2012.

Szeretett Testvéreim!

Egy csodálatos, és mondhatom, nagyon áldott gyermekhéten vagyunk túl, ahol a gyermekek létszáma 30 és 50 között változott. Énekeltünk sokat, tanulmányoztuk a gyermekeket a Bibliában. Volt szó Izmáelről, Mózesről, Sámuelről. Miután elénk került mai Igénk, levontuk a következtetést, hogy bizony Jézusnak még a gyermekek is fontosak!  Öröm volt szívünknek, amikor azt hallottuk, hogy a gyermekek egy szívvel, és egy lélekkel mondták hangosan: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket”!

Ezt az Igét szeretném ma a Testvérek szívére helyezni, mert úgy gondolom: fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy milyen Istenünk is van nekünk! Olyan Istenünk, akinek nincsenek fogadóórái; nem kell Hozzá bejelentkezni; soha nem fáradt, ha az övéiről van szó; és végül, de nem utolsó sorban: Neki nem számít, hogy felnőtt, vagy gyermek; egészséges vagy beteg; szegény vagy gazdag. Ő szerető Isten, akinek egyformán minden teremtménye érték!

Történetünkben azt látjuk, hogy miközben Jézus tanítja a sokaságot, édesanyák jelennek meg, hogy gyermekeiket áldja meg. Milyen szép gondolat! Jézus áldását kérik, mert Őhozzá akarnak tartozni, és akarják, hogy gyermekeik részesüljenek a jóban. Milyen szép momentum ez, amikor azt látjuk, hogy a szülőknek fontos hitre nevelni gyermekeiket!

A tanítványok azonban ezt nem nézték jó szemmel. A szülőkre szóltak; figyelmeztették őket; és kis híján el is küldték őket a Mestertől. Jézus azonban megharagudott. Hamar rövidre zárta a problémát. Ennyit mondott: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.” Meglepődhettek a tanítványok, és bizonyára el is szégyellték magukat. A Bibliamagyarázók úgy vélik, hogy a tanítványok azért utasították el őket, mert azt gondolták, hogy eléggé kimerült, és fáradt a Mester. Nem akarták még „ezzel” is terhelni.

Milyen kicsinyesek! Szinte minden percüket Jézus mellett töltötték; ismerték csodáit; lelkületét; és tudták, sőt érezték is, hogy mennyire szereti az övéit! Kímélni akarták azt a Mestert, aki azért jött, hogy élő víz; az életnek kenyere; betegeknek gyógyítója; és a bűnösöknek megmentője legyen! Micsoda szeretet! A tanítványok kicsinyhitűségére utalhat Jézus bölcselete: „mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.”

Tegyük most fel a kérdést: mert milyenek is a kisgyermekek? Tiszta szívűek; ragaszkodóak; nagy lelkesedéssel képesek hinni, szinte mindenben! A kisgyermek elhiszi, hogy van tőle nagyobb hatalom, aki megőrzi, óvja, gondozza, tanítja, megfeddi, és szereti őt. Gondolhatunk itt a szülőkre is, akikkel minden nap találkoznak, de gondolhatunk arra is, hogy a hittan órák alkalmával megismernek Valakit, aki teremtette őket; gondot visel rájuk, és szereti őket feltétel nélkül!

Szeretett Testvéreim! De jó lenne, ha mi is ilyen gyermeki hittel tudnánk a mi mennyei Atyánkhoz fordulni! Olyan hittel, amely nem érdekből születik; amely nem elvárásokkal rukkol elő; amely nem bizonytalanít el minket, amikor próbatételt kapunk…olyan hittel, amely tiszta és őszinte!

Észrevettem már én is magamon, hogy amikor a problémák tornyosulnak a fejem fölött, olyan hamar elbizonytalanodom, és könnyen kérdőre vonom az én mennyei Atyámat… „Nagy” keresztyénségemben, ilyen helyzetekben mégis felteszem magamnak a kérdést, hogy van ennek így értelme? Meg tudom csinálni? Egyedül képes leszek rá? Aztán megszégyenülve csendesedek el, és azt kérdezem: miért kellene egyedül küzdeni? Miért ne tudnánk ketten végig csinálni? Miért ne lenne értelme a gyötrődésnek, és a nehézségeknek, ha ezzel Isten csak erősíteni akar engem, és azt akarja, hogy valóságosan átéljem: „amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős”?!

Ha ebből a szemszögből közelítjük meg Jézus mondatát, bizony azt kell, hogy mondjam: hála Istennek, hogy csak olyanok mehetnek be az Isten országába, mint a kisgyermekek! Nekünk is van még mit tanulni; van még csiszolni való a hitünkön, hogy az tiszta, őszinte és ragaszkodó lehessen! Van értelme újra és újra átértékelni a dolgainkat, hiszen nem vagyunk egyedül! Isten, az Ő szeretete és kegyelme által késszé tesz bennünket arra, hogy olyanokká váljunk, mint azok a kisgyermekek ott, a szülők és tanítványok körül!

A gyerekhéten sok élményben volt részük az apróságoknak, és biztos vagyok benne, hogy ha bárki megkérdezné tőlük, hogy mi volt a legjobb program, nem feltétlenül a bibliai tanítás lenne az első helyen. Nem baj. Gyermekek. Őket még más foglalja le; ők még más dolgok iránt érdeklődnek. DE: egész héten úgy voltunk együtt, hogy közösen imádkoztunk; hallottuk az evangéliumot, az Ige magjait és biztos, hogy amikor annak eljön az ideje, ezek a magok gyümölcstermők lesznek! J Lehet, hogy ők még nem értik, hogy mit jelent: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy”! De tudják az éneket; tudják, hogy ezek Isten szavai hozzánk, emberekhez – felnőttekhez és gyermekekhez – és ez az élmény végig kíséri őket egész életük során!

Ézsaiás próféta is leírja ezt a kiválasztottságot, így fogalmaz: „Már anyám méhében elhívott engem az Úr, születésemtől fogva emlékezetben tartja nevem.” (49, 1). Azt mondja az Úr: „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad.” (49, 15).

Tudjuk, hogy Ézsaiás az Ószövetség nagy prófétája, aki ír a szenvedő Krisztus képéről, és bíztatja a népet a fogság közepette is. Tudjuk, hogy őt nagy dolgokra hívta el Isten, de minket is megformált anyánk méhében, és szánta nekünk az életet, minket is elhívott: elhívott, hogy követői és szolgái legyünk; és elhívott mindannyiunkat egy új életre! Micsoda örömhír ez, szeretett Testvérek!

Óriási szerepünk van azzal, hogy Isten népe vagyunk!

- erősítenünk kell magunkban, hogy életre hívott minket a Szentháromság Isten

- csiszolnunk kell hitünkön, hogy aggódó, kicsinyes, és bizalmatlan hitünk megtisztuljon és elmélyedjen

- hirdetnünk kell nekünk is az evangéliumot, bizonyságot kell tennünk az Ő 3X szent nevéről, hiszen maga Jézus mondja: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28, 19)

Kedves Testvérek! Valójában mi is gyermekek vagyunk! Isten gyermekei! Gyermekek, akik gyakran elbuknak; rosszul szólnak; gonoszat cselekszenek; helytelenül döntenek, mégsem fordul el tőlünk Atyánk! Éppen ezért, ne legyünk olyanok, mint a tanítványok ebben a történetben, hogy nem visszük Jézus elé gondjainkat, aggodalmainkat, fájdalmainkat – gondolván, hogy biztosan fáradt, - hanem merjünk Elé állni, leplezetlen őszinteséggel, bizakodva és hittel!

Legyen áldott a Szentháromság Isten, aki elkészíti az Igei alkalmakat felnőttnek és gyermeknek egyaránt; aki nem szűnik meg gondot viselni rólunk, és akinek olyan fontosak vagyunk, hogy szavaival is terelget bennünket az új élet, az Isten Országa felé! Övé legyen a dicsőség, tisztelet és hatalom, örökkön örökké! Ámen.  

Lovász Adrienn