2012.
Kedves Testvéreim!
A hatodik böjti vasárnap van ma, dominica palmarum: pálmák napja azaz virágvasárnap. Az Úr Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére nevezzük virágvasárnapnak, amikor – a többi evangélium bizonyságtétele szerint – pálmaágakat, virágzó, lombos ágakat is terítettek a Jeruzsálembe szamárcsikón bevonuló Jézus elé. Virágvasárnap van, és ezzel a nappal kezdetét veszi a nagyhét, melynek napjain a szenvedéstörténetet olvassuk, és – akárcsak ma – emlékezünk az értünk végzett megváltói munkára. Ha a böjti időszakot a készülés, várakozás vagy leginkább készülve várakozás jellemezte, akkor a virágvasárnapot a közeledés kell, hogy jellemezze, hiszen ez a mai nap nyitja meg az ünnep hetét.
Az elmúlt héten Debrecenbe utaztam, vonattal, és talán mindenki észrevette már, ami az én figyelmemet a Szeged felé induló vonatra várva megragadta: a vasútállomáson, a peronon állva abba az irányba néztem, ahonnan a vonatot vártam, majd egyszer megfordultam és megláttam, milyen sokan várunk erre a vonatra, és mindenkinek a tekintete az érkező vonat felé mutatott. Nem csak arccal figyeltek arra, hanem a várakozó emberek egész testtartása az érkező vonat felé mutatott, szinte megrémültem a sok egy irányba mutató tekintettől, hiszen mindenestől az érkező felé figyeltek, és eszembe jutott, hogy milyen jó lenne, ha a mi virágvasárnapunkat és nagyhetünket is ez a magatartás jellemezné: hogy az érezné magát kényelmetlenül, aki arccal, figyelemmel és szívvel nem az Érkezőre tekint.
Ezen az istentiszteleten képzeljük magunkat Jeruzsálembe, figyeljük meg az ott álló tömeget, akik ujjongva köszöntötték az Úr Jézust, és lássuk be: ott és akkor senki nem fordított hátat az Úr Jézusnak. Mi se tegyük!
Mert virágvasárnap üzenete örömteli, ez: Jézus jön, Jézus közeledik, sőt, már itt van. Mi hogyan fogadjuk Őt? Benne vagyunk a tömegben és ujjongunk, örülünk Jézusnak? Nekünk az ünneplés kell vagy az Érkező kell? Hogy az előbb említett példánál maradjak: a vasútállomáson mindenki azért várt arccal az érkező felé fordulva, hogy aztán felszálljon a vonatra és utazzon azon, igénybe vegye segítségét. Nekünk vajon kell-e az Érkező vagy csak az ünnep kell, a vasárnap kell? És kell-e az, hogy Jézus jöjjön? Kell-e nekünk Jézus Krisztus? A teremtett világnak kellett az Úr Jézus, az embereknek szükségük volt és van Rá, bár az ünneplés azt tükrözte, hogy amit vártak, nem az volt, mint amit Jézus valójában hozott. Ezzel van szinkronban az, hogy a farizeusok közül néhányan – bár nem ezért - kérték Jézust: állítsa le ezt az ünneplést és utasítsa rendre a tömeget, és Jézus kijelenti, hogy az ünneplésnek igenis van helye, és ha az emberek nem teszik, akkor a kövek fogják dicsérni a Királyt, a Krisztust. Az ünneplésnek helye van, még akkor is, ha tudja Jézus ott és akkor: félreértésen alapul.
Jézus közeledik Jeruzsálemhez szamárcsikón ülve, melyet megkérdőjelezhetetlenül erre a célra szántak. Felsőruhák, lombos, virágos ágak, pálmaágak, hódolat és dicséret kiáltása száll: Így fogadták a Királyt. Mert Jézus úgy érkezett és úgy fogadták Jeruzsálemben, mint királyt. A betlehemi jászolbölcső egykori törékeny kisgyermeke most úgy vonul be Jeruzsálembe, mint egy király, mint a felszabadítást váró izraeliták királya, pedig ez a trón, melyre Őt helyezték képzelt, nem realitáson, nem valós tartalmon alapult. A felszabadító hadvezér trónjára akarták ültetni Jézust, de Ő nem foglalta el azt. Nem, mintha úgy érezte volna, hogy nem méltó arra a posztra, hanem azért, mert tudta, hogy a poszt, ez a tiszt, és ez a királyság nem volna méltó az Ő valódi küldetéséhez. Elhagyta, sőt, el sem foglalta ezt a trónt de hagyta, hogy elárulják, és átélte a Gecsemáné gyötrődését, tűrte az ütéseket, korbácsolásokat, hihetetlen szenvedést, és kereszthalált. Mindezt bűntelenül, másokért. Érted és értem. Ezektől a szenvedésektől megmentette volna a neki szánt, emberektől kapott trón, de Jézus tudta, hogy nem ez az Ő küldetése, hanem az a trón az Ő küldetése, mely mennyen és földön minden hatalom birtokosának jár.
Jézus egyedül igaz és releváns trónja a kereszt szenvedése és majd a feltámadás dicsősége. Mert Jézus emberi értelmen és emberi kategóriákon felül emelkedő csodákat vitt véghez, és ezekért a csodákért szerették, keresték Őt az emberek, ezekért a csodákért áldották Őt a 118. zsoltár 26. versének szavaival. „Áldott a király, aki az Úr nevében jön!” Ezek a csodák, melyeket a betegek, nyomorultak, számkivetettek, testi és lelki gyengeséggel élők életében véghezvitt, mind egy irányba mutattak, mind egy dologról szóltak: arról, hogy Jézus közel lép az emberhez, Jézus közeledik, Jézus jön, sőt, már itt van. Jézus aláhajol az emberhez, mert szereti az embert úgy, ahogy van. Ezt tette akkor és most is megteszi szava és Lelke, szeretete által. Közel hajol a megfáradotthoz, a magányoshoz, a kérdések tömkelegétől zaklatott lelkűekhez, és szeretne megérkezni, mint ahogy akkor Jeruzsálembe megérkezett. Fogadjuk-e, ünnepeljük-e?
Kedves Testvéreim! Az Úr Jézus megérkezik hozzánk, mert ha ezt a közeledést és aláhajlást több mint 2000 éve elvégezte, akkor ezzel azt jelentette ki, hogy közeledik ma is. Ha akkor közeledett a számkivetettekhez, az elbizakodottakhoz, közeledett a hívőhöz és hitetlenhez, akkor a jeruzsálemi történések azt kell, hogy jelentsék, hogy Jézus ma is megteszi ezt: közeledik. Jön. Sőt, itt van.
No, de tegyük fel a kérdést újra: Kell-e nekünk az Érkező? Kell-e nekünk a hozzánk közeledő Úr Jézus? Hogyan fogadjuk Őt? Felé fordulunk arccal és mosollyal; de szívvel nem igazán? Lelkesen ünnepelve; de szívünkben hidegen? Vagy csöndesebben, de úgy, hogy szívünk bizalommal és hittel, Jézust fogadni és elfogadni akarással telik meg? Jakab leveléből azt hallottuk, hogy közeledni kell Istenhez, mert hiszen Ő is közeledik. Jézus megtette az utat, elvégezte szolgálatát, a megváltás munkáját, megérkezett Jeruzsálemig és be is ment oda. De találkozás csak akkor történhetett, ha az a másik ember, az a sok ember is elment, közeledett oda, Jeruzsálem kapujához, közeledett Jézushoz. Jézus közeledik ma is, de találkozni csak akkor lehetséges, ha mi is közeledünk Hozzá. Mert kinek ne lenne szüksége olyan csodák és olyan szeretet megtapasztalására, mint amelyekről az evangélium szól? Ki menne ki úgy vasútállomásra, állna ki a peronra, hogy nem figyeli az érkező vonatot, és ha nem érkező utast vár, akkor ki ne szállna fel a vonatra? Jézus megtette az utat, most rajtunk a sor: közeledni Feléje, hogy találkozásunk lehessen. Jézus már megérkezett. Mi vajon megérkeztünk-e már Jézushoz? Ő hív: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok nektek.”.
Az úrvacsorai liturgia újabb alkalom a találkozásra, és annak átélésére, hogy Jézussal személy szerint nekem is lehet találkozásom. Amikor az Úr asztalához közeledünk, érkezzünk úgy, mint aki Krisztushoz közeledik lelkében, hit által, elfogadva a bűnei bocsánatát, az örök üdvösség ígéretét. Mert Jézushoz közeledni ezt jelenti: bocsánatát kérni és elfogadni elkövetett bűneinkért, bocsánatot adni a másik embernek vagy kérni azt: bocsásson meg. Jézushoz közeledni azt jelenti, hogy nem megvetéssel vagy gyűlölettel tekintek a másik emberre, hanem Jézusnak szolgálva szeretettel fordulok felé. Jézushoz közeledni azt jelenti, hogy meghallgatom a szent jegyek vételét követő állhatatosságra való buzdítást is, és nem csak az ünnep kell, hanem az ünnep szerzője is.
Legyen virágvasárnapunk a közeledésnek, megérkezésnek és a találkozásnak ünnepe, annak alkalma, hogy arccal és szívvel az Érkezőre tekintünk. Ámen.
Bokor Anikó
kórházlelkész