A mai alkalommal ismét a Nagyhét egy "mellékszereplőjének" történetén keresztül szeretnék bizonyságot tenni közöttetek. Bár, tulajdonképpen a Nagyhétnek egyetlen fő alakja van, Jézus Krisztus, mégis  erről az emberről, még a többi szereplőnél is kevesebbet tudunk. Ahhoz azonban éppen eleget, hogy megrajzolhassuk lelki arcát. Életéből láthatunk itt egy részt, amely életút egy ponton érinti Jézus életútját.

Czirénei Simon Nagypénteken találkozik először Jézussal. Véletlenül - ha egyáltalán lehet ezt a szót használni keresztyén emberként, hiszen minden találkozás Isten előtt tudott, általa akart történés. Véletlennek legfeljebb a mi számunkra tűnik. Erre a találkozásra különösen illik az, amit az ember a számára teljesen vártatlan helyzetekben mond: "Úgy kerültem ebbe az egészbe, mint Pilátus a Credoba!" Simon is valami ilyesmit élhetett át.

Simon, mivel aznap a törvény szerint csak délig volt szabad dolgozni, kiment, hogy délig dolgozzék a földjén. Simon, a cirenei, Sándor és Rufusz apja, láthatóan szorgalmas ember volt, ezt a félnapot sem akarta elhenyélni.

Nem csatlakozott azokhoz sem, akik másra fordí­tották ezt a félnapot: arra, hogy Barabbást kiáltozzanak és Pilá­tus háza előtt tüntessenek. Simont ezek a dolgok nem érdekel­ték.  A fölbolydult Jeruzsálemben kiment dolgozni a földjé­re.

És délben, a Törvény szerint abbahagyta a munkát. Mindebből sejthetjük, hogy Simon, a Cirenei maga a derék átlagember, az a fajta mintapolgár, amilyenből ezer és ezer él, falvakban és városokban, Júdeában és egyebütt, szerte a biro­dalomban. Ő az, akivel sosincs baj, mert vagy megelőzi a bajt, vagy kitér az útjából. Nem okvetetlenkedik az utcákon, ahol a lézengőkből egy-kettőre összeverődik a rendzavaró csoporto­sulás, hanem megy a dolgára, ki a mezőre.

Ő az az ember, aki­nek a munkájában meg lehet bízni; egyáltalán: ő az az ember, akiben bízni lehet. Persze nem bonyolult dolgokban és esetek­ben. Mindig csak az élet névtelen szürkeségében; ahogy egy láthatatlan kis csavarban vagy fogaskerékben meg lehet bízni, ami nélkül a gép nem működik, de amit bármikor ki lehet cserélni hasonló, más kis csavarral vagy fogaskerékkel.

Ha előbb hagyja abba a munkát, vagy ha áthágja a törvényt; mindössze pár perc erejéig: megmarad jámbor és boldog név­telenségében, anélkül, hogy vállán ott lenne az a vörös nyom, egy gerenda árka, az örökkévalóságig.

De éppen mert pontos volt, mert az előírt időben tette le szerszámát és indult hazafe­lé: találkozott a szomorú menettel. Nem valószínű, hogy meg­állt volna bámészkodni. De az sem, hogy meggyorsította volna a lépteit. Ugyanúgy igyekezhetett tovább, ahogyan jött, föltűnés nélkül, szigorúan bezárkózva a maga életébe, dolgába, rit­musába. Ami az úton hömpölygött, nem az ő ügye volt.

Jött haza a mezőről, munkája után, amikor találkozott a kivégzendők menetével: a szenvedő, vérző, megkínzott Jézussal, aki összeroskadt a keresztgerenda súlya alatt. A kivégzőosztag katonái találomra a tömegből Simont ragadták meg, és kényszerítették arra, hogy vigye Jézus keresztjét.

Semmi köze nem volt tehát Jézushoz, nem volt követője, tanítványa, de nem volt ellensége sem, nem tartozott a főpapokhoz, és Pilátus pribékjeihez sem.

Csak éppen arra járt, rossz időben, rossz helyen. Nem akarta Jézus keresztjét, nem akart segíteni, mégis Ő az, aki a keresztet vitte a megkínzott Jézus helyett a Golgota hegyére.

Nem akart ebben az egészben részt venni, mutatja ezt az a tény is, hogy nem a bámészkodók közül választják ki, hanem éppen a mezőről jön, munkájából siet haza fáradtan, és mégis pillanatok alatt, teljesen váratlanul az események középpontjába került.

Írásmagyarázók megjegyzik, hogy a Czirénei származás, mivel Észak-Afrikában van Cziréne, utalhat arra, hogy fekete bőrű volt Simon, így a találomra való kiválasztás lehet bőrszínének is következménye.

Simon nem akarta ezt a keresztet, mégis ráterhelték. Nem akart közösségbe kerülni ezzel a kivégzendő emberrel, mégis sorsközösséget vállalt vele, ha csak időlegesen is. Akaratlanul is részt vállalt a megváltás csodálatos munkájában. 

Nagyon gyakran előfordul velünk is: nem akarjuk az élet keresztjeit, mégis reánk terhelődnek. Esetleg dolgaink éppen jól mennek, és nem hiányzik a szenvedés az életünkből. Nem akarjuk mások szenvedését, mégis reánk terhelődik mások nyomorúsága: egy beteg hozzátartozó, egy gyászoló testvér, egy kisírt szemű koldusgyermek képében.

Nem akarjuk felvenni a keresztet, mégis megkapjuk, mert elkerülni nem lehet azt. Ha az Isten akarata, hogy a kereszt súlya reánk nehezedjen, akkor reánk fog nehezedni akkor is, ha úgy érezzük, hogy semmi közöm ehhez az egészhez. Nem lehet kitérni, nem lehet elfutni.

Így, a kereszt cipelésével-hordozásával Isten munkatársai lehetünk.

Mennyivel szebb lenne a történet, ha Simon a tömegből önként vállalkozna a kereszt hordozására! De nem így van! Egyszerűen ráterhelik a keresztet!

A kérdés az, hogy észrevesszük e az ilyen alkalmakat, amikor Isten miránk számít? Észrevesszük-e, ha terve van velünk? Engedelmesen elfogadjuk-e?

Szeretett Testvéreim! Vegyük fel valakinek a keresztjét, segítsünk terheinek a hordozásában – amiképpen Czirénei Simon! Lehet szomszéd, barát, családtag, munkatárs vagy bárki, aki valamilyen különlegesen nehéz terhet kell, hogy vigyen.

Simon elhordozta a keresztet, és valami történt az ő életében.

A kereszt hordozásának alkalma egyben Simon számára a Krisztussal való találkozás alkalmává is lett, és ez a találkozás nagy hatást gyakorolt rá. Nem tudjuk mi történt vele ezen az úton. Nem tudjuk, hogy Jézus mondott e valamit neki. Nem tudjuk, hogy megérintette-e őt, vagy ránézett, mi történt a szenvedő Jézus és Czirénei Simon között ebben a néhány percben, ezekben a szenvedéssel teli pillanatokban.

Annyi azonban bizonyos, hogy nevével még egyszer találkozunk: a Római levélben, Pál munkatársaként említik meg a nevét, egyik fia pedig a római gyülekezet tagja. A misszió emberévé lett, mert találkozott Jézussal, és a találkozás teljesen átformálta, átalakította az életét.

Mi is ilyen valódi, igazi találkozásokért könyörögjünk a mi Urunkkal, és nyerjünk erőt Tőle e találkozásokon keresztül, magunk és mások keresztjének hordozásához.  Ámen

Cirenei Simon története által ihletett ima

Krisztusom!
Nem így terveztem a jövőmet.
Nem akartam veled találkozni.
Nem akartam tudni, hogy ki vagy,
     hogy miért gyaláznak és vernek téged.
Mégis feléd sodródtam,
     és egyszer csak azon kaptam magam,
          hogy az ostorcsapásokból nekem is jut,
               kereszted súlya pedig a vállamra nehezedik.
El akartam onnan menni,
     hisz semmi keresnivalóm nem volt ott.
Rád néztem, és mintha egy világ nyílt volna meg előttem!
Megláttam keresztedben az emberiség bűnét.
A saját bűneimet is!
Felismertem, hogy szenvedésedet értünk,
     a mi bűneinkért vállaltad,
          önként, szeretetből!
Most már vágyom arra, hogy melletted lehessek,
     hogy én is hordozhassam keresztedet, ami az enyém is!
Köszönöm, Uram, hogy az élet forgatagában
     akaratom ellenére mégis magadhoz vezettél!
Köszönöm, hogy felismerhettem benned az Üdvözítő Istent!
Köszönöm, hogy e találkozás által megváltoztattad az életemet!
Királyom, erősítsd meg lábamat,
     acélozd meg akaratomat,
          hogy méltó társad lehessek az úton!