2012.

 

Ezen a délelőttön két példázat szólít meg bennünket, a szántóföldben elrejtett kincs és az igazgyöngyöt kutató kereskedő példázata. Érdemes a két példázatot párhuzamosan egymás mellé állítani, mert a két példázat nagyon sok rokon vonást mutat.

 

Mindkét példázat középpontjában valamiféle KINCS van, az egyikben egy soha nem látott nagyértékű gyöngy, a másikban egy mesés kincs, amit tulajdonosa a szántóföldben rejtett el.

 

1.A szántóföldben elrejtett kincs példázatát nagyon pontosan értette a kor embere. Nem voltak bankok, széfek, trezorok ahova a pénzt biztonságban el lehetett helyezni, így a tulajdonos sok alkalommal háborús vagy nehéz időkben elásta egy csak általa ismert helyen a kincset. Sok alkalommal előfordult, hogy a tulajdonos váratlanul meghalva magával vitte titkát a sírba, és a kincs hollétét akár hosszú évszázadokon keresztül is a feledés homálya fedte.  A régészet nagyon sok komoly leletet köszönhet ennek az ősi, ösztönös vagy éppen tudatos emberi magatartásnak!

 

A példázatban azonban nem régészek, hanem egy földműves, aki bérleményként dolgozott a földön találta meg véletlenül a kincset. Fáradtságos munkát végezve, talán szántás közben bukkant a kincsre. Ekkor mindenét pénzzé tette, hogy a földet, és ezzel a földben lévő kincs tulajdonjogát megvásárolhassa.

 

Így van ez Isten országával is! Van, aki valami teljesen mást keres, mással van elfoglalva, és mégis – ne használjuk a véletlen szót, amit a kincsnél használtunk – hanem a kegyelem szót használjuk, megtalálja Isten országát!

 

Hétfőn hajnalban tért haza a mennyei hazába gyülekezetünk drága presbitere, Imre. Az Ő megtérése is ilyen megtérés volt! Élete szilánkokra tört, és kétségbeesve ment be évekkel ezelőtt egy boltba, ahol véletlenül, (véletlenül?) meghallgatott egy zeneszámot, amely nagyon megérintette Őt. Ekkor elhatározta, hogy megkeresi a zeneszámot éneklő Illés Lajost. Virágvasárnap indult útra, és nem találta otthon a zenészt, csak lelkipásztor feleségét, akivel több órán keresztül beszélgetett. Ebben a beszélgetésben kapta meg a legnagyobb kincset, Isten országát. A lelkésznő küldte Őt egy szegedi gyülekezetbe, hogy hite ott mélyüljön, és a közösség alkotó tagjaként építőköve legyen. Így került közénk. Ott voltam halála előtt néhány órával, halálos ágyánál, és úgy ment át a mennyei hazába, sok szenvedés után is, hogy Jézus, az ő legjobb barátja, és már nagyon várja Őt! Miért tudott így meghalni? Mert övé volt a kincs!

 

Hány és hány ilyen emberi élet van a környezetünkben! Talán éppen a miénk is. Mást kerestünk, más okból mentünk el valahova, és megkaphattuk a kincset. Engedtessék meg, hogy saját életemből mondjak el egy példát! Isten megszólító szavát egy olyan helyen kaptam meg, ahova teljesen más okból mentem barátaimmal. Egy ifjúsági konferencia volt, ahova évek óta visszajártunk, a barátok miatt, a jó társaságért, és nem utolsó sorban a szabolcsi töltött káposztáért. Az utolsó előtti napon bent ültünk a templomban, és egyszerre azt vettem észre, hogy Isten igéje éppen nekem szól. Éppen engem szólít meg, rámutat életem dolgaira, rámutat arra, amiben változnom kell. Úgy gondoltam pedig, hogy jó helyen vagyok. Jó úton járok, közben életem a tékozló fiú példázatából a fiú bátyjának életét tükrözte: közel voltam Istenhez, ott voltam az atyai háznál, de nem a házban! Itt, ezen a helyen kaptam Isten kegyelmét, és másnap reggel az elhívásomat is a lelkészi életpályára! Nem ezért mentem, és Isten csodálatosképpen másként gondolkozott felőlem!

 

2. A másik példázatban egy tudatos keresésnek lehetünk tanúi. Egy kereskedő egész életét, teljes vagyonát felteszi a nagy célra: megtalálni a hihetetlen értékű igazgyöngyöt. És, kutatását siker koronázza! Van, aki így találja meg Isten országát: tudatosan keresi, kutatja, amíg az övé nem lesz ez a kincs! Isten megáldja az ilyen ember keresését! Ismerek gyülekezetünkből ilyen embereket is: azért jöttek közénk, mert a mennyei kincset keresték, csak éppen nem tudták, hogyan találhatnak rá! Eljöttek istentiszteletre, bibliaórákra, lelki beszélgetésekre, lelkigondozásokra, és az ott tálcán felkínált kincset, Isten országának örömüzenetét megértették, elfogadták és szívükbe zárták! Elindulásukat, kutatásukat, őszinte keresésüket Isten csodálatos módon megáldotta!

 

Láthatjuk, több út van tehát, amin Isten országát elérhetjük! Mást keresve, kutatva, vagy a nagy cél felé menve és azt keresve is van azonban egy közös momentuma még a példázatoknak: azt mondhatjuk, hogy szerencsén múlott a kereskedő és a földműves számára is a kincs megtalálása. Isten országának megtalálása pedig ugyancsak egy közös momentumon áll vagy bukik, és ez a momentum nem a mi teljesítményünk, nem a mi rátermettségünk, hanem a kegyelem. Pál apostol a Római levél 9. részében csodálatosan tanít erről: „Annakokáért tehát sem nem azé aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené!” Isten szabad kegyelméből van üdvössége minden embernek, ismerte fel Pál, éppen saját életének eseményeit áttekintve! Hogyan fordult Jézushoz? Úgy, hogy Jézus követőit kereste, nem azért, hogy Ő is követővé legyen, hanem azért hogy elfogja őket, és Jézus ezen az úton állította meg, és tette apostollá!

 

Láthatjuk tehát a kegyelem fontosságát, ami  döntő, ám jó ha tudjuk, hogy ha keressük Istent, úgy könnyebb, biztosabb a megérkezésünk, mert Ő számon tartja hozzáfordulásunkat, őszinte, szívből elmondott fohászainkat, és keresésünket. Emlékezzünk Kornélius történetére, ahol azt olvashatjuk, hogy Isten számon tartotta Kornélius keresését, és ez után küldi el Pétert hozzá!

 

Igyekezzünk hát, hogy ne fussunk a kincs elől, ne más kincseket keressünk, hanem a Jézusban nekünk adott örök élet KINCSE foglalkoztassa elménket és gondolatainkat!

 

3. Úgy gondolom, hogy a két példázat a gyülekezeti misszió területén is hordoz számunkra tanítást.

Mivel tudjuk, hogy az emberek alapvetően így, két módon: tudatos keresés eredményeként, vagy éppen mást keresve jutnak el Istenhez, így kell felépíteni istentiszteleteinket és egyéb gyülekezeti alkalmainkat is.

 

Vannak, akik elsődlegesen nem a KINCSÉRT, Isten kijelentéséért jönnek gyülekezetünkbe, hanem azért, mert mást keresnek. Jó embereket, közösséget, megértést, emberi szeretetet, jó szavakat. Fiatalként esetleg társat, egy vidám társaságot, más értékrendet, normálisabb embereket. Amikor konfirmáltam, nem szerettük az alkalmakat, ám volt egy ping-pong asztala a gyülekezetnek, amely asztalt a lelkipásztor remekül felhasznált a missziónkban. Az előkészítő után játszott velünk! és szép lassan, szinte láthatatlanul formálódtunk, alakultunk, amit a kovász láthatatlanul alakítja át a kenyér tésztáját!

 

Jó, hogy ha értékeket fel tudunk mutatni, de kevés! Úgy kell minden közösségünknek, korosztályos csoportunknak felépülnie, az ovis gyermek istentisztelettől, a Cserkészeten át, a Nőszövetségig vagy éppen a Kálvinista Körig, hogy az egyetemes emberi értékek mögött bárki megtalálhassa a Kincset, Isten kijelentését, és ezen keresztül az Ő országát.

 

Szeretett Testvéreim!

 

Ez is feladatunk, vállt-vállnak vetve építkezni, gyülekezeti tagoknak, presbitereknek, lelkészeknek, hogy egy „lélekért sem érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg Őt!” Ámen

 

Juhász András