2012.

Az elkövetkező napokban Bibliaolvasó Kalauzunk vezetését követve fogjuk olvasni ezt az egyáltalán nem könnyű evangéliumi történetet, amely két nagyon szomorú tényre mutat rá. Mindenek előtt rámutat arra, hogy vannak olyan emberek, akik Jézust elutasítják. Elutasítják Őt, aki szeretettel fordul mindenkihez, Őt, aki a megváltást hozta el, Őt, aki soha nem utasít el egy embert sem. És rámutat a tanítványok hitének, szeretetének hiányosságaira, amely dolog legalább ennyire elszomorító tény. Ma, istentiszteletünkön e két elszomorító, ma is hihetetlenül aktuális tényről szeretnék szólni, úgy, hogy Isten Igéjének tükrébe nézve elszomorodva fogjuk meglátni, milyen sokszor ugyanez a magatartás jellemez bennünket is, Krisztus ma élő követőit, tanítványait.

A felsős hittanosokkal a tanítványokról tanulunk együtt  szeptember óta. Az evangéliumokban többször is szerepel a 12 tanítvány neve, szépen felsorolva egymásután. A hittanosok is megtanulják ezt a sort, kis versbe szedve, hogy Péter volt az első, kit követett András és így tovább.

Néhány tanítványnak van úgynevezett mellékneve is megemlítve. Júdás az Iskariótes- azaz Karióti férfi, Simon a zélóta, ami arra utal,  hogy buzgó szabadságharcos volt. Jakabot és Jánost pedig Márk evangéliuma úgy emlegeti, mint a mennydörgés fiait. Nem tudjuk pontosan, hogy mit akart a szentíró ezzel kifejezni, de sokan úgy vélik, hogy éppen ez az Ige, amit hallhattunk Lukács evangéliumából, ez adja meg a magyarázatot.

1. Krisztust és tanítványait vándorútjuk során az egyik faluban nem fogadják be. Nem tudjuk, hogy a falu lakóinak erre mi okuk lehetett, bár Lukács evangélista megjegyzi, hogy samaritánus falun mentek éppen keresztül. A samaritánusok és a zsidók között ekkor már több évszázada ellentét volt, a hívő zsidók lenézték a samáriaiakat, ők pedig ahogy tudtak, úgy válaszoltak erre a kitaszító magatartásra. Talán egy ilyen magatartásnak lehetünk tanúi ebben a történetben, ahol a samáriai falu lakói a zsidót látták Jézusban és tanítványaiban. Nem érdekelte őket, hogy kik érkeznek, egy dolog  volt amely látásukat elhomályosította: az érkező zsidó, azaz rossz ember, azaz ellenség!

Előítélet, amely akkor és azóta is jellemez bennünket embereket! Olyan sokszor általánosítunk, megvannak az elképzelések arról, hogy ki milyen, és a kliséket előszeretettel alkalmazzuk. Az elmúlt napokban hallottam egy ezzel kapcsolatos elszomorító történetet. Egy gyermektelen házaspár elhatározta, hogy örökbe fogad egy gyermeket. Egy cigány kisfiút kaptak nevelőszülőként, akit nagy-nagy szeretettel neveltek. A gyermek már iskolás, és az osztályában elloptak valamit az egyik héten. A tanárnő, amikor egy héttel később tudomást szerzett a lopásról, behívatta a szülőket, hogy beszéljen velük. A szülők gyanútlanul bementek, a tanárnő pedig elmondta, hogy az ő általuk nevelt gyermek lopott. A szülők elszomorodva mondták a tanárnőnek, hogy a gyermek 10 napja kórházban van….Igen, testvérek ilyenek vagyunk. Nagyon sokszor megvannak az elképzeléseink a másik emberről, bőrszíne alapján, származása alapján, szülei alapján, - milyen gyakran mondjuk: nem esik messze az alma a fájától, és hogy örülünk, ha igazolva látjuk a régi bölcsességet - megvannak a kliséink más népekről, nemzetekről, és általánosítgatásunkkal oly sokszor tönkretesszük kapcsolatainkat. Gondoljunk Jézus példázatára, az irgalmas samaritánusról, amely arra mutat rá, hogy az ember szívében lévő istentől kapott szeretet képes arra, hogy legyőzze még az előítéleteket is, és ez által sebeket gyógyít ember és ember, nép és nép közt! Könyörögjünk azért, hogy minket is előítélet mentes szeretet jellemezzen, tudjunk így, azaz valóban SZERETNI!

Amint igehirdetésem elején mondtam, ma is sok ember marad távol Jézustól, mert nem tudja, vagy nem akarja Őt befogadni. Vajon miért?

Sokak nem ilyen megváltót várnak, nem egy egész földi életében szenvedő, kereszten nyomorultul kivégzett megváltót, hanem egy győzedelmes messiást! Mennyivel könnyebb egy látszólag sikeres, győzedelmes valakit követni, és mennyire nehéz az Úr szenvedő szolgáját!

Mások azzal nem tudnak mit kezdeni, hogy nem tudunk a megváltásunkhoz azon kívül, hogy elfogadjuk a kegyelmet semmit hozzátenni, mert Isten már mindent megtett Jézusban, már mindent elvégzett! Nem tudjuk megváltani magunkat, egyedül Isten kegyelme az, amely által életünk és üdvösségünk van!

Ismét másokat az tart távol Jézus befogadásától, hogy annak következménye lenne az életükre nézve. Megváltozik az ember élete, ha valóban a szívébe fogadja Jézust! Egy fiatalember azt mondta, hogy nem akarom követni Jézust, mert akkor abba kellene hagynom az ivást, és azzal kilógnék az évfolyamtársak közül. Sokan félnek a változástól, és ez tartja őket távol.

Számtalan ok van tehát ma is, ami embereket Jézus befogadásától távol tart. Ha esetleg magunkra ismertünk, nem késő változnunk, ha a környezetünkben élő emberek arca jelent meg előttünk, akkor az arra mutat, hogy ők reánk bízattak! Imádságban hordozzuk őket, napról-napra Isten felé emelve őket!

2. A történet folytatásában, az elutasítás miatt, a két felháborodott tanítvány, Jakab és János egyből azt kérdezi a Mestertől, hogy akarod-e, hogy tűz szálljon le az égből és megeméssze ezeket?

Persze Jézus lehűti az indulatokat és azt mondja, hogy nem, "nem tudjátok minémű lélek van bennetek"?

Az ige hallgatója vagy olvasója pedig elgondolkodik ezen a történeten. Két tanítvány, akiket Krisztus választott ki, akiket a legbelső tanítványi kör tagjává tett, akiket már évek óta tanít a szeretetre, a jóságra, akik látták azt, hogy Ő igazán gyógyító Ura Ő az embereknek, ez a két tanítvány most pusztítani akar. Nem is egy valakit, hanem egy teljes falut, és azonnal.

Illés prófétára hivatkoztak, aki egyszer megtett hasonlót. amikor Ahazjá király erővel megához akarta vitetni katonáival.

Sőt maga Isten is így pusztította el Sodomát és Gomorát a két velejéig romlott várost. Igen ám de Illés életére törtek akkor a katonák, akik egy istentelen király szolgálatában voltak. Sodomából pedig az igazakat kimentette az Úr, Lótot és az övéit, sőt azt mondta Ábrahámnak, hogy ha lesz öt igaz ember abban a városban megkegyelmez az egésznek. De nem volt annyi!

Jézus Krisztus maga volt a szeretet, a kegyelem, és erre tanította az övéit. Az az Úr, aki le tudta csendesíteni a háborgó tengert, aki vakoknak látásukat vissza tudta adni, csodálatos módon ötezer embernek enni adott, soha nem élt vissza az Ő mennyei hatalmával, amit az Atyától kapott.

Minden szava, minden csodatétele az emberek javát szolgálta. És most ez a két meggondolatlan, hirtelen természetű, lobbanékony tanítvány azt kérdezi Tőle, hogy akarod-e, hogy tűzzel elpusztítsuk ezt a falut, mert nem adtak szállást nekünk?

Hát ennyit tanultak volna csak Jézustól? Ennyire eluralkodhat bennük a rossz, gonosz indulat? Ennyire nem gondoltak bele a valós következményekbe?

Nem tudjuk, hogy valóban megtudták volna e tenni ezt a tanítványok. Az biztos, hogy mikor Jézus kiküldte őket kettesével gyógyítani, prédikálni, akkor ők is tudtak csodákat és jeleket véghezvinni. Hatalmat kaptak bizonyos dolgokra.  Azt mondták visszatérve: „Uram, még az ördögök is engedelmeskedtek nekünk, a te nevedre!”

Sőt pünkösd után is, gondoljunk csak arra mikor Péter és János meggyógyították a jeruzsálemi templom kapujában ülő béna embert, amikor Anániás és Safira hazugságuk miatt életükkel fizetnek.

Nem is ez a fontos, hanem az, hogy az akarat. A szándék megvolt bennük arra, hogy elpusztítsák teremtménytársaikat.

Sok kérdést vet fel tehát ez a történet kedves testvérek. Mégis, ne a múltba tekintsünk, és ott keressünk válaszokat, hanem fordítsuk most a tekintetünket Krisztus mai tanítványaira, azaz sajátmagunkra!

Őszinte önvizsgálat nyomán bizony megállapíthatjuk, hogy bennünk is mennyi gonosz indulat, mennyi gyűlölködés, harag, feszültség a másik ember ellen tud összegyűlni, amiket néha mi is kiárasztanánk legszívesebben. Sőt, olykor meg is tesszük.

Szavaink gyűlöletet, cinizmust, a másik emberben keserűséget okozva ostorként csapódnak le. És még sokszor büszkék is vagyunk magunkra, mint a két tanítvány: „Mennyire jól megmondtuk a másiknak azt, amit gondoltunk, éreztünk vele kapcsolatban”. Keresztyén lelkületünkhöz méltatlanul, az isteni szeretetre nem tekintve sebet ejtünk másokon, bántunk és pusztítunk szóval, tettel, gondolattal egyaránt.

Nekünk is szól Jézus szava: "Nem tudjátok minémű lélek van bennetek." Aki Istened Igéjét hallgatod, aki dicséreteket énekelsz neki, aki imádkozol áldásáért, azért, hogy legyen gondviselőd neked és szeretteidnek, aki hálát adsz neki,  minémű lélektől vezettetve bántasz meg mást, ontasz ki a szívedből haragot?

Szeresd  felebarátodat, mint magadat - tanítja Jézus, és annyira messze tud ettől a parancsolattól kerülni az ember olykor.

Mint akkor a két tanítvány. Akkor, Jakab és János tüzet akartak bocsátani az égből, és erre mondta nekik Jézus: nem tudjátok minémű lélek van bennetek.

Van egy csodálatos párhuzam a Szentírásban, egy másik történet, amit szintén Lukács evangélista beszél el nekünk, hiszen ő írta az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvet is, ez pedig a pünkösdi történet. Hiszen akkor is Lélek szállt a tanítványokra, tüzes nyelvek szálltak reájuk az égből.

Micsoda különbség mégis! Isten Szentlelke, melynek tüze lángra lobbantotta a szíveket a szeretetre, nem gonosz lélek, mely házakat akart megégetni. A Szentlélek tüze, amely Krisztusban az örök életről tett bizonyságot, nem pusztításról. A hitre tudta vezetni az embereket, nem gyűlöletre.

Minémű lélek volt tényleg a két tanítvány haragos indulata mögött, és minémű Lélek, mikor gyógyítottak, prédikáltak. Ugyanazok! Ugyanaz a János, aki azt mondta Péterrel együtt a betegnek, hogy "Nézz mireánk!" hadd gyógyítsunk meg Jézus nevében, a Szentlélek tüze által – aki megbátorított bennünket. Ezt mondatta velük a Szentlélek. De ugyanez a János mondta Jézusnak, Igénkben, hogy "akarod-e, hogy tűz szálljon alá az égből, és eméssze meg ezeket."

Íme testvérek még egy Krisztus-tanítványban, egy Krisztus követőben, azaz egy keresztyén emberben is ott lehet ez a kétféle lélek. A pusztító gyűlölködő, és az áldott munkát végző, szerető Szentlélek.

"Gyümölcséről ismerszik meg a fa, mondja Jézus az őt követőknek. Nem mindegy, hogy általunk az emberek milyen gyümölcsöt látnak, milyen lelket tudunk mi megmutatni. A szeretetét, a Szentlélek tüzét, vagy a gyűlölködő, indulatos gonosz lélek emésztő tüzét.

Sajnos nem csupán a Szentlélek van ott ma sem a szívekben. Mikor látjuk az Ő áldott munkáját, ami reményt ad, vígasztal, gyülekezetet tart egybe, erőt ad, és látjuk emellett az emberekből kiáramló rossz indulatokat, meggondolatlan mondatokat, alantas szándékokat, hát nagy az ellentét.

Életnek és halálnak az ellentéte ez, még ha először nem is tudatosul bennünk. Minden, ami a rossztól jön azért jön, hogy pusztítson, azt is akit eltalál, de azt is akitől jön, hiszen magunkat is pusztítjuk indulatainkkal.

Imádkozzunk azért kedves Testvérek, hogy a mi lelkünkben mindig a Szentlélek áldott tüze munkálkodjék. Ne engedjünk teret életünkben a gonosznak! A bűn az ajtó előtt leselkedik és reánk van vágyódása, de mi uralkodjunk rajta!  Ez az ami megtarthat és gazdagíthat bennünket. Kerüljük el, hogy a gonosz lélek csapdájába jussunk.

Ez csak úgy lehet, ha Krisztus minél inkább szívünkbe zárjuk, imádsággal kérjük, hogy tartson minket maga mellett, és tiszta szívvel, Őt akarjuk követni.

Tegyük ezt azért, hogy ne mérgezzük soha mások életét, így ragyogtatva fel a mi Istenünknek szeretetét az emberek felé! Ámen

Juhász András