2012.

Történt egyszer, hogy egy kicsi fiú odament édesanyjához, aki épp hímzett, és megkérdezte tőle: „Édesanyám! Isten miért engedi, hogy nagymama betegeskedjen, és szenvedjen? Talán Isten őt nem szereti?” Erre megfordította a kezében lévő hímzőkeretet az édesanya és ezt kérdezte a kisfiútól: „Kisfiam, tetszik, amit látsz?” „Nem tetszik! Kusza az egész! Semmi alakja nincs, amit csinálsz!” Az édesanya elmosolyodott és megfordította a keretet: „És most tetszik?” „Nagyon szép! Már nemsokára elkészül Micimackó feje is!” Erre ezt mondta az édesanya: „Tudod kisfiam, mi emberek sokszor úgy látjuk az életet, mint ahogyan te is láttad a hímzőkeret fonákját. Kusza szálak. Értelmetlen vonalak, melyek nem is illenek bele a képbe. De Isten úgy látja az életünket, mint ahogy te láttad Micimackót! Minden öltésnek megvan a maga helye, minden szín kapcsolódik és illeszkedik egymáshoz, és az összkép nagyon szép látvány!”

Szeretett Testvéreim, én is sokat gondolkozom azon, hogy miért van betegség, fájdalom, szenvedés és halál. Emberi választ még nem kaptam. És most már biztos vagyok benne, hogy erre a kérdésre ember nem tudja a választ.

Amit felolvastam először a Zsidókhoz írt levélből, abban többször szerepelt az a kifejezés, hogy: ”hit által”. Ez a hosszú szakasz, amelyből csupán egy rövid részletet olvastam fel a hit hőseit sorolja, hosszan. „Hit által engedelmeskedett Ábrahám.” „Hit által költözött át az ígéret földjére.” „Hit által kapott erőt.” Nos, hit által talán el tudom fogadni, hogy igenis van betegség, fájdalom, szenvedés és halál. Miért? Mert azt mondja az Ige: „Mert én, az Úr vagyok a te gyógyítód.” (2Móz 15, 26b).

   Mindannyiunknak van gyásza. Mindannyian láttunk egészen közelről betegséget. Tudjuk, hogy mit jelent, ha fáj valami. És tudjuk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szerettünk. Amikor mindezeken keresztül megyünk, kicsit összetörünk. Elgyengülünk. Csak van, aki feltekint az Atya Istenre és megerősödik a próbák által; van, aki saját magáról is lemond. Van, akinek megerősödik a hite; és van, aki határozottan kijelenti, hogy „ilyen Isten nem kell”!

   Egy ifjúsági táborban voltam, ahol körkérdés volt a kamaszokhoz (!) – tehát 13-14 évesekhez – kinek milyen gyásza van. Sorolom a válaszokat: kicsi korban elvesztett nagymama; még születése előtt megszületett testvér, aki 3 napot élt; elvesztett édesapa, akit első rosszulléténél még vissza tudtak hozni az orvosok; egy 16 éves unokatestvér, aki görkorcsolyázás közben esett hátra, és szörnyethalt; haldokló nagypapa, aki nyugalmazott lelkipásztor és számomra a legfájdalmasabb: egy ikertestvér elvesztése, akit másfél hónapja vesztettek el! Ekkor szembesültem azzal, hogy mindenkinek van fájdalma, és mindenkinek kijár a szenvedésből! Ezek a fiatalok most kamaszodnak, és rengeteg kérdésük van Istenhez! Perlekednek és értetlenül állnak a történtek előtt.

    Azt mondja az Ige: „Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek tart, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az Úr vagyok a te gyógyítód.” (2Móz 15, 26).

    Engedelmesség. Ábrahám engedelmeskedett, amikor Isten elhívta őt. Engedelmeskedett akkor is, amikor Isten kérte őt, hogy egyszülött fiát, Izsákot áldozza fel. Engedelmeskedett, mert bízott Istenben. Tudta, hogy Ő a Gondviselője. Hit által tette mindezt! Mert mi a hit?

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11, 1). Tehát nem tudom megfogni; nem tudom kézzel foghatóan bizonyítani; még csak el sem tudom mondani! Csak el kell, vagy el lehet hinni. Bizalom és meggyőződés. Elég, ha egy olyan emberre gondolunk, akinek minden féltett dolgunkat elmondhatjuk. Jusson eszünkbe egy barát, vagy a házastárs. Miért mondom el neki a legféltettebb titkaimat; félelmeimet; kételyeimet? Mert bízom benne, és mert meg vagyok arról győződve, hogy holnap nem azzal a személyes információval várnak a boltban. Bizalom és meggyőződés.

Akiket még említ a hithősök listája Ábrahám mellett: Nóé, Sára, Izsák, Mózes, Gedeon, Sámson. Ez sem a teljes lista. Többen voltak. Többen voltak, és ez azt jelenti, hogy ők mind bíztak és meggyőződtek. Ők mind engedelmeskedtek. Ők mind elhitték, hogy Isten szerető és gondviselő Isten!

Először elbukott Sára is, hiszen gúnyolódva nevetett, amikor megtudta, hogy idős korára gyermeknek ad majd életet. Mégis megszégyenülve adott Izsákért hálát. Mózes is elbukott, mert végül nem mehetett be az ígéret földjére, de ő volt az, aki kivezette a népet Egyiptom földjéről, mert Isten Őt elhívta, és ő igent mondott. Sámson is elbukott, mert többre nézett egy filiszteus nőt, mint az Isten rendelkezését. De amíg Istennek engedelmeskedett, hajában volt az erő és megmentette a népet az ellenségtől.

Nem azért kerültek ők a hit példaképei közé, mert életük makulátlan volt! Egyetlen dolog mégis összeköti őket egymással, amely megmagyarázza, hogy ószövetségi neveink megtalálhatóak az újszövetségben is: az Istenbe vetett hitük!

Ettől függetlenül ők is megpróbáltatásokon mentek át; ők is szenvedtek és mégis engedelmesek tudtak maradni, és nem vesztették el Istenbe vetett hitüket!

Kedves Testvérek! Hinni nem azt jelenti, hogy az életünk a lehető legtökéletesebben alakul. Nem azt jelenti, hogy ezentúl minket nem érhet baj és probléma. Nem azt jelenti, hogy mi és szeretteink védve vagyunk a betegségektől. Hinni Istenben annyit jelent, hogy kapunk erőt a küzdelmekhez. Kapunk újabb lehetőséget, hogy kijavítsuk azt, amit elrontottunk vagy befejezzük, amit félbe hagytunk. Azt jelenti, hogy megalázzuk magunkat és kimondjuk: „Uram, én Nálad nélkül mit sem érek!”

Olyan könnyű hinni Istenben, amikor minden rendben van! Olyan könnyű erősnek lenni, amikor minden a terveink szerint alakul! És olyan nehéz gyászunkban kimondani: „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!” (Jób 1, 21b). De nehéz a betegágyon ülve, alázattal Istenhez fordulni: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” (Zsolt 23, 1).

Az Úr Isten egy egyszerű alapelvet adott a népnek: az engedelmesség áldást, az engedetlenség ítéletet von maga után. Isten soha nem mondta sehol, hogy nem lesznek könnyek, nem lesz szenvedés és fájdalom. Erre a világra vonatkozóan nem… Nem mondta, hogy mi, keresztyének gondtalanul fogjuk élni életünket. De azt igen, hogy ha engedelmeskedünk Neki, Ő lesz a Gyógyítónk! Lehet, hogy nincs még ellenszere a daganatos megbetegedéseknek. Lehet, hogy sok ember azért nem tud gyógyulni, mert nincs rá pénze. Lehet, hogy a sok-sok imádság ellenére el kell köszönnünk egy időre egy számunkra kedves embertől. Lehet, hogy fogunk még csalódni párszor az életben. Lehet, hogy még darabokra fog szakadni az életünk. DE: ISTEN A MI GYÓGYÍTÓNK IS!

Talán valaki gyógyíthatatlan beteg marad; talán valaki magára marad; talán valaki élete teljében nem tudja újra felépíteni az életét. De egy biztos: Isten mindannyiunk szívét képes meggyógyítani! Sokszor úgy képzeljük el a megoldást, hogy Isten úgy avatkozik bele az életünkbe, ahogyan mi szeretnénk. Csalódást kell okozzak, mert a mi gondolataink nem az Isten gondolatai. És de jól van ez így! Pontosan azért, mert mi csak eddig a földi határig látunk. Mi csak azt a teret látjuk be, ami a születés és a halál között van, de Isten már akkor gondolt ránk, mikor meg sem születtünk! És Isten már akkor megváltott minket az örök életre, amikor még szüleink, nagyszüleink sem léteztek!

Ő nem csak ebben a látható világban tervez velünk, hanem a láthatatlanban is! Számára nincs vége az életünknek a halállal, mert van folytatás az örökkévalóságban! Micsoda biztonság ez, szeretett Testvérek! Hiszen ez azt jelenti, hogy biztosítva van a jövőnk!

    Ha szeretnénk ezt a biztos jövőt; ha szeretnénk egyszer nem csak a hímzőkeret fonákját látni, hanem a teljes képet is; ha szeretnénk megváltottak lenni, akkor nincs más dolgunk, mint hinni! Ezt talán a legnehezebb, de Isten ehhez is ad erőt nekünk! Pontosan azért, mert azt mondja a Szentírás nekünk: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (ApCsel 16, 31).

    Egy angol prédikátor szavaival hadd fejezzem be, mely bíztatás nekünk is: „Isten az út minden egyes lépését ismeri… az áldásokat és a veszélyeket is…hogy honnan jössz…hogy hová tartasz…és hogy melyik a legmegfelelőbb ösvény…Nem arra tervezett, hogy egyedül kelljen kitalálnod a lépéseket, az Ő segítsége nélkül. Az, hogy hogyan boldogulsz a szolgálatban és milyen sikereket érsz el…Isten felelőssége. A te felelősséged az, hogy keresd az Ő útmutatását, és engedelmeskedj utasításainak.” Ámen.

Lovász Adrienn