2012.

Szeretett Testvéreim!

Múlt hét csütörtökön beszélgettem egy felnőtt konfirmandussal, aki most találkozott először az ún. Kátéval. Most szembesült először azzal, hogy mik is hitünk nagy kérdései, és mit hiszünk, vallunk az Atya Istenről, Krisztusról és a Szentlélekről, mi, reformátusok. Első ízben megkértem őt, hogy olvassa át ezeket a kérdés-válaszokat, és ha talál benne problémás pontokat; olyan dolgokat, amelyeket nem ért, kérdezze meg bátran.

Az első mondata ez volt: nem tudok mit kezdeni a virágvasárnappal, a nagyszombattal és pünkösd ünnepével… Emlékszem, kisgyermekként, amikor rendszeresen jártam a hittan órákra és gyermek-istentiszteletekre, hiába minden évben elmagyarázták nekem mindezeket, akkor sem tudtam megérteni, és felfogni ezeknek jelentőségét!

Karácsony ünnepét ismerik az emberek; még a húsvét is definiálható; talán nagycsütörtök és nagypéntek is érthető, - hisz tele vannak eseménnyel…, de mi a helyzet a nagyszombattal? Vajon miért nem találunk semmi kézzel foghatót, vagy egy olyan eseményt, melyet a nagyszombathoz lehet kötni?

Azért nem, szeretett Testvérek, mert nincs! Nagyszombaton ugyanis nem történik semmi! 2 nappal ezelőtt, nagycsütörtökön Úrvacsorai közösségben lehettünk együtt, és az Úri szent vacsora szereztetésére emlékeztünk. Tegnap, nagypénteken a passió történet felolvasásával idéztük fel azt, hogy hogyan fogták el Jézust; hogyan ítélték el; hogyan alázták meg, és hogyan feszítették keresztre a Világ Megváltóját! Akkor ma mire emlékezünk?

Arra, hogy miután Isten elvégezte szabadítását Egyszülött Fiában, nagyszombaton megpihent! Megpihent, ahogyan tette azt a teremtés hat napja után is! Mózes első könyvében azt látjuk, hogy a Teremtő Isten megalkotja a világot, és a hetedik napon megpihen. Most is hasonló dolog történik: Krisztus által beteljesednek a próféciák, megtörténik a szabadítás, és az Isten pihen…

Csend van. Az asszonyok sírnak, a tanítványok is szomorúak, és a sírba helyezés után nem történik semmi. Kínos csend uralkodik. Illetve mégsem: a főpapok és a farizeusok ismét összegyűlnek. Rettegnek attól, hogy ez az ember, aki nagypénteken meghalt, valóban fel fog támadni harmadnapra, ahogy azt megmondta! Pilátustól kérnek segítséget, de ő elutasítja őket. „Van őrségetek, menjetek, őriztessétek ti, ahogyan tudjátok.” (27, 65). Erre ők mégsem nyugodnak, és őröket állítanak a sírhoz!

Milyen különös! A Világ Teremtője pihen ezen a napon, mert tudja, hogy „bevégeztetett”; a halandó emberek, pedig egyre csak önös érdekeikkel foglalatoskodnak, és még mindig emberi döntéseikkel akarják befolyásolni az eseményeket!

Két világ áll itt szemben egymással: a soha el nem múló, az örök; ill. a mindig változó, a mulandó világ találkozik egymással! Isten cselekszik, és megpihen; az ember folyamatosan görcsöl, utakat és cinkosokat keres, és folyamatosan cselekszik, hogy irányítani tudja a történéseket, és befolyásolni saját sorsát!

Isten nem fitoktatja hatalmát, és nem kérkedik azzal, hogy „elérte célját”! Ő csak csendben van, és vár. Figyel. És készül húsvét hajnalára… Az emberek mit tesznek? Őröket hívnak, hogy őrizzék a sírt. Nehogy valami másként történjen, mint ahogy ők elképzelték. Ők állandóan mozgásban vannak.

Ebben a történetben milyen szépen kiviláglik előttünk újra, hogy „de másként gondolkozik az Isten, mint ahogy mi tesszük azt”! Ézsaiás is így vélekedik, amikor ezt írja: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az Úr.” (Ézs 55, 8). És de jó, hogy az Isten más, mint mi, emberek vagyunk! Milyen jó, hogy Istennek nem kell szövetkeznie senki mással! Nem kell félelmet éreznie amiatt, hogy esetleg nem az lesz az események folytatása, ahogyan Ő tervezte! Nem kell tennie valamit minden áron, hogy a körmozgás megmaradjon!

Isten már tudta ott, és akkor azt, amit az emberek nem voltak képesek meglátni, és megérteni. Isten jól tudta, hogy nagypéntek történéseinek nincs vége, mert felvirrad majd húsvét dicsőséges hajnala! Addig, pedig megnyugodott, és megpihent.

Persze ezen a ponton fontos kiemelnünk, hogy a történetben azokról az emberekről van szó, akik Jézus elfogatásában, megcsúfolásában, és elítélésében részt vettek! Tudjuk jól, hogy az asszonyok reménységes hittel várták a másnap hajnalt, hogy megnézzék a sírt! Ismeretes előttünk az is, hogy amikor megjelenik Jézus az asszonyoknak, azok örömmel futnak be a városba, hogy tovább adják a tanítványoknak a jó hírt!

Az asszonyok el tudtak csendesedni, tudtak türelemmel várakozni, és tudtak örülni húsvét hajnalán!

Szeretett Testvérek! Miért fontos beszélnünk a főpapok és farizeusok folyamatos mozgásáról, és intézkedéséről, és az asszonyok békességes megnyugvásáról, ami által ők is meg tudtak pihenni nagyszombaton? Mert ilyenek vagyunk, mi, emberek! Oly sokszor teszünk-veszünk valamit; sürgettetünk eseményeket; befolyásolunk embereket; elmulasztunk alkalmakat, csak azért, hogy kicsit saját kézbe vehessük életünk alakulását! Aztán gyakran előfordul velünk az is, hogy a vártnál meglepően bölcsek vagyunk döntés hozatalban, időnk beosztásában, hogy közben a nagy pörgésből lejjebb tudjunk adni, és kicsit megállni. Mert rohanó világban élünk! Oly sok hatás ér minket; oly sok emberrel találkozunk; oly sokszor időhöz vagyunk kötve…és nincs időnk megállni!

Pedig Példa is van előttünk! Isten nem véletlenül teszi azt, amit tesz! Szükségünk van olykor egy kis elcsendesedésre, megállásra, pihenésre. Ha az ember dolgozik, elfárad. Pihenni kell. Ha az ember folyamatosan pörög, és megy, és intézkedik, kimerül. Pihenni kell. Ha problémák hada nehezedik vállunkra, és hosszú évek, vagy hónapok óta minden a nehézségek köré gyűlik, megfáradunk lelkileg, el kell csendesedni. Istennek – természetétől fogva - nem volt szüksége pihenésre, mégis megpihent.

Isten már tudta nagyszombaton, hogy Krisztus feltámad a halálból. Az asszonyok is hitükből fakadóan tudták. A főpapok, és írástudók csak remélték, hogy nem történik semmi.

Mi mit hiszünk? Ma miért vagyunk az Ige körül? Mi vajon értjük-e ésszel, és tudjuk-e szívvel, hogy ez a mai nap igenis fontos nekünk, keresztyéneknek, mert lesz folytatás!

Szeretett Testvéreim, Ünneplő Gyülekezet! A Teremtő Isten tökéletes munkát végzett azzal, hogy miután Egyszülöttjét adta ÉRTÜNK, megpihent és megnyugodott. Ahhoz, hogy beteljesedjenek Krisztus szavai, szükségünk van erre a napra, hogy megtanítson minket várakozni, megállni, és CSAK RÁ figyelni! Adjunk hálát az Atya Istennek, hogy úgy szeret minket, hogy Egyszülöttjét adta ÉRTÜNK; és legyünk hálásak Jézus Krisztusnak, aki „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, … megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2, 7-8).  ÉRTÜNK történt minden! Ámen. 

Lovász Adrienn