2012.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az egész lakott föld az olimpia lázában ég, péntek este óta, mióta Londonban fellobbant az olimpiai láng.

A 30. újkori olimpiai játékok minden eddiginél nagyobb figyelemnek örvendenek, nem azért, mintha eddig az embereket a nemes küzdelem, a sport, vagy ahogy egyesek mondják „a világ legnagyszerűbb mellékes dolga” hidegen hagyta volna, hanem pusztán azért, mert a világ a kommunikáció hihetetlen mértékű fejlődésével még inkább összement, még hamarabb jutnak el hozzánk a hírek az internet a mobiltelefonok a televízió világában.

Végignézve a megnyitó programját, több megmosolyogtató, és több megható dologgal találkoztam a TV képernyője előtt. Volt a megnyitónak egy momentuma, amely pedig egyenesen hitvallás volt a számomra: amikor a világhírű angol énekesnő elénekelte a „Maradj velem!” kezdetű éneket, amely 511. dicsérete énekeskönyvünknek, és amely ének tisztán, egyértelműen vallja meg a Krisztus Jézusba vetett hitet. Megdöbbentő volt az a csend, amely az Olimpiai Stadionban szinte tapintható volt. Bár, ha az ének szövegébe belegondolunk: „Maradj velem, mert mindjárt este van, nő a sötét, ó el ne hagyj Uram, vagy az utolsó vers: húnyó szemembe vésd keresztedet, ködöt foszlatva láttasd szent eged, föld árnya fut, menny fénye megjelen, halálban is Te légy Uram velem!” – megértjük a több mint 60.000 ember elcsendesedésének okát. Csodálatos bizonyságtétel volt, imádkozzunk azért, hogy minél több ember hitvallása, bizonyságtétele legyen ez a szép Krisztus-himnusz.

A mai alkalomunkon égjünk mi is kicsit az olimpia lázában, a sport szeretetében, és keressük, hogy mi az, amit Istenünk ezen az egyetlen igeversen keresztül, amely igevers az ókori olimpiákra, sportéletbe visz el bennünket a szívünkre akar helyezni!

Három képet találunk ebben az egységben, amelynek egy versét helyeztem szívetekre, amelyek kifejezik a keresztyéni élet lényegét. Mindhárom kép az élet különböző területeiről vett kép, olyan képek, amelyek annyira egyszerűek, hogy mindenki számára érthetőek.

Mindhárom kép – bár teljesen más oldalról világítja meg a keresztyéni létet – egyezik abban, hogy a keresztyéni létformát elválaszthatatlannak tartja a küzdelemtől. Ahogy egy volt tanárunk mondta a teológián: a keresztyén élet nem virágos réten való andalgás. Akkor még nem is gondoltuk, hogy mennyire igaza van, sőt, mosolyogtunk is rajta, egy kicsit túllihegettnek érezve e mondatot. Pedig, az Isten Igéje is erről szól: keresztyéni létünk küzdelem.

Ma, a három kép közül a sportoló képét szeretném kicsit kibontani, keresve, hogy mire akar minket Urunk tanítani a képen keresztül!

A páli levelekben több, a sporttal kapcsolatos kép, kifejezés is elénk kerül. Szakszavakat találunk az atlétika, de a birkózás, sőt, mint a Korinthusi levélből kiderült, még az ökölvívás világából is.

Sőt, nagyon érdekes, de az egyik görög szó, amelyet a bűnre használt az ókori görög ember, is a sport világába visz el bennünket, mégpedig az íjászathoz: azt jelenti tükörfordításban a bűn szó, hogy elvéteni a célt!

A felolvasott hosszabb igeszakaszban az első Korinthusi levélben található sportpálya szó görögül pedig így hangzik: sztadion. Ugye ismerős a szó? Ez a szó egyben egy hosszmérték volt, 185 méternek felelt meg, de Pál apostol korára már a pálya mellé épített többszintes lelátókat is jelentette, amelyeken több tízezer ember is elfért. Találkozunk, nem csak Pálnál a győzteseknek kijáró koszorúval is!

Pál apostol  hihetetlen műveltségű embere volt korának, több nyelven beszélt,ismerte a zsidó hitvilágot, de ismerte a görög kultúrát, filozófiát  is, mivel egy hellenista városban nőtt fel. A sporttal kapcsolatos szavak helyes használata pedig azt bizonyítja, hogy a sportban is járatos ember volt! Korinthus adott ebben az időben otthont az úgynevezett iszthmoszi játékoknak, amely játékok az olimpiára hasonlítottak. Korinthusban Pál találkozott a játékokkal, talán részt is vett rajtuk nézőként!

A felolvasott igerészekben pedig a sportpályán küzdő sportoló képét hasonlítja Pál a keresztyéni létformához.

Mi derül ki a sportból vett képekből, mi az amit tanulhatunk belőle, a kultúrtörténeti vonatkozásokon túl?

Mivel jár a sportoló élete? Olvastam két olimpikon úszócsillagunk önéletrajzi írásait, amely a különböző korok, társadalmi berendezkedés miatt sok mindenben eltért, de egy dologban mindkettő megegyezett: Egérke és Székely Éva is arról írt, hogy hihetetlen mennyiségű edzésmunka áll mögöttük, minden nap, és a sportban való sikerek egyik kulcsa a lemondás. Lemondás és kitartás. Az én háttérbe szorítása egy nagy célért: azért, hogy győzelmet arassak. Székely Éva írt arról, hogy a rommá lőtt Pesten keresztül naponta, hóban és fagyban is kijárt a Margit-szigeti uszodába, és a hosszakat órákon keresztül, megállás nélkül úszta, a sokszor jéghideg vízben, a fordulóknál a medence érdes falához érve sokszor kisebesedett az ujja vége. De, ehhez volt szükség ahhoz, hogy Helsinkiben a dobogó legfelső fokára állhasson, és a Magyar Himnuszt, ahogy arról kislányként álmodott, az ő tiszteletére játsszák el!

Pál még egy adalékot ad mindehhez: a szabályos küzdelemre hívja fel a figyelmet.

Szabályos küzdelem! Már az olimpia megnyitója előtti sajtótájékoztatón is kiderült, hogy sportolókat zártak ki, még a verseny megkezdése előtt, mert doppingvétséget követtek el, azaz nem a szabályoknak megfelelően készülődtek a küzdelemre! Szomorú, de szinte már iparág épült doppingszerek készítésére, és a doppingszerek készítői mindig egy lépéssel a hatóságok előtt járnak, árnyékot vetve ezzel a tisztességesen küzdőkre, sőt magára a küzdelemre is!

Pál nagyon jól látja, azt amit mi is tudunk, és elméletileg az élsportolók is tudnak: a versenyzés, a sportpálya kivételes erőkifejtést igényel a sportolótól, de ez még nem elég, ha a küzdelem nem a szabályoknak megfelelően zajlik, akkor az egésznek semmi értelme: a sportoló nem nyeri el díját-jutalmát. A szó, amelyet Pál használ, a szabályszerű küzdelem, szó szerinti tükörfordításban azt jelenti: törvények szerint. Úgy, ahogy a törvények előírják. Úgy kell tehát küzdenie a sportolónak, a sportpályán, hogy az a szabályoknak mindenben megfeleljen!

Ha mindezeket, az eredetileg sportban előforduló fogalmakat, a sportoló, a sportpálya képét a keresztyéni élethez akarjuk hasonlítani, abból több minden következik:

1.Mindenek előtt, ahogy arról igehirdetésem elején beszéltem, a keresztyéni lét küzdelemmel jár! Küzdelemmel sokszor a világgal szemben, amely világ le akar húzni, magába akar szippantani bennünket. De, még inkább magunkkal van küzdelmünk. Harcunk van ó-emberünk ellen! Hogy is olvastam a hosszabb igeszakaszban? Megsanyargatom testemet, szolgává teszem! Azaz, nem én akarok testem, testi örömek, vágyak, óhajok rabszolgája lenni, hanem testemet teszem szolgává! Egy ügy, a Krisztus ügyének szolgájává! Ha kell, lemondások, ha kell énem háttérbe szorítása által!

2. Előfordulhat, ugyanis, hogy le kell mondanunk valamiről, ami akadályoz bennünket a futásban, a küzdelemben. Előfordulhat, hogy a kitűzött cél elérése nagy önfegyelmet követel meg tőlünk.

3.És még ráadásul, nem elég, ha megfutjuk életpályánkat e földön, a minőség is nagyon fontos. Hogyan tartottuk magunkat azokhoz a szabályokhoz, amelyeket Isten a mi védelmünkre, az embertárs életének, vagy életminőségének védelmére adott. A cél nem szentesíti az eszközeinket, bármennyire is könnyebb lenne így a harc. Nem lehet az, hogy a hit nemes harca, a szabályszerű küzdelem helyett egyszerű adok-kapokká silányuljon!

Hogy néz ez ki a gyakorlatban? Úgy, hogy a szabályszerű, törvények szerinti életre törekszünk! A keresztyén ember nehezebb helyzetben van, mint a világ szerint élő ember, mert míg a világ szerint élő ember a világi törvényekhez köteles igazítani életét, mi az Isten törvényének is engedelmességgel tartozunk! De, az erőt is ehhez kapjuk! A teljesség igénye nélkül, most csupán három életterületen szeretnék rávilágítani arra, hogy mit jelent az Isten törvényeit komolyan vevő élet!

Talán mindannyian ismerjük, hiszen találkoztunk a gyakorlattal, hogy valamit szeretnénk felújíttatni, vagy egy szolgáltatást igénybe vennénk. Az egyik első kérdés, amely elhangzik felénk: „Számla kell róla?” Mennyivel könnyebb lenne rávágni, hogy nem, hiszen akkor az ÁFA-t megspóroljuk, kicsit ügyeskedve, és a magas adók miatt még kárpótolva is érezzük magunkat! De, Isten törvényével ez nem fér össze! A szabályszerű küzdelemmel nem egyeztethető össze ez, hiszen tulajdonképpen lopunk, ellopjuk az adót!

Mennyivel könnyebb lenne beállni a sorba, akkor, amikor valakit szidnak, valami rossz-gonosz tettéért! Talán igaza is van annak, aki így szól, talán elkövette azt a gazságot az illető, akit szidnak! Isten országa törvényeivel azonban ez nem egyeztethető össze! Joó Sándorral, a nagy igehirdetővel kapcsolatban mesélték el, hogy egy hivatalos gyűlésen valakit nagyon szidtak, és mindenkinek állást kellett, névsor szerint foglalnia az ügyben. Mindenki elmarasztalta az illetőt, mire Joó Sándorhoz került a szó. A lelkész ezt mondta: „Valaki kimaradt a sorból, van előttem még valaki. J, mint JÉZUS! Az Ő véleményét még nem kérdeztük!” Az ügyet azonnal lezárták…Isten országának megfellebbezhetetlen törvénye szerint ugyanis nem a mi dolgunk az ítélet!

Milyen egyszerű lenne legyinteni a hajléktalanokra, és részvéttelenül elmenni problémájuk mellett. Talán igazunk is lenne, hiszen sokan közülük nem is akarnak ebből a lehetetlen életformából szabadulni, mert így kényelmes nekik! De, Jézus arra tanít, hogy amennyivel egynek enni adunk, egynek inni adunk, egy rászorulón segítünk, vele teszünk jót! Ha nem ezt tesszük, vétkezünk a szeretet parancsa ellen!

Tehát az üdvösség elnyeréséhez nem elég a szimpla részvétel, hanem szükséges a szabályszerű részvétel, Isten törvényének elfogadása, a betartására való igyekezet, a Krisztushoz méltó élet.

És, vajon megéri mindez?

Önfegyelmet gyakorolnunk, egy fegyelmezetlen világban, lemondanunk valamiről egy olyan közegben, ahol mindenki csak magának halmoz?  És megéri szabályszerűen küzdenünk, ott, ahol minden azt diktálja, hogy semmi nem fontos csak a győzelem, akár a szabályokon, akár másokon is átgázolva?

Igen szeretett testvéreim, megéri! Mert, míg az olimpiák hősei, a sportolók olyan koszorúért küzdenek, amely elhervad, gondoljuk meg az ókor olimpiai bajnokai közül akár egyet is meg tudunk említeni név szerint? Elhervadtak a koszorúk, a hírnév megkopott, emlékük már csak a múlt! Mi azonban hervadhatatlan koszorúért küzdünk, olyan koszorúért, amely örökké megmarad: az örök életért! És, ez a jutalom, olyan jutalom, amelyért minden hátratételt, minden önfegyelmet, minden lemondást érdemes vállalnunk. Ámen

Juhász András