2012.

Kedves Testvéreim!

Keresztyén életünk és hívő utunk során sokszor tapasztaltuk és éltük meg már bizonyára mindnyájan azt, hogy ahogy mi gondolkodunk, tervezünk, az nem valószínű, hogy egybe esik azzal, ahogy az Úr végül cselekedni fog. Egy drága testvéremmel beszéltük éppen a napokban, hogy sokszor annyira ragaszkodunk valamihez, imádkozunk egy konkrét dologért, hogy azt így és így oldja meg az ÚR, és aztán megoldódik, de eszünkbe sem jutott korábban, hogy azt úgy is meg lehet oldani, ahogyan Ő végül tette. Nem ismerjük, nem értjük Isten gondolatait, előrelátását.

Ha azon gondolkodunk, hogy az Újszövetség könyveinek szerzői közül ki mennyire lehetett közel Isten gondolataihoz, ki mennyire érthette Istent és az Ő gondolatait, akkor az Úr Jézus után a második helyen minden bizonnyal Pál apostol állna. Leginkább ő az, aki keresztyén emberként annyira rá tudja állítani Isten útját és gondolatait az emberi elme kapacitására, fogalmaira és gondolkodásmódjára, hogy azt mi valóban megértsük, és általa Istenhez magához kerüljünk közel. Miért mondhatjuk ezt? Azért, mert bár egészen bizonyos, hogy Isten nem tesz különbséget ember és ember között, hogy kit szólít meg és kit nem, de az is bizonyos, hogy a végső napon, amikor majd meg kell állnunk Őelőtte, akkor megkérdezi, hogy milyen hit és milyen szeretet dominált életünkben? Test cselekedetei vagy a Lélek dolgai? És ez alapján igenis lesz különbségtétel, lesz megkülönböztetés, de – kapcsolódva az előző gondolatmenethez – nem azok alapján, amelyeket mi gondolunk. Pál apostol nagyon jól tudja, hogy mi emberek is teszünk különbséget ember és ember között, vannak, akikkel tudunk együtt élni vagy dolgozni, és vannak, akik elől szívesebben elmenekülnénk. Vannak, akikről azt gondoljuk, hogy példaképünk a hívő élet útján, és vannak, akiket elítélünk. Pedig sem egyik, sem másik kategorizálásunk nem lehet helyes, mert aki kategorizálhat, aki ítélkezhet és aki különbséget tehet, az csak a Felséges Isten, aki az embert megalkotta.

Mi tehát az, ami alapján Isten különbséget tehet most és majd a végső napon is? Az, amire Pál apostol alapigénkben tanít bennünket. Test szerinti élet vagy Lélek szerinti élet. Test szerinti gondolkodás vagy Lélek szerinti gondolkodás. Pál apostol a Rómában élő keresztyéneknek írta ezt a levelét, akiket személyesen nem ismert, csak tudta, hogy Rómában is van egy keresztyén, Krisztust követő közösség, akik között sok vitás kérdés merült fel, melyekre nézve szükség van az eligazításra. Ezért érezhetjük az apostolnak ezt a tanító, szinte szájba rágó fogalmazásmódját. Pál apostol bennünket sem ismer itt, Szeged-Kálvin téri reformátusokat, de ha ismerne, minden bizonnyal nekünk is címezne olyan levelet, mely hasonló témákat dolgoz fel. „Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek.” Igeszakaszunkat megelőző rész általános tanítása után személyesebb hangvételben szólítja meg az apostol a gyülekezetei tagokat és érezzük mi is megszólítva magunkat: „Ti azonban”. Pál feltételezi megtérésünket, Krisztusi életünket, hozzá ragaszkodásunkat, és abba a kategóriába sorol, amelybe a Lélek szerint élők tartoznak. Mert már nem test szerint élünk. Valóban így van ez? Mit jelent test szerint élni és Lélek szerint élni? Ha megpróbáljuk máshogy megfogalmazni a kategóriák nevét, jobban megérthetjük. Kálvin János szerint a Lélek szerint élők „azok, akikről Krisztus levette a törvény átkát”. Mert itt a lélek szó nagybetűvel van írva, tehát nem egy emberi lélekről van itt szó, hanem Isten Lelkéről. Ezért határozza meg a megszólításban az apostol úgy, hogy azok élnek a Lélek szerint, akikben Isten Lelke lakik. Nem az emberi észt vagy értelmet kell érteni most a lélek alatt, hanem a mennyei ajándékot. Nem azok a lelkiek, akik saját indíttatásukból, az észnek engedelmeskednek, hanem akik már belátták, hogy életük kormányzásához, jó úton vezetéséhez magukban kevesek és kérték, befogadták Isten Lelkének vezetését. Nem fog megmaradni az emberben, senkiben sem az Isten Lelke úgy, ha nem Ő a vezető, nem Ő irányít. Ha tehát távol érezzük magunkat Istentől, akkor ez egy vészjelzés, mely azt mutatja, hogy életünk valamelyik területén nem Ő uralkodik, nem lakozik egészen bennünk Isten Lelke. Az ember arról a részéről kapja a nevét, ami a legfőbb benne. Egy autót sem az tesz értékessé és jóvá, hogy milyen a karosszériája, hanem az, hogy milyen a motorja. Egy fényes és újnak látszó autóban is lehet régi, öreg motor, lehet hibásan működő motor, és bizony, akkor nem fog működni az autó. Valahogy így fogalmazhatjuk meg a másik kategóriát: akik csak a karosszériát fényezik, de a motorral nem törődnek: akik a testnek szolgálnak és nem uralkodik, nem munkálkodik bennük az Isten Lelke, ők nem Istenéi.

Isten Lelke bennünk lakozása adomány, megajándékozza a hívőt, mégpedig nagyon fontos ajándékkal, amit senki más nem adhat nekünk és senki el sem vehet tőlünk. Ez az ajándék a feltámadáshit. Mert Isten Lelke támasztotta fel Krisztust, és ha ez a Lélek bennünk is lakozást vesz, bennünk is motorrá válik, akkor a mi életünk is máshogy fog működni, máshogy gondolkodunk, máshogy vélekedünk életről és halálról, mert tudjuk, hogy a bennünk levő motor, Istennek Lelke az igazi érték és nem a test cselekedetei, nem a karosszéria. Mert a testünk romlandó, de a feltámadáskor romolhatatlan testet kapunk, mely nem lesz beteg és fájdalmai sem lesznek. De ez csak annak ajándéka, annak sajátja, akiben Isten Lelke lakik, aki hívő gyermeke az Atyának Jézus Krisztus által.

„Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek” A most hallottakból következik az, hogy nem a test cselekedeteit kell tennünk, nem ezzel vagyunk adósok, hanem a Lélek cselekedeteiben való elmerüléssel. Nem szeretjük ezt hallani, hogy adósok vagyunk. Nem sokan lehetnek közöttünk, akik ne lennének adósok, akiknek ne lennének tartozásai. Van egy kedves barátnőm, aki két gyönyörű gyermek édesanyja, és ő fogalmazta meg, hogy ma, ebben az országban a leggazdagabb ember az, akinek nincs adóssága, hitele. Ebben a kontextusban bizony nem esik jól hallani, hogy még a Bibliából is azt halljuk, hogy adósok vagyunk. Pál apostol azonban pont azt mondja, hogy ez nem adósság, amit mi annak gondolunk, pontosabban nem az az igazi adósság, mint amit mi törlesztgetünk, változó részletekkel, nehezülő helyzetben. Ezek mind meghatároznak bennünket, de életünket nem mentik meg, az Úr elé nem viszünk magunkkal ezekből semmit. Amit viszont odaviszünk, azzal nehogy adósok maradjunk. Nehogy adósok maradjunk azzal, hogy Isten gyermekeiként Lelke nem vezérelt bennünket. Nehogy adósok maradjunk azzal, hogy nem élt bennünk Isten Lelke és csak a karosszériát fényeztük egész életünkben.

A test cselekedetei uralkodnak rajtunk? Akkor a szolgaság lelke lakik bennünk. Akkor kopog az a motor. Akkor a félelem uralkodik bennünk, a test cselekedeteinek való akaratlan szolgaság, örökös bűnök, rettegés, aggódás, lelki mélységek, családi katasztrófák. Miért? Egy hozzáértő barátom elmondta, de nekem is megtanították, hogy a motornak az adhat szinte új életet, ha kicserélik benne az olajat. Szükségünk van egy olajcserére, hogy megszabaduljunk a bennünket fogságban tartó, rettegésben tartó szolgaság lelkétől, mert Isten valami sokkal értékesebbet és maradandóbbat szeretne ajándékozni nekünk, és ez a fiúság Lelke. Ha Isten Lelke vezérel bennünket, Isten gyermekei vagyunk, nem szolgák, hanem családtagok, igazán szeretettek. Nem idegenek, hanem befogadottak. Nem rettegők, hanem örökösök. Hát nem sokkal jobban hangzik ez, Testvéreim?

Kérjük és fogadjuk el ezt az olajcserét, Isten szeretetét, és azt az örökséget, mely megajándékoz bennünket az Ő Lelkének segítségével, vezetésével, uralmával, megajándékoz bennünket a feltámadás elvehetetlen hitével és reménységével, megajándékoz bennünket azzal, hogy fiak lehetünk, családtagok és nagyon szeretettek. Ámen.

Bokor Anikó
kórházlelkész