2012.

Szeretett Testvéreim!

Advent utolsó vasárnapján szeretnék átadni mindenkinek egy szeretetteljes felszólítást! „Készülj Istened elé!” Így is ki lehet fejezni magunkat, de azt is mondhatjuk: kitárt karokkal Jézus hívogatja az övéit. Mindnyájan ismerjük szavait: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11, 28). De jó, hogy Jézus megszólít minket! Micsoda öröm, hogy Hozzá oda lehet menni, amikor lelkileg elfáradtunk, kimerültünk; amikor elnehezedett a szívünk, mert Jézusnak így kellünk! A problémáinkkal, a fáradtságunkkal, ilyen-olyan életünkkel, amelyben minden van, csak rend nincs… Jézushoz mindig lehet menni, Neki mindig van fogadóórája!

Sokszor mi sem bánnánk, hogy szeretteink kicsit el tudnának szakadni a munkától, mert oly sok mindent meg kellene beszélni, élményeket megosztani egymással, esetleg elmondani egy sajnálatos eseményt, de nem mehetünk hozzájuk, amikor csak akarunk, mert egyrészt ők is elfoglaltak, másrészt nekik is megvannak a problémáik!

Már pedig ami történik velünk, arról beszélnünk kell. Ha mindent csak tartogatunk magunkban, előbb-utóbb felgyűlik bennünk, és egyszer csak robban! A feszültség miatt nehezen tolerálunk embereket és helyzeteket, azt tapasztaljuk, hogy semmi sem sikerül, és lehet, hogy a kedves Testvérek bőven ki tudnák egészíteni példák hosszú sorával.

Miért beszélek a problémákról, feszültségről? Azért, mert az adventi várakozás nem csak várakozás volt. Azért, mert a készülés az ünnepre inkább volt vásárlás-központú, és inkább besűrítettünk tennivalókat, hogy majd nyugodt szívvel ülhessük körül az asztalt, tudva hogy minden el van végezve… Régen láttam ennyi rohanó embert az utcákon és ennyi gondterhelt arcot! Bennünk a félelem, hogy nem tudtunk mindent elvégezni karácsonyig, és az aggódás, hogy ha vége az ünnepnek, mehetünk ismét dolgozni, vissza kell csöppenni a hétköznapokba. Olyan jó lenne még pihenni és a családdal lenni!

Szeretett Testvéreim, megfogalmazódott bennem, hogy ha fele ennyit idegeskednénk azon, hogy megfelelő körülmények között teljen a karácsony és azért lennénk feszültek, hogy mindenben Isten örömét lelje, állítom, hogy boldogabb és teljesebb lenne az ünnepünk!

Mai Igénk szeretne minket leállítani rohanásaink közepette. Fel akarja hívni a figyelmet, hogy az ajándékvásárlásra fordított időt inkább Istenre fordítsuk. Szeretne ösztönözni minket, hogy tegyünk mi is annak érdekében, hogy a karácsony valóban Krisztusról szóljon, és ne magunkról!

 „Készülj Istened elé!” Olyan kedves ez a felszólítás! Nem bántó, nem erőszakos; csak finoman érezteti, hogy a díszítések és vásárlások után vagy közben van még valami fontos dolgunk, feladatunk. Nem baj, ha eddig nem sikerült Isten elé állni. Nem baj, mert ma még lehet, ma még szabad oda járulni Hozzá! Csak akkor lehet teljes az ünneplésünk, ha nem hagyjuk ki magát az Ünnepeltet!

Sokszor olyan érzésem van, mintha idegenben lennénk. Olyannyira felemésztenek minket a látványos, drága dolgok, és olyannyira elveszik mindennapos rohanásaink az időt Istenről, hogy sokszor mi sem tudjuk, hogy mi hányadán állunk. Nincs idő magunkra, mert gondoskodni kell a családról, sütni-főzni kell, napi teendőinknek eleget tenni, és este, amikor ágyba kerülünk, nincs már energia számot vetni az elmúlt nap eseményeivel. Ebben az idegenben élünk tehát, és ebben a közegben tékozlunk el értékes időt!

Mivel mi idegenben időzünk, így szükség volt arra, hogy Isten maga jöjjön ki otthonából a Fiában azért, hogy megkeressen minket ebben az idegenben és haza vigyen bennünket! Mivel a gyermek nem akar közeledni az atyai házhoz, az Atya viszi az atyai házat a gyermekhez! Ezért szólítgat az Ige: „Készülj Istened elé!” Most van itt az idő, mikor Istennel találkozhatunk! Mindjárt itt a karácsony, és Isten maga tette meg az első lépést, hogy találkozni tudjon velünk. Annyira rövid ez az idő, hogy már szólnak is a karácsonyi hangok! „Készülj Istened elé!”

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem úgy szerepel a mondat: készülj Isten elé! Azt mondja: „Készülj Istened elé!” A te Istened. Az az Isten, aki téged eltervezett, gondodat viseli és Aki az életed része szeretne lenni. Igénk folytatásában ezt látjuk: „Mert aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek, aki hajnalt és alkonyatot alkot, és a föld magaslatain lépked, annak neve: az Úr, a Seregek Istene.”

Évszázadok teltek el, míg az Istenből Istened lett! Hol lett az Isten Istenünk? A betlehemi jászolban. Ott lesz az Isten, Istenem, általam is elérhető, ott lehet leborulni Krisztus előtt, Akiben testet öltött nemcsak az igazsága, ítélete, hanem Isten szeretete – a mi Urunk, Jézus Krisztusban!

Mi már Istenünk elé készülhetünk! A mi Istenünk, Aki olyan Isten, hogy felnövekedve, tanítva, gyógyítva, az életét adta értünk! Így nem a dörgedelmes, ítélő Isten, hanem a mi szerető Istenünk elé készülhetünk!

Most, amikor már tényleg órák kérdése, és felragyognak a karácsonyfán a fények, valóban tegyük úgy ünneppé az ünnepet, hogy az Ünnepelt elé sietünk, és együtt térünk be az atyai hajlékba, hogy ne kelljen többé idegenben élnünk!

„Készülj Istened elé!” és készítsd a szívedet is, mert ahogy az első karácsony alkalmával lehajolt a bűnös emberhez Isten, úgy akar ismét lehajolni hozzád, és az életed része lenni! „Készülj Istened elé!”, és meglátod áldott karácsonyod lesz, mert Annak a fogadására készülsz, Aki ÉRTED született, ÉRTED élt és ÉRTED halt meg! Mindezeket azért, mert így szeret téged! Ennek tudatában kívánok áldott készülődést, áldott várakozást, mely a Szentháromság Istenre mutat! Övé legyen a dicsőség, tisztelet és hatalom, örökkön-örökké! Ámen.

Lovász Adrienn