetségben és az Újszövetségben egészen más Isten képe ábrázolódik ki előttünk. Nos, az Ó- és az Újszövetség egy és ugyanazon Istenről beszél, ugyanazon Isten jelenti és nyilatkoztatja ki magát számunkra, a kettőt együtt kell látnunk. Mert bár az Ószövetségben sok megdöbbentő történet van, azért ilyen csodálatos gondolat is olvasható, hogy „Elfeledkezhetik-e az anya az ő gyermekéről, hogy ne könyörülne méhe fián?  És ha ezek elfeledkeznének is, én terólad el nem feledkezem.”- mondja Isten. Vagy: ”Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz irgalmasan.” 

Vannak, akik Istenre első renden úgy gondolnak, mint egy ítélkező Istenre. Egy olyan Istenre, aki figyeli, és alig várja, hogy az ember hibázzon, vétkezzen, hogy jól meg is büntesse.  Vannak, akik Istenben egy tétlen Istent látnak, vagyis olyan valakit, akihez időnként szoktak imádkozni, de alig jön válasz Tőle. Más emberek úgy gondolkodnak Istenről, hogy Isten egy teljesítményváró Isten: ha én produkálok, akkor majd szeret az Isten, ha nem produkálok, akkor nem fog szeretni sem.

Sajnos olyan emberek is vannak, akik erőtlen Istenre gondolnak akkor, amikor Istenről beszélnek. Milyen is az erőtlen Isten? Ő „Istenke”, és „Jézuska”. Gondoljunk bele, hogy ez esetben egy kicsi, erőtlen, tőlünk is gyengébb valakiről beszélünk, akinek semmi felett nincs ereje.

A „Jézuska” kifejezéssel az a probléma, hogy előbb-utóbb a gyermekek eljutnak egy olyan korra, amikor rájönnek, hogy nincs mikulás, és ebből az a következtetés is jön számukra, hogy akkor „Jézuska” sincs…

Az Isten személyéről való torzulásoknak csak eleje van, de vége alig! Nem tudjuk mindegyiket felsorolni, de engedtessék meg nekem, hogy feltegyek ma egy olyan kérdést, amelyet már minden Isten-kereső és Istentől távol lévő ember feltett magának vagy másnak: Isten, ítélkező Isten?

Hozzá tartozik Isten személyéhez, hogy ítélkezni fog az egész világ fölött és minden ember fölött. Erről Jézus több helyen nagyon világosan is beszél. Lesz utolsó ítélet, és odaállunk majd az ítélőszék elé. De akkor hol van az Isten irgalma?

Nos, tulajdonképpen, hogy mennyire vívódik a hívő ember a kettő között, azt az egyik énekünk így fogalmazza meg: „Sokszor hallom: Az irgalom Nálad éri az eget; De ismétlen, Véghetetlen Igazságod fenyeget. E kettő közt Olyan eszközt Találnom lehetetlen, Hogy jó maradj És még se hagyj Egy bűnt is büntetetten.” (212/4-5).

Azt írja ez az ének, hogy „véghetetlen igazságod fenyeget.” Hát mi az Isten igazsága, ami fenyegeti az embert? Nem más, mint az, hogy minden bűnnek van büntetése! De akkor hol az irgalom, ami „Éri az eget”? Ott, hogy minden bűnünket Isten az Ő Fia, az Úr Jézus Krisztus vére által eltörölte. Ezért hangsúlyozzuk és ismételgetjük oly sokszor, hogy Jézus éretted, miattad és helyetted szenvedett a keresztfán, és én is ezt mondhatom magamról, hogy érettem, miattam és helyettem szenvedett.

Mert az Isten igazsága azt kívánta, hogy a bűn elnyerje méltó büntetését. Az irgalom, pedig az, hogy nem te és én; nem mi szenvedtünk, hanem Ő magára vállalta mindezt!

Ha a Biblia azt írja, hogy „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten is őbenne.”, akkor csak annyi a probléma, hogy az Isten szeretete nem azt jelenti, hogy mindig minden hibánk fölött elnéz, amit elkövetünk.

Gondoljunk csak egy szülő-gyerek kapcsolatra. Melyik szülő szereti inkább a gyermekét? Az, aki mindig mindent megenged és ráhagy a gyermekére vagy az, aki azt mondja, hogy gyermekem, itt vannak a határok, ezeken belül légy szabad, ezeken kívül azonban ne lépj, mert abból baj lesz. Felelős vagyok érted, nem engedhetem meg, hogy a határokat átlépd. Az Úr Isten az utóbbi módon gondolkodik velünk kapcsolatban.

Micsoda ellentétek ezek Istenről! Mennyi torzítás az Ő személyéről! Ha nem vagyunk az Isten-ismeret birtokában, azt sem érthetjük meg, hogy mi az örök élet jelentősége, és hogy lehetünk annak mi is részesei!

Ugyanis, Jézus azt mondja, hogy „Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17, 3). Ha Istenre úgy gondolunk, és úgy akarjuk megismerni, mint aki Jézusban kijelentette önmagát, akkor vagyunk jó nyomon. Megismerkedni egyik ember is úgy szokott a másikkal, hogy  beszélgetnek egymással, figyelik a másik reakcióját, kérdezgetik egymást és próbálják követni a másik ember gondolatmenetét.

Egészen más felszínesen ismerni valakit, mint mélyen, alaposan, belülről. Az Isten megismerésében is ez a kérdés, hogy felszínesen ismerjük-e az Úr Istent, a Bibliát, az Ő kijelentését, vagy pedig meg akarjuk ismerni közelebbről is? Ha akarjuk, akkor valóban az igeolvasásokra, igehallgatásokra van szükség. Arra, hogy úgy ismerjük meg az Úr Istent, amilyennek Ő kijelentette önmagát.

Röviddel keresztre feszítése előtt Jézus beszélgetett a tanítványokkal, és az egyik tanítvány azt mondja neki, hogy „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!” (Jn 14, 8). Erre Jézus azt mondja: „Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát.” (Jn 14, 9). Tulajdonképpen mindig Jézus felől érthető meg és ismerhető meg igazán az örökkévaló Isten, és jó, hogyha mi is így tekintünk Őrá.

Az természetesen szintén el kell, hogy hangozzon, hogy teljesen nem tudjuk megérteni, megismerni az Úr Istent. Ő maga mondja, hogy a titkok az Úréi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig mieink és fiainké. Ézsaiás könyvében Isten maga mondja: „Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.”  (Ézs 55, 9). De amire szükségünk van, azt Isten kijelentette számunkra.

Szeretett Testvéreim, Isten megismerhető! Én kívánom, hogy akarjunk, tudjunk elmélyülni az Isten megismerésében, mert ha mi azt az Istent ismerjük meg, aki Fiában, Krisztusban életét áldozta értünk, akkor fogjuk megérteni, hogy ez a legnagyobb és legteljesebb szeretet, amit valaha kaphatunk!

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3, 16). Egy gyermekének fogalmazza meg: „Megismerni Téged, ez az örök élet, ez az igaz, örök boldogság. Téged megtalálni, mindig veled járni, és Tebenned elrejtőzni mennyország.”   Legyen ez az őszinte vágyakozás a szívünkben és imádkozzunk azért, hogy mindez valóság lehessen! Ámen.

Lovász Adrienn