2012.

Ünneplő Gyülekezet!

Talán sokak meglepődtek azon, hogy először a húsvéti történetből olvastam fel egy részletet. Szeretném elmondani, hogy nem véletlenül… Lassan vége a karácsonynak, és tulajdonképpen az ember keresi a kapcsolódási pontokat, próbál belekapaszkodni valamibe, ami egyrészt erőt ad és megtartja; másrészt amely által érezheti még karácsony elteltével is az ünnep varázsát.

Nos, az ünnepi istentiszteleteken hallhattuk már, hogy a karácsony nem az ajándékokról; nem is csak a családról; és még inkább nem a szenzációról szól! A karácsony varázsa abban van, hogy az Isten Fia megszületett ÉRTÜNK! Szeretném kiemelni ezt az egy szót: értünk.

Manapság oly kevés az a szeretet, amely önmagát adja oda; amely önfeláldozó. A legtöbb ember csak saját magával van elfoglalva és oly ritkán jut eszükbe, hogy másokra is oda kellene figyelni… Ami karácsony éjjelén történik, azt bizonyítja, hogy igenis van agapé, önfeláldozó szeretet, hiszen Jézus Krisztus feladva királyi mivoltát, hatalmas királyságát, 33 évre megüresítette, megalázta magát, és vállalta a szegénnyé lételt. Mindezt azért, hogy tegyen valamit ÉRTÜNK! Mondhatnám, hogy ez minden; ez az örömhír nekünk 2012-ben is, de kicsit hadd menjek tovább…

Azzal, hogy karácsony másodnapja van, nincs vége a karácsonyi csodának! Lehet, hogy előbb-utóbb lekerülnek a díszek a fenyőről és eltűnik minden pompa, fény és a csillagszórók; lehet, hogy hamarosan jönnek a hétköznapok, de van még örömhírünk a karácsony utolsó pár órájában is!

Azért olvastam fel a húsvéti történet egy ismert részletét, mert szeretném elmondani a kedves Testvéreknek, hogy az Istenhez vezető ajtó a karácsony mellett, a húsvét is. Krisztusra nem úgy kell tekintünk, hogy a jászolbölcsőben megszületett egy gyermek, a kis Jézuska és örülünk neki! Ez a gyermek, - ahogy jó esetben minden egészséges gyermek, - felnő. A kis Jézuskából Jézus Krisztus lesz, és az Ő megszületése, élete, halála és feltámadása az, amely közel vihet minket az Atyához!

Igénk mondja: „és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” János evangélista, aki ezeket a sorokat lejegyezte, tudta jól, hogy miről ír. „Az Ige testté lett, közöttünk lakott”. Mikor lett testté az Ige? Karácsonykor, a jászolbölcsőben. Miből tudhatjuk azt, hogy Krisztus az Ige? Így kezdődik János evangéliuma: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” (1-1). Kezdetben volt tehát Krisztus, és Krisztus Istennél volt, és Isten volt az Ige. Hiszen Krisztus és Isten egyek. Jézus mondja főpapi imájában: „Könyörgök…, hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek.” (Jn 17, 21).

El kell jutnunk idáig. Sokszor az a bajunk, hogy leragadunk a bölcsőnél, és nem engedjük, hogy ez a kicsi fiú felnőjön! Pedig egy gyermek nem tud velünk mit kezdeni. És valljuk be őszintén, legtöbbször mi sem tudunk Vele mit kezdeni! Engedni kell, hogy úgy mutatkozzon be nekünk, mint a Feltámadott Úr!

Miért fontos mindez? Azért, mert a karácsony 3 nap alatt elmúlik minden évben, úgy, ahogy a húsvét és a pünkösd is. De az a tudat, hogy mi az örök élet reménységében élünk, Jézus Krisztushoz, mint Feltámadott Úrhoz enged minket közelebb!

A Golgotán 2 gonosztevő vette körül Jézust. Az egyikük ezt mondja: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.” (Lk 23, 42). Emlékezz meg rólam! – milyen fontos kérés ez! Ez az ember többet látott Jézusban, mint a katonák vagy a másik gonosztevő! Ott még odáig sem jutottak el sokan, hogy meglássák a betlehemi Jézuskát! Ezek az emberek tényleg nem ismerték fel személyében az Isten Fiát!

Sokszor ezt érzem én is, amikor szóba elegyedek magukat „nem vallásosnak” mondó emberekkel. Nem látják Jézusban Isten Fiát, de a legnagyobb baj, hogy nem látják Benne saját Szabadítójukat sem!

Pedig milyen sok mindenből meg kellene szabadulnunk! De sok mindent ott kellene hagyni a kereszt alatt, mert már szinte összeroskadunk a terhektől! De jó lenne úgy kinyitni a szemünket, hogy nem a félelmeink vezérelnek minket, hanem az a tudat, hogy én bár bűnös ember vagyok, de Krisztus által megszabadított ember!

Szeretett Testvérek! Bizony mi is láthatjuk Krisztus dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, ahogy mai Igénk is fogalmaz! De jó lenne, ha eltűnne szemünkről a lepel, és meglátnánk mindennek az értelmét. Lehet, hogy tartunk szép szokásokat és örülünk az ünnepeknek, de a Szentháromság Isten nélkül mindhárom ünnepünk, a karácsony, a húsvét és a pünkösd is üres marad, mert kimarad belőlük a lényeg!

„Jézus, emlékezz meg rólam!” – de jó lenne ma ezért esedezni! De jó lenne, ha Krisztusra úgy tekintenénk, mint Akinek valóban van hatalma és mint aki irgalmat tud gyakorolni mindenkire, aki igazán fohászkodik ezért!

Mi olyan emberek vagyunk, akik szeretnek mindenről tudni; mindenféle információ birtokában lenni. Erről szól a média, az internet, a sajtó. Ezek függvényében, miért nem akarunk több információ birtokába kerülni Krisztus személyével kapcsolatban, és miért hanyagoljuk el azt a lehetőséget, hogy személyesen megszólítsuk Istent, imádságban? Ha látunk egy botrányos cikket; egy tragikus balesetről tudósítást vagy halljuk az országban levő változásokat, kérdezünk, egymástól és az internettől: miért nem kérdezzük magát Istent, hogy mi a kulcsa annak, hogy mi is meglássuk Jézus dicsőségét?!

Gyökössy Bandi bácsinak van egy kis füzete, aminek ez a címe: ’Szüntelen karácsony’. Sokat forgattam magamban ezt a két szót. Bizonyságtételem elején már említettem, hogy ünnep elteltével kicsit szomorúan vesszük tudomásul, hogy vissza kell zökkennünk a szürke hétköznapokba. De ha ’szüntelen karácsony’ van a szívünkben? Akkor mi a helyzet? Hogyan tehetjük minden napunkat karácsonnyá?

Testvéreim, ne karácsonyt akarjunk faragni hétköznapjainkból, hanem ünnepnapokat a szürke napjainkból! Rajtunk áll, hogy hogyan éljük meg napjainkat. Rajtunk múlik a munkánkban elért eredmény. Tőlünk függ az emberek hozzánk való viszonyulása. És bizony az is rajtunk múlik, hogy napjainkat külsőségekben tesszük ünneppé és kimarad a lényeg; vagy minden nap ünneplünk az Ünnepelttel, Aki betölti életünk minden napját?!

A döntés a mi kezünkben van. A lehetőség előttünk áll. Ha valaki Istent választja és a Vele való ünneplést választja, az valóban megláthatja szívével az Atya egyszülöttjének dicsőségét! Mert csak Ő képes levenni szemünkről a leplet! Ő tud csak igazán betölteni minket! Akkor fog tudni megemlékezni majd rólunk, ha Őt választjuk a hétköznapokban is!

Szenteste a választások éjszakája volt. Augustus császár döntött, hogy mindenki menjen el a maga városába, és írják össze, ki hová tartozik. Máriának és Józsefnek választania kellett, hogy a szabad ég alatt vagy egy istállóban töltik az éjszakát. A pásztorok is választottak, hiszen az angyali szót hallva, ők döntöttek így: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” (Lk 2, 15). Szenteste, és egyáltalán a karácsonyi ünnepkörben mi is döntöttünk, vagy ha eddig még nem tettük meg, dönteni fogunk. Jézussal vagy Nélküle.

Adja Isten, hogy a karácsony elteltével is olyan napjaink, heteink, hónapjaink, éveink legyenek, amelyek ünneppé lesznek azáltal, hogy a Szentháromság Isten az életünk részévé válik! Ámen.

Lovász Adrienn