2012.

Az elmúlt hét három napján gyermek fél-hetet tartottunk gyülekezetünkben, ahol kicsinyeink Jónás próféta könyvével ismerkedhettek meg. A jövő héten, szeptember 10-től Berekfürdőn egyházmegyék csendeshete lesz, ahol a kispróféták közül Jónással is foglalkozunk. Ismét közel került hozzám ez a könyv, és még inkább Jónás személye, személyisége, akiben úgy gondolom, hogy nagyon gyakran magunkra ismerhetünk.

A mű az egyetlen olyan prófétai könyv, mely tulajdonképpen egy prófétai küldetést tár elénk. A többi prófétai könyv ugyanis a próféták mondanivalóját láttatja, itt pedig láthatjuk egy prófétai küldetés teljességét, az elhívástól, a menekülésen keresztül, a küldetés betöltéséig. Mindez pedig nagyon emberi. E könyv főszereplőjén keresztül pedig egy olyan embert láttat velünk a mi Istenünk, akire minden korok embere, de különösen a XX-XXI. század embere hasonlít. Nézzünk tehát így Jónásra.

Talán mindannyian ismerjük a könyvet, ám néhány gondolat erejéig érdemes összefoglalni a történéseit: Isten elé eljutott Ninivének, az asszírok fővárosának az istentelensége és gonoszsága, ezért Isten elhatározta, hogy elpusztítja a várost. De kegyelme jeleként, utolsó lehetőségként Jónást a prófétát Ninivébe küldte, hogy megtérésre hívó szavát hirdesse, üzenetét közvetítse. Ninive ugyanis nagy városa volt Istennek, kerületét tekintve száz kilométer, lakosainak számáról pedig tudjuk, hogy 120000 gyermek élt a városban, akik nem tudtak különbséget tenni jobb és bal kezük között.(vitatott-lehet, hogy e létszám a teljes lakosságot jelenti, -akkor is sok embert )  Jónás azonban nem Ninivébe ment, hanem éppen az ellenkező irányba Társisba igyekezett, és a Jáfói kikötőbe ment, ahol hajóra szállt. Míg Ninive Jáfótól K-re található, a mai Irak területén, addig Tarsis Ny-ra feküdt, a mai Spanyolország területén. Vállalta a tengeri út minden veszedelmét, és kényelmetlenségét, csak Ninivébe ne kelljen mennie.

Vajon miért menekült Jónás?  A válasz egyfelől a vallási felsőbbrendűségében keresendő a zsidóságnak, amikor magukat többnek tartották, mint a körülöttük lakókat. Megvetették a pogányokat, kerülték a velük való érintkezés minden formáját. Élvezték a kiválasztottság minden jogát, de a kötelességeiket elhanyagolták. A zsidóságnak, ugyanis mint Isten választott népének, a többi nép felé küldetése lett volna. Hirdetniük kellett volna Isten nagyságát és fenségét, az Úr hatalmas tetteit. Missziót kellett volna folytatniuk a világ felé, amely éhezte és szomjúhozta Istent, és a zsidóság antimissziója ellenére is csatlakoztak sokan a zsidósághoz. Tehát Jónás tettének oka egyfelől a közgondolkodásban keresendő, másrészről félelmében. Mint említettem, Ninive Assziria fővárosa volt, annak a hatalmas katonanemzetnek, mely számos alkalommal okozta Izrael pusztulását. Ebben a városban egy prófétának Isten Igéjét hirdetni nem volt igazán biztonságos dolog.

Jónás azonban elszámította magát. Azt hitte, hogy Isten elől el lehet menekülni. Követte azt az ókorban elterjedt nézetet, mely szerint egy istenség hatalma csak tisztelőinek lakóhelyére korlátozódik. Jónás nem tudta, vagy ha tudta megfeledkezett arról, hogy minden ország Istené. Hogy az Úr, az egész teremtett mindenség ura, és előle nem lehet elfutni, elmenekülni. a 139. zsoltár csodálatosan vall erről:" Hova menjek a te lelked elől, és a te orcád elől hova fussak? Ha a mennybe hágok fel ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék: Ott is a te jobbkezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem. Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, A sötétség nem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan mint a világosság."

A hajó elvitorlázott Jónással a fedélzetén, a kikötőből, azonban nem sokkal később viharba került. Ez a vihar Isten közvetlen beavatkozása volt, hogy megállítsa a menekülő prófétát.

A menny és a föld, a teremtett mindenség ura a természetnek is ura, és képes elérni célját ilyen módon is. Ezt a gondolatot az egész Ószövetség képviseli. Amíg Jónás a hajó fenekére megy, és nyugodt lelkiismerettel elalszik, addig a hajósok kétségbeesetten küzdenek a viharral, majd imádkozni kezdenek. Bár idegen istenek imádói, és nem zsidók mégis a bajban, a veszedelemben első reakciójuk, első megnyilvánulásuk az imádság. Nem ismerik az igaz hitet, mégis jó érzékkel fogják fel egy láthatatlan hatalom iránti függőségüket. Hatalmas a kontraszt a két kép között:  alvó próféta, aki saját vétke miatt másokat is veszedelembe sodor, és az ügyben vétlen pogányok, akik leborulva imádkoznak. A lenézett és megvetett hitetlenek, származásukra nézve alsóbbrendűek magatartásukkal megszégyenítik Isten emberét, aki pedig milyen büszke származására! A kapitány felkelti az alvó prófétát, és felszólítja arra, hogy Istenhez kiáltson. Ez is milyen paradox helyzet! A pogánynak kell Isten szolgáját a saját feladatára emlékeztetni!

Miután a vihar nem csendesedett, sorsot vetettek. A sorsvetést Izraelben és más ókori-keleti országokban is használták bűnügyek felderítésénél, királyválasztásnál, vagyonelosztásban. Feltételezték, hogy isteni befolyás érvényesül a sorsvetésben. A sorsvetés eredményeként kiderül, hogy Jónás a bűnös. A pogány hajósok ismét emberségükről adnak számot, mert ahelyett, hogy a vétkest kidobnák a hajóból kérdezni kezdik cselekedeteiről. Jónás pedig megdöbbentő képmutatással igazhívőnek, és Isten emberének tünteti fel magát, amint éppen az Úr akarata ellen lázad és előle fut. Elterjedt nézet volt az Ókorban, hogy a bűnös személy kivetése megmentheti a hajót, Jónás átlátja, hogy miatta támadt a vihar és felajánlja magát. A hajósok azonban előbb mindent elkövetnek még így is, Jónás és a hajó megmentéséért, és miután látták, hogy erőfeszítéseiknek nincs eredménye, Jónás Istenéhez fohászkodtak és kidobták őt a hajóból. A vihar pedig megszűnt. A hajósok pedig látva ezt, leborultak és imádták istent, nem a saját isteneiket, hanem az egyetlen igaz Istent. Csodálatos példáját látjuk itt annak, hogy Isten még az Ő engedetlen szolgájának életét is felhasználja, hogy Jónás menekülése által idegen népeket az Ő imádatára elvezessen.

A történet folytatását ismerjük: Isten nem hagyta prófétáját elveszni, hanem egy nagy halat küldött megmentésére, és addig tartja emberét a hal gyomrában, amíg az késznek nem mutatkozik küldetése teljesítésére.

Igehirdetésem elején már említettem, hogy Jónás történetéből az ember érdekel most elsősorban bennünket, hiszen e fejezet alapján is kibontakozik Jónás személyiségén keresztül az emberi természet ellentmondásos volta. Láthatjuk benne az emberi természetben rejlő ambivalenciát: az Istenhez közelítő vallásos hajlamot, és a konkrét ügyekben jelentkező távolodást, menekülést, rugódozást.

Láthatjuk benne azt, amit Ady így fogalmazott meg: " hiszek hitetlenül Istenben". Láthatjuk benne magunkat is, amikor olyan gyakran az Istentől Jézus Krisztusban nyert kijelentés birtokában is, személyes istenélmények után is, gyakran szándékosan más irányba megyünk, mint amire elhívatásunk kötelezne.

Szintén lelepleződünk, abban is amikor nem a mi keresztyén voltunkhoz méltó módon élünk: amikor szűkkeblűek vagyunk, amikor gyűlölködünk mások iránt, amikor megvetéssel fordulunk el a mi felebarátainktól.

Nem csoda az sem, hogy a világ fiai megvetéssel fordulnak el minden korok ilyen embereitől, amikor lelepleződik kicsinységük.

A csodálatos azonban az, hogy Isten nem mond le az ő kiválasztottairól. Nem mondott le Jónásról, és nem mond le rólunk sem, bármennyire is nem vagyunk méltók az Ő szolgálatára. Kiválasztottait soha nem engedte és nem engedi el, és a legmeglepőbb módokon tudja őket kényszeríteni akaratának cselekvésére. Jónás drámai küzdelemben, kiválasztás és elvettetés után válik isten igazi szolgájává. Mózes küldetése a fáraóhoz, Pál apostol damaszkuszi úti élménye azt mutatják, hogy Isten erős akaratával szemben hiábavaló az ellenszegülés. Istennek célja van a mi életünkkel, és minden menekülésünk ellenére is véghez viszi az Ő akaratát.

Adja meg a mi élő Istenünk, hogy átlássuk mindezt, és nagy költőnk Babits szavaival mondhassuk el: "Most már tudom, hogy nincs mód futni Tőled, mert ki nem akar szenvedni , az kétszer szenved." Ámen 

Juhász András