2012.
Kedves Testvérek!
Nagycsütörtök az úrvacsora szereztetésének emléknapja. Minden alkalommal, amikor úrvacsorázunk,emlékezünk az utolsó vacsorára, de a nagycsütörtöki úrvacsoravétel talán mindegyiknél jelentősebb. Jelentősebb, hiszen Jézus azt kérte a jeruzsálemi utolsó vacsora alkalmán, hogy Rá emlékezzenek a tanítványok és a keresztyének, amikor úrvacsoráznak. Az Ő emlékezetére úrvacsorázzanak a jövendőben. Ezért veszünk bizonyos rendszerességgel úrvacsorát, hogy emlékezhessünk arra, amit Jézus önként vállalt, és megtett értünk. Teste megtöretett értünk, amit az úrvacsorai kenyér megtörésében látunk, vére kiontatott, ahogyan az úrvacsorai bort látjuk a kehelyben. Az úrvacsorában minden alkalommal az értünk, miattunk köttetett újszövetségért adunk hálát, melynek áldozata maga Istennek Báránya, Aki bűnünket elveszi, és irgalmaz nékünk.
Böjtöt zárunk a napokban, mely az önvizsgálat ideje, a kérdés-feltevések és válaszkeresések ideje kell, hogy legyen. A János evangéliumából olvasott igeszakasz kérdéseket tesz fel számunkra. Az Úr Jézus János evangéliumában hét különböző kép segítségével mutatkozik be. Ez az első.
Az Igének feltett kérdések közül első kérdésünk, pedig ez lehet és lehetett böjti önvizsgálatunk során: Kicsoda nekem Jézus Krisztus? Bemutatkozása egyrészt biztosít jelenlétéről, szüntelen való velünk-létéről, másrészt azt mondja el, hogy Ő hogyan szeretne jelen lenni életünkben. Olyan jelentőséggel, mint amit az éhezőnek egy falat kenyér jelent, de ennél komolyabb jelentőséggel, hiszen rendelése szerint mindig meg kell emlékeznünk értünk végzett áldozatáért. Az úrvacsorában ezért emlékezünk a kenyér vételekor arra, hogy ahogyan a testünket táplálja a kenyér, úgy táplál bennünket e földi és az örök életre Önmagával Jézus. A kenyér fontos számunkra. Eldobni bűn. Az életben maradást jelenti, naponkénti táplálékunk, az Úrtól tanult imádságban is kérjük a mindennapi kenyeret. A kenyér nem önmagáért van, hanem azért, hogy megtörjék, és táplálékká váljon. Fontos-e ennyire számunkra Jézus és az az áldozat, melyben értünk töretett meg? Ő maga a kenyér, Élő kenyérnek nevezi magát, és ez a kép nem hasonlat, hanem metafora, hiszen Jézus legalább annyira kell, hogy tápláljon bennünket a bűnbocsánatra, az örök életre, ahogy a kenyér táplálja a testünket. - Mi a válaszunk erre a kérdésre? Jelenti-e már számunkra Jézus az életben maradást? Ő teszi-e teljessé és egészségesen működővé az életünket? Mert Jézus a kijelentésében válaszol: „Én vagyok”, és ezzel azt is kijelenti, hogy nem más.
Második kérdésünk legyen ez: Kicsoda vagyok én Jézusnak? Éhező, aki várja, hogy megelégíttessék, akiben az a bizonyos Jézus formájú űr található, melyet senki és semmi más nem tölthet be, csak egyedül Ő. Éhezője vagyok fizikai kenyérnek, és lelki kenyérnek, mindennapi lelki tápláléknak, kijelentésének, Igéjének, jelenlétének, hogy saruimat leoldva találkozhassam Vele, táplálkozhassam Vele. Az az éhező vagyok Jézusnak, aki számára adott a lehetőség, hogy hit által megújult, pezsgő életem legyen Jézusban. Az az éhező vagyok, aki szeretetet, igazságosságot, életet, békességet éhezik, és ezt is be tudja tölteni Jézus, de csak egy módon – ha hisszük, hogy megteheti és kérjük, hogy tegye is meg. Kijelentésében erre a kérdésünkre is válaszol: Az vagy nekem, akit hit által megelégítek, táplálok, mert én vagyok az élet kenyere. Csak Jézus elégít meg, ha az életet éhezzük.
Harmadik kérdésünk az úrvacsorával kapcsolatban: Mit jelent nekem az élet kenyerét enni? Azt jelenti, hogy bűnbánattal, bűnbeismerve odajárulunk a Megváltó elé, kérni bűneink bocsánatát, hogy az úrvacsorai liturgiában szemlehunyva vegyük a bűnbocsánatot, melyet megad a mi Urunk ingyen kegyelméből Jézusért mindnyájunknak, ha töredelmes szívvel kérjük és élő hittel elfogadjuk. Az élet kenyerét enni továbbá jelenti az, hogy megtartjuk az Igéket, melyeket mond az Úr, hiszen táplál, előre hajt, erősít bennünket a jóra. Egy közmondás így tartja: „Halál ellen nincs orvosság.” – pedig Jézus éppen ennek az ellenkezőjét mondja. „Én vagyok az élet kenyere.” Aki eszi az Ő testét, örökké él, nem úgy, ahogy a mannával az ősatyák a pusztában. Az úrvacsorában Jézus önmagát adja: a jegyek által mi Vele egyesülünk, hit által.
Negyedik kérdés így hangzik: Miért járulok újra és újra a szent asztalhoz? Tudnom kell, hogy az úrvacsora nem csak egy liturgia, hanem igazi emlékezés, igazi bűnletétel, igazi odafordulás Istenhez és egymáshoz – újra. Az úrvacsora nem lehet elcsépelt, ’már megint’ alkalom, hanem örömteli, megkönnyebbült, mégis alázatos emlékezés és ünneplés, melynek nincs vége a szent jegyek vételével. Mert azért járulok újra és újra a szent asztalhoz, mert az ott engem Jézus önmagával táplál, és megtisztít, új lehetőséget ad. Ez hangzik el a liturgiában a szent jegyek vétele után. Meghallom-e? Vajon nem méltatlan-e az úrvacsoravétel, ha a jóra való buzdítást, a bűntől való óvást, a szolgálatra való felhívást nem halljuk meg? Csak az a falat kenyér és korty bor a fontos? Az Úr asztalához járulás a fontos? Jézushoz az ajándékért megyünk vagy Ő maga fontos? Áldozata és békéltető, Megváltó munkája? Személye és a Vele való közösség legyen fontos, mert Ő nem olyan, mint a kenyér, hanem kijelentése szerint: „Én vagyok az élet kenyere.”.
Isten tegye áldottá úrvacsorai emlékezésünket, tegye bennünk megválaszolttá kérdéseinket és élővé válaszainkat. Ámen.
Bokor Anikó
kórházlelkész